Hírek
Nincs rajtunk sapka
- Részletek
- Készült: 2024. július 14. vasárnap, 10:04
- Találatok: 1728
Habár a kedves vezető (O. V.) hat évvel ezelőtt fennhangon kijelentette Strasbourgban a Sargentini-jelentésről szóló vitában, „mi soha nem vetemednénk arra, hogy elhallgattassuk azokat, akik nem értenek velünk egyet”, azt kell látnunk és éreznünk, de igen, éppen vetemednek rá, mi több, sokkal jobban, mint akkoriban. Pedig már akkor is képen röhögték állítása miatt doktorminiszter urunkat, most azonban már az arcára fagyhat a mosoly annak, aki erre az egész fasiszta tempóra gondol, ami van épp.
Dermesztő a világ. De nemcsak azért, mert tényleg el akarnak hallgattatni már mindent és mindenkit, hanem az, amilyen indokkal. Ha az ember a Fidesznek nem tetsző újságnál dolgozik, és elolvassa a Nézőpont Intézet úgynevezett elemzését a témáról, akkor olyan hangulatba kerül, hogy várja a nagy, fekete autót, ami nem is a vártömlöcbe, hanem egyenest az akasztófához viszi, mint hazaárulót, a nép ellenségét, aki amúgy végveszélybe sodorja Magyarországot, tehát likvidálni kell. 
Az az érdekes az egészben, hogy most én, aki ilyeneket írok, a Nézőpont Intézet narratívájában háborúba lököm az országot, mert mire véljük azt a kijelentést, hogy bizonyos lapok (akik szerintük ismeretlen eredetű külföldi pénzt kapnak) nyomást gyakorolnak Magyarország kormányára és közvéleményére, hogy háborús szerepvállalásra kényszerítsék őket. Nemzetbiztonsági kockázat vagyok a Nézőpont Intézet szerint, és mind azok a lapok is, akik nem a kormány oroszbarát háborús propagandáját tolják.
Csak egy kis mellékszál, ahogyan elképzelem, midőn doktorminiszter urunk rezedát olvasva megvilágosodik, s attól, hogy én őt a lehető legválogatottabb módokon hajtom el oda, ahová való, legott parancsba adja, hogy hős fiaink (a ló nélküli huszárokkal együtt) iramodjanak a frontra, hogy idegen hatalmak érdekében ontassák ifjúi vérüket. Látszik, hogy ez mekkora ökörség, de a Nézőpont Intézet ezt sugallja, és „tanulmányában” hosszan indokolja, miért szükséges a renitens sajtót megrendszabályozni.
Leginkább azért, hogy az összes a Népszabadság sorsára jusson, vagy, hogy mindenből Origo legyen, vagy az összes többi, amelyekből egyébként akadálytalanul ömlik a Putyin érdekében folytatott háborús propaganda. De ez sem az emlegetett nézőpontosokat, sem az új ÁVH-t, a Szuverenitásvédelmi Hivatalt nem érdekli, amely Lánczival az élen, s ennek megfelelően aljasul szállt be ebbe a buliba, amikor épp arra vetemednek, amit Orbán tagadott. Lánczi „hivatala” elkezdte kigyűjteni a nekik nem szimpatikus sajtótermékek „háborúpárti” dolgait ugyanis.
Mindeközben pedig az az érdekes helyzet állott elő, hogy például a HVG esetében azt az MTI hírt, amit amúgy a lakájmédia is leközölt, az ellenzékinél kifogásolhatónak talált, míg amannál egyáltalán nem. Ettől az embernek olyan érzése támad, mintha úgy nem lenne rajta sapka (már megint), mint a nyuszin, akit a róka mindenképpen meg akar verni, ha van neki füstszűrős cigije, ha nincs. A lényeg az, hogy valamiképp beleköthessen, viszont ez a való életben és a mi kontextusunkban egyáltalán nem mókás. Sőt.
Nem csak az az ember érzése, hanem úgy is van, hogy koncentrált és minden eddiginél aljasabb támadás van épp kibontakozóban a kormánykritikus médiával szemben, amelynek egyik eleme, hogy elszedik azt a kevéske pénzét is, hogy működésképtelenné tegyék, a másikat még nem ismerjük, de, ha nemzetbiztonsági kockázatként definiálják őket, akkor bármilyen retorzió is érheti őket, illetve azokat az újságírókat, akik ott dolgoznak. Mindez azonban szinte törvényszerű, Hitler tata is akkor fokozta a terrort, amikor a fronton rosszul álltak a dolgok.
Visszatérve még a Nézőpont Intézet uszítására – mert másképp ez az egész nehezen értelmezhető -, az általa kipécézett lapokat eszközöknek tekinti a „Magyarország belügyeibe való külföldi beavatkozási kísérletekre”, ami szintén nem kisebb vád, mint a „háborúpártiság”. Ez szintén arra utal, hogy minden eszközt – és minden mondvacsinált indokot – alkalmasnak tartanak arra, hogy arra vetemedjenek, elhallgattassák azokat, akik nem értenek velük egyet. Itt voltaképp már nem sajtószabadságról, hanem a puszta létezésről van szó.
Amúgy a magam részéről eleddig nem igazán foglalkoztam ezzel, mert azt mondtam, nekem aztán nincsen veszítenivalóm, az azonban már zavarna, ha el akarnának hallgattatni, mint Babitsot a Jónás imájában a ninivei hatalmak. S már látom, hogy a nyomás fokozódik, ugyanis a Rezeda világa oldalamra minden eddiginél nagyobb számban ömlik az orosz mocsok, pedig nem hinném, hogy Moszkvában annyira figyelnének rám. Külföldről akarnak belém avatkozni, s ebben is fellelhetőnek vélem a Rogán szálat. Itt tartunk.