Hírek

Két amazon

2csicskaVan nekünk ez a két amazonunk, a Novák és Varga névre hallgatók. Orbán választotta őket magának saját bejáratú aljas céljaira, s míg a másodikról, aki a munkakönyve szerint az igazság ügyeivel kellene foglalkozzon, nyíltan is kimondatott, hogy doktorminiszterelök et. mire is tartja az istállóban: küzdjön meg Brüsszellel, védje a nagyságos úr hátát vagy pohos valagát a fronton. A másik, aki a CSOK-ot intézi a hivatalban, ezen túl szintén ilyen hazugságot és gyűlöletet okádó figura. Hogy önszorgalomból-e vagy felbérlés által, illetve az agy elborulása okán, az ugyan nem mindegy, de a végeredmény szempontjából mégis teljesen érdektelen.

No most, ezek ketten olykor ellentmondásba kerülnek önmagukkal, egymással, de legfőképpen a valósággal vallásos buzgalmukban, mint amikor nemrég Novák nacsasszony a svédeknél járt holokausztfórumon, de nem rememberezett, mint ahogyan az összejövetel nevében is benne foglaltatott, hanem teli pofával szidta a magyar ellenzéket. Mindennek megvan a maga helye, ennek épp ott nem lett volna, de gyerekszoba híján, s azon kívül még jellemtelenül is, így jár az ember. Még szerencse, hogy a holokausztfórumon nem O22-es sapkában pucolta seggtörlővel az ablakot, mert a magyar baloldali ellenzék kompletten összeállt a nyíltan antiszemita Jobbikkal.
 
Ezt fejtegette ugyanis Novák nacsasszony a rememberes konferencián, s emiatt ő „minél nagyobb nemzetközi visszhangot, felháborodást szorgalmazott”. Ez így elég röhejes, mert ugyan én nem sokat értek a lélek titokzatos dolgaihoz, de annyit azért igen, hogy felháborodni parancsszóra nem nagyon lehet, azt az ember lelkiismerete szokta művelni spontánul és magától. Novák nacsasszony tehát nem kevesebbet követelt a nemzetközi közösségtől, hogy tiltakozzon a magyar ellenzék összefogása ellen, ami nehezen érthető elvárás, mert azt kéri a CSOK-os nőszemély, hogy avatkozzanak bele Magyarország belügyeibe, ha jól értelmezzük a felkérést.
 
Itt jön a képbe Varga seggvédő, aki a magyar igazság ügyeinek intézése helyett leginkább azon visítozik, hogy ne avatkozzanak bele az ország belügyeibe, ne üldözzék a magyar boszorkányokat kettős mércével és előre megírt ítélettel. Ha jól sűrítettem össze Varga J. felbugyogó keserveit. Remélem kitetszik az ellentmondás, amibe szabadságharca közepette a két amazon keveredett, hogy egyrészt ne avatkozzanak, másrészt meg nagyon is, azaz, például Brüsszel küldje a lóvét, de gyurcsányozzon, hogy azért küldi a dellát Mészáros zsebibe, mert az elmúlt nyolc év. Azt hiszem, így kerek a történet, a nacsasszonyok ezt szeretnék elérni Orbán megbízásából.
 
Látszik, hogy ez így nem megy, egyéni kívánalomra a külföld nem szokott felháborodni, azon azonban igen, hogy Orbán mit művel a jogállammal, ezért ide is utaznak önszántukból, majd zaklatottan távoznak. Hogy az ember rajta kapja a két bábut, hogy összevissza és egymásnak ellentmondó dolgokat beszélnek, az a kisebbik rossz. A nagyobbik az, hogy jól láthatóan a Fidesz eljutott a haza nem lehet ellenzékben felfogástól az ellenzék nem lehet a hazában attitűdig, amit egy tegnapi történés is ékesen bizonyít. Az előválasztás sátrát barikádozták el a Bosnyák téren fideszisták, hogy akadályozzák a szavazást, és azt gondolták, ez jó móka.
 
Nem, nem az. Hanem éppen annak ékes bizonyítéka, amire az előbb jutottam, miszerint a Fidesz nem szívesen szív egy levegőt a nem magafajtával. Büdösek vagyunk nekik, Novák nemzetközi felháborodást kér ellenünk, ha véletlenül elmeséljük a nyomorunkat a nagyvilágnak, akkor hazaárulók vagyunk. Mondtam ezzel nóvumot? Egyáltalán nem, csak arra szerettem volna rámutatni a magam szerény eszközeivel, nem ártana egyeztetni a kommunikációt, mert ha mindenki csak úgy a saját kútfőből hazudozik, akkor a dolgok a végén megbicsaklanak, mint most is. A legszebb az egészben azonban, hogy mindezeket egyfolytában úgy adják elő, mint az erkölcs és a hit bajnokai. Nos, ez a baj.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

ov22_novakNovák K. apokalipszise / Készült: 2021.09.27
Novák miniszter erődemonstrációnak érezte az általuk gründolt demográfiai csúcsot, ilyképp az lehet, hogy az augusztus 20-i giccsparádé pedig nemzeti nagylelkünk előbuggyanása volt a csikóbőrös kulacsból. Ízlések, értékek és eszmék különbözően vannak jelen az egyes organizmusokban, Novák miniszterben ekképp. Ez a világ lenyomata benne. Mint volt szíves kifejteni, a demográfiai csúcs – ami tényleg nem tudjuk mi célt szolgált az ünnepi kosztümök megmutatásán túl -, azért volt erődemonstráció, mert azon a szomszédos nagyhatalmak képviselőin kívül megjelent maga Mike Pence, Trump alelnöke is, akivel nem kellene annyira dicsekedni.

varga_nyulcipoVarga J. nyúlcipője / Készült: 2021.09.23
Elborzadva, mintegy mazochista örömökkel nézzük napra nap Varga J. röneszánsz ember (úgy is, mint miniszter és jogtudós, labdazsonglőr és prímás) azon büszkélkedő önteltségét, amikor reakcióra nem számíthatván osztja ki az egész, nagy kerek világot, és meg van elégedve magával, hogy fasisztoid lapok kritika nélkül idézik. Gyermekeinket védi ezekben a kirohanásokban az Unió ellen, a jogállamiság mibenlétéről elmélkedik, mert holott ő saját kútfőből azt meghatározni nem tudja, ám mégis határozottan állítja, hogy kies hazánk abban lubickol.

istenem_vmVarga Judit meg az ideg / Készült: 2021.08.08
Ha nem volna lehangoló, akkor arra kellene jutnunk, hogy Varga Judit formában van, ahogyan kardozik a képzelt ellenséggel, aki az európai kultúra, morál és humánum, aztán dicsekszik, hogy sikerült megböknie. „Eltaláltunk egy ideget Brüsszelben…” örül a hagymázakkal táncoló, és már a szóhasználatból is kitűnik az a lekezelő és öntelt hangnem, ami nélkül a NER-ben hivatalt nem kaphatni, a Fideszben pedig felvételi követelmény. Ott az ifjaknak a kollégista vének előtt szalmabábu-Gyurcsánnyal kell vívniuk, őt bőségesen és választékosan gyalázniuk, leköpniük és leordítani a bábu fejét. Ha ez nem megy, tagkönyvet nem kapnak, szégyenszemre léphetnek be a KDNP-be.

812864_novanNovák árja Magyarországa / Készült: 2021.04.10
Nagyon reménylendő, hogy Novák Katalin nem tudja, mit beszél, mert, ha igen, akkor elég nagy a baj. Örvendezett a minap ugyanis, hogy a magyar termékenységi adatok is legalább olyan jók, mint az ojtakozásé, köszönhetően Orbán Viktornak, illetve a Fidesznek. Amióta a családok gondját viselik, szaporodunk. Vagy nem, de ez az összképen nem változtat, úgyis azt beszélnek, amit csak akarnak. Kitalálnak valamit, aztán hozzá igazítják az adatokat, gyártanak hozzá grafikont és szakértők is elmagyarázzák a tévéjükben. „A magyar termékenységi adatok immár második éve jobbak az Európai Unió átlagánál” – mondja nekünk az ablakpucolás nagymestere. Brüsszel csak leshet, a nyugat hanyatlik, Kipcsákia pediglen felvirágzik.