Hírek

Elfogták az Antikrisztust, elmarad a világvége

A TEK emberei ma hajnalban kapcsolták le A.Krisztust egy Diószeghy Sámuel utcai rajtaütés során. Bűnszervezetben elkövetett közveszélyokozás előkészületének alapos gyanújával állítottak elő 32 gyanúsítottat ma hajnalban a TEK kommandósai. Hosszas nyomozás és fedett nyomozói tevékenység eredményeképp ma hajnalban egy Diószeghy Sámuel utcai magánlakásban ütöttek rajta azokon az elkövetőkön, akik a december 21-i apokalipszist készítették elő./ Jáger Jóska

A rajtaütés során előállították A.Krisztust, az apokalipszis lovasait és egyéb közreműködőket, valamint lefoglaltak járványok és meteorzápor előidézésére alkalmas eszközöket is. A TEK illetékesei elmondták: "Nem volt nehéz dolgunk, tudtuk, hogy mit keressünk, mert egyik nyomozónk erre utaló leírást talált egy Biblia című könyvben. Ezután már csak az orrunk után mentünk. Azt a kollégánkat, aki a Fekete Lovasként épült be a szervezetbe, kitüntetjük, és tanúvédelmi program keretében új életet kezdhet Sátoraljaújhelyen".

Cikk: http://hircsarda.blog.hu/2012/12/21/elfogtak_az_antikrisztust_elmarad_a_vilagvege_614