Hírek

A kispárna - Szénási Sándor jegyzete

paleszgyvicsOrbán mindig egy gátlástalan, érzéketlen politikai gép volt, aki sosem törődött azzal, hogy ki és mi kerül a lánctalpai alá. A sajátjait is elárulja, és ha az az érdeke, félre is dózerolja őket.

Most éppen 4,2 milliárd. A NER - skálán mondjuk bagatell összeg. Majd négy év alatt ennyit fizettek Kaminski Fanny cégének, a Triton Communications-nek Orbán képének kilakkozásáért. Ezt hivatalosan ugyan O.V. közösségi médiás tartalmai gyártásának nevezik, de mi nem vagyunk hivatalos emberek, nem beszélünk hivatalosan, viszont azt gyanítjuk, a mi megfogalmazásunk pontosabb.
 
Ezt már abból is gondoljuk, hogy K.F. 2010 óta Orbán bulvárcentrikus propagandájának volt az irányítója. Mármost a bulvár általában nem a neorealizmus csúcsa, inkább a valóságtagadás két ismert formájában motoz, tudniillik a mitikus hős felépítésében, majd annak szisztematikus lerombolásában. Mind a két műveletre van ugyanis vevő: az emberek szeretnek csodálni valakit, de ha úgy látják, hogy hősük egyre pofátlanabbul gazdagodik az ő piaci árra is átváltható odaadásukból, közben meg magasról tesz rájuk, be fogják bizonyítani neki, hogy valójában egy senki. Nem egy hétköznapi alak közülük, hanem pusztán egy csúszómászó. klubradio
 
Ezt az igényt a bulvár boldogan teljesíti, sőt elő is idézi, mert ezen is keres.
 
Kaminski kétségkívül az első ügymenetben volt érdekelt, ezért kapott a cége eleinte 63 milliót havonta, a vége felé meg 86-ot. Ennyiből kellett O.V.-t fényezni, kisuvikszolni, tömjénezni, polírozni, de úgy, hogy az minél természetesebbnek hasson.

Viktor Győzővics nyilatkozik

 
A Miniszterelnökség ezt a kozmetikai hadjáratot nemzetközi szinten is háromszorosan tartja túlárazottnak, így hűtlen kezelés és hivatali visszaélés gyanújával feljelentést tesz. Ismeretlen tettes ellen. Ez jogilag így biztonságos, miközben a tettes, a megbízó személye általában pontosan tudott.
 
Ezalatt a bulvárból ismert hősgyártás-pusztítás második fázisa, a karakter lerombolása már beindult. Orbán esetében ez azzal kezdődött, hogy a kőkemény utcai harcos beküldte a NER arcait a ketrecbe, akarom mondani a parlamenti húsdarálóba, ahová ő nem ment, viszont biztonságos távolból harci riadót rikoltott, majd ezzel a svunggal elutazott a foci vébére, az övéi iránt mutatott tökéletes közöny jegyében, legutóbb pedig Szerbiában engedte el a haját pont az államfő-váltás idején.
 
A közösségi média tele volt mindezzel, a legelőnytelenebb fotókat kipakolva a pusztuló imázsú hősről, akit többen csak egy hájait rengető, bugyután vigyorgó nímandnak neveztek. De még az is előfordult, hogy egy pálinkázós videóból azt a kockát merevítették ki, amelyen lehunyt szemmel, látszólag már szétesett arccal dönti magába a piát.
 
A lerombolt kép alatt a kommentek jó része azon sopánkodnak, hogy ez az alak vezette az országot tizenhat évig, meg hogy miért nem vettük észre, hogy valójában kicsoda is ő, hát az, aminek most látszik.
 
De ez nem így van. O.V. nem az, akinek a mítosztalanításban látszik, és az sem volt soha, amit Kaminski rakott össze púderből. Orbán mindig egy gátlástalan, érzéketlen politikai gép volt, aki sosem törődött azzal, hogy ki és mi kerül a lánctalpai alá. A sajátjait is elárulja, és ha az az érdeke, félre is dózerolja őket. Voltak képességei, és sokáig szerencséje is volt, többek között az ellenfelei bukása, és bénasága okán. Ezek a képességek jórészt megkoptak, vagy el is fogytak, de ettől még nem egy leépült alkesz. Az a tény, hogy a MOL egyik vezérével utazott, több megfigyelő szerint is egy családi, energetikai bizniszt sejtet, éppen abban a Szerbiában, ahol a MOL megvenni készül az ország egyetlen finomítóját.
 
Ez vagy így van, vagy nincs így. Van viszont egy kérdés, hogy tudniillik Kaminski profi bulváros-e, vagy csak egy fixált rajongó, aki nem ismeri fel, hogy az üzleti érdekei már a karaktergyilkosság eszközeit kívánnák meg, pillanatnyilag ugyanis erre van kereslet.
 
Lehet azonban, hogy tudja: sosem volt ő igazi piacon, hiába állítja be magát egy politikai bosszúnak kitett sima vállalkozónak. Büszkeség a meghurcoltak közt az elsők között lenni, mondja. A pátosz mögött azonban inkább egy mogorva propagandista tűnik fel, akinek leáldozott az aranyélete. Szorongatja az utóbbi három évben kivett 130 milliós osztalékkal tömött kispárnáját, és dacosan  várja, hogy bekopogjanak.
 
Szénási Sándor jegyzete - Esti gyors
 
 

444.hu
Feljelentést tett a miniszterelnökség Kaminski Fanny cégével kapcsolatban / 2026.08.11.
Hűtlen kezelésnek és hivatali visszaélésnek tartják, hogy az előző kormány social médiás tartalmaira túlárazva kötöttek szerződéseket. - A közlemény szerint az előző kormányzati rendszer Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetirodája 2022-ben kötött keretszerződést a Triton Communications nevű céggel az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor közösségi médiás megjelenéseiről. Indulásként havi 63 millió 680 ezer forintos megbízási díjban állapodtak meg a cégvezető Kaminski Fannyval. Ezért a Tritonnak fényképeket és videókat készítenie, illetve közösségi médiafigyelési összefoglalókat kellett írnia. - Időközben négyszer hosszabbították meg a szerződést, és minden alkalommal emelték a megbízási díjat …

 

Kapcsolódó cikkeink:

vgyokesMintha a könnyező Szűz Mária érkezett volna meg / Készült: 2026.08.10
A kolléga megadta avgykmaria szót, ezért rá is térnék a tárgyra. Oda, hogy a szerb sajtó jóvoltából kiderült: a hétvégén a szerbiai Guča városában megrendezett rézfúvós fesztiválon bukkant fel a bukott magyar miniszterelnök, és miután a rendezvényen testőrök nélkül, de két férfi társaságában guruló Orbán Viktor pajtásairól Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró írta meg: egyikük a Mol vezérigazgató-helyettese, Világi Oszkár, a másik Taraczky Dániel, a hatvanpusztai birtok főtervezője. A Dnevnik szerb lap által közölt videófelvételen az látható a magyarok 16 év után elkergetett miniszterelnöke jókedvűen koslatott fel-alá és több fesztiválozó polgárral is fotózkodott. A lap a barátaiként hivatkozott az említettekre.