Hírek

Nem voltak rendben a dolgok, nem sikerült partot érni, a kapitány félnótásnak bizonyult

felnotas.webpNem sok mindent kívántam az életben azzal kapcsolatban, amit mindenáron szeretnék megélni. Az egyik a gyerekem születése volt, a másik, hogy lássam még megbukni az Orbán-rendszert. Hála istennek mindkettő megadatott, az meg már csak koktélcseresznye az örömöm cukormázas, habos tortáján, hogy manapság ilyeneket olvashatok:

A Polymarket fogadási platformon új piac nyílt arról, hogy őrizetbe veszik-e Orbán Viktor volt miniszterelnököt 2026 végéig. A fogadás megnyeréséhez nem szükséges jogerős ítélet, elegendő a fizikai őrizetbe vétel, előállítás vagy házi őrizet is. A spekulációt a kormányváltás utáni közpénzügyi átvilágítás és a korrupcióellenes intézkedések fűtik, bár Orbán ellen nyilvánosan ismert büntetőeljárás egyelőre nem indult.
 
Mi ez, ha nem a non plus ultrája annak, amit az ember remélt aztán kamatostul megkapta? Vigyázz, szakács, mit kívánsz! Szerintem sokan még mindig nem hiszik el, hogy ez bekövetkezett, hogy ez a valóság, és nem valami szép álom. Nehéz elhinni, hogy nem ébren álmodunk, hogy nem élőben követjük, hogyan dől és roskad össze, hogyan szakad, törik darabjaira az, ami annyi ideig legyőzhetetlen halálcsillagként lebegett az ország és Európa felett. A nagyúr pedig? Hát a nagyúr annyira kemény meg legyőzhetetlen, mint amilyennek mutatta magát éveken át. Egy hangember, egy gyáva, hitvány senki, aki miután a saját szabályrendszerében a saját pályáján szarrá verték, egész egyszerűen elmenekült a nyilvánosság elől, oda dobta a csatlósait és híveit, hogy majd azok fogják fel azokat a szimbolikus golyókat, amiket neki szánt a nép. Eliszkolt, elmenekült, eltűnt.
 
Hol van már a magabiztos, mindenkit magasról lekezelő, leugató és flegmán kvázi az anyjába elküldő harcos? Hol van már 2018 – hogy csak egy klasszikussá nemesedett példát említsünk -, amikor a parlamentben egy ellenzéki képviselő azzal szembesítette, több mint aggályos, hogy őfelségét Garancsi NER-oligarcha repteti, holott elfogadnia sem lenne szabad ezeket a szívességeket. Orbán mellett ott ült Semjén, akivel összesúgtak, Szilágyi György (a Jobbik politikusa) meg is jegyezte, Semjén is szakértő a témában, ezzel utalt az immár bukott miniszterelnök-helyettes vadászútjaira. Orbán hozta a formáját: Gratulálok, hogy feltalálta a spanyolviaszt. Harminc éve így mentem. Jövő héten is így megyek, azután is így fogok menni – vágott vissza frappánsan, hozzátéve, hogy a sport neki (szó szerint azt mondta: nekünk) fontos, eddig is, ezt követően is ott lesz, ha munkája és ideje engedi. Eddig ezeket az utazásokat senki nem kifogásolta, arra pedig, hogy így Garancsi majd egyszer kér valamit cserébe tőle, nagy pofával azt mondta: Szeretném én látni azt az embert, aki engem lekötelez.
 
Nos, ezek az idők elmúltak, és ezzel együtt az a biztonsági háló is, amit a kétharmadával maga köré vont. Most már se mandátum, se kétharmad, semmi, úgyhogy reméljük, ezeket a kérdéseket egy valóban független igazságszolgáltatás képviselői fogják feltenni a kegyelmes uraságnak, akinek fontosabb a hitvány élete – pláne a foci vébé, amire ki sem jutott a magyar csapat -, mint a haza becsülete. Mert ha a mi aranylábú fiaink játszották volna az elődöntőt, esetleg a döntőt, akkor megértenénk, szavunk nem lehetne. De így? Az igaz, hogy ezúttal látványosan nem Csányi mellett virított a többi bukott elvtársával körülvéve, miután eddig az volt náluk a szokás, hogy mindegyik megjelent a VIP-ben, a bársonyszékekben, hiszen ingyen volt, mi adófizetők álltuk, hogy dorbézoltak, szotyizgattak kedvükre.
 
Mostanra ez is jelentősen megváltozott, az nem annyira, hogy a fő ultra ugyanolyan előszeretettel jár továbbra is meccsekre, mert neki ez a szenvedélye. Meg Magyarország. De azért a foci fontosabb. Tényleg paródia, hogy éppen amikor állítólag temetik a demokráciát és az önkény tort ül a Fidesz hullája fölött, akkor az utcai harcos inkább Amerikában szurkol a famíliájával a futball vébén. Mert annyira azért ne óvja Isten Magyarországot, hogy neki is részt kelljen vennie a védekezésben. És ezért a szarháziért vonulna állítólag utcára 500 ezer harcos, ha netán vezetőszáron elvezetnék? Ezért a szarháziért vitték be Szakács Pista győri mártírt is a rendőrségre, aki azóta lassan olyan karriert fut be, hogy a végén ő lesz Gulyás Gerely utódja a parlamenti frakció élén? Akinek akárcsak egy milliméternyi agya volt, az rég elhagyta azt a hajót, amit a kapitány sikeresen nekivezetett a jéghegynek.
 
Apropó süllyedő hajó és jéghegy. Tanulságos visszaemlékezni egy 2023-as momentumra, amikor Pápa határában személyesen, avatóünnepséggel egybekötve adta át a 83-as főútnak a várost Győrrel összekötő, kétszer kétsávos szakaszát. Az MTI által lehozott beszéde egy része olyan volt, mintha nem egy útszakaszt, hanem egy kikötőt adott volna át:
 
– „Derült időben, nyugodt vízen minden hajót jól el lehet kormányozni, de ma egyáltalán nem játszanak a kezünkre a körülmények, és a vizek egyáltalán nem nyugodtak.”
 
– „A veszélyek korába léptünk, a népek tengere feltámadott, és a kirobbant hullámverések mindenhonnan jól látszanak, innen, Magyarországról is”.
 
– „Ha nem figyelünk, a hullámverések még bennünket is megrázhatnak”.
 
– „Aki ilyen viharban hajózik, annak nincs könnyű dolga, ott rendben kell lenni az útiránynak, a hajótestnek, a vitorlázatnak, a hajó személyzetének, és nem árt az sem, ha a kapitány nem félnótás”.
 
– „Ahol ezek a dolgok nincsenek rendben, ott nem sikerül célba jutni és partot érni”.
 
Így utólag azt kell mondanom, hogy ja, nem voltak rendben a dolgok, nem sikerült célba jutni, partot érni, a kapitány félnótásnak bizonyult. Ezért van az, hogy bár a félnótás Amerikáig rongyolt, hogy a szenvedélyének hódoljon, a sziklaszilárdnak hitt tákolmánya minden darabja esik szét. A híveinek különösen nehéz lehet ezzel szembesülni, annyira össze vannak zavarodva, hogy azt nézni is rossz, pedig nem vagyok finnyás. Az influenszerek egymást ölik, Gulyás és Szijjártó kicsekkolt, Rogán és Lázár úgy tűnt el, mint az aranyóra, a talpasok több mint kétharmadát szélnek eresztették a digitális polgári körök mögött álló cégből, amelyik azt állítja: önkéntesekkel folytatja tovább. Nem mellékesen az összes pártlap, orgánum, bugyor és megmondóember hátralépett, nincs pénz a Fidesz propagandára, nincs pénz semmire, ami eddig tehát – vegyük nyugodtan beismerő vallomásnak – nettó közpénzből működött.
 
Ráadásul az is bezavar a nagytotálba, hogy a hívek az M1-en jó magyar filmeket nézhetnek, nem a rettegés foka megy végtelenítve, eltűntek Orbán igehirdetései is a Kossuth rádióból, nincs senki aki irányt mutatna. És ami a legdurvább számukra: Jó úton halad a vég felé a Fidesz – jelentette ki a Népszava Törésvonal című műsorában László Róbert, a Political Capital elemzője. Szerinte a Fidesz nem lenne több 10 százalékosnál, ha nem lenne mögötte a propaganda és irgalmatlan mennyiségű közpénz. Nagyon közel vagyunk ahhoz, hogy elérjék ezt a 10 százalékot, és még nem vittek el vezetőszáron egyetlen vezető fideszes politikust sem. A Medián legfrissebb, július eleji felmérése szerint egyébként 21 százalékon állnak a választani tudó biztos szavazók körében. Az elemző úgy véli, a Fidesz intellektuálisan teljesen kiüresedett, nem tudnak mit kezdeni a kétharmados vereséggel, ráadásul a szembenézés is teljes mértékben elmaradt.
 
Persze hogy elmaradt. Meg még azt is gondolom, hogy az a durva coming out sem segített feltétlenül, miszerint neki a Vadhajtások a fő igeforrása, ezzel is megerősítve azt, hogy ő tulajdonképen ki is valójában. Pontosan az a vérnacionalista és fasiszta húrokat pengető szélhámos, aki mindig is volt, csak miután már nem volt tétje, be is vallotta. Tök feleslegesen, ez a hely már foglalt a nem túl színes politikai palettán. Ettől még nem árt tisztában lenni azzal, hogy ez az alak irányította és szervezte a pártját és az országot hasonlóan ahhoz, ahogyan annak idején Hitler a náci Németországot. Igen, azzal az egyáltalán nem elhanyagolható különbséggel, hogy ez nem gyilkolt embereket, és nem támadta meg a fél világot a hadseregével. De nyugodjon le mindenki a picsába: ha lett volna neki, akkor simán megteszi. Simán. De szerencsére nem ez volt a helyzet, úgyhogy szerintem örüljön mindenki, hogy megszabadultunk ettől a szarházitól. Aki nem egyszerűen cak lopott, hanem olyan szinten mérgezte a társadalmat, és tette vallássá a gyűlöletet, hogy fájdalmasan hosszú idő lesz kiheverni mindazt, amit művelt. Fájdalmasan hosszú.
 
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
div> 
 

youtube / videó
Kuncze Gábor: Ezért zuhan a Fidesz és Orbán népszerűsége  / 2026.07.20. - A beszélgetés során Kuncze Gábor és Magyar György elemzik a Fidesz és Orbán Viktor csökkenő népszerűségének okait, kitérve a választási eredményekre és a társadalmi igazságérzet felerősödésére. A szakértők szerint a jogállamiság helyreállítása és a politikai hitelesség megőrzése a legfontosabb kérdések a jelenlegi politikai helyzetben.

youtube / videó
PARLAMENTI BOTRÁNY: Ami kimarad a hírekből  / 2026.07.20.

 

Kapcsolódó cikkeink:

buvbAmikor elérkezett a politikai pályafutása talán legfontosabb hete, egyszerűen összetévesztette a lelátót a történelemmel / Készült: 2026.07.14
Magyarországon történelmi események zajlanak. Az Országgyűlés alkotmánymódosítással vet véget Sulyok Tamás köztársasági elnöki megbízatásának, tizenkét évben korlátozza az országgyűlési képviselők mandátumának idejét, hetvenéves felső korhatárt vezet be az alkotmánybíráknál, és megnyitja az utat egy új alkotmány kidolgozása előtt. A parlamenti szavazást a Fidesz bojkottálta, Gulyás Gergely pedig lemondott a párt frakcióvezetéséről. Vagyis nem egyszerű kormányzati hétköznap pereg odahaza: szemünk előtt kezdik lebontani annak a politikai rendszernek az intézményi szerkezetét, amelyet Orbán Viktor tizenhat éven át épített.

vgytitanicAz átrozsdásodott korlát festegetése a süllyedő hajón / Készült: 2026.06.14
Orbán Viktor a Fidesz tisztújító kongresszusán tíz pontban igyekezett összefoglalni, miért veszítette el pártja a választást. Tényleg nem tudtam, hogy sírjak, vagy nevessek. Hangosan. Ez a beszéd egyszerre volt önfelmentés, felelősség-átruházás és főleg valóságtagadás. Ha valaki végighallgatta, egyetlen kérdés maradhatott benne: vajon tényleg elhiszi-e mindezt a bukott miniszterelnök, vagy csak abban bízik, hogy hívei még mindig elhiszik? Úgy tűnik, a jelenlévők igen, hiszen a 737 szavazatból 729-et kapott, így maradt az elnöki székben Orbán.