Halkan sírogat
- Részletek
-
Készült: 2022. október 30. vasárnap, 08:13
-
Találatok: 1934
Eddig sem volt habostorta, de most szintet lépett a bokacsattogtatós kreténségben a dupla nemesi nevű kaszinós hadügyminiszterünk. Bár aki parádés fogattal megy megtekinteni a katonalovak hogylétét és kedves egészségét, attól sok jót ne várjon az ember. Így ez a mostani felhívása, amelyet a Facebook-oldalán tett közzé a halottak napja közeledvén, miszerint a magyari temetőbe látogatók a saját sírjukon vagy sírjaikon kívül látogassanak meg csak úgy hazaffyságból egy hősi emlékművet vagy hadisírt is, minden pénzt megér. Amúgy meg elvagyunk a MasterCarddal.
Nem tudjuk, ő ilyen-e vagy csak csinálja. Azt sem tudjuk még továbbá, hogy már a magas hivatal elfoglalása előtt is ennyire tábori szürke volt a manus, vagy pediglen ez a kényszeres megfelelés, ami ül benne, vagy immár tobzódik. Egyébiránt vele kapcsolatban leginkább azzal kellene foglalkoznunk, hogy azon a napon, amikor Orbán Zalaegerszegen beszélt a kiválasztottak és bedresszírozottak előtt, ez a mi miniszterünk különgéppel ment Törökbe’ valamit megtekinteni. S már maga a különgép, de, hogy emiatt még egy – árasítva – hárommilliós kitérőt is tett az a nyüves gép, nos, az az érdekes.
És kellően titkos is természetszerűleg. Meg az is, hogy az emlegetett, lovaknál tett baráti látogatásra is, mielőtt a cifra fogatra ült volna, helikopterrel érkezett. Ettől ennyire fontosak ők, Orbán is már harminc éve fontos, ahogy azóta jár nem is kormánygéppel futballmeccsekre. Az összeset az asztal körül kergette az anyukája, ha nem így tett és élt. Szóval ez volna a lényeg, de ennek van egy másik oldala is, vetülete mintegy, és ez a rongyrázáson túlmutató lélek és morál dolga. Jó, egy kicsit a kognitív dolgoké is, mert egy bizonyos szint fölött nem lehet egy bizonyos szint alá menni. Ezek azonban egyfolytában ott dagonyáznak.
Vissza azonban a sírokhoz. Az a baj velem, hogy e tájékon az egyedüli elfogadható ábrázolást és leírást a sírok közt Radnótival halkan sírogató anyókával látom és bírom elviselni, de ilyen habitusok a NER-ben nem játszanak. Itt vezényszavak vannak, és amióta hivatalba lépett ez a miniszter, egyre hangosabb harsonaszó. Értem én, hogy a fasisztának militánsnak kell lenni, ám még ezen a szinten is meg lehetne hagyni az embereknek azt, kit siratnak fájdalmas nyomorúságukban, vagy kire emlékeznek. De ahogyan a hatalom a nők bugyogójában matat, akképpen írná elő a bánatokat is. Katonásan és hazaffyasan.
Lehetne ebből egy jófajta kabaréjelenetet is írni, ahogyan és amikor a temetői tömeg egy emberként keresi a hősi emlékműveket és sírokat, ahogyan a párttitkár figyeli, ki jelenik meg ott, ki nem, és így tovább. Na jó, színdarab lenne ez, amin sokat lehetne nevetni, de legfőképpen sírni. Ahogy szereplőink, akárha Svejk volnának a vagonban, találkoznának a hadisírokat gondozó matrónákkal a frontra menet, akik pasztillákat osztogatnak a katonáknak, akik ezért őket lekurvázzák. Minden lehetne, viszont semmi sincs, mert pofán csap mégis a miniszter elképesztő gondolata.
Hogy milyen emlékművekre és sírokra gondol, ahová a nemzetnek testületileg ki kellene vonulnia erősítve magában a buzgalmat és a vérszagú pátoszt. Mert és ugyanis, az ilyen emlékműveink és sírjaink zöme abból a korból való, amikor az ő kedvenc Horthyjuk hajtotta a magyart a szovjet géppuskái és tankjai elé. A mai viszonyok között nem tiszta, hogy akkor kit kellene siratni, mint ahogyan még azt sem döntötték el, felszabadultunk vagy megszálltak minket, sőt, hogy akkor Orbán hazatakarította-e mind a ruszkikat, vagy hogy is van ez éppen most. Egy ideológiai káosz és pöcegödör ez az ország.
Benne persze a soknevű miniszterrel, hogy a fáradt, eltaposott, kisemmizett és rettegő polgármaradványok már ne is a nagymamára emlékezzenek meg, hanem mindenféle ismeretlen, hős katonákra. És azért a miniszter szerint, mert nekik köszönhetjük, hogy itt vagyunk. Emlékeim szerint mi a háborúkat rend szerint elbuktuk, így, akiknek az emlékművéhöz vagy sírjához terelne, azok halála még csak nem is hősies, de mindenképpen hiábavaló volt. Ezek után lehet csattogtatni a bokát, én maradok az anyókánál és a sajátjaimnál azzal a toldással: rohadt jó lett volna, ha a miniszter csöndben marad.
nepszava.hu
„Nem tűrjük Magyarország igazságtalan bírálását!” – üzente árulózó lett kollégájának a honvédelmi miniszter / 2022.10.30.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf amiatt háborodott fel, hogy Artis Pabriks árulásnak nevezte, hogy nem segítjük az Európáért is harcoló Ukrajnát. - Visszautasítom hogy bárki Magyarországot elítélje vagy fenyegesse. Jogunk van nemzeti érdekünk, a béke képviseletéhez – közölte már-már hadüzenetszerűen Facebook-oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, aki a lett védelmi miniszternek egy minapi interjúban elhangzott bírálatával nem értett egyet …
Kapcsolódó cikkeink:
Kakastollas helikopter / Készült: 2022.07.09
Szalay-Bobrovniczky fegyverkezési miniszter meglátogatta a huszárlovakat. Hogy megy a soruk, jó-e a wellness, selymes-e az abrak, illetve mivel töltik az idejüket a melegben. Valószínűleg ilyesféle érdeklődésekkel. Vendégeskedéséről a miniszter Facebook-oldalán számolt be kisfilmen és fotókon mindannyiunk legnagyobb gyönyörűségére. Amint nézegettük a mozgó-, és állóképeket, olyan érzésünk támadt, mintha magyar filmalkotást néznénk, amely Kádár apánk alatt készült valamely Móricz vagy Mikszáth regényből, és az a rész pörög éppen, ahogyan a dzsentri érkezik a birtokra megrontani a fiatal lányt, és elszedni az apja pénzét, mert rendezni kell a kártyaadósságát.
Az új cserebogár / Készült: 2022.01.03
Elmúltak az ünnepek. Fába szorultak a férgek. Nézünk a kietlen pusztaságba bele. És most, hogy elmeséltem az életemet, örvendezzünk az új esztendőnek, amelyik tavasz tájékán sorsunkban döntő változásokat hozhat, hogy nyáron már Magyarország előre megy és nem hátra, hogy kedves vezetőnk idióta jelszavát idézzük fel. És nem azért, mert annyira frappáns, lényeget megragadó vagy másképp csudálatos volna és nem dedóshülye. Hanem, mert Szentkirályi Alexandra is ezzel fejezte be újévi köszöntőjét, mint valami csatakiáltással, és még csak nem is ez a szolgalélek, hanem, hogy Szentkirályi Alexandra nem úgy viselkedik ebben az esetben, mint valami csinovnyik, ami valójában a lényege, hanem, akárha valami felettünk lebegő méltóság volna ő is, akinek igényeljük az áldását, és inni óhajtjuk az összes szavát.
