Hírek

Mária keze, Brüsszel lába

vgy_loremipsumlTegnap úgy játszásiból elmerengtem kicsit egy fikcióban, karikatúrában, amely azt volt hivatott vizsgálni kik azok, akik Orbán-beszédet hallgatni járnak, hogyan kerülnek oda és miért. Ám jól láttuk, perszehogy, az ujjamból szoptam az egészet, de nem bűnös, hanem ábrázolási, mintegy tömörítési szándékkal. És ezen a ponton tessenek felidézni esztétikai tanulmányaikból az egyes és általános viszonyát, azt, hogy ezekből aztán hogyan fakad a valóság megmutatása és a rejtett ítélethozatal. Ilyképp tegnap előttünk állt az a típus, akiknek Orbán beszél, és a linearitást megborítva ma lesz az a nap, amikor pedig megnézzük, miket is beszél ez az alak összevissza. Hogy ne mondjuk, hadovál.

És még csak nem is az egész szöveget vesszük górcső alá, mert a fasiszta uszítás arra méltatlan, hanem, ahogyan az előbb az egyes és általános karöltésére hivatkoztam, ezúttal pedig a rész és egész egylényegűségére hívnám fel a figyelmet, hogy a legkisebb molekulában benne van az anyag minden tulajdonsága. Orbán fasiszta uszítását mintegy fraktálként tárom a nagyközönség elé, amikor a képben egyre beljebb haladva fedezzük fel benne a végtelenségig ugyanazt. Ez pedig Orbánt nézvést a romlottság, aljasság és a gonoszság maga, egy olyan ember bimbózódik, feslik ki előttünk, ami típust már régebben is a történelem szemétdombjára hajítottak, csak kis hazánkban nem jött még el a végleges ideje.
 
Liberálissá és érzékennyé akarnak pofozni bennünket.” – Ezt jelentette ki a kedves vezető a bávatag de annál lelkesebb és hangosabb tömeg előtt, és ebben az egy mondatban (fraktálok) benne van Orbán tágas és romlott univerzuma, amelyben az alapvető emberi értékek betartásának kérése számára pofozás és rajta való erőszaktevés. Amikor nem rúghat bele a menekülőbe – pofozás, midőn nem uszíthat melegek ellen, szintén, arcán való tenyércsattanásként éli meg, ha segíteni kell az elesetteken, rajta, illetve a természetén való két lábbal tapodás, ha ellenfelének is vannak jogai. Felesleges folytatni – pedig bőséggel lehetne – mi mindent él meg Orbán a gusztusa, jelleme. neveltetése ellen valóként.
 
Leginkább azokat a dolgokat, amitől amúgy embernek nevezhető az ember. Ha nem fogna vissza a gyerekszoba, néven tudnám nevezni, de inkább önökre a bízom a nehéz – vagy épp könnyű – feladatot. Sok mindent mondott még Orbán szombaton, egészen elképesztő blődségeket, amelyeknek egyetlen feladata volt, hogy a hívei elhaladva egy koldus mellett belerúgjanak, Gyurcsányt látva akasztani támadjon kedvük, egyáltalán, az az elvárás, hogy mindegyiknek csattogjon a foga és liberálisokat früstököljön, illetve irtsa az írmagjukat is. Orbán beszéde nettó közösség elleni uszítás volt, és ezért is számon fogjuk kérni, mint annyi sok mindenért még. A cél szentesítve az eszközt azonban az uszítás hiátusait kitöltve egészen elképesztő hülyeségeket beszél.
 
Azok, akik emberré akarják pofozni őt, Mária kezéből Brüsszel lába elé szeretnék tenni az országot, és ez a kép már fölvet bizonyos diagnosztikai gondolatokat. Nyelvünk tanáraként tudom, hogy bizonyos fix helyesírási hibák a debilitás jeleiként értelmezhetők, és, bár nem vagyok pszichiáter, azt is sejtem, az Orbán beszédében mutatkozó képek mit jeleznek. Egy, az őrület felé lavírozó organizmus megnyilatkozásai ezek. Ebből az egészből, ha véget ér, királydrámát fogok írni, ha Shakespeare-ént újjászületek a bizonytalan jövőben. Egyébként nem akartam többet a mai dolgozattal, csak ezt megmutatni: kezd megőrülni a manus, így csak rajtunk múlik, mit kezdünk vele, hová bökjük azt a szurit.
 
 

www.klubradio.hu
Kéri László: Ki látott brüsszeli tankokat a pesti utcákon? /
Semmi újat nem mondott Orbán Viktor az október 23-i beszédében Kéri László szerint. "Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki eljut addig, hogy a Brezsnyev-doktrínához hasonlítja Brüsszelt" – jegyezte meg a politológus. - Hozzátette, a kormánytól legalább annyit elvárna az ember, hogy egy ilyen közös ünnep alkalmával a nemzeti egységet kellene megjelenítenie. Ennek ellenkezője történt, és nemcsak itthon, hanem a nemzetközi térben is. "Álmomban sem gondoltam volna, hogy valaki eljut addig, hogy a Brezsnyev-doktrínához hasonlítja Brüsszelt" – jegyezte meg a politológus. "Ki látott már brüsszeli tankokat a pesti utcákon?" – tette fel a kérdést. A kormány taktikája világos: távoli és nehezen megfogható, akár nem is létező ellenséget ad a népnek. Ehhez jön a sajátosan értelmezett történelem hirdetése, mint az Elkxrtuk című film. Ezzel reméli egyben tartani saját táborát a Fidesz. "Így már érthető, hogy miért kell 1956-ból 2006-ot csinálni" – foglalta össze.

nepszava.hu
Szabad szemmel: Azt hihettük, hogy Orbán tébolya már elérte a csúcsát, de ő rá tudott tenni egy lapáttal / 2021.10.25.
A világsajtó még mindig a kormányfő október 23-i beszédével foglalkozik. - Azt lehetne gondolni, hogy, ha ez már téboly csúcsa, ám a kormányfő rá tudott tenni még egy lapáttal, amikor gyújtó beszédét pont az oroszok által legázolt forradalom évfordulóján mondta el. Az üzenet az, hogy Brüsszel az új Moszkva, az unió birodalmi uralomra tör. De ha ilyen rettenetes a helyzet, akkor miért nem jelenti be, hogy Magyarország kilép? A válasz igencsak egyszerű: a pénz miatt. A földrészen egyetlen más politikus sem húz ekkor hasznot a tagságból, mint éppen ő. Ám a kellemes langymeleg alighanem rövidesen véget ér, mert a Bizottság a jelek szerint elszánta magát húsbavágó szankciókra. Úgy hogy Orbán számára itt már nincs visszaút. Ezért a konfrontációval próbálkozik. Pont akkor, amikor megkezdődött a választási hadjárat és a másik oldalon az egységes ellenzék sorakozott fel.

hvg.hu
Megkérdezték "Brüsszeltől", mikor tervezi elfoglalni Magyarországot / 2021.10.25.
Orbán Viktor hétvégi beszédében többször is megemlítette “Brüsszelt”, amit általában a kormányzati megszólalók esetében, a szövegkörnyezetből kiindulva az Európai Unióval, azon belül is az EU javaslattévő-végrehajtó intézményével, az Európai Bizottsággal lehet azonosítani. Orbán arról beszélt, hogy a magyar ellenzék tagjai, ha kell, “az ördöggel is összefognak, és az a céljuk, hogy Mária kezéből Brüsszel lábai elé tegyék az országot”. - Az Európai Bizottság szokásos déli sajtótájékoztatóján Vargára hivatkozva egy újságíró feltette a kérdést, hogy mikor tervezik elfoglalni Magyarországot. A kérdésre Eric Mamer, a testület vezető szóvivője válaszolt, aki elöljáróban közölte, hogy a tagállamokból származó politikai kommentárokhoz nem szoktak megjegyzést fűzni. Majd így folytatta: "Hadd emlékeztessek arra, hogy Magyarország saját szabad akaratából csatlakozott az Európai Unióhoz egy népszavazást követően, és ezért nyilvánvalóan az Európai Unión belül van a helye."

klubradio.hu
Brüsszel és Washington beavatkozik a 22-es választásokba – véli Orbán Viktor / 2021.10.25.
A nemzetközi sajtóban is foglalkoztak az október 23-i magyar ünneppel. Orbán a külföldi hatalmakat vádolta, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter négy fő célt nevezett meg, amit a baloldalon és a jobboldalon is akarnak: hogy Magyarország ismét demokrácia legyen, jogállam, hogy működjön a piacgazdaság és maradjon az Európai Unió része …

youtube.com / videó
Kötöttfogás 161. – Extra: Szembemenni a Békemenettel

 

Kapcsolódó cikkeink:

torpe2xKakukkfalva / Készült: 2021.10.24
Édesjó Zsuzskám már pénteken nekilátott kirántott húst készíteni, hogy legyen a nagy útra velem, nehogy éhen kelljen maradnom egész napra. Tarját vétettem vele, mert az jó zaftos, nem olyan száraz és rágós, mint a cipőtalp vagy a vénasszony valaga. Kirántott húsos szendvicset csomagolt nekem édesjó Zsuzskám, és úgy csinálta, ahogyan szeretem, a húst bekenni vastagon fokhagymakrémmel, kicsit sózni, borsozni, dupla panírral, hogy legyen tartása. A zsömlébe a kirántott húsra Erős Pistát tétettem, ugorkát szelettem rá, bár jó lett volna kovászos, de nincs itt annak már a szezonja.