Hírek

Ki ehet, és ki nem

orbanistan5Mint az ismeretes, J. A. polgártársunk alapvetése a következő: „ehess, ihass, ölelhess, alhass, a mindenséggel mérd magad”. Ebben benne van a széles univerzum a mikrovilágban, azaz olyas dolgok, amelyek nélkül embernek lenni nem lehet. Ezek közül momentán minket az evés érdekel, mert kiderült, van olyan végtelenül sanda honfitársunk, akit más jelzővel is illetnénk szívünk szerint, mert feltételekhez kötné politikai elvakultságában a táplálék bevitelét, ami Sheldon szerint is az egyik determinácó az életben és az élethez. Innen indulunk el.

A családi pótlék emeléséről vitatkoztak tépett honunk atyái és anyái valami parlamenti bizottságban, ahol a Fidesz természetesen nemmel szavazott az emelésre. Abba nem merülnénk el, kell vagy nem, ki kap, ki nem és miért, amellett azonban nem lehet szó nélkül elmenni, hogy Hende Csaba a tudósítások szerint megmutatta a lelkét, és kivágta az aduászt. Eszerint pedig kies hazánkban – a munka alapú társadalomban – mindenki dolgozhat, aki akar, és ebből fakadóan a fideszes Hende-logika arra jutott, hogy „aki nem dolgozik, az ne is egyék”.

farokhende

Delikát jelzőt szoktunk alkalmazni az ilyen esetekre, ez azonban még azt a szintet sem üti meg. Nem idézném a kommentszekció megnyilvánulásait az ügyben, azt tessenek önmaguknak elképzelni, és nem kell visszafogni a gondolatokat, ha trágárságot akarnak hallani a minősítések hangneméül. Be kell vallanunk, hogy osztjuk a szekció vehemenciáját, de nem azért vagyunk itt, hogy folytassuk. Bálint Györggyel élvén az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk, ezt toldanánk kicsit, az meg nem publicisztika, ami Hendével teszi ugyanezt.
 
Nem annyira régi a történet, mert a hallgattassék meg a másik fél is elve alapján – amivel amúgy a fideszisták élni nem szoktak egyáltalán – megszólaltatták hősünket a televízióban, aki a fideszista korszellemnek megfelelően a Bibliára hivatkozott. Ez szép lepel volna, ha érne valamit, ugyanis Pál apostol a thesszalonikiaknak szóló levelében (ami hivatkozási alap lett) azt írja: „Aki nem akar dolgozni, ne is egyék”. Az apostol amúgy a „rendetlen” életet élőkre vonatkoztatja, amit mond, nem azokra, akik valami miatt nem tudnak dolgozni.
 
Mert ilyen is van, még a „munka alapú társadalomban” is. Tehát hiába mondja Hende azt, amit, magyarán, hogy a Fidesz társadalmában dögöljön éhen, aki nem tud dolgozni, attól a mondandója még aljas. Hogy stílszerűek legyünk, a Szentírással indokoljuk ítéletünket, mert és ugyanis Máté az ő evangéliumában olyasmiket beszél, hogy ami az ember szájából kijön, az a szíve gonoszságát mutatja. Ne legyünk azonban előítéletesek, és ne tételezzük hősünk eleve romlottságát, akkor viszont arra kell jutnunk, hogy egyszerűen buta szegény.
 
Ennyi megengedéssel tesszük fel a kérdést a családi pótlékról abban a kontextusban, hogy az Hende szerint micsoda, és miért van köze ahhoz, hogy valaki dolgozik vagy sem. Mindeddig úgy véltük, de lehet, hogy fideszországban másképpen van, a családi pótlék az a pénz, amit az állam (mint közösség) a neki oly fontos „közjószágok” ellátásához ad segítségül, hogy épp mennyit, az az állam minéműségére jellemző. Ennek sehol a világon egyébként a munkához köze nincsen, Hende kijelentése tehát megbélyegez egy csoportot.
 
Elindulhatnánk itt a burkolt rasszizmus felé, de az rossz irány volna. Ennél lényegesebb, hogy egy halmazra rásüti a lusta, semmittevő bélyeget, és itt már a családi pótlékon túlmutatva jutunk el Lázár dumájához: „akinek nincsen semmije, az annyit is ér”. És innen látszik az, kik azok, akik a Fidesz szerint éhen is dögölhetnének. Csupán az a gond, hogy Hende hozzájuk kapcsolva az ő gyerekeikről is beszél, és baj az is, hogy föl nem fogja, mit mondott. Ehelyett bibliázik itt nekünk, mint az ember, aki most jött a templomból.
 
S ha már munka és nem evés, az a reményünk azért megvan, hogy a gukkeros ember talán nem úgy gondolta, amit hirtelen kimondott, miszerint ideje volna megrendszabályozni az óvodásokat, akik anélkül is tömnék a hasukat, hogy az akkugyárban dolgoznának előtte. Mert igazából, ha röhögni akarunk, ez az olvasata az elhangzottaknak, ami viszont egyáltalán nem vicces. Mert ha képviselő elvtárs szavait ezen túl szó szerint értjük, akkor kies hazánkban, ahol négy és félmillió ember dolgozik, akkor az összes többi el is pusztulhat. És ez már fajsúlyos.
 
Akárhogyan forgatom tehát, Hende ebből jól kijönni nem tud. Ám az az igazi baj, hogy mindez őt egyáltalán nem érinti, mert hiába derül ki nem először, miféle alak is ő, a körzetét egyfolytában stabilan hozza. Megvan a fix szavazóbázisa, akiket most szintén nem akarnánk megsérteni, de azt ők sem ártana, ha tudnák, hogy ezek szerint a képviselőjük közülük is sokat bátran éhen dögölesztene, de kicsire itt senki nem ad. Történhet akármi, akkor is csakafidesz, meg alavju, azaz, már egyáltalán nincsen kérdésünk. Egy nyomorult sem. Semennyi.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

orbanistan5Helsinki, az már nyugat / Készült: 2023.03.03
Fideszes sűrítmény indul Skandináviába kioktatni a svédeket és finneket, vagy tanulmányi kirándulásra, a demokrácia működését tanulmányozni, ezt nem tudjuk. Igazából tényleg homály fedi az utazás célját, ami a talpas nyájnak úgy adódik elő, hogy a két különös ország NATO-csatlakozása okán a magyar sérelmekről tárgyalnak. Ez annyira szép, hogy szeretnénk ott lenni, ennek hiányában viszont el tudjuk képzelni. Főleg úgy, hogy a kis csapat (mókus őrs) élin – vagy csak ők a delegáció, ez nem egészen világos – két deli vitéz, Németh Zsolt és Hende Csaba leledzik, utóbbi reméljük elcsomagolta a gukkerjét, hogy tisztán lásson a ködökben.

ovi_rablo100 000 000 000 / Készült: 2019.11.14
Ez itt a címben százmilliárdot jelent. Legalábbis remélem, mert elég hosszú életem során még nem volt szükség arra, hogy ilyeneket leírjak, mert minek. Hiába van csillag is ennyi az égen, ha nem látszik, homokszemeket meg nem szokott számolgatni az ember a tengerparton, mert minek. Viszont a címbéli irdatlan szám a rohadt sok nullájával forintot jelent, hogy Bicebóca a Kincskereső kisködmönben bele is hülyülne, mert már egy tucat kökény meg egy szelet kenyér is másállapotba hozta, mint emlékezhetünk. Sikongatott, hogy ez az enyém, ez is az enyém. Ma meg, a mesét félre téve, Manci néni sem tud ennyi pénzt elképzelni.

6115_bar_688Szívhangok / Készült: 2019.05.20
Azt mondja Gulyás Gergely, akinek a foglalkozása politikus, hogy a kormánypárttal nem szimpatizáló szavazók tegyék a szívükre a kezüket, és ismerjék el, hogy csakis a jobbközép polgári kormánynak köszönhető, hogy Magyarország az első pillanattól szembeszállt a bevándorlással. Ebben a mondatban nagyon sok csont van, ebből egy kutyafalka jól lakna, és még el is kaparna belőle rosszabb napokra.