Hírek

Elmúlás

Részletek: Készült: 2025. június 08. vasárnap, 00:52
Print; Találatok: 191

vgymul Aki már nyilvánosságfogyasztó volt 87-88 táján (én például újságolvasó gimnazista voltam), biztosan emlékszik rá: amikor elközelítenek egy rendszer végnapjai, egyszer csak előbújnak azok, akik ott sem voltak. Ők azok, akik mindig is másképp gondolták; akik belülről rágták, mint a fát a féreg, de nem azért, hogy nekik jussanak a legfinomabb falatok, hanem hogy minél előbb szétkorhadjon. Közel járunk ehhez a pillanathoz a NER evolúciójában is: még nem érkezett el, de az érzékenyebb idegrendszerűek már készülnek rá.

Nagyjából kétféle reakciót látni, ugyanúgy, mint a reformszocializmus idején: akik el tudják képzelni a jövőt egy másik rezsimben is, azok óvatosan kibeszélnek ebből a mostaniból, akik pedig tudják vagy sejtik, hogy esélyük sincs, ha változik a hatalmi felépítmény, azok dühödten fenyegetőznek. Egyelőre a másik tábor jóval népesebb – ide tartozik Orbántól a lebukott csepeli fideszes pedofilmentőig a többség; ők napjaink Grósz Károlyai.

(Itt szeretnénk felidézni egyrészt azt, hogy Grósz fehérterrorozása anno inkább nevetséges volt, mint félelmetes – ugyanúgy, mint most Orbánék riogatása a brüsszeli és az ukrán fronttal –, pedig az előbbi háta mögött még ott állt a megszálló szovjet hadsereg; a Fidesznek, amennyire tudható, még az ígéretek szintjén sincs ilyesfajta hátországa. Másrészt meg azt, és talán ez a fontosabb: a legutóbbi pártállam néhány egészen szűk látókörű dinoszauruszt leszámítva időben észrevette, hogy lejárt az ideje, és szép csendben elkotródott – a rablott holmiból jóval többet megtartva az indokoltnál –, ez a mostani azonban úgy tesz, mintha nem ismerné az órát.)

Navracsics Tibor a kibeszélők szűkebb táborához tartozik, azt azonban mégis merészség lenne állítani, hogy hibátlan az ütemérzéke – és akkor még az erkölcsi érzékről nem is beszéltünk. A dolog ott kezdődik, hogy az európai polgári sztenderdek szerint – amelyekben az adott szó mégiscsak számít valamit – már réges-rég le kellett volna mondania, hiszen a saját szájával ígérte meg, hogy távozik, ha nem sikerül hazahozni az EU-pénzeket. Márpedig nem sikerült, mint tudjuk; e téren a teljesítménye kereken nulla százalék, ami mindenképpen indokolna némi szerénységet.

Ráadásul akármennyire is szeretné most, utólag átfazonírozni magát, ő nem társutasa, hanem társtettese az elmúlt tizenöt évnek; a főkolomposok egyike, akiknek igazságügy- és külügyminiszterként is csupa olyasmi kapcsolódik a nevéhez, amiről az utókor is csak azt tudja majd eldönteni, hogy bűn volt vagy „csak” hiba.

És ugyanebbe a kategóriába tartozik a kórus másik hamis hangja, Lázár János is, akinek szintén túl sok van a rovásán ahhoz – a többszörösen bebukott és az országnak ezermilliárdokba kerülő paksi trükközéstől az Origo kicsinálásához vezető londoni kéjúton át az összeomló magyar vidék romjai alól magánba kimentett kastélykáig –, hogy utólag megdicsőülhessen.

Érdemes ebből a szempontból is összehasonlítani a régi egypártot a mostanival: míg annak voltak legalább hunyorogva vagy egészen közelről nézve is tisztességesnek látszó figurái, az „emberarcú” fideszesekről a legtöbb jó, ami elmondható, hogy Habonyhoz, Rogánhoz vagy Papcsákhoz mérten talán kevésbé vállalhatatlanok – de tényleg csak akkor, ha az ójobboldal kemény magja a mérce.

A beindulóban lévő ki- és beszólogatás leginkább a szétcsúszást jelzi: azt, hogy nem csupán az egyszólamúság fenntartásához nincs már meg a kellő potencia, de a valós helyzet felismerésének és az átmentés végrehajtásának a képessége is mintha hiányozna. Egyedül a lenyúlás működik látszólag zavartalanul, de ha gondosabban megvizsgáljuk, ott is egyre több a hiba, az elvarratlan szál, a jogilag is kifogásolható végrehajtás, és kezdenek megjelenni az első óvatos ellentmondások az eddig mindent szó nélkül hagyó államigazgatás részéről. Az ilyesfajta lelkiismeret-ébredés egyelőre ritkább, mint a Navracsics-féle önérzet, de ne aggódjunk: mire 2026-ra fordulunk, már több lesz a pentito, mint a továbbra is kitartó soldato. A hasonló rendszerek mindig így múlnak el: láttuk már, és ha elég sokáig élünk, fogjuk is még látni néhányszor.

Cikk: https://nepszava.hu/3282782_elmulas

Kapcsolódó cikkeink:

Ügynökbotrány / Készült: 2025.06.05
Emlékeztetőül: az „ukrán ügynökbotrány” eredetileg nem a Tisza sztorija volt (azok számára, akik próbálnak a ténysajtóból, tények alapján tájékozódni, most sem az): arról szólt, hogy a magyar titkosszolgálatoknak az ukrajnai magyar kisebbség köreiből verbuvált ügynökei Magyarország szempontjából indifferens, viszont Oroszország számára fontos információkat gyűjtögettek Kárpátalján, majd amatőr módon lebuktak, és a dekonspirálódásukkal tovább terhelték az ukrán és a magyar kormányzatok közötti, amúgy sem felhőtlen viszonyt. Civilizált országokban a minimális következmény a külügyminiszter azonnali lemondása és alapos tényfeltáró vizsgálat indítása lenne – az teszi menthetetlenül botrányossá az ügyet (nem is annyira indirekt módon igazolva minden felmerülő gyanút), hogy nálunk semmi hasonló konklúzióra nem került sor.

A Fidesz népszerűségvesztése idején a lopás zavartalanul folytatódik - Dési János jegyzete / Készült: 2025.06.02
"Mészáros Lőrinc" feltalálása része annak a programnak, amelyben szakmányban hülyének van nézve a kedves szavazópolgár, különös tekintettel a fideszes része.

Védik egymást, védik a hatalmat, a koncot és időről időre felköszöntik egymást / Készült: 2025.06.01
Tisztelt Miniszterelnök Úr!

Nem stratégia, pánikreakció – Kárpáti Iván jegyzete / Készült: 2025.05.27
Ma már az is gyanús, ha valaki tud számolni. Vagy ha nem kér állami forrást, csak kérdéseket tesz fel. Ezt próbálják elfojtani: nem a külföldi pénzt, hanem a belföldi önállóságot. Azt, amit nem ők hoztak létre, nem ők kontrollálnak, és nem ők osztanak szét.

Ezért hiányzik innen a pénz, semmi másért / Készült: 2025.05.25
Hát igen, most már minden áldott napra jut legalább egy brutálisan lesújtó adat a fergeteges jókedvünkhöz (mármint amellett, hogy soha nem lehet tudni, Trump mit álmodott és hogy ébredt éppen aznap), egy, a hurráoptimista, ilyen a béke hangulathoz képest homlokegyenest más helyzet, mint amit a fő konteógyáros és álhírterjesztő előad a siserahadával együtt. Most az a jó hír volt terítéken, hogy egyszerűen nem képesek, mert nem is hajlandóak megálljt parancsolni az állami pénzégetésnek: minden idők második legrosszabb áprilisát zárta az államháztartás központi alrendszere a 376,4 milliárd forintos hiánnyal, ezzel pedig az első négy hónap 2930,5 milliárdos deficitje az elmúlt évek legrosszabbja. Az éves hiánycélnak már összejött 70,9 százaléka április végére, ez az idei egyenleg a tavaly első négyhavi hiányánál 12,8 százalékkal, forintban számolva 333 milliárddal több.