Hírek

Semjén és a repülő szamár

semjenpuskaeAzt hiszem, tart még a vadászati, vagy pediglen nem. Nem is érdekes igazán, mert a végítéletet Semjén professzor már meghozta, miszerint annak végső üzenete a normalitás. És most ebből az aspektusból nézünk körül a Fidesz-univerzumban, ahonnan Semjén is megérkezett közibénk, egyszerű, porbafingó halandók közé. Azért, hogy egészen komolyan ne vegyük, és mintegy figyelmeztetésként, miszerint milyen katyvasz van nemcsak hősünk, hanem a fideszisták fejében mind, vegyünk ki egy egész mondatot az üzenetből.

Mi a természet rendjét, ami a teremtés rendjét tükrözi, evidenciának tekintjük, nemcsak az állatok, növények, ásványok tekintetében, hanem az ember és a társadalom tekintetében is. A természet rendjét mindenkinek tisztelni kell.” – És ekkor eszembe jutott Szent Tamás. Az Aquinói. Ő szegény, a tizenharmadik században igyekezett túllépni azon a világlátáson, amiben Semjén – és a NER kompletten – ma is fetreng. Amikor pár napja Semjén ideáit és Istenhez való viszonyát a Mohács előtti időkre tettem, bőkezű voltam a kormeghatározásban.
 
Jóval előbbre datálható az az ideahalmaz, ami miatt a középkort sötétnek nevezték, és amit épp az Aquinói igyekezett közelebb hozni az anyagi világhoz (Summa Theologiae), elkövetve azt, ami miatt halála után eretnekké szerették volna nyilvánítani, aztán mégis inkább szentté avatták. Összeházasította az arisztotelészi világképet a skolasztikával, és ezzel utat nyitott Eco szavaival a hallucinációs világkép meghaladásához. És mielőtt tovább haladnánk, ez az alapfogalmat véssük az eszünkbe, amit az olasz alkotott meg, de a fideszistákra nézve ma is érvényes.
 
Hogy a késő középkorban, amikor az univerzum a hallucináció univerzuma, a világ titokzatos lények által lakott jelképerdő. Arisztotelész világa viszont a rációé és az anyagé. De mivel nem papi szemináriumon vagyunk, hanem Semjént vizsgáljuk a boncasztalon, és mindazt, ami belőle természetszerűleg a Fideszre kivetülve fakad, azt kell lehangoltan megállapítanunk, hogy mind a fideszisták visszatértek a hallucinációs világképhez. Ebben egy szánkó attól lesz szent, mert adventkor teszik ki a térre, így csak suttogva lehet körbejárni, megérinteni sem szabad.
 
Ugyanígy, mint a Semjéntől idézett mondatból is kitetszik, az ő gyilkolásmániája a természet, és ebből fakadóan a teremtés rendje. Ennek pedig a normalitás az üzenete. Milyen ez a normalitás? – Tehetnők fel a kérdést, de Semjén megint felel nekünk a maga módján, miszerint „Mindannyiunk őseinek, a 99,9 százaléka vadászott, és ha a mi őseink nem lettek volna sikeres vadászok, nem ülnénk itt.” Ez, ha jól vesszük ki, az embert, mint Isten teremtényét az oroszlánnal helyezi egy polcra, aki, és akinek az ősei is sikeres vadásznak mondhatók, akik közül nem 99,9 százalék, hanem mind a száz vadászott.
 
Ott is ül mind az összes oroszlán a kiégett afrikai pusztaságban, míg ellenben Semjén a Hír Tv stúdiójában, ahol mesélhet a nyomorult életéről. Nem tudom, érezzük-e azt a nüansznyi különbséget, ami egy tévéstúdió, és a szavanna közt van, pedig mindkét helyen sikeres vadászok ücsörögnek. Más lehet hát, ami az embert emberré teszi, nem a vadászat, de aki a hallucinációs világkép rabja, annak beszélhet az ember. Bármi történik is, a vadászati teljes siker, sőt, már azelőtt az volt, hogy meg sem nyílt, és így van ezzel minden. Az összes szar, amihez a Fidesz hozzányúl, arannyá válik.
 
Innen is látszik, hogy ők a lopáson kívüli létben túlléptek az anyagi világon, és mint valami betépett horda, úgy utaznak keresztül az életen. Ennek lesz bizonysága október 23., amikor egybegyűlnek, a CÖF kisdedekkel érkezik, felmutatja őket a vezérnek, hogy óvja meg mind a rontástól. Tömegpszichózisnak is nevezhetjük a létformát, de a hallucinatív megfelelőbb. Csókoltatjuk Eco bácsit a terminus technicus megalkotásáért, azért, hogy tisztán láthatjuk elcseszett korunkat. Zárásképp mintegy elmesélek egy aforizmát erről a Szent Tamásról, az Aquinóiról.
 
Mint hírlik a történetekből, egyszer a refektóriumban a tréfás kedvű barátok izgatottan újságolták neki, hogy odakint egy szamár repül. Ő kirohant megnézni, a többik pedig fetrengtek a röhögéstől. Erre Tamás azt mondta nekik, hihetőbbnek vélte, hogy egy szamár repül, mintsem egy barát hazudik, a társai pedig ott álltak leforrázva. Mond ez nekünk valamit? Hát persze, két folyományt is. Mégpedig, hogy Semjén vagy hülye, vagy gazember. Vagy mindkettő. Más lehetőség nincs, viszont, hogy ő a miniszterelnök-helyettesünk, mutatja, hol is élünk. Itt. Pont itt.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

zsemlen_potykaSemjén horgászplecsnije / Készült: 2021.10.09
Kitüntették Semjén Zsoltot a magyar horgászok. Az eddigi fővadász a Magyar Országos Horgász Szövetség a Horgászatért érdemérmét teheti be a vitrinbe, ami gesztus szerint Áder le van szarva a szenvedélyével együtt. Persze az induló tételt értjük, Áder nem diszponál pénzek fölött, ő csak álmatag szemekkel szokott fotózkodni mindenféle pontyokkal, míg azonban Semjént rénszarvasok tetemével szoktuk látni, a világ tehát Áder szemszögéből igazságtalan. Ismerjük a magyar társadalmat, így tehát Semjén plecsnijén nem csodálkozunk egyáltalán, nem is irigyeljük el tőle, hanem a horgászok nevében szégyelljük magunkat inkább.

szs7Micimackó és Semjén / Készült: 2021.10.04
Elképedve láttam, hogy az M1 nevű fidesztévé tegnap élőben jelentkezett be Semjén kitömött és levágott fejű állatai közül. Valahogyan olyan feelinget eregetve magából, hogy azon lehetni minden magyari ember titkos álma és bakancslistás óhaja, s ezt a Párt lehetővé is teszi nekik megvalósítani. Mosolygós riporter mögött sompolygott pár humanoid a panoptikumban, amiből az az M1-es következtetés fakadt, mindenki ott van, aki nincs az már épp úton, de előbb utóbb az összes ember eljön.

vgy_zsemlenSzámmisztika / Készült: 2021.09.30
Látjuk tátott szájjal, hogy még meg sem nyílt igazán, az agancskapu sem tárta ki teljesen kebelét, de már hétszázezren vonultak át alatta, hogy részesei lehessenek Semjén örömeinek, s ekként váljon eggyé a nemzet, és feltétlenül naggyá is ránézésre. Ez a vadászati univerzumkiállítás legalább akkora siker, mint minden is, amihöz a kollégisták hozzányúlnak. Nem kell ide Paracelsus vagy más alkimisták, elég csak Kövér pedellus ujjának érintése, és minden arany lesz. Innen nézvést, hogy tülekszenek a népek fanyulat láthatni, érthető a sok gond, vesződség és legfőképp a pénz, ami ideszülte nekünk ezt az egyetlen örömünket.

zsemlen_vadaGyilkosságok gyerekeknek / Készült: 2021.09.24
Tudjuk-e, hogy holnap nyílik Semjén panoptikuma kitömött hullákkal és levágott fejekkel a falakon, ami borzalmas giccset vadászati világkiállításnak neveznek úgy, hogy ugyan vadászati, de nem világ? De szereti a NER mindenben a leg, leg, legnek feltüntetni magát, ebben mért ne tenné, ráadásnak azzal a hencegő hazugsággal, hogy egymillió népek tódulnak majd oda. Mert az a torz képzet, minden magyari embernek az a bakancslistás álma, hogy házi rénszarvasokra és tenyésztett fácánokra lődözzön. Ugyanis közbevetésként azért ne feledjük Lázárt. Mert mindenki csak Semjénre gondol, a helikopterére és a többire, ám és de azonban pár éve Lázár is megmutatta a magyarok dzsentri istenét.