Csak törpeharcsa jött
- Részletek
-
Készült: 2022. június 25. szombat, 09:29
-
Találatok: 1928
Van az emberben azért egy kis morális fék, gát vagy mifene, hogy egy békésen pecázgató nyugdíjasba belerúgjon vagy sem. De annyira elege van a polkorrekt bájolgásból, hogy úgy dönt ő a lelkében zúgó tusakodásról, hogy igen, megteszi. Azért mégpedig, mert a békésen pecázgató nyugdíjas fiatalabb, mint az ember, s míg a pecázó egyed azután élvezi a békés nyugdíjas éveket, hogy tevőlegesen vett részt az ember életének megnyomorításában, emellett még békésen pecázgat is. Míg a nála idősebb ember meg dolgozni kénytelen, hogy föl ne forduljon. Nincsen igazság a földön, soha nem is volt.
Hogy elkerüljük az olykor óhatatlanul előforduló félreértéseket, az embernek nem az a baja, hogy dolgozni kénytelen, hiszen szereti azt, amit csinál, sőt, talán nélküle élni sem bírna egyáltalán. Hanem az a baj, hogy a békésen pecázgató nyugdíjas meg nem kell hivatalba járjon, sőt, milliárdos villában él milliós nyugdíjjal, mintha megérdemelte volna, holott nem. Semmirevaló élete volt, amelyben eddig is csak pecázgatott, és mindenfélét aláírt válogatás nélkül, amit csak eléje raktak, és amivel tönkre tette az ember – és sok embertársa – életét, most pedig az újságban úgy szerepel, mintha méltósággal öregedett volna meg.
Nem is öreg, és méltóság sincsen benne. És még nem is ez, hanem a lapok, akik úgy írnak róla, mintha egy békésen pecázgató, szerethető, öreg bácsi lenne, ráadásul bajuszos, ami miatt a népnyelv, míg hivatalban volt, nevet is akasztott rá. Mégpedig a bajszos szar névvel illette őt, ami nem a körülrajongó szeretet jele, sőt, épp ellenkezőleg, valami mély megvetés mutatkozik a névadásban. A kérdés ezek után csupán az, hogy az újságok részéről illő-e, komilfó-e csak kicsit is mindezeket feledve celebként mutogatni őt, mint aki temérdek törpeharcsa fogásával megnyerte azt a nyüves horgászversenyt.
Egyáltalán nem, hiszen kit érdekel a nyomora, midőn előadja, hogy „Az első negyedóra után világossá vált számomra, hogy ebben az időben szinte lehetetlen pontyot fogni. Ezért taktikát váltottam, és a part közelében próbálkoztam keszegekre, kárászokra, de szinte csak törpeharcsa jött, összesen harminchét darab.” Mégsem ez az igazi, hanem, ahogyan a lap a valagnyaló stíljében másutt meg előadja: „A szenvedélyes horgász hírében álló Áder János is csak az apróbb halakat kapkodta, elsősorban a kis balinokat. Igaz, azokat rendületlenül, szinte percenként szedegette ki csontival.” – No most, balin vagy törpeharcsa.
De nem is ez, hanem az átkötés a szervilis üzemmódra, midőn a lap utal a nyugdíjas létformájára, miszerint szenvedélyes horgász hírében áll. Amíg hivatalban volt sem tett egyebet, mint szenvedélyesen horgászott két aláírás között. Most meg törpeharcsázik, és ezt olyan bukolikus stílben kapjuk a képünkbe, hogy az ember, mint morfondírozásának elején megemlítette, elfeledi a polkorrektséget, és késztetést érez, hogy belerúgjon ebbe a nyugdíjasba, aki régen eljátszotta a jogát arra, hogy akár csak minimális tisztelettel nézzünk reá. Most pedig áll előttünk az újság szerint, mint valami többre érdemes figura.
Végül is itt háborús bűnökről van szó, ha nem is a szó klasszikus értelmében, de mindenképpen elévülhetetlenül, aztán mégis arra látjuk a mintát és a példát, hogy egy dolgos, érettünk való élet ormain, a munka utáni megérdemelt pihenéssel sóhajtozik itt, hogy csak törpeharcsa jött. De mindezt az ember egy széles gesztussal tenné odébb, ha föl nem fedezné itt az egyesben az általánost, hogy majd ezek után akárhányan is nyugdíjba vonulnak ezek közül, úgy állítják elibénk majd mind az összest, mint akik megérdemelt pihenésüket töltik tiszteletet érdemelve. Ilyesmiről soha nem lesz szó, és most sincsen.
El akarnak itt andalítani minket a fiatal, nyugdíjba vonuló demokraták, akik a vérünkön és húsunkon, olykor a csontjainkon híztak kövérre hetedíziglen is, hogy a dolgok jól történtek, és feledjük el az egészet, ami előtte volt. Jogot formálnak a megbecsült, nyugodt öregségre azoktól, akiknek ilyen nem jutott. A pecás ember képe itt az újságban az, mintha semmi nem nyomná a vállát, csakis, hogy ilyen időben pontyra menni nem lehet, marad a balin meg a törpeharcsa. Ide tessenek egy cifra káromkodást képzelni, és mindenfajta jókívánságot az összes fideszista gonosztevőnek vénségére. És az is kevés lesz.
Kapcsolódó cikkeink:
Ideje van a költözésnek / Készült: 2022.04.15
Hétszázhúsz lett, maradhat? – kérdezték a szakik Áder Jánost, miután végeztek a rezidenciával, ahová a munkában megfáradt elnök úr pihenni térhet, megkezdeni mintegy nyugdíjas napjait küzdelmes és dolgos élete lezáró aktusaként. Már csak a memoár megírása van hátra, hacsak a pecázás nem veszi el neki az idejét teljesen. A hétszázhúsz, mint a szakik érdeklődése a rezidencia négyzetméterére vonatkozott, ami a duplája az addig ott álló épületnek, és még külön kormányrendelet is kellett, hogy ekkora lehessen. Feltehetően nem azért, mert a szakik nagy buzgalmukban hozzáépítettek ezt meg azt, hogy jé, itt egy szoba, ott egy lift, amott meg egy bálterem.
Áder a turkálóban / Készült: 2021.07.14
Szeretjük, hogy Áder elnök úr (elvtárs) mindig és egyfolytában a kor üterén tartja az ujjait – bennük a toll –, és megóvja mind a természetet és az anyaföldet is. Amúgy nem tudjuk, mivégre van ezen a világon elnök úr, létezését azon kívül, hogy fogyasztja a zoxigént, semmi nem igazolja és indokolja. Hogy mindent is aláír, az ontológiailag semmit nem jelent, más szemszögből a mindent. Láttam úrfikoromban olyat, hogy akinek sokat kellett aláírni, hogy kímélje a fenséges kezét, az aláírását elkészítették bélyegző formájában, s amikor a kézjegyével kellett ellátni valamit, csak stemplizett egyet, így minden rendben is volt és hivatalossá vált.
