A decens beszédről egyébként a Reuters számolt be, úgyhogy az egész széles világ tudhatja, miféle ember áll országunk élén, akit ráadásul tizenkét éve folyamatosan megválasztunk. Ebből fakad, hogy az ő sara a miénk is, ha őt utálják, bennünket is, azaz, ha Ausztriába mennek cukrot vásárolni, vagy más terméket, ami olcsóbb, mint szárnyaló hazánkban, akkor ne tessenek meglepődni, ha a burgenlandi traktoroslegény vagy a stájer virágáruslány a hátuk mögött kiköp. Ezek a várható lájtos folyományok, a többit majd meglátjuk.

 

Viszont ezzel szemben van az a világ, ahol a píszí megszűnik, mert olyan emberek szólalnak meg, akiknek vesztenivalója nincsen, éppen azért hangosan ki is mondják, amit amúgy mindenki gondol Orbánról és így felőlünk is, csak a gyerekszoba miatt nem teszi. Az ukránoknak is volt gyerekszobájuk, de beláthatjuk, jelen helyzetben olykor elfelejtik az illemszabályokat. Okkal teszik ezt és érthetően is. Az ember nem nagyon figyel a formaságokra, ha rakéták robbannak a nappalijában, a kishúgát megerőszakolják, és az egész országát a földdel teszik egyenlővé a barbárok.

 

Élet-halál harcnak hívják azt a helyzetet, amiben az ukránok vannak, nem csoda hát, ha állapotba kerülnek akkor, amikor egy olyan alak, aki a támadójukkal cimborál, annak majdhogynem kebelbarátja, jól fűtött szobából, teli hassal és böfögve nevezi országukat senkiföldjének. Nagy valószínűséggel ilyen érthető állapotban volt Borisz Filatov, Dnyipro polgármestere is, aki Orbán szövegét a Reuters által meghallván egészen kendőzetlen stílusban küldte el őt a picsába. Ennek csak az indítása volt, hogy a mi kedves vezetőnket „ribancarúnak” nevezte, ami valljuk meg, költői vénára vall.

 

Igazából nem tudjuk, mire gondolhatott a jelzővel a magából alaposan kikelt polgármester. Nézegetjük Orbán húsos képét, illesztgetjük hozzá a jelzőt, de zátonyra fut az értelmezés. Igaz, egy harcoló katona, Robert Joszfovics Brovdi pedig „figyelj rám te büdös disznó” megszólítással invitálta meg Bakhmutba a frontra, ahol Orbán kárpátaljai magyarjai harcolnak azért az Ukrajnáért, amit Brovdi szerint a mi vezetőnk Putyinnal együtt szeretne felosztani. Látjuk hát, mi történik akkor, ha az érzelmek lecsupaszodnak, s bár lehet illetlennek tekinteni a kedves vezetőt ribancarcú büdös disznóként értelmező ukránokat, azt is be kell látnunk, nincs az az isten, aki mondandójukat visszafogná.

 

Sőt, mivel a hazájukért harcolnak életre-halálra, tulajdonképpen a stílusuk is érthető. Nem rózsaszínű budoárból üzentek ugyanis. A háborún is túl azonban valami mélyebbet érintett meg kéretlenül Orbán a vihart kavaró dumájával, és ez pedig a nacionalizmus. A mi kedves vezetőnk is erre építi javarészt ténykedését, de az ukránoknak sem kell a szomszédba menni érte. Ez már akkor is megmutatkozott, amikor a háború kitörésekor Kijev polgármestere (Klicsko) üzent az oroszoknak, hogy a Moszkvájuk helyén még csak mocsár volt, amikor az ő Kijevjük már állt

 

Ebben lehet valami, lévén, 860-ban alapították a várost, amit most Putyin bombáz bőszen és gyakorta. Tehát buzog a nemzeti öntudat az ukránokban, háborús helyzetben pedig ez fokozódik, és visszatérve Dnyipro polgármesterére, ő is ebből az aspektusból küldte el Orbánt olyan indulattal és olyan alaposan, hogy csak úgy fröcsögött. Idéznénk azért betűhíven, hogy mindenki láthassa és olvashassa, aki eddig még nem tette meg:

 

„Először is, ribancarc, nem a mi földünk a senkiföldje hanem a tiétek. Több ezer éve élünk itt, mi nem az Urálon túlról másztunk elő. Másrészt pedig különösen tehetségesnek kell lenni ahhoz, hogy Romániától, Szlovákiától kezdve Szerbiáig és Ukrajnáig mindenhol utálják az embert. A trianoni békeszerződés csak büntetés volt az állatias történelmi tetteitekért. Harmadrészt a kegyetlenkedéseitek, és az a folyamatos vágy, hogy minden világháborúban a zsarnokok kedvében járjatok, történelmi páriává tettek titeket. Negyedszer pedig, milyen alávalóságra vall megbocsátani 1956-ot a szovjeteknek és utódaiknak? Ötödször: teljes erkölcsi nullának kell lenni ahhoz, hogy az EU és a NATO szoknyája mögé bújva taposs mindenki nyakára. Kifelé a szoknya alól, és három nap alatt kisöprünk titeket, szemetek. Barmok. Nem, nem a magyar emberek. Hanem az ott hatalmon lévők.”

 

Ez már döfi, de nevezhetjük delikátnak s egyben mellbe vágónak is. Viszont arra is rá kell mutatni, mennyivel másképpen hangzik már ez, mint amikor a píszí szabályai szerint sztaniolba csomagolják a mondanivalót, ami azt eredményezi, úgy lehet tenni, mintha nem értenék, így felejtődik el minden. A krumplileves legyen krumplileves, ha elküldünk az anyjába valakit, akkor mondjuk meg világosan, másképpen még dicséretnek veszi az átkokat, és illegeti magát a nagyvilág előtt, hogy már megint győzött. Filatov mondandója után ez már nehéz lesz.

 

Látjuk a mindent elsöprő indulatot, illetve el lehet gondolkozni néhány állítás igazságtartalmán, de a felháborodás jogossága kétségbe nem vonható. Ez olyan elemi erejű kurvaanyázás, aminek biztosan nagy lesz a visszhangja, de nem az átkozódót fogja minősíteni, hiszen a vázolt helyzet miatt ez elnézhető, hanem azt mutatja be kedőzetlenül, akiről szól ez az egész. És ez a kép egyáltalán nem hízelgő, viszont az árnyéka ránk is vetül, ha ez volt a szándék, ha nem. Újabb szép fejezet íródott a NER visszataszító történetében, ami egyre lehangolóbb.

 

Voltaképp ennyi az egész. Csak ezt a „ribancarcú” jelzőt nem érti az ember. Igaz, volna rá megfejtés, de azt kevéssé tűrné a nyomdafesték, ilyképp más egyebet nem tehetek, mint a nyájas olvasóközönség képzeletére bízom, mire gondolt a dnyiprói polgármester, amikor a mi kedves vezetőnket ekképp jellemezte, ilyen szavakkal illette, s valljuk be azért, egy kis elégedettségünkre is. Hiszen magunk is így gondoljuk, de, ha mi mondanánk, akkor azt mondanák, ilyet nem komilfó. De látszik, van az a helyzet, amikor meg igen.

 

Cikk: http://rezeda.blogin.hu/2023/01/29/ribancarcu-e-orban-viktor-vajon/