Hírek

Elkapkodták a dollárkötvényeinket!

Magyarország kedden két dollárkötvényt bocsátott ki. Az Államadósság Kezelõ Központ elõször bejelentette, hogy mandátumot adott a tranzakciók lebonyolítására négy pénzintézetnek, majd ezt követõen érkezett is a hír, hogy már el is indult az 5 éves és 10 éves dollárkötvény könyvépítése. Végül a magyar állam 3 milliárd dollárnyi forrást vont be rendre 4,15%-os, illetve 5,55%-os dolláralapú hozam mellett. Ennek következtében jelentõsen növekszik a magyar államadósság, noha a 10 éves papírt most olcsóbban adtuk el, mint tavaly novemberben.

... Nagyot ugrik az államadósság

Tavaly év végén 79%-os volt a GDP-arányos államadósság. Ez már az eddigi információk szerint is jócskán emelkedett volna az első negyedév végére, hiszen az alacsony likviditás miatt jócskán meg kellett nyomni a kibocsátást az elmúlt hónapokban, ráadásul a forint gyengülése következtében jelentős átértékelődési veszteséget kell elszámolni a devizaadósságon. Ehhez jön most még a GDP mintegy 2,2-2,3%-át (kb. 660 milliárd forintot) kitevő hitelfelvétel, ami után szinte biztosak lehetünk benne, hogy az adósságrátánk jóval 80% felett jár, az sem kizárt, hogy az első negyed végén 84-85% körüli szintre emelkedik a mutató. Ez gyakorlatilag 18 éves csúcs közeli értéket jelentene.

3 milliárd dollárt vontunk be

A Reuters délután azt közölte, hogy a magyar állam összesen 3 milliárd dollárnyi devizaforrást vont be 5 és 10 éves államkötvényekben.

1 milliárd dollárnyi 5 éves államkötvényt dobott piacra ma a magyar állam, 260 bázispontos felárral a hasonló futamidejű amerikai államkötvényhez képest. A 10 éves kötvénybõl pedig 2 milliárd dollárnyit értékesített az ÁKK, a hozamfelár itt 287,5 bázispont lett.

Ezek a hozamfelárak 27,5 bázisponttal, illetve 25 bázisponttal alacsonyabbak az indikatív árnál.

Az 5 éves amerikai államkötvény másodpiaci hozama jelenleg 1,55%-nál, a 10 éves 2,68%-nál jár, így az említett magyar felárakat tekintve az 5 éves papírt 4,15%-os, míg a 10 évest 5,55%-os hozamszint mellett sikerült eladnunk. (A papírok kuponja jelenleg még nem ismert.)

Teljes cikk: http://www.portfolio.hu/deviza_kotveny/akk/elkapkodtak_a_dollarkotvenyeinket.4.196672.html

Kapcsolódó cikkek:

  • Matolcsy vesztett: óriásit ugrott az államadósság

    A kormánynak a választásokra sikerült visszatornásznia az államadósságot arra a szintre, ahol négy évvel ezelőtt volt. A sikeres dollárkötvény-kibocsátás eredményeként a GDP-arányos adósságmutató 84,4 százalékra ugrott. - ... A számítás alapja egyszerű: a Magyar Nemzeti Bank hivatalos kimutatása szerint tavaly év végén az állam bruttó adósságának álománya 23 ezer 67 milliárd forintra rúgott, ami – a GDP folyóáras végső értékétől függően – a nemzeti össztermék 79 százaléka körül lesz majd. Ez a nagyon szép szám azonban némi trükkel jött össze, amit az is mutat, hogy januárban hirtelen 845 milliárd forinttal emelkedett meg a központi kormányzat adóssága. - Az össz állami és a központi kormányzati adósság eltér, hiszen előbbibe az önkormányzatok is beleszámítanak, így a mutatókat az egymás közötti adósságátvállalások is befolyásolják, de tény, az ugrás egy már ismert trükkre utal. Szilveszterkor nagy mennyiségű állampapírt vontak be (részben az állami résztulajdonban lévő Mol közreműködésével), hogy aztán idén év elején újra kibocsássák azokat. Így az év végi statisztika jobban néz ki, a havi adatközlések a rosszabbak – igaz, a legközelebbi hivatalos kimutatás az első negyedév végéről szól majd, ám az csak a választások után jön ki. - Némi korrekciókkal azonban kiszámolható, hogy a januárban közölt 23 569 milliárdos központi adósság, no meg további, több mint 600 milliárdos állami tartozás, és a keddi hitelfelvétel után a tartozás bőven meghaladja a nemzeti össztermék 84,4 százalékát. Orbán Viktor sietett is megmagyarázni a bizonyítványt: ha az év lefut, az adósság jobban fog állni a mostaninál – jelentette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó című gazdaságpolitikai fórumán.