Hírek

Összeomlás, összébb omlás, legösszébb omlás

Részletek: Készült: 2013. december 29. vasárnap, 17:33
Print; Találatok: 1494

1913 szilvesztere - Olyan szörnyű volt ez az év, hogy a következő csak jobb lehet. Írták az évbúcsúztató publicisták. És akkor jött a világháború. Az a száz évvel ezelőtti évvég volt a „történelmi” Magyarország utolsó békeévének a vége.

Pesszimizmust diktált az ész, optimizmust a lelki szükséglet és az ünnepi obligó. Így vagy úgy, de mindenkit fogva tartott a szorongás, hogy a béke is, a status quo is fönntarthatatlan. Alattunk, a Balkánon egyik háború kergette a másikat, Európában mindenki veszettül fegyverkezett, és háborúra készült. Magyarországon a gazdasági válság egyre mélyült. A politikai élet egyre jobban elvadult. A komoly választójogi, demokratizáló reformok esélye elszállt. A kormány szétdúlta a parlamentet, Tisza István kiverette belőle az ellenzéket, sportot űzött a házszabály felrúgásából.

Egyre erőszakosabban és gátlástalanabbul kormányozták az egyre rosszabbul élő országot. Egyre-másra dolgozták ki a szabadságjogokat korlátozó rendelkezéseket. A sztrájkjogot, a gyülekezési jogot, a sajtószabadságot. Az ellenzék folyvást össze akart fogni, de az istennek sem sikerült néki. Lukács László miniszterelnök rágalmazásért beperelte Désy Zoltán ellenzéki képviselőt, aki azt állította, hogy ő a legnagyobb panamista, s pártja, a Nemzeti Munkapárt (mert a nagybirtokosok, nagytőkések és nagyhivatalnokok nagy hatalmú pártja bizony eltökélten a munka pártján állt) lopott pénzből nyerte meg az 1910-es választásokat.

És kiderült, hogy valóban. Lukács még pénzügyminiszterként lapátolta át a koronamilliókat a Magyar Bankból a Munkapártba, mely abból finanszírozta a választási győzelmét. Lukács a pervesztés után lemondott, s a lopott pénzből szerzett mandátumokkal gróf Tisza István vezette tovább az országot. A szakadékba.

... És ehelyett folytatjuk az ősmagyar taktikát, egymás gyalázását, a belső meghasonlás kiélezését.” No de „elég is a keserű szemléből. Könnyű szívvel, megenyhülten, a fölszabadulás érzésével búcsúzunk el ezerkilencszáztizenháromtól. És reménykedve fordulunk az utódja felé.” Pár oldallal később beszámolnak a lap „közszeretett” főszerkesztőjének az Országos Magyar Iskolaegyesületben tartott „hatalmas sikerű” beszédéről, melyben ugyancsak az áll a mondandó középpontjában, hogy miközben vállvetve kellene küzdenünk a nemzet javáért „a fölött folyik a vita országszerte, hogy ki vezesse az uralmat”.

„Nagyon kedvesek, hogy ezen az alapon békülnének” – jegyzi meg a legkevésbé sem kormánypárti Pesti Napló karácsonyi publicistája. Mármint azon az alapon, hogy ők uralkodnak, az ellenzék pedig „nagyon szelíd és jóságos kritikusuk” lesz a parlamentben, de még jobb, ha azon kívül. A lap megnyugtatja olvasóit: nincs béke, az ellenzék az új évben újult erővel veszi majd fel a harcot. Az év hátralévő perceire viszont nem ajánlhatnak az olvasónak jobbat, mint „egy pillanatra elfelejteni a gondokat, elfelejteni, hogy a nagy összeomlás már nem késhet sokáig”...

... A Pesti Napló szilveszteri jóscikke optimistább Andrássynál: „Szilveszterrel együtt kísértet jelenik meg: az új választás réme. Kezükben van egy úgynevezett törvény, egy választójogi reform. Maguk hozták, maguk csinálták, tele tüzdelték ezer gonosz szándékú kikötéssel”, s mégis rettegnek, joggal, mert „az ország felháborodása és dühe szét fogja tépni e választási törvény minden bilincsét s elsöpri őket.” Nem söpörte. A választásokat söpörte el a világháború. És az országot. Melyben 1913 végén még szinte minden írástudó és olvasni tudó rettegte a háborút, pár hónappal később pedig – egy megvetett, „népidegen törpe minoritás” elhanyagolható kivételével – a nemzeti együttérzés eufóriájában lelkesedett érte. Soha nem tapasztalt a világ olyan heves és általános lelkesedést háborúért, mint 1914 nyarán. Szerte Európában.

Teljes cikk: http://nol.hu/belfold/20131228-osszeomlas_osszebb_omlas_legosszebb_omlas