Hírek

Legyetek már végre férfiak!

hankobazsi„Szolidaritásomat fejezem ki és minden jóakaratú, a jogállami eljárásokban hívő ember szolidaritását kérem a kulturális támogatásokat kezelő munkatársaim számára, akik – meggyőződésem szerint – valós jogi indok nélkül kerültek letartóztatásba múlt hét csütörtökön”

– többek között ezt írta közleményében Hankó Balázs bukott kulturális és innovációs miniszter hétfőn, miután a parlamentben, a munkahelyén, ahonnan éppen hiányzott, megszólíttatott a miniszterelnök által. Aki napirend előtti felszólalásában külön blokkot szentelt neki azzal összefüggésben, hogy a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) körüli botrányok miatt a korábbi tárcavezető környezetéből „már szinte mindenkit elvittek”. Igazából egyet is értek Hankóval és csatlakozom a szolidaritási akciójához, mert akárhonnan nézem ezt a sztorit, nekem úgy tűnik, hogy neki kellene most előzetesben üldögélnie. Meg persze mindannyiuk főnökének, a géniusznak, aki ugye minden miniszterek és államtitkárok törzsfőnöke volt az elmúlt 16 évben, és csak a hülye nem látja, hogy ezeken csattan az a bizonyos karikás ostor, ami a krém bőrén kellene, hogy landoljon. Már csak azért is, mert ez egy hierarchikus rendszer, az államigazgatásban senki nem dönthet csak úgy a saját beosztotti fejétől, kellenek mindenféle legfelső szintű utasítások, jóváhagyások, beleegyezések. Ettől persze igaz, hogy semmilyen szinten nem védhető, ami ebben az ügyben történt, amit az NKA művelt, amikor ezt a brutális összeget kiszórta, úgymond lojalitási támogatásként, politikai hálapénzként eljuttatta a címzettekhez. Akiknek semmi más dolguk nem volt, mint hogy a választás előtt ezerrel istenítsék az egyszerre fényes és vizenyős tekintetű despotát, és kampányoljanak neki.
 
Könnyfakasztó közleményében Hankó gyógyszerész jogi kiselőadást is tartott. Szerinte az, hogy egy döntést utóbb a büntetőeljárás nagyítójával vizsgálnak, legitim eljárás, de „ebben a személyes szabadságot csak a legszükségesebb esetben kell a legszigorúbban korlátozni. Ha ez nem így történik, az eljárás jogtalan.” Reményét fejezte ki, hogy az érintetteknek lehetősége lesz arra, hogy „szabadlábon védekezzenek és tisztázzák magukat”, szerinte ugyanis ezek a vizsgálatok akkor is hatékonyan elvégezhetőek, ha az érintettek nem maradnak letartóztatásban. Különben mindenki mindig jóhiszeműen járt el, mindig a kultúra támogatásának célja lebegett a szeme előtt, nem a saját gazdagodása, nem bárkinek a teljesítmény nélküli gazdagítása, de nem ám. Hankó gyógyszerész továbbá rendkívül megértő most már így utólag, már-már szelíd:
 
Megértem a kritikusokat, akik nem értettek egyet az elmúlt évek kulturális támogatásokról szóló döntéseivel. De ez független attól, hogy ne hunyjanak szemet munkatársaim letartóztatása felett. Nem tudom, hogy hihető-e számukra, de e döntések nem valami vagy valaki ellen irányultak, hanem az értékteremtést szolgálták. Hiszem, hogy ha a vizsgálatokat szükségesnek tartják is, a jogállami és emberséges eljárások hívei”.
 
Összeszarod magad, és nem is akarod, hogy tisztába tegyenek. Ez annyira szürreális, annyira nem evilági, hogy az agyamat eldobom. Végérvényesen bizonyosságot lelt, hogy ezek tényleg a saját maguk által felépített világban éldegélnek, és csodálkoznak rá ma is arra, ami körülöttük van. Eddig egyszerű volt, mert az agytröszt gondoskodott róla, hogy mindenhonnan az ő agybaja zengjen, és mivel a hangerőszabályozót is ő kezelte, nehéz volt a tömény agyfaszt túlkiabálni. Mostanra meg úgy néz ki az ország, mint egy feldúlt gyerekszoba, ahol eddig az elkényeztetett gyerek terrorizálta a saját játékbabáit, de azok öntudatra ébredtek, így a hülyegyerek van bekuckózva a sarokba, és onnan dobálózik a LEGO figuráival. Ha van az abszurdnak és a hihetetlennek mértékegysége, akkor ezt mindenképpen be kéne oda valahogy illeszteni a sorba, és valamiféle tudományos jelzővel ellátni, mint a Stockholm-szindrómát, mert ez kurvaélet, hogy valami egészen új a modernkori történelemben. A meglepő és mulatságos kutyafasza, a Meghökkentő mesék vagy A burzsoázia diszkét bája meg a kanyarban nincs ezekhez képest.
 
Szóval ez a gyáva, buta nézésű Hankó közleményeket ad ki. Balázs úr! Kurva egyszerű a sztori, ha ennyire biztos vagy abban, hogy itt minden patyolat tiszta és makulátlanul jogszerű volt, akkor dobd szépen sutba a képviselői mandátumodat és a mentelmi jogadat, lazán, mint egy cowboy, sétálj be az ügyészségre, és add elő azt, amit fentebb levezettél. Legyen már vér valamelyikőtök nemiszervében, legyetek már egyszer férfiak. Ti, akik mai napig abba kapaszkodtok, hogy az apának pöcse van, az anyának meg punija, mutassátok már meg, legalább egyszer, hogy kik vagytok. Vidd el akkor te a balhét, Balázs! Ez a történet annyi sebből vérzik, hogy nincs az az orvosi, azaz jogi stáb, amelyik életben tudná tartani. Ha mégis, akkor esküszöm, hogy én robbanok fel. Szerintem ez az ügy az elejétől kezdve kurva kínos és menthetetlen, pontot kellene tenni a végére.
 
Ezzel párhuzamosan azt elismerem, hogy tavaly ilyenkor azt se gondoltam volna, hogy olyasmiket fogok leírni, mint ez: gyanúsítottként hallgatta ki a Terrorelhárítási Központ éléről május végén felmentett Hajdu János volt rendőr altábornagyot az ukrán pénzszállítók ügyében jogellenes fogvatartás bűntette miatt indult nyomozásban a Fővárosi Nyomozó Ügyészség. Hajduval hétrendbeli, a sértett sanyargatásával elkövetett jogellenes fogvatartás bűntettének gyanúját közölte az ügyészség, ő a közlemény szerint ez ellen panasszal élt, nem ismerte el a bűncselekmény elkövetését és vallomást tett. A gyanúsított szabadlábon védekezik. És de. Mostanra nagyot fordult a világ, vagy ha az nem is, de az ország valamelyest mindenképp. Az se tűnt magától értetődőnek, hogy Orbánt címoldalakon emlegetik olyan felütéssel, hogy meg kéne gyanúsítani, őrizetbe kellene venni és le kéne tartóztatni. Jó, nem ezermilliárdos korrupciós ügyekben, vagy egyéb, közvetlenül a magyarok ellen elkövetett ügyekben, hanem egy ilyen szempontból némiképp banális ügyben. De tökmindegy milyen súlyú ügy, a lényeg, hogy ez a csávó nem úszhatja meg. Ha Nicolae Ceaușescu román diktátort életben hagyták volna, miután elfogják, akkor körülbelül ezt a műsort adta volna elő, mint amit most ez csinál, ez a demokratikusan leváltott diktátor, miután rádőlt az a kóceráj, amit eddig ő üzemeltetett. Hogy nehogy félreérthető legyen: nem elegendő politikailag megbuktatni (az már megtörtént), büntetőjogi felelősségre kell vonni.
 
Orbán szerint a háború kitörése óta Ukrajnába és Ukrajnából többezer milliárd forint értékű valuta és arany áramlott keresztül az ukrán titkosszolgálat és az ukrán katonák közreműködésével Magyarországon. A magyar hatóságok ennek véget vetettek, és a TEK közreműködésével elfogtak egy ukrán szállítmányt. Minden rendes országban ezért kitüntetés és elismerés járna, Magyarországon hatósági zaklatás” – írta, majd hozzátette: „A mostani magyar kormány az ukránok érdekében jár el. Hajdu János minden hazáját szerető ember számára példakép. Kiállunk melletted, tábornok úr! És nemhogy kiállt mellette, de ma korán is kelt, és Havasival megüzente, hogy a Fidesz biztonsági igazgatójává nevezte ki a gyanúsítottat. A rutinja mondjuk megvan hozzá, 2010 előtt is évekig ebben a minőségében szolgálta az urat.
 
Te rongy, te legalja senki! Nem is folytatom, mert a világ összes negatív jelzője nem tudja úgyse kifejezni azt, amit szerintem nem egyedüliként gondolok erről az alakról. Nem is akarom túllihegni mert már annyiszor leírtam: ha ezt a palit minél előbb nem basszák sittre, akkor itt a népharag elszabadul. Halló, Magyar Péter! Nagyon jópofák a kioktató beszédeid, meg az alázásaid, egyet is értünk veled, DE! Szép lassan ezek átmennek üres frázisokba. Értjük őket, egyetértünk, ez gondoljuk, de a cselekvés hiánya bezavar. Nem kell szétjogászkodni a dolgokat. 16 évig ez ment a fejünk felett, aztán az igazi felelősök mindig megúszták. Ameddig nem lép le, ameddig nem tűnik el, addig követeljük, hogy vegyétek őrizetbe ezt a… közönséges bűnözőt. Nem ti, hanem a független hatóságok. Amikre várunk.
 
Ceterum censeo: a bukott Orbán-kormányt és valamennyi cinkosát felelősségre kell vonni!
 
 

youtube / videó
Egyeztethetett Orbán Viktorral az Aranykonvoj-ügyben Hajdu János?  / 2026.06.30. - Gyanúsítottként hallgatta meg a Fővárosi Nyomozó Főügyészség Hajdu Jánost, a Terrorelhárítási Központ korábbi főigazgatóját az Aranykonvoj-ügyben. Orbán Viktor az ügyre úgy reagált: "elindult a tiszás politikai leszámolás". A gyanúsítás után nem sokkal a Fidesz bejelentette: Hajdu János lesz a párt biztonsági igazgatója. - Az Egyenes Beszéd vendége Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő.

Aranykonvoj-ügy: Hajdu Jánost jogellenes fogvatartással gyanúsítják, Orbán Viktor kiállt mellette: Az ügyészség szerint Hajdu János jogellenesen tartotta fogva az ukrán pénzszállítókat. Kilenc órán át bilincsben voltak, csuklyával a fejükön. Az ügyvéd szerint Orbán Viktort is gyanúsítani kellett volna. Orbán politikai leszámolásnak tartja az ügyet, Hajdu János pedig a Fidesz biztonsági igazgatója lett. / 2026.06.30.

 

Kapcsolódó cikkeink:

bese-megaKeresik a természetes élőhelyet, ahol tovább élősködhetnek / Készült: 2026.06.27
Az már biztosan nem lehet kérdés, hogy a fába szorult férgek kulturáltabban és konszolidáltabban nyilvánulnak meg mind saját magukat, mind pedig a külső körülményeket illetően, hogy miért is kerültek abba a helyzetbe, amibe kerültek. Szemben az olyan hosszú időn keresztül közpénzt dézsmáló kártevőkkel, mint Bohár Dániel, Trombitás Kristóf Keresztély vagy éppen Szakács István. Akik valamiért még mindig nem értik, hogy mi történt velük és körülöttük lassan három hónapja. Tagadásban vannak, ahogy a kormánypárt politikusai szokták volt mondani. És tényleg.

bkariKi tartsa el Orbán Viktor propaganda médiáját? - Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2026.06.24
A lényeg az állami hirdetés, a politikai hátszél volt. Most, hogy ez a rendszer összeomlott, eszükbe sem jut piacról beszélni. Nem azt kérdezik, hogyan lehetne visszaszerezni a közönséget, hogyan lehetne olyan tartalmat készíteni, amelyért a fogyasztók fizetnek. Rögtön az oligarcháikhoz fordulnak segítségért. Ennyit gondolnak a sajtóról.

vgykuldEgyszerűen nem hajlandóak kijönni a sötét vetítőteremből a fényre / Készült: 2026.06.15
Most, hogy természetesen újraválasztották közel 100%-os egyetértésben, még kevésbé értem ezt a kurva röpiratot. Mi értelme van annak, hogy Orbán saját magának, a saját maga szórakoztatására írogat? Hivatalosan a pártjának címezte a Küldetés című izét, de igazából magával levelezget. Ráadásul egy 18 oldalas irományt jóindulattal sem lehet röpiratnak nevezni (és én nem vagyok jóindulatú, ha róla van szó), mert nem az.