Így a karácsony előszobájában csak eljutottam a nagy honvédő szegedi analóg-digitális beszédéhez, amelynek megfejtése még akkor is könnyebben menne, ha hottentottául adná elő a mondandóját, vagy esetleg oroszul, ahogy Szijjártó Péter szokott gizdáskodni Moszkvában a Lavrov nevű fogadott nagybácsijának. Azóta a TV2-ben azt állította, hogy nem a szavak, hanem a tettek számítanak, bár ez még rosszabb fényt vet rá. De amúgy igaza van: mivel rá nem vonatkoznak az íratlan, no pláne az írott szabályok, érteni kell a tolvajnyelvén ahhoz, hogy bárki a valóság nyelvére le tudja fordítani azokat a halomba hordott hazugságokat, amelyek között mára elvétve sem lehet valóságos számokkal, alanyokkal és állítmányokkal találkozni. A tárgyról ne is beszéljünk.
Amikor úgy kezdi a kiselőadását, hogy ha ő nem lett volna az elmúlt 15 évben, akkor itt kietlen pusztaság, nyomor, bűnözés és Mad Max-i apokaliptikus állapotok lennének, ha már bizonygatni kell azt, ami eddig nyilvánvaló volt a szektának, az egyrészt jó hír, másrészt az ember elszégyelli magát, hogy bár egyre kevesebben, de még mindig éppen elegen elhiszik ezeket a rablómeséket és világvégét vizionáló ijesztgetéseket ennek a korlátlan felhatalmazással rendelkező útonállónak.
Teljesen nevetséges, ahogy a híveit vezényli a digitális harcmezőre, oda, ahol amúgy ő saját bevallása szerint fabatkát nem ér, mert hülye a digitális világhoz, mint a segg. Elutasítja az innovációt, a mai napig kockás papírra irkafirkál, mint egy barlangban graffitiző bemindenezett ősember, a mai napig nyomógombos telefonja van (persze fontos, hogy Pegasus-féle kémprogram ne legyen telepíthető rá), és ez csávó a digitális parancsnok. Aki nem arra ösztönzi a súlyos tudásdeficittel küzdő szektáját, hogy lehet ám a digitális világban hasznos dolgokat is tanulni, felfedezni, okosodni, helyette valójában arra biztatja őket, hogy mindenkibe álljanak bele és trollkodják szét a Tisza oldalait. Elkeserítő. Ha csak arra vennék a fáradságot ezek a janicsárok, hogy leellenőrizzék azokat az állításokat, amiket a parancsnokuk felböfög, máris jobb hely lenne ez az ország. Ha nem csont nélkül és bő nyállal nyelnék be azokat a pillanatok alatt cáfolható, pirosan villogó hazugságokat, amiket ez minden hasonló összejövetelen előad, nekem is sokkal könnyebb dolgom lenne. De ez is csak egy utópia.
Tehát. Miért érdemes 2026-ban, 16 év kormányzás után a Fideszre szavazni? Mivel őt kérdezték, ő válaszolt: inkább azt mondja, mi lesz akkor, ha nincs Fidesz. Ha nincs Fidesz, akkor van háború, ha nincs Fidesz-KDNP, vannak migránsok, nincs egymillió munkahely, hiányozna 200 ezer magyar gyerek az életünkből, ha nincs Fidesz, nincs biztos időskor, nincs gyerekek utáni adókedvezmény és nincs első lakása a fiataloknak. „Ha nincs Fidesz, nincs parti”.
Egyrészt ezt a 200 ezer közjószágot vajon miből számolta ki? Az elmúlt 15 évben ugyanis egy erőteljes csökkenő tendencia látható a születések számában: a 2010-es évek elejétől a 2000-es évek végét jellemző 90 ezres nagyságrendből tartósan lefelé mozdult el az adat, 2024-re pedig történelmi mélypontra esett. Az elmúlt 15 évben évente körülbelül 75 000–95 000 gyermek született Magyarországon, a csúcs közelében 2020–2021 körül volt, majd 2024-re százéves rekordmélypontra – mintegy 77,5 ezerre – esett vissza. Komolyan nem értem, miről beszél. Mondjuk nem is nekem kell érteni, hanem a szektának, csak sajnos sokuknak egy összetett mondat értelmezése is komoly kihívást jelent.
Másrészt a nincs biztos időskor helyesen úgy hangzik, hogy biztos nincs időskor. Ha csak a Covid-járványt veszem alapul, akkor két év alatt több mint 40 ezer idős halt bele csak a járványba, amiben hatalmas szerepe volt az egészségügyi ellátórendszer állapotának, a munkaerő hiányának, a kétes vakcina beszerzéseknek, a védőfelszerelés hiányának is. És annak is, hogy ezek pénzért árulták a teszteket, amiket máshol ingyen biztosítottak, ezzel megágyazva annak, hogy sokan nem tudták tesztelni magukat, ezért vagy továbbadták a vírust, vagy egész egyszerűen belehaltak.
És még csak ezután jött a szaros üst kavargatása, az üst tartalmának felforralása, miszerint ő amúgy kész átadni a kormányrudat. Ha megbízható, lassú folyású, nyugodt kormányzást akarnak, akkor megkérik „Áder Jánost, hogy vállalja el”. „Ha erre már ráuntunk és valami kalandot, vagy valami újat akarunk, akkor fölkérjük a Jánost (Lázárt – szerk.)”, ha pedig úgy gondolják, hogy a legfontosabb, hogy a pénzügyek rendben legyenek, akkor megkérik Varga Mihályt, hogy „jöjjön elő a nemzeti bankból”. És hogy rá miért szavazzanak? Először is vidéki ember, falusi, és „ha az ember választhat, akkor válassza a saját fajtáját, ezt javaslom”. A második érvnek azt hozta fel: a legjobb korban van, bár igaz, hogy már 30 éve egyfolytában a legjobb korban van, de ez mégis számít. Milyen fajtáját? Azt a büdös suttyót? Attól, hogy valaki vidéki, egyáltalán nem szükségszerűen tahó paraszt, mint őfelsége. Ezt ugye már Bödőcs művész úr is elmondta: a pálinkát nem disznókörömből isszák, minden valamire való gazdának van otthon azért egy pálinkáspohara. Értem, hogy mindhárom felsorolt szarházi vidéki, de álljon már meg a menet.
Lehet, hogy ki kellene végre próbálni egy fővárosit, nem? Aki talán nem lenne ennyire frusztrált és megfelelési kényszeres, na meg bosszúálló a fővárosiakkal szemben, csak azért, mert egy döngölt padlójú szobában tologatta a fából készült matchboxát. Nem elég, hogy az országot kiutáltatta az európai kultúrkörből, ahol tudnak késsel-villával enni, és vannak minimális elvárások a neveltetés terén, itthon is sikeresen szembefordította a városiakat a vidékkel, mint ahogy tette ezt a külhoni magyarokkal és az anyaországiakkal. De simán szétverte a baráti, családi, munkahelyi és egyéb kapcsolatokat is, mert ugye van ő, rajta kívül pedig mindenki legyőzendő ellenség, elpusztítandó hazaáruló. Ja, és persze mindenki baloldali. Mindenki. Még az is, aki világéletében konzervatív volt.
Mondjuk a konzervatívoknak semmi közük ma már ehhez a fasiszta, náci tempójú csürhéhez. Miért mondom ezt? Ezért: „Én arra vállalkoztam, hogy megváltoztatjuk a magyarok sorsát, azt a sorsot, amit mások szántak nekünk az első világháború után. Nekünk azt a sorsot szánták, hogy kicsik legyünk és szegények, és én azt akarom, hogy a magyarok nagyok legyenek és gazdagok, és ezzel még nem végeztem”. Akkor álljanak itt a nagy előd kísértetiesen hasonló szavai: „Ich habe dem deutschen Volk seine Ehre zurückgegeben.” Visszaadtam a német nép becsületét. „Innerhalb weniger Jahre haben wir Deutschland aus dem Abgrund geführt.” Néhány év alatt kivezettük Németországot a szakadékból. „Heute steht Deutschland anders da als 1933.” Ma Németország egészen másképp áll, mint 1933-ban. Csak az országnevet és dátumot kell kicserélni, és meg is érkeztünk. Nem, ez nem libsi vinnyogás, meg enyhe túlzás, hanem a rögvalóság. Aki ezt nem hajlandó felfogni, elismerni, tudomásul venni, az ugyanolyan vak, mint akik 1944-ben elhúzták a függönyt, amikor a honfitársaikat teherautókra pakolták és elvitték őket a lágerekbe.
Innen nézve külön hajmeresztő az ellenzék, illetve azon ellenzéki érzelmű magyarok degradálása, akik változást szeretnének: a veszély nem a Tisza, a veszély neve Brüsszel, csak Brüsszel magyarországi megbízottjait most éppen Tiszának hívják. Nem a Tisza ellen kell harcolni, Brüsszelt kell legyőzni, és azt kell megakadályozni, hogy Magyarországot visszatereljék a 2010 előtti útra, amikor ebben az országban mindig az történt, amit Brüsszel akart. A büdös francot, bazdmg! Meddig kell még tűrnie több millió embernek ezt a hangnemet? Meddig? Nem, senki nem fizet minket Brüsszelből, de legyen! Ezerszer, sőt milliószor inkább Brüsszel – jelentsen ez bármit -, mint a te szerelmed, Moszkva, az ő véreskezű diktátorával, a Türk Tanács a szintén despotákból álló kiskirályaival, vagy a kommunista Kína. Remélem, nem hagytam ki senkit! Ja, és persze Donald kacsával, akinek Grönlandra fáj a foga már megint.
Arra is kitért, hogy a pénz szokott szerepet játszani a háború után, mert olyan van, hogy a vesztest jóvátétel megfizetésére kötelezik, Magyarország is így járt mindkét világháborút követően. Erről majd lehet beszélni, ha vége a háborúnak, de háború közben ilyet nem lehet tenni, mert azt jelenti, hogy „belevonódtál” a konfliktusba. Aha. Csakhogy Magyarország csatlós állam volt az agresszor oldalán. Lehetett volna ellenálló, de nem az volt, mert már akkor is olyan jellemóriások vezették ezt az országot, akiket a felcsúti nem véletlenül bálványoz. Minket azért szopattak meg, mert az első világháborúban a monarchia oldalán kénytelenek voltunk háborúba menni, amit elveszítettünk, el is vitték a fél országot. A másodikban meg Magyarország a területi revízió reményében, a német nyomás alatt fokozatosan sodródott bele a második világháborúba, végül 1941-ben a Szovjetunió elleni hadüzenettel vált hadviselő féllé. Szóval egyikben sem azért jártunk úgy ahogy, jártunk, mert veszítettünk, hanem azért, mert az agresszor oldalán álltunk, és mindkét esetben vesztettünk. Ha győztünk volna, akkor most mi lennénk a nagyobb kutya, de nem így volt.
„Egyes országok azt mondják, a konfliktust arra kell használni, hogy Oroszországot a lehető legjobban meggyengítsék, vannak olyan országok, amelyek az oroszokat állandó és közvetlen fenyegetésnek érzik, mert korábban a Szovjetunióhoz tartoztak. És vannak „a nagy európai tradíciók” – folytatta a delíriumos meséjét, utalva arra, hogy Oroszországot támadta meg már Napóleon és Hitler is. „Nekik nem ment, majd most Kaja Kallasnak sikerül” – röfögte ironikusan, mondván, nem az orosz festmények vannak párizsi vagy berlini a múzeumokban, hanem az Európából elvitt hadizsákmányok vannak Szentpéterváron. Óva intett attól, hogy kötözködjenek, vagy megtámadják az oroszokat. Szerinte Horthy Miklós se akart háborút az oroszokkal, mint mondta, „ha a németek nem toltak volna bele bennünket, nem mentünk volna a Don-kanyarba.” Undorító, szemét, aljas duma. Senki nem akarja megtámadni az oroszokat, az agresszor a Szovjetunió. Pont. Aki védekezik és akinek a saját érdekében segítséget nyújt Európa, azok az ukránok. És de, kurva sok köze volt Horthynak a Don-kanyarhoz és a zsidók deportálásához. Pont. Remélem, Kaja Kallas hallotta ezt az aljas dumát, én ezt biztosan nem tűrném a helyében. Azt sugallni, hogy a ruszkikat akarja itt bárki is megtámadni, csak azért, mert Ukrajna nem akar az orosz birodalom része lenni, aljasság. Különösen egy olyan alaktól, akinek az országa 1956-ban ugyanezen a traumán ment keresztül, ő pedig ezt kihasználva, 1956 hősei mögé bújva, velük takarózva, rájuk hivatkozva váltott rendszert, küldte haza a szovjet katonákat, és ette bele magát életvitelszerűen a politikába.
Nincsenek erre már szavaim, úgyhogy nem is fárasztom tovább a kedves olvasót karácsony előtt ilyen szemétségekkel, nem akarok én lenni a Grincs, aki ellopja a jókedvet, meg állandóan nyafog. Boldog karácsonyt kívánok én is mindenkinek, és majd jövök a két ünnep között is!
A Fidesz hibát hibára halmoz - Orbánék nem találják a kiutat / 2025.12.23. - A FELVÉTELT MÉG A RENDKÍVÜLI PARLAMENTI ÜLÉS ELŐTT RÖGZÍTETTÜK! - A Klikk TV elemző műsorában Csillag István korábbi miniszter és Holoda Attila energetikai szakértő világossá teszi: a Szőlő utca nem „elszigetelt eset”, hanem egy rendszerszintű kudarc tünete. Ombudsmani jelentések, eltussolt vizsgálatok, elmaradt következmények és egy kormányzati válasz, amely rendre rendészeti eszközökhöz nyúl ott, ahol védelemre, gondoskodásra és felelősségvállalásra lenne szükség. A rendőrök megjelenése a gyermekvédelmi intézményekben nem megoldás – hanem beismerése annak, hogy az állam képtelen volt ellátni alapvető feladatát. - Az adás rávilágít arra is, miért különleges ez az ügy politikai értelemben: nem pártpolitikai törésvonal mentén mozdult meg a társadalom, hanem egy mély erkölcsi felismerés mentén. A „demokráciadeficitet” és a korrupciót sokan megszokták – a gyerekek bántalmazását azonban nem lehet relativizálni, elmagyarázni vagy propagandával elfedni. Ez az a pont, ahol a rendszer saját narratívája omlik össze.
Szóval hol akarsz te rendet tenni? / Készült: 2025.12.22 És mennyi minden van, amit még el kell mondanom. Most, amíg még van rá felület és lehetőség. Tegnap a bajszos digitális analóg előadásánál hagytam abba, úgy beleéltem magam a cikk írásába, hogy utólag néztem csak vissza a rendhagyó, Júdással megspékelt Lázárinfós mutatványt. És hát az az igazság, hogy arra egyáltalán nem számítottam, hogy lesz egy hős a helyszínen, aki megtrollkodja a belterjes, izgalmaktól mentes, egymás alá kérdező törzsi dzsemborit. Mint kiderült, Czutor Zoltán zenész egyik barátja volt a bátor magyar, aki bekérdezett a tacskólábú harcos hadvezérnek: Miért hazudtok a gyermekekről? Miért nem véditek meg a gyerekeket? Ki az a fontos ember, akinek a mocskosságait fedezitek? Miért loptátok el a gyerekeink jövőjét? Az elején jól hallható, ahogy beleröhögcsél a felkérdezett, mint akit közösülni visznek, de aztán abbamaradt a fergeteges jókedv; ezek ketten úgy lefagytak, hogy köpni-nyelni nem tudtak. Hát ja, enyhén zavarba jött a két bűnözőnek kinéző nagyágyú, mert egyből elkezdtek tiszázni. A sima bőrűre hárult a feladat, hogy hidegvérrel kezelje a helyzetet, ez azonban nem sikerült neki maradéktalanul. Bár igyekezett lenyugtatni a fújoló közönséget, ő maga egyre inkább idegállapotba jött.
Ha rajtuk múlna, talán még szájkosarat is tennének ezekre a gyerekekre / Készült: 2025.12.19 Megint nyakunkon a karácsony, az áhítat és a túlcsorduló szeretet ünnepe, az illiberális mimagyarok hanukája, a 15 éve a nyugat ellen ha nem is dzsihádot, de mindenképpen véget nem érő harcot hirdető és azt napi szinten megvívó fundamentalista állampárt április negyedikéje, a keresztények legnagyobb védelmezője egyik megdicsőülésének szent ünnepe, az ember, most jövök a templomból és a boldog karácsonyt (bejgli lesz?) sokadik évfordulója. Mintha megállt volna azt idő, csak néhány friss szarkaláb jelent újdonságot, a megint felszedett kilók mellett a vizenyős tekintet is ugyanaz. Illetve pontosítsunk: egyre szánalmasabb az a kép, mondhatnám, politikai-bibliai kép, ami mostanra Júdásból maradt. Ha lenne humorérzéke, ami nincs – bár ennek ellenére folyamatosan ontja magából, napi szinten bombázza a nyilvánosságot hajánál fogva rángatott, lábszagú, humort nyomokban sem tartalmazó magamutogatásait -, akkor nemcsak az ákombákomjáról csináltatna mörcsöket, hanem a buta nézéséről és a bugyuta elszólásairól is.