Itt van az ember a „másik oldalon”, mint pejoratív szellemi meghatározás, és „iszonyú dühök” vannak benne a túlpart szerint. Ez a túlpart a „jobboldal” intellektuális és morális fölénye, ebből az oázisból szól le minket Vidnyánszky Attila, a magyar színházi élet atyaistene, akinek amúgy halovány fingja sincsen az őt körbevevő világról. Fürdik az Orbán által neki jutatott tejjel és mézzel teli kádban, s voltaképp onnan akarja megdirigálni nekünk, hogyan is éljünk.
Ezek az intellektuális és morális fölényben lévő Orbán-kitartottak már csak ilyenek, akik nem igazán tudják elviselni, ha valaki másképpen látja ezt a kajla világot, mint ők. Ez ugyan baj, de még nem bűn. Ezzé akkor válik, amikor azt szeretnék, mi több, azt akarják, hogy mindenki az ő szemüvegüket hordja, akképp éljen, mint amit ők előírnak, úgy szeressen és úgy gyűlöljön, olyan arctalan massza legyen, akivel gondja a hatalomnak nincsen.
Vidnyányszky Attilának rengeteg bűne van, de nem tud róla vagy nem akar róla tudni, a legszűkebben „csupán” annyi, hogy szétveri a hatalom segedelmével a magyar színházi életet. Anyagilag fojtja meg, szellemi – saját bejáratú – hadsereget tart fenn ellene, szétcseszte az SZFE-t, a POSZT-ot, a Nemzeti Színházat, s ha csak ennyi volna, már azt is nehezen lehetne megbocsátani, de ebből a mélységből, milliárdokkal kitömve veti meg a „másokat”.
Színházról beszél, de a magyar társadalomra gondol, és ez az a pont, amikor az ember magára veszi. Sérti mintegy az önérzetét, az intellektusát és a morális énjét, amitől ő egyéniség lesz, és berág, dühös lesz arra a hatalomra, amelyik ezt meg akarja szüntetni vagy a maga képére formálni. Ez utóbbira tartják Vidnyánszkyt, csak nagy valószínűséggel nem tud róla, mert azt hiszi, ő csak színházat csinál, holott rossebeket. Ő Orbán egyik undorító csápja.
Néha azonban leomlanak a díszletek, és ez csakis Camus és nem az ő nyomorult előadása, ami miatt (baleset) most olyan élénken állt neki hazudozni, hogy ugyan eddig úgy voltunk vele, hogy Vidnyánszky a tejes vödrében kitörölheti az arschunkat, de túllépett egy határt, átgázolt a Rubiconon, tehát szólanunk kell mintegy kényszerítő erővel, aminek ezen a langyos hajnalon jött el az ideje. Bár lehetne havas, csikorgató éjszaka is.
Azt mondja a direktor elvtárs vergődve a hazugságaiban, hogy „iszonyú düh van a másik oldalon, mert a Nemzeti Színház betölti a szerepét és sikeres”. No most, innen veszük, hogy ezen az oldalon meg lettünk szólítva mintegy, de nem azzal kezdjük, határozná már meg módszeres alapossággal Orbán főigazgatója, hogy mit ért a „másik oldalon” alatt, mert megtesszük helyette, hogy ne kelljen fáradnia: mindenki, aki nem ő (ők).
Ha már így kettészeltük az országot jókra és rosszakra, erkölcsösökre meg gonoszakra, keresztényekre meg más, alacsonyabb rendű hitűekre, urambocsá’ hitetlenekre, heterókra és buzikra, magyarokra és idegenekre, akkor elérkezett annak az ideje, hogy elmeséljük ennek a direktor elvtársnak, ennek a kitartottnak, hogy az ő oázisán kívül is van élet. Mi több, az oázis jellegéből fakadóan másutt van csak igazán. Ott a többség, ha éhezik és szomjazik is.
Egyetlen dolgot lát jól az éles szemével az Orbán-színházak atyaistene, hogy az általa „másik oldalként” lenézett mibennünk, akik többen vagyunk (sokkal), dühök munkálnak, de, hogy mifélék, miért és mekkorák, arról neki halovány fingja sincs. Nevezhetnénk akár iszonyúnak is, de leginkább lehajtott fejű tehetetlen indulat, és nem a Nemzeti Színház miatt, ami egyáltalán nem tölti be a feladatát – ha van neki ilyenje egyáltalán -, sőt, egyáltalán nem sikeres.
Bár az a kérdés fölvetül, hogy a mézesbödönből mi számít sikernek, de ebbe ne menjünk bele, ugyanis ott tartunk az elbeszélésben, hogy direktor elvtársat, így rajta keresztül a benne (is) manifesztálódó hatalmat szívesen felvilágosítsuk arról, hogy micsoda düheink vannak nekünk, amit el sem bírnak képzelni, mint ahogyan azt sem, hogy ez épp szellemi és morális fölényünk tudatában munkál bennünk itt, az oázison kívül eső sivatagban.
Ebben a kontextusban arra kell rámutatnunk, hogy direktor úr földughatja magának a színházát, mert egyáltalán nem arról van szó, hanem kiindulásképpen a borsodi falvakról. A bennük rejtekező nyomorról, ami más kiadásban szerte másutt az országban is megtalálható, és ennyit a fizikailag megfogható okokról, mert a többi a lélek terhe, amely leginkább az elnyomatást szenvedni, amikor a Vidnyánszky-félék, demeterek dirigálnak a világról.
Hogy mit kéne gondolni róla, mit nézzünk, mit olvassunk, mit hallgassunk. Mi a tiltott, mi a támogatott meg a tűrt, vagy mi az „entartete Kunst”, ha még ez eddig így ki nem lett mondva, és a könyveket is „csupán” fóliázzák, és egyelőre még nem raknak belőlük máglyát. De Vidnyánszkyt elnézve azt is megtenné, és a bajaink azért növekszenek, mert egyre több a Vidnyánszky, ahogyan a hatalom is egyre durvább.
Az ő nyomorult szavaival élve, nem azért vannak bennünk „iszonyú dühök”, mert a színháza szar, hanem amiatt a sötét felhő miatt, ami abban és az ő személyében manifesztálódik, de ezt inkább undornak és megvetésnek nevezhetnénk, hogy jobban értse. Ennyi volna a mai evangélium, hiszen vasárnap van, és a pirkadattal csácsognak a madarak, akiknek annyit jelent Vidnyánszky, mint nekünk. Valami különös, nagydarab organizmus, ami el akarja takarni a napot.
Vidnyánszky Attila lemondását követeli Molnár Áron, miután a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült Szász Júlia cáfolta az igazgató szavait / 2024.07.07. Vidnyánszky Attila lemondását követeli Molnár Áron színész, miután szombaton a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült Szász Júlia cáfolta az igazgató szavait, hogy 5 millió forint kártérítést kapott volna a színháztól. A pontos összegről azóta is vita folyik. A színház vasárnapi közleménye szerint például a színésznő szakszervezeti segélyt is kapott. A Híradónak a szakszervezet elnöke azonban azt mondta, ez egy önsegélyezési forma, amihez a színháznak nincs köze.
hvg.hu
Molnár Áron: Megint kiderült, hogy Vidnyánszky Attila hazudott / 2024.07.07. A színész-aktivista szerint a Nmezeti Színház vezetője elárulta a színészeit, ezért távoznia kell. - „Megint kiderült, hogy Vidnyánszky Attila hazudott. Sőt, olyan emberekről hazudott, akik az ő társulatát erősítették, akiért ő tartozott felelősséggel. Konkrétan elárulta őket. Olyan emberekről hazudott és olyan emberekre hárítja a felelősséget, akik maradandó fizikai és mentális serülést szenvedtek a balesetben” – írja a posztjában. Szerinte már felfoghatatlan, hogy mi kell még ahhoz, hogy a Nemzeti Színház társulata, a kultúráért és innovációért felelős miniszter, Hankó Balázs és Magyarország jelenlegi miniszterelnöke egyhangúlag kimondja, hogy Vidnyánszkynak távoznia kell …
Boldog karácsonyt / Készült: 2023.12.24 - Pillantás a kilencedikről - A téma lehet, hogy nem pont karácsonyra való, vagy éppen arra? Mostanra? Talán igen: alkalom arra, hogy ünneplésre alkalmas napokat kívánjunk azoknak a színészeknek, Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak, akik súlyos sérülést szenvedtek a Nemzeti Színház, a több, mint egy hónappal ezelőtti előadásán.
Laci megy, Attila marad / Készült: 2023.11.15 Van itt nekünk egy kirúgásunk és egy lemondásunk, egy elengedésünk és tartóztatásunk. Egyikbe sem remeg bele a föld, csak a NER működését ismerhetni meg jobban általuk. Voltaképp egyik sem hat meg, háborít fel, egyiktől sem lesz rosszabb vagy épp jobb a magyar családoknak, illetve a mechanizmus, ami velük föltárul, mindenkitől messzire van, aki eddig – és ezután sem – feküdt vagy fekszik le Orbánnak. Azaz, a kívülálló józan hidegségével, tehát ajkunkon savanykás mosollyal nézzük, ahogyan a rezsim saját logikájából fakadóan dolgozik.
Sötétség délben / Készült: 2020.10.29 Nem elég Vidnyánszky baja, a vírust is benyelte, meg még hangja sem volt, amikor Brüsszelnek kellett magyaráznia, mit művel az SZFE-vel. Képeket mutogatott piás üvegekről, amivel azt próbálta demonstrálni, hogy a színészpalánták, tanáraik és az őket kiképző Soros erkölcsi fertőben élnek. Isznak, dohányoznak, és – uram ne hagyj el – talán még a Meseország mindenkié című könyvet is lapozgatják. Ez látszott a képen, meg a nagy, lufiszerű feje, és amikor megtért hozzá a hang is, annyi hallatszott a szájából, hogy baloldal. No most, innentől nehéz volna megmagyarázni, hogy nem ideológiai háború folyik, mert már itt is vagyunk köznapjainkban, ahol a baloldal a mumus, a rézfaszú bagoly, a mitikus gonosz, a megfoghatatlan rontás maga.
Gentlemen’s agreement / Készült: 2020.09.03 Az SZFE lemondott vezetősége találkozott Vidnyánszkyval, hogy jussanak valamire az egyetem einstandolása ügyében – nem jutottak –, viszont egyetlen feltételük és kikötésük volt: a beszélgetést változatlan visszaidézésre alkalmas módon rögzítsék. Hogy ez mi, önvédelem, később előveendő bizonyíték, történelmi dokumentáció vagy egy filmdráma része, nem tudjuk, mert egyszerűen is összefoglalható: ez Magyarország. Amikor és ahol kulcsra kell zárni a valóságot, nehogy ellopják. Viszont úgyis letagadják. Ez a bizalmatlanság az ország – és annak urai – morális nihiljéről állít ki bizonyítványt.
Itt van az ember a „másik oldalon”, mint pejoratív szellemi meghatározás, és „iszonyú dühök” vannak benne a túlpart szerint. Ez a túlpart a „jobboldal” intellektuális és morális fölénye, ebből az oázisból szól le minket Vidnyánszky Attila, a magyar színházi élet atyaistene, akinek amúgy halovány fingja sincsen az őt körbevevő világról. Fürdik az Orbán által neki jutatott tejjel és mézzel teli kádban, s voltaképp onnan akarja megdirigálni nekünk, hogyan is éljünk.
Anyagilag fojtja meg, szellemi – saját bejáratú – hadsereget tart fenn ellene, szétcseszte az SZFE-t, a POSZT-ot, a Nemzeti Színházat, s ha csak ennyi volna, már azt is nehezen lehetne megbocsátani, de ebből a mélységből, milliárdokkal kitömve veti meg a „másokat”.
Vidnyánszky Attila lemondását követeli Molnár Áron, miután a Nemzeti Színházban súlyosan megsérült Szász Júlia cáfolta az igazgató szavait / 2024.07.07.
Molnár Áron: Megint kiderült, hogy Vidnyánszky Attila hazudott / 2024.07.07.
Boldog karácsonyt / Készült: 2023.12.24
Laci megy, Attila marad / Készült: 2023.11.15
Sötétség délben / Készült: 2020.10.29
Gentlemen’s agreement / Készült: 2020.09.03