Hírek
Az Orbán-kormányok ideje alatt folyamatosan hazudnak a költségvetésről
- Részletek
- Készült: 2025. július 09. szerda, 04:12
- Találatok: 259
Az Orbán-kormányok ideje alatt folyamatosan hazudnak a költségvetésről – jelentette ki Miklós László volt országgyűlési képviselő, a költségvetési bizottság egykori tagja a KlikkTV Bakancslista című műsorában, példaként említve, hogy a kormány a költségvetés készítésekor pontosan tudta, nem 2,9 százalék lesz a hiány, mint amennyit elfogad, hanem 4,9.


Itt mindenki hülye? Itt? Mindenki – hangzott el az Üvegtigrisben aminek műfaji besorolása vígjáték. Az, amit a Fidesz a nyugdíjasokkal csinál, tragikomédia. Farkas András nyugdíjszakértő járt először mélyebben utána, hogyan is szabályozza a kormány az időseknek szánt 30 ezer forintos élelmiszer utalványt. A teljes téboly rajzolódott ki. Engem önmagában az is zavar, amikor az adományozó – nevezzük most ilyen szépen a kormányt - korlátozza az ajándék felhasználhatóságát. Amikor az egyik felnőtt úgy viselkedik a másik felnőttel, mint a gondos szülő, a kisiskolás gyermekével, amikor a büfébe küldi, és a lelkére köti, hogy sonkás-sajtos szendvicset, esetleg sós perecet vehet, de gumicukrot, csipszet és kólát nem. Ezt játsszák Orbánék, de hogy...
Kapcsolódó cikkeink:
Vissza, tekintés – Orbán Viktor találkozott egy elégedett nyugdíjassal / Készült: 2025.05.12
Nyolc évvel ezelőtt, 2017 május 7-én, nagyon irigyelték Bözsi nénit a nagygéciek, mert meglátogatta őt a miniszterelnök. Saját autókonvojával vonult be a faluba, fehér ló épp nem volt kéznél, meg aztán hülyén is nézett volna ki lóháton az a sok biztonsági ember, aki Orbán Viktor testi épségét vigyázta.
Ötszörösére emelkedett a nyugdíjas szegénység / Készült: 2025.04.11
Aki másfél évtizede nyugdíjas, aligha tudja tartani a korábbi életszínvonalát, mert a kormány valójában befagyasztja a nyugdíjakat. Egyebek között ebben látja a jelenlegi nyugdíjrendszer fő hibáit Juhász István, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyugdíjas tagozatának elnöke. Ezzel reagált arra is, hogy a kormány tagjai gyakran hangoztatják, hogy megőrzik a nyugdíjak reálértékét az inflációkövető nyugdíjemeléssel. A miniszterelnök a közösségi oldalán rendszeresen üzen az idős embereknek, és biztosítja őket arról, hogy őrá mindig számíthatnak, ez a kormány soha nem hagyja magára az idős embereket.
A kormány Kánaánt ígér a nyugdíjasoknak, a valóság azonban egészen más / Készült: 2025.01.14
A nyugdíjas olló szétnyílásáért valóban az Orbán-kormányok a felelősek – mondta a Hírklikknek az ismert nyugdíj-szakértő. Simonovits Andrással annak kapcsán beszélgettünk, hogy a nemzetgazdasági miniszter újra kijelentette, a kormány megvédi a nyugdíjasokat, megőrzik a nyugdíjak vásárlóerejét. Nagy Márton szerint 2025-ben összesen 7200 milliárd forintot fognak költeni a nyugdíjasok kifizetésére. Januártól 3,2 százalékkal emelték a nyugdíjakat, s míg az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik. Akinek ez sem elég, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj is. „Badarság összevetni a 2010-es nominális átlagos nyugdíj számait a maival” – mondta a szakértő.