Hírek

Felbosszantották Orbán Viktor feleségét Felcsúton

Ma van a Pancho Aréna hivatalos avatója, de nem indul túl jól a várva várt esemény a miniszterelnök családjának.

Húsvétfőn adják át a felcsúti stadiont: a hivatalos program szerint délután 6 órakor kezdődik az avatóünnepség, majd 7-kor a Puskás Akadémia–Real Madrid utánpótlás-mérkőzés.

Mint az közismert, a Makovecz Imre által tervezett stadion Orbán Viktor felcsúti házától néhány lépésre épült meg. A nagy ünnepség előtt, már vasárnap délután bámészkodók és újságírók érkeztek a helyszínre, amit lezártak és biztonsági őrök védenek.

Felcsúton voltak a Magyar Narancs riporterei is, akik arról számoltak be, hogy ott tartózkodássukkor éppen Lévai Anikó érkezett meg a házhoz és próbált bepakolni az autójából.

„Orbán Viktor felesége ingerülten ránk is köszönt, amikor tisztes távolból, gyakorlatilag a stadion kerítése mellől elkattintottunk egy képet" – írják a mancs.hu-n. Kiderült Lévai Anikó ingerültségének az oka: „az egyik biztonsági őr elmesélte: amikor – ahogy ők hívják – a Főnökasszony érkezett, az ügyeletes őr nem akarta beengedni autóval a lezárt területre, mert nem ismerte fel. Aztán mentek is a telefonok – mondta".

Cikk: http://sport.hir24.hu/sportolok-a-palyan-kivul/2014/04/21/felbosszantottak-orban-viktor-feleseget-felcsuton/


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 23. - Mintegy 4 ezer ember volt a felcsúti Pancho stadion átadásán, valószínűleg ennyien egyszerre még soha nem voltak Orbán Viktor szülőfalujában.


Felavatták, megáldották, megnyitották a felcsúti Pancho Arénát. Minket odabent forgatni nem engedtek, így szemügyre vettük mi zajlik a nyitómeccs közben odakint. Láttuk például az Orbán család hölgytagjait angolosan távozni még az első félidő vége előtt. Beszélgettünk a kezdőrúgást végző 86 éves felcsúti focistával. És volt időnk megnézni azt is, hogyan örül Orbán Viktor a stadion felszentelése közben.

Lévai Anikónak se könnyű – Turisták az Orbán-háznál
Most látszik csak igazán, mennyire perverz ötlet volt a kert végébe építeni a stadiont. - Ma lesz a nagy ünnep, a felszentelés és avatás, de a stadion körül már vasárnap délutáni látogatásunk alatt is folyamatosan kattintgattak a turisták. Nem sokan, egyszerre úgy tucatnyian, de szépen ütemesen érkeztek újabb és újabb bámészkodók az autós forgalomtól elzárt, bejárat előtti részen. Természetesen nem csak a stadion érdekelte őket: a miniszterelnök háza legalább akkora figyelmet kapott. - A helyzet egészen abszurd: Orbán háza turistalátványosság lett. Hétvégi házból, eldugott vidéki otthonból Fehér Ház, attrakció, vásári mutatvány. Tessék, csak tessék, itt lakik az elnök úr! Tessék csak nézni, tényleg a saját háza mellé építtette a stadiont! Íme, a legújabb produkció, voilá: csak Orbánék és a szomszéd előtt aszfaltozták újra az utat!

ovcsi1ovcsi2ovcsi3ovcsi4

Kapcsolódó cikkek:

  • Felépült végül a házuk /fsp
    A felcsúti futballtemplomról nem a futball jut az eszünkbe. Nem a zöld füvön futkározó futballisták, a csodás gólok, a becsúszó szerelések, a pengés cselek, a hálót szaggató szabadrúgások, vagy épp a kapufán csattanó bődületes löketek. - A felcsúti futballtemplomról az jut az eszünkbe, hogy miért volt erre szükség. Persze, tudjuk a választ: mert valaki nagyon szerette volna, hogy legyen. Már csak annyi hiányzott az álmaiból, hogy legyen egy saját stadionja. Alig pár méternyire házának kerítésétől, mert minden más megvolt már, amit magának akart. - Övé lett az ország, mindenki úgy táncol, ahogyan ő akarja. Ő fizeti a zenét, igaz, a mi pénzünkből, de ez bennünket nem különösebben zavar. Jól van ez így, gondoljuk, ha nem ő állná a talpalávalót, fizetné helyette más. (A mi pénzünkből, a mi adóforintjainkból.)
  • Felcsút: mindenki ott volt Orbán stadionavatóján, aki számít - Fotó
    ... Nem sikerült bearanyoznia a házigazda Puskás Akadémiának új stadionja, a felcsúti Pancho Aréna avatását húsvéthétfőn, ugyanis harmadik döntőjét is elvesztette a 17 éven aluliak számára idén immár hetedik alkalommal kiírt Puskás Suzuki Kupa utánpótlás labdarúgótornán.

  • A pápát sem fogadják így
    Rengeteg rendőr és biztonsági mellett a Fidesz összes fontos embere és a magyar futball krémje is ott volt a felcsúti Pancho Aréna megnyitóján. A csodastadion nem csak a környékbelieket hozta lázba, volt, aki Balatonfüredről kelt útra, akinek pedig most nem jutott jegy, legközelebb az is újra eljön. Orbán Viktor épp csak megmutatta magát, a helyiek pedig továbbra is azon ámulnak, hogy milyen szép a stadion és hogy került Felcsútra.

  • Megint elbukta a döntőt a Puskás Akadémia
    Nem sikerült győzelemmel felavatni a Puskás Akadémia új stadionját, a felcsúti Pancho Arénát, ugyanis a házigazda a harmadik döntőjét is elvesztette a 17 éven aluliak számára idén immár hetedik alkalommal kiírt Puskás-Suzuki-kupa utánpótlás labdarúgótornán.
  • Egy kép arról, hogy valójában mennyire érdekli Orbán Viktort Puskás, Makovecz, a magyar tradíciók és a magyar futball jövője
    Hétfőn egy észak-koreai hangulatú rendezvényen végre átadták az észak-koreai hangulatú felcsúti stadiont, amelyet Puskás Ferenc, a világ valaha volt egyik legjobb labdarúgója spanyol becenevéről Pancho Arenának neveztek el. - A dísztribünön mindenki ott volt a CBA-s csávótól kezdve Polt Péter legfőbb ügyészig. A dísztribün legdíszesebb helyén pedig természetesen maga Orbán Viktor foglalt helyet, aki ugye a szomszédban lakik.

  • Előkelő vendégek körében avatják Orbán stadionját - PERCRŐL PERCRE
    Húsvét kora este avatják az elmúlt évek egyik legtöbbet vitatott építményét, a falu lakosságának többszörösét befogadni képes, Orbán Viktor házának szomszédságában található felcsúti stadiont. Hétfőn a Real Madrid fiatal játékosai is kipróbálhatják az új, Puskás Ferenc beceneve után Panchonak nevezett pályát. - Schmitt: szentélyt avatunk - Áder üzent, nem jött el - Orbán csokorral lepte meg Makovecz feleségét - Orbán és Mészáros Lőrinc szobrot avatott


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 19. - Egy tisztességtelen választás után, amikor a Szabadság téren tüntetnek az emlékmű felépítése ellen, az MNB megbünteti a bankokat, miközben 130 milliárdot költ el különös módon, eközben itt van ez az állatorvosi ló, a felcsúti stadion - ezt Farkasházy Tivadar mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorban. Az újságíró szerint a stadion körülbelül annyira praktikus, mint az egri uszoda, amit nem lehet felfűteni, a csapatban pedig egy felcsúti játékos sincs, csak kiöregedett focisták.


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 18. - Kicsi, mert csak kétszer annyian férnek be a felcsúti Pancho Arénába, mint ahányan a faluban laknak. Cserébe van egyedi tetőszerkezet, fűthető székek, változatos hirdetők a pálya szélén és két konnektor a kommemtátoroknak.


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 18. - Közel 4 ezer néző, 16 öltöző. Sajtóbejárást tartottak tegnap a Pancho Arénában, ahol elmondták azt is, hogy akkora az érdeklődés az első mérkőzésre, hogy kétszer is megtelt volna a felcsúti stadion.


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 17. - Hány lépést kell megtennie a Orbán Viktornak, ha látni akarja kedvenc csapatát focizni? És milyen kilátásra számíthat háza ablakából és milyenre a miniszterelnöki páholyból? Felcsúton is divat lett a "látszóbeton", vagy csak sürget az átadási határidő? Átadás előtt néhány nappal a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia Pancho Arénájában jártunk.


Megjelenés ideje: 2014 ápr. 17. - Ma sajtóbejárást tartottak az új stadionban.