Hírek

Kit néznek ezek hülyének?

30e_fabatkaZsigó Róbert, a Kulturális és Innovációs Minisztérium parlamenti államtitkára szerint az „indokolatlan áremelések” ellen minden eszközzel fellép a kormány, és az árréscsökkentés mellé a nyugdíjasok külön segítséget kapnak. „Meghallgattuk az idősek visszajelzéseit és az idősek tanácsát is, és úgy döntöttünk, hogy ezt a támogatást utalvány formájában fogjuk odaadni” – fogalmazott az államtitkár.

Nagyszerű! Ami engem illet, én nem éltem a kommunizmusban, vagy a szocializmusban, vagy mi volt az, de úgy képzelem, hogy valami ehhez hasonlót élhettek át az emberek akkor is Magyarországon. Tehát harmincezer forint összegben kapnak majd utalványt a nyugdíjasok, mivel a kormány megpróbál minden eszközzel fellépni az indokolatlan áremelésekkel szemben. Nem a nyugdíjakat emelik, nem a nyugdíjrendszert reformálják meg, hát hülyék is lennének, az sokba kerül. Ezért inkább kiosztanak egy 30 ezer forintos utalványt a nyugdíja összegétől függetlenül mindenkinek, hogy ebből vásároljanak árréssapkás termékeket a boltokban. Azt azért remélem, hogy egy olyan borítékban fog érkezni az utalvány, amelyben lesz majd egy levél is a drága miniszterelnökúrtól, hogy tudják, és ne feledjék, pontosan kinek tartoznak hálával ezért az alamizsnáért. Mert nyilván Orbán Viktor a saját zsebéből fizette ezt, nem a magyar adófizetők pénzét – esetleg a bőrükre felvett kínai hiteleket – osztogatja ilyen formán. Orbán szinte mindenben meglátja a lehetőséget arra, hogy a propagandáját eljuttassa a szavazóihoz, akik akármennyire nem tetszik sokaknak, egyre inkább a nyugdíjas korosztályból kerülnek ki. Aki nem tartozik ezek közé, az nyilván nem veszi magára, és nem sértődik meg.

bazsevavgyny

Orbánék emellett a gondosórákat is bevetik, és egy tájékoztatás szerint vélhetően azt majd a saját propagandájuk közvetítésére is használhatják. A jelenlegi kormánynak 16 év nem volt elég arra, hogy valódi változásokat érjen el és kihúzza a szegényeket a gödörből. Nem voltak képesek helyretenni sem az egészségügyet, sem az oktatást és pláne nem a szociális ellátást. Évek óta – különösen a választásokhoz közeledve, bár ezúttal már sokkal korábban elkezdik – osztogatnak, hiszen ettől mindig várhatnak eredményt. Farhát, kolbász, krumpli vagy tej, a lényeg, hogy a választók érezzék, hogy a kormány meghallgatja őket és ott segít, ahol tud. Az más kérdés, hogy a választásokat követő újabb négy évben már megfeledkezik róluk, hiszen akkor éppen a Brüsszel (most külön Ukrajna) elleni harccal vannak elfoglalva, amit természetesen meg fogunk nyerni. Mi csak a szegénységgel szembeni harcot nem vagyunk képesek soha megnyerni, de ez nyilván Ukrajnának és Brüsszelnek köszönhető elsősorban, a 16 éve hatalmon lévő kormánynak ehhez semmi köze sincs.
 
Orbánék mindig meghallgatják a nyugdíjasokat – elvégre nem jelentéktelen mennyiségű szavazatot kapnak ettől a korcsoporttól -, csak hát ez jövőre már nem lesz elég. Magyar Péter nemcsak a politikai népszerűségi versenyben vette át a vezetést, de a kezdeményezést is sok esetben, ő irányítja a közélet napirendjét. Az elmúlt napokban a nagyváradi menetével volt tele a sajtó, és emberek százezreit érte el, miközben a Fidesz szinte már csak a botrányaival képes bekerülni a sajtóba. Sajtóról beszélek persze, nem az általuk üzemeltetett propagandára. A cél most az lehet – ezt állítja legalábbis a Tisza Párt elnöke, és nem tűnik teljesen légből kapottnak -, hogy a korábbi honvédelmi minisztert, Ruszin-Szendi Romuluszt eltávolítsák a párt könyékéről, akár úgy is, hogy bebörtönzik. A Fidesz célja jelenleg az, hogy a Tisza Pártot úgy állítsa be, mint egy olyan hazaáruló pártot, amelyik az ukrán érdekeket szolgálja ki. A kérdés persze az, hogy ebben mégis miféle logika lenne? De hát mint tudjuk a logika sokak számára nem fontos, hiszen annak idején a menekültekkel való riogatás és az ellenzék háborúpártisága is bevált, hiszen az emberek újra és újra arra a pártra adták le a szavazatukat, amely évek óta szétlopja az ország vagyonát, de mindig fel tud mutatni egy ellenséget, akitől csak ő képes megvédeni a magyarokat.

vgyrog25

Úgy hiszem, hogy ez az ukrán kémes történet – már ha valóban véghez is viszik – azt fogja jelenteni, hogy lábon lövik vele saját magukat. A társadalom jelentős része már a Tisza Párt mellett áll, és rendszerváltást szeretnének látni. A nyugdíjasok hülyének nézése és lefizetése már nem lesz elég, nem csak azért, mert nincs Magyarországon elegendő nyugdíjas a választások megnyeréséhez, hanem azért is, mert egyre több nyugdíjas ébred fel ebből a rémálomból és háborodik fel azon, hogy a kormány megint teljesen hülyének akarja nézni. Manapság 30 ezer forint semmire sem elég, arról nem is beszélve, hogy nem holmi utalványokkal kellene segíteni az emberhez méltatlan nyugdíjból élőket, hanem értékálló nyugdíjakkal. Ezek feldühítettek lassan már minden korosztályt és társadalmi csoportot, ezért sokkal többre lesz itt már szükség, mint ezekre a nyugdíjasoknak kiutalt utalványokra. Arról nem szólva, hogy éppen államcsőd felé vezetik az országot, mégis osztogatnak. Ki fogja ezt kifizetni?
 
 

youtube / videó
Orbánék már emberszámba sem veszik a nyugdíjasokat  / 2025.05.27. - Orbán szerint minden forintot háromszor kell elkölteni. Először szóban, másodszor, amikor beterjesztik törvényben, harmadszor amikor megkapják - így reagált Csillag Istán korábbi miniszter a KlikkTV Heti egyenleg című műsorában arra, hogy a nyugdjíasok 30000 forint értékű utalványt kapnak, ahelyett, hogy havi összeget kapnának vissza. Úgy gondolja az egész kezdettől egy légvár volt, amire maximum egy nemzeti konzultációt lehet kiírni. Szentpéteri Nagy Richard alkotmányjogász azzal egészítette ki, hogy Orbánék ostobának nézik a nyugdíjasokat, és így akarják elóadni, mintha lenne még pénz az államkasszában …

youtube / videó
Aki nyugdíjas, figyeljen: 30 ezer forintos élelmiszerutalványt ad a kormány  / 2025.05.26.

 

Kapcsolódó cikkeink:

bozsimehemedVissza, tekintés – Orbán Viktor találkozott egy elégedett nyugdíjassal / Készült: 2025.05.12
Nyolc évvel ezelőtt, 2017 május 7-én, nagyon irigyelték Bözsi nénit a nagygéciek, mert meglátogatta őt a miniszterelnök. Saját autókonvojával vonult be a faluba, fehér ló épp nem volt kéznél, meg aztán hülyén is nézett volna ki lóháton az a sok biztonsági ember, aki Orbán Viktor testi épségét vigyázta.

vgynyogdÖtszörösére emelkedett a nyugdíjas szegénység / Készült: 2025.04.11
Aki másfél évtizede nyugdíjas, aligha tudja tartani a korábbi életszínvonalát, mert a kormány valójában befagyasztja a nyugdíjakat. Egyebek között ebben látja a jelenlegi nyugdíjrendszer fő hibáit Juhász István, a Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) nyugdíjas tagozatának elnöke. Ezzel reagált arra is, hogy a kormány tagjai gyakran hangoztatják, hogy megőrzik a nyugdíjak reálértékét az inflációkövető nyugdíjemeléssel. A miniszterelnök a közösségi oldalán rendszeresen üzen az idős embereknek, és biztosítja őket arról, hogy őrá mindig számíthatnak, ez a kormány soha nem hagyja magára az idős embereket.

vgynyogydA kormány Kánaánt ígér a nyugdíjasoknak, a valóság azonban egészen más / Készült: 2025.01.14
A nyugdíjas olló szétnyílásáért valóban az Orbán-kormányok a felelősek – mondta a Hírklikknek az ismert nyugdíj-szakértő. Simonovits Andrással annak kapcsán beszélgettünk, hogy a nemzetgazdasági miniszter újra kijelentette, a kormány megvédi a nyugdíjasokat, megőrzik a nyugdíjak vásárlóerejét. Nagy Márton szerint 2025-ben összesen 7200 milliárd forintot fognak költeni a nyugdíjasok kifizetésére. Januártól 3,2 százalékkal emelték a nyugdíjakat, s míg az átlagos nyugdíj 2010-ben 97 ezer forint volt, az idén ez már 242 300 forintra emelkedik. Akinek ez sem elég, februárban érkezik a 13. havi nyugdíj is. „Badarság összevetni a 2010-es nominális átlagos nyugdíj számait a maival” – mondta a szakértő.

tonyonyunyoEzt nem teszi zsebre Rogán Antal: a nyugdíjasokról indítottak konzultációt / Készült: 2025.01.12
A fiatalabb korosztály véleményét is várják.

vgynyogdItt egy valódi konzultáció, ahol nem az Orbán-kormány, hanem a nyugdíjasok kérdeznek / Készült: 2024.12.03
Átfogó, nemcsak idősekre vonatkozó felmérést indított tegnap a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa. A 13+1 kérdéssor szociális és oktatási témákat is érint.

bozsikonziBözsi nénnye mint fényes jövőnk záloga / Készült: 2024.10.19
Ha eddig nem tudtuk volna, most már igen, hogy ugyan még létre sem jött a gazdasági csúcsminisztérium – amelynek élére az éles eszű Nagy Mártont szánja a belé valami ismeretlen ok miatt szerelmes Orbán -, de már működik. Vezetője pedig özv. Kovácsné, az ismerősöknek, rokonoknak csak Bözsi néni. Mert mint kiderült doktorminiszter urunk pénteki szózatából, addig nem látnak neki az általa kreált „semleges” gazdaságpolitikának, amíg arra özv. Kovácsné rá nem bólint. Belőle nyeri majd az erejét az idea.