Hírek

Mérjük meg Orbán Viktort

Orban_terhesNe tessenek egyből rosszra gondolni, hogy a méretei fölötti tűnődés (átugrani vs. megkerülni) mondatja velünk, miszerint a kedves vezetőt le kellene mázsálni. Mert kik vagyunk mi, hogy élcelődjünk bárkai alkatán és deformitásán, és ez nem is komilfó, mert volt gyerekszobánk. Bár a háború mostani állásában már minden lehet, de nincs értelme semminek sem, ahogyan a költő mondja, ugye. No most, Orbán Viktor tömegét (és nem a súlyát, mert a Holdon a hatoda volna mint a sártekén, a menyekben meg semennyi) nem csúfolódási vagy egészségügyi szándékkal vizslatnánk nagyon szívesen, hanem besorolási szándékkal, hogy vajh, boszorkány-é ő maga is, vagy pediglen nem egészen.

Elmondom a dilemmát és tépelődést. Ha jól emlékszem, Varga Judit vezette be a Fidesz szótárába a „boszorkányüldözés” fogalmat abban az értelemben, hogy a civilizált világ (vö: EU) ezt folytatna kies hazánk ellen. No most, ha ez így van, akkor abban vannak a megtestesült boszorkányok, akiket üldöznek, így a kép, ami ez ügyben előttem van, hogy futrobog a boszorkány, mögötte pedig lohol az EU, amint őtet üldözi. Ahogyan a clarexes reklámban az apuka megy a hasa után. De elkalandoztunk. Nos tehát, Varga Judit bevezette a köztudatba ezt a boszorkányüldözősdit. Aszongya az EU, ne lopj. Boszorkány, vágja rá a NER. Ne hazudj – boszorkány, ne fasisztáskodj – boszorkány, és így tovább a végtelenségig.
 
És most már Orbán is rákezdte, hogy Európában boszorkányüldözés van. Azért hangoztatja ezt a kedves vezető, mert ez az Európa, illetve annak a parlamentje kedden kimondta a lengyel alkotmánybíróságról, hogy az illegitim. Sőt, azt javasolják az Európai Bizottságnak, hogy indítsa el Lengyelországgal szemben az uniós források védelmét szolgáló jogállamisági mechanizmust, szakítsa meg, vagy függessze fel a kifizetéseket, indítson kötelezettségszegési eljárásokat és ne hagyja jóvá a lengyel nemzeti helyreállítási tervet, etc., valamint etc. Azért ez már döfi, ebben Orbán megláthatja a saját jövőjét, és ezt nevezi boszorkányüldözésnek. Ámde, ha a lengyelek boszorkányok, akkor ő is az.

youtube.com / videó
Monty Python: Boszorkányper

Ő is üldöztetve van, pedig még nincs is bizonyság rá, hogy boszorkány volna. A kiderítésének azonban megvan a módszertana, mint azt a Gyalog galopp című remek filmalkotásból ismerhetjük. Ott a decens, nívójában már majdnem egy békemenetre hajazó népek – mint emlékezhetünk – hosszú vívódás után kacsa, víz, lebegés, fa egyebek mérlegelése után jutottak arra, hogy a boszorkányság empirikus meghatározásának módja a mérlegelés, kiderítve, mennyit nyom a delikvens. Azt mi tesszük hozzá, hogy a filmbéli okosak a vízen lebegést is boszorkány-kritériumnak tudták be, Orbánt tehát vízbe is vethetnénk vizsgálati céllal. Bár a zsír is úszik annak felszínén, mint az ismeretes, de elég ennyi az esztétikából.
 
A száguldó köznapokban viszont az van, hogy ez a parlament, amely üldözi a boszorkányokat, hozhat bármely okos határozatokat, ha azt az Európai Bizottság nem hajtja végre. És a dolgok már odáig jutottak, mint az ismeretes, hogy ez a parlament már beperli a saját bizottságát, mert az vonakodik alkalmazni a jogállamisági mechanizmust. Mert a parlament szerint elegendő bizonyíték gyűlt össze Magyarország és Lengyelország esetében is a normasértésekről. Csodás jövő, mert míg most Orbán veri a tamtamot, hogy boszorkányüldözés, és kiáll lengyel testvérei igazáért, látszik, hogy a malmok, ha lassan is, de őrölnek. Ha úgy tetszik, ez a parlament már megmérte Orbánt, és könnyűnek találta.
 
Mi is. Ám mivel mi nem boszorkányokat üldözünk, s éppen azért, mert Orbánt már tizenegy rohadt hosszú éve méregetjük, és arra jutottunk, nem boszorkány ő, tehát nem mesebeli lény, hanem egy rögvalós, a velejéig romlott alak. Látja ezt a parlament is, amelyik készül beperelni a saját bizottságát, amely lomha, tohonya és romlott is, amikor előbb nézi a német autóipar érdekeit, és annak tükrében szemet huny a fasizmus fölött. Henry Ford is jól keresett a nácikon, Hugo Boss SS egyenruhát tervezett, és Ferdinand Porsche is Hitlernek gyártotta le az első VW Bogarat. A pénznek nincs szaga? Dehogynem. Messzire bűzlik. Tiborczé ás Ráhelé Spanyolországból idáig szaglik. A boszorkányokat viszont, ha elégetik, égett hússzag lesz.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

kopcos3Fogyókúra / Készült: 2021.10.06
Zacher Gábor megkísértette Istent, és arra a kijelentésre ragadtatta magát, hogy Orbánnak le kellene fogynia. A toxikológus nem esztétikai igényből fakadóan – trottyos gatya, öblös gyomor –, nem is a vezér saját, jól felfogott érdeke – elzsírosodott szív, infarktus, koleszterin, agyvérzés –, tehát egészségügyi, életben maradási megfontolásokból, hanem, Orbán a nemzet atyuskája szerepből fakadóan látná szívesen, ha egyetlenünk húsz-harminc kilót ledobva tündökölne eztán mindannyiunk egén. A mi érdekünkben fogyasztaná le őtet, hogy mi éljünk még kicsit.

Orban_terhesSportpacal / Készült: 2019.04.26
"Nincs köztük kövér, az a halálom … pocakos tábornokok … jól néztek ki nagyon."