Hírek

Orbán korrupciós kutyaszorítóba került

Habony_urbenA kitiltással csaknem biztosan érintett Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó találta ki, hogy a Napi Gazdaságon keresztül szivárogtassanak ki egy, az adóhatóság vezetését látszólag mentegető verziót a történtekről - állítják a Népszava forrásai. Mindez azután történt, hogy az amerikai ügyvivő október elején tájékoztatta a magyar kormányt a beutazási engedélyek kormányhivatalnokokat is érintő megvonásáról. A rafináltnak tűnő terv csúfos kudarcot vallott, az újabb trükközéstől végleg besokallt az Egyesült Államok; az egyéb okokból is éleződő diplomáciai konfliktus pedig súlyos gazdasági következményekkel járhat az Orbán-kormány számára. Az amerikai konfliktus nyomán a miniszterelnök és a Fidesz eddigi gazdasági háttérembere, Simicska Lajos között is tovább mélyültek a törésvonalak.

Miközben a kormány nyilvánvalóan kínos helyzetbe került azzal, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnöke végül nyilvánosság elé állt, a kabinet egyelőre semmilyen lépést tett azért, hogy az adóhatóság vezetésének fedhetetlenségét bizonyítsa, tisztára mossa, vagy tisztázza a kormány tagjainak szerepét az amerikai beutazási tilalmak ügyében - a súlyos korrupciós botrányban. Pedig információink szerint - illetve az ügy kormányzati kommunikációjának kronologikus áttekintése nyomán - a történtekről, sőt, az amerikai korrupciós gyanúk ügyéről a kabinet több tagja már korábban is tudott, Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter és Szijjártó Péter a külügyi tárcavezető hetek óta ismerhette a tényeket, sőt Orbán Viktor kormányfő nyilatkozatai szintén azt erősítik, hogy végig mindennel tisztában volt.

Megírtuk, a NAV elnöke a Magyar Nemzetnek adott, szerdán megjelent interjújában elismerte, hogy több kollégájával együtt azok között van, akiknek korlátozták a beutazását az Egyesült Államokba, méghozzá korrupciós gyanú miatt. Vida Ildikó erről az interjú előtt tájékoztatta Varga Mihályt, ám a NAV-elnök szavaiból az is kiderült, hogy már korábban, az őt értesítő követségi levél elolvasása után - azaz október 17. és 22. között - tájékoztatta a helyzetről a kormányt.

Habony volt az ötletgazda

A NAV elnöke azzal hozta kínos helyzetbe a kormány tagjait, hogy világossá tette, korábban tájékoztatta az illetékeseket a kitiltásáról. Mint ismert, az Orbán-kormány tagjai az elmúlt hetekben és napokban folyamatosan azt hangsúlyozták, hogy az államigazgatásból nekik senki sem jelezte, hogy a kitiltottak listáján lenne. Csakhogy ez nyilvánvalóan nem igaz. A kormány, sőt, a miniszterelnök vélhetően már október 6-án értesült az amerikai döntésről, ezután pedig nem a korrupciós gyanú feltárásán, hanem a botrány eltussolásán kezdtek dolgozni.

Ezt erősítették meg forrásaink is, akik szerint, hogy épp a kormányközeli, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. tulajdonában lévő Napi Gazdaság közöljön cikket, nyilvánosságra hozva az ügyet, a kormányfő közvetlen környezetéből eredő ötlet volt.

Úgy tudjuk, Habony Árpád miniszterelnöki főtanácsadó találta ki, hogy miként lehetne elébe vágni az ügynek, amelyet az amerikai fél nem kívánt nyilvánosságra hozni. Habony - állítják forrásaink - személyes érintettsége miatt sietett a mentő kommunikációs tervvel, hiszen maga is szerepel az Egyesült Államok által nem szívesen látottak listáján.

Mindez azért is pikáns, mert Habony helyreigazításokat kért, s cáfolta, hogy "kitiltották" Amerikából, sőt, a kormányfő sajtósa, Kaminsky Fanni a múlt héten egy, a Facebook-ra föltöltött fotóval azt is igyekezett bizonyítani, hogy Habony simán beutazhatott az Egyesült Államokba, méghozzá Washingtonba. Csakhogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium nem kívánt válaszolni arra a kérdésre, rendelkezik-e a kormányfő tanácsadója diplomata útlevéllel, amellyel Magyarországot képviselve a beutazási engedély megvonása ellenére is beléphet az amerikai területre. André Goodfriend amerikai ügyvivő is utalt arra, hogy a "kitiltás" csak magánszemélyekre vonatkozik, hivatalos úton - például diplomata útlevéllel - beutazhatnak az érintettek. Forrásaink szerint az elhibázott ötlet nem növelte a fideszesek körében amúgy sem túl népszerű Habony ázsióját a kormánypárton belül.

Hagynák elhalni az ügyet

"A NAV elnöke kedden délután tájékoztatta telefonon a nemzetgazdasági minisztert. Mivel továbbra sem tudjuk, hogy az amerikai döntéshozók milyen konkrét ügy miatt korlátozták Vida Ildikó beutazását az USA-ba, az NGM várja azokat az amerikai információkat, ami alapján az adott ügyben is vizsgálatot tud indítani" - válaszolta a nemzetgazdasági tárca lapunk még szerdán feltett kérdéseire. Noha mindez szerepelt az NGM aznapi, a Vida-interjúra reagáló közleményében is, a válasz arra enged következtetni, hogy a kormány illetékesei semmilyen lépést nem terveznek Vida tisztázása, vagy a gyanúk alapos kivizsgálása ügyében.

Eredendően azért fordultunk Varga Mihály tárcájához, hogy megtudjuk: mint a NAV-elnök munkáltatója, milyen lépéseket tesz a nemzetgazdasági miniszter, felfüggeszti-e a munkavégzés alól az adóhatóság elnökét, esetleg kezdeményezi Vida leváltását, felkéri-e a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy - miután az idevágó törvény erre felhatalmazást ad - vizsgálja át a NAV működését. Rákérdeztünk arra is, tervezi-e a miniszter, hogy bevon az ügy kivizsgálásába valamely igazságszolgáltatási szervet, ám erre sem kaptunk választ.

De nemcsak a nemzetgazdasági tárca, hanem a kabinet feje, Orbán Viktor is hallgat az ügyben. Márpedig két korrupcióellenes szervezet arra is felhívta a figyelmet: nemcsak elvárható lenne, de a lehetőség is adott, hogy akár a kabinet, akár a NAV-elnök, akár az illetékes vádhatóság független és azonnali vizsgálatot kezdeményezzen a kitiltási botrány kapcsán. A Transparency International és a K-Monitor arra figyelmeztetett, hogy a hatóságok eddigi tétlensége lerombolja a hazai intézményrendszerbe vetett maradék közbizalmat is. Álláspontjuk szerint az Állami Számvevőszéknek és a Kehinek kellene vizsgálnia, hogy a NAV jól és helyesen kezeli-e a magyar polgárok és cégek által befizetett adót, az ügyészségnek pedig nyomozást kellene elrendelnie annak kiderítésére, hogy igazak-e azok az állítások, miszerint a NAV maga is részese az állítólagos korrupciónak.

Teljes cikk: http://nepszava.hu/cikk/1038767-orban-korrupcios-kutyaszoritoba-kerult/

Kapcsolódó cikkek:

  • L. Simon: "Nem értem a kérdést. Lehet, velem van a gond."
    Akkor most hazudott valaki a kitiltási ügyben? Netán Vida Ildikó? Urambocsá' Varga Mihály? Vagy épp az amerikaiak? Vagy senki sem? És mi a helyzet a vasárnapi zárva tartással? Aki kérdez: Benyó Rita riporter. Aki válaszol: L. Simon László államtitkár.


    L. Simon: "Nem értem a kérdést. Lehet, velem van a gond." - Hír24

    Betöltés...
    video: L. Simon: El is veszhetett Vida levele - 2014.11.08. - Akár a posta is elkeverhette azt a levelet, amiben Vida Ildikó, a NAV elnöke értesítette a kormányt arról, hogy kitiltották az Egyesült Államokból, legalábbis ezt gondolja L. Simon László államtitkár. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/l-simon-el-is-veszhetett-vida-levele

  • Orbán egyre idegesebb
    Orbán Viktort egyre feszültebbé teszi a bizonytalanság. Nem tudja, milyen lépésekre számíthat a közeljövőben az Egyesült Államoktól, miközben maga is érzi: Washington nagy nyomás alatt tartja Magyarországot. Ennek ellenére a miniszterelnök nem tesz engedményeket, mint ahogy a NAV vizsgálatai is helyben topogni látszanak. Egyes kormányzati szereplők már szerdán hallottak hetedik névről is az amerikai kitiltási ügyben, de azóta sem árulták el, ki lehet az Egyesült Államok számára az újabb persona non grata.
  • Egyéves az áfabotrány – így telt a maszatolás esztendeje
    Egy sajtótájékoztatón robbant a bomba, a magyar hatóságok és a politikai elit azonban érdemi kivizsgálás helyett agyonhallgatták az ügyet, megfélemlítették és gáncsolták az áfabotrányt kirobbantó Horváth Andrást. Volt itt házkutatás és több tüntetés, kínos politikusi magyarázkodás, a másik oldalon pedig Horváth mellett kiálló újabb volt NAV-dolgozó. És amikor már majdnem elült az egész, jött a kitiltási botrány, majd a NAV-elnök beismerése a kitiltási ügyben. Elvesztette a fonalat az ügyben?
  • Elvi kérdés
    Elvi kérdés – legalábbis Orbán Viktor szerint – a hat Amerikából kitiltott magyar ügye. Ha Amerika vádol, bizonyítson is! Ismerjük a hat ember kilétét, de nem ismertetjük a közzel. Ismertessék az amerikaiak, ha már ilyen disznóságra vetemedtek.
  • Bizonyítékot!
    ... Volt nekünk például egy Budai Gyula nevű elszámoltatási kormánybiztosunk (ebben a pozíciójában a még nála is feddhetetlenebb Papcsák Ferencet váltotta), aki két éven át indította az eljárásokat, jórészt a Fidesz politikai ellenfeleivel szemben. Budai úr valószínűleg nem értesült róla, hogy legalább minimális bizonyíték nélkül nem támadunk, nem vizsgálunk – így aztán sorozatban sült fel, pedig nem kispályázott: 61 esetben tett büntetőfeljelentést, az elindított nyomozások során 47 embert gyanúsítottak meg, és 39 ellen emeltek vádat, de tudomásunk szerint senkit nem ítéltek el (viszont Budai Gyula pert vesztett például a megrágalmazott Bajnai Gordon és Tátrai Miklós ellen).
  • Adót – ezeknek?
    Mi, akik betartjuk a törvényt és az alkotmányt, a legolcsóbb kenyér kilója után is ötven forintot fizetünk egy olyan állam fenntartására, amelyik hazudik, lop és rombol.
  • Az Orbán-kormány ökle
    A közgazdászprofesszor szerint Orbán Viktor államkapitalista, félfeudális rendszert épít, ahol a politika kontrollálja a gazdaságot, amelynek így fő szervezőereje a korrupció. Mellár Tamás úgy véli: Amerika tulajdonképpen a segítségünkre sietett a kitiltással. De ha a honi társadalom nem áll ki az érdekeiért, még sokáig periférikus állam marad Magyarország.
  • Polték nem tudják, mit értenek korrupció alatt az amerikaiak
    Az Együtt-PM szerint a legfőbb ügyész "bűnsegédként asszisztál" Orbán Viktor "korrupt kormányának" további működéséhez a beutazási tilalommal kapcsolatos magatartásával. A legfőbb ügyész erre úgy reagált: minden törvényes és lehetséges lépést megtettek. - A legfőbb ügyész bűnsegédként asszisztál Orbán Viktor korrupt kormányának további működéséhez, mert a szövetség nem látja, hogy Polt Péter bármit tenne az amerikai beutazási botrány hátterének kivizsgálásáért - jelentette ki a szövetség társelnöke csütörtökön sajtótájékoztatón.
  • „Elszomorítóak és felháborítóak” a kormány és a NAV megnyilvánulásai
    Két korrupcióellenes szervezet közös közleményben követel független és azonnali vizsgálatot a kitiltási botrány kapcsán. - A Transparency International és a K-Monitor arra figyelmeztet, hogy a hatóságok eddigi tétlensége lerombolja a hazai intézményrendszerbe vetett maradék közbizalmat is. Felszólítják Vida Ildikót, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökét, hogy kezdeményezze a NAV-tól független hatóságok vizsgálatát, mert csak pártatlan eljárással tisztázhatja magát és az intézményt.
  • Csődöt mondott a Fidesz kommunikációs gépezete
    A kitiltási ügyként elhíresült botrányos történetben három hét alatt mindössze annyi derült ki, hogy a Napi Gazdaság október 16-i összeállítása szerint vélelmezetten érintett Vida Ildikót az Egyesült Államokban tényleg nemkívánatos személynek minősítették.

Betöltés...
video: Töröcskei mindkét oldalon feltűnik - 2014.11.08. - A Töröcskei István vezette Államadósság Kezelő Központ kezeli annak az Országos Betétbiztosítási Alapnak a pénzét, amiből a szintén Töröcskei által elnökölt Széchenyi Hitelszövetkezet ügyfeleit kártalanítják majd. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/torocskei-mindket-oldalon-feltunik

Betöltés...
video: Egy éve nincs előrelépés a NAV-botrányban - 2014.11.07. - Kiürítették a NAV központi irodaházát szerdán kora este. Az adóhatóság szerint ennek nem volt köze sem Vida Ildikó NAV-elnök amerikai kitiltásához, sem a Horváth András által egy éve kirobbantott állítólagos áfa-csalási ügyhöz, csupán egy tüntetéshez. Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/egy-eve-nincs-elorelepes-a-nav-botranyban


Polt Péter irodája előtt nyilatkoztak, a legfőbb ügyész behívta őket - Közzététel: 2014. nov. 6. - Az Együtt-PM szerint a legfőbb ügyész "bűnsegédként asszisztál" Orbán Viktor "korrupt kormányának" további működéséhez, a kitiltási ügyben. Polt Péter erre úgy reagált: minden törvényes és lehetséges lépést megtettek. Szerinte nincs olyan tényállás, ami alapján nyomozást rendelhetnének el Vida Ildikó NAV-elnök ügyében.


ATV: több miniszter is tudott Vida Ildikó kitiltásáról - Közzététel: 2014. nov. 6. - Híradónk információi szerint több miniszter is tudott arról, hogy Vida Ildikót kitiltották az Egyesült Államokból. Pintér Sándor belügyminiszter Híradónknak tagadta, hogy ő köztük lenne. A kormányszóvivő szerdán annyit mondott: Varga Mihály tudott a korlátozásról, de erről csak a Vida Ildikóval készült interjú megjelenése előtt értesült. Varga Mihály személye azért lehet fontos az ügyben, mert - nemzetgazdasági miniszterként - ő látja el a NAV felügyeletét is.


Magyar: Vida Ildikóra kilövési engedélyt adtak - Közzététel: 2014. nov. 6. - Az a meglátásom, hogy az ügyészség mellébeszél a kitiltási botránnyal kapcsolatban, ezt az ügyet íróasztal mellől nem lehet kivizsgálni – mondta Magyar György az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Tarjányi: Amerika azt is tudja, kihez került a pénz - Közzététel: 2014. nov. 6. - Azzal, hogy magyar kormánytisztviselőkkel szemben felmerül a korrupció gyanúja, egy jól értesült külföldi ország zsarolási pozícióba kerülhet – ezt Tarjányi Péter mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Tóbiás: repedezik a NER rendszere - Közzététel: 2014. nov. 6. - Vida Ildikónak a saját maga által képviselt intézmény érdekeit szem előtt tartva kellett volna lemondania a NAV elnöki tisztségéről – ezt Tóbiás József mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Vida Ildikó nem szakállas - Közzététel: 2014. nov. 5. - Ettől még lehet, hogy igazat mondott, amikor azt állította, egy interjúban, hogy azonnal tájékoztatta a kormányt, mihelyst ő maga is megtudta, hogy kitiltották, vagyis hetekkel ezelőtt. Ha viszont ez így van, akkor a kormány hetekig hazudott. Képviselőket és Vida Ildikó helyettesét kérdeztük arról, hogy akkor most ki hazudik?