Hírek
Orbán azt hiszi, aki nem szereti, az nem ember
- Részletek
- Készült: 2014. július 26. szombat, 15:32
- Találatok: 1719
Orbán rendszere mérföldes léptekkel halad a megsemmisülés felé. Jellemzője, hogy lassan, állhatatosan, ha kell, megfélemlítéssel, ki akarják utálni az országból a nekik nem tetszőket - mondja Bitó László. Az író szerint politikai oldalaktól függetlenül most meg kell akadályozni, hogy a rezsim magával vigye a romlásba az egész országot. Ezért kell összefogni azoknak, akik a szívünkön viselik az ország ügyét. Bitó úgy látja, napjainkban végzetes apátia lett úrrá az embereken, mert kiábrándultak a pártpolitikából. Orbán a jóságos apát játssza, a baloldalon viszont nincs semmi, ami cselekvésre késztetne.
- Együtt, vagy külön október 12-én? Hogyan készüljön a baloldal az önkormányzati választásra?
- Én mindig az összefogás híve voltam. Három éve kezdtem erről írni, de mire létrejött az összefogás, már olyan rövid volt az idő a választásig, hogy érdemben semmit sem lehetett tenni.
- Emiatt lett torz az összefogás?
- Azért lett torz, mert igazából nem fogtak össze, nem egyeztek meg abban, hogy a miniszterelnök-jelöltet ki kell emelni a kaszting-játékból. A helyi jelöltek ügyében lehet osztozni a pozíciókon. Az egyetlen miniszterelnök esetében nem lehet alkalmazni az egyet nekem egyet neked módszert.
- Lett volna olyan jelölt, aki a győzelem reményében vehette volna fel a versenyt Orbán Viktorral?
- Mire megszületett egy részleges megegyezés, a győzelemről már nem lehetett szó, csak arról, hogy megakadályozzák az újabb kétharmadot. Ahhoz még az is jobb lett volna, ha egyáltalán nincs miniszterelnök-jelölt. Mint ahogy 2010-ben is az volt a baj, hogy egy olyan jelölt indult, akiről mindenki tudta, hogy nem lesz befutó. Sokan tehát azt mondhatták, miért menjek el szavazni, ha úgysem lesz a jelöltünkből kormányfő. Százalékosan most sem volt rossz a választási részvétel. Csak az a baj, hogy a másik oldalon sokkal többen nyilvánítottak véleményt, hiszen ott volt kiben hinni. Ha az emberek nem hisznek valamiben, akkor nincsenek motiválva. Én évek óta írom, mondom, hogy nem a Fideszt kell legyőzni, hanem az apátiát, amely egyre nő.
- És ennek mi a módja?
- Kell valaki, akiben hinni lehet. A hit mindennél fontosabb. Ez nem vallási kérdés. Ha kimegyek az utcára, hiszek abban, hogy a járdán vagy zöld lámpánál nem üt el autó. Ez a hit ad bátorságot, hogy ki merjek menni az utcára. Nemhiába mondják: hit, remény, szeretet. Ezek hiánya vezet a végzetes apátiához.
- Csakhogy az emberek kiábrándultak a politikából.
- Én azt hiszem, a pártpolitikából ábrándultak ki, mert azt érzékelik, hogy a pártjaink vezetői csak saját magukkal foglalkoznak. Közben Orbán megtesz mindent, hogy megjátssza a jóságos apát, aki megvéd a gonosztól. Értsd: a bankoktól, a gyarmatosítóktól, mindenkitől, akit ellenségnek nevez ki. Pedig a politika nagyon-nagyon szép fogalom: a polisz - a város - a közösség ügyeivel való foglalkozás. Én mindig abból indulok ki, hogy az evolúcióval közösségi lényekké választódtunk ki. Elveszítettük az agyarunkat, a karmainkat, így egyenként védtelenné váltunk, és szükségünk lett egy közösségre. Az igazi boldogság számunkra az, ha tehetünk érte valamit. Ha ezt elfogadjuk, akkor már egy lépéssel előrébb vagyunk. A 19. században a baloldal sok közösségi ügyért küzdött: a szakszervezetek szervezésének jogáért, a hatnapos munkahétért, az orvosi ellátásért, a közoktatásért. A 20. században ez mind megvalósult. Azóta azonban a baloldal semmi újat nem tűzött a zászlajára. Ez a legnagyobb deficitünk: nincs semmi, ami cselekvésre késztetne. A jobboldalon bezzeg vannak szlogenek, amelyeket kevesen gondolnak végig, még kevesebben értenek meg, de hangzatosságukkal mozgósítják a hívőket. Orbán Viktor két évvel ezelőtt felavatott Ópusztaszeren egy szobrot, amely a leleplezése előtt egy hatalmas feszületnek tűnt. Amikor aztán lehullott a lepel, a miniszterelnök egy fallikus oszlop tetején ülő, széttárt szárnyú turul előtt kevert össze a lepelbe burkolt feszülethez és a leleplezett bálványhoz is illő bibliai és pogány fogalmakat.
- Nemrég egy cikkében a gyűlöletfüggőségről írt, mint amit ki lehet használni a másként gondolkodók ellen.
- Ezt valóban létező jelenségnek tartom, noha most már Orbán Viktor nem játszik annyira a gyűlöletre, mert az ő országában már nincs senki, akit gyűlölni kell.
- És az ellenzék, Gyurcsány Ferenc, Bajnai Gordon?
- Az nem az ő országa. A mi országunkat ő már rég leírta. Az országnak ez a fele az ő számára valójában már nem létezik. Debreceni Jóska írta, hogy Orbán semmi, csak hatalomvágy. Én azt mondom, hogy nincs egydimenziós ember: más is motiválhatja. Így jöttem rá, hogy őt valójában a szeretetvágy hajtja. A diktátorok - Sztálin, Hitler - hatalmas pulpitusokról, fölülről beszéltek le a rájuk áhítattal felnéző népre. Ezzel szemben Orbán akkor van elemében, ha egy síkban van a közönségével, akik körülrajongják. A patologikus szeretetvágynak azonban van egy nagy veszélye: akinek az kell, hogy minden ember szeresse, az találhat egy egyszerű, de nagyon veszélyes megoldást: aki nem szeret, az nem ember.
Teljes cikk: http://nepszava.hu/cikk/1028374-orban-azt-hiszi-aki-nem-szereti-az-nem-ember
Kapcsolódó cikkek:
- Az ország mint Felcsút
Nem írnánk fociról, ha nem lenne szimbolikus az egész. A Double Pass nemrég kiszivárgott jelentése, illetve az U19-es válogatott vergődése kiválóan rávilágít a kormányzati szándékok és kommunikáció, illetve a valóság közti tátongó szakadékra. Ha a fülkeforradalom legédesebb gyermeke minden extra törődés ellenére ennyire gyengén muzsikál, akkor mit várhatunk a többitől?