Hírek

Én a vízilovakkal vagyok

vm_kes_ubiGyorsan jött a hideg, ha nem is váratlanul. Tegnap volt olyan hely a Kárpátok alatt, ahol mínusz három foknál is kevesebb volt, a tócsák ilyenkor már hártyásodnak, a szelíd öregek köhögetnek, a hajléktalanok pedig valami melegebb helyre húzódhatnának, ha tudnának. De nem tudnak. És ilyenkor, amikor elgyújtjuk a gázt, megrakjuk a tüzet, hogy köréje gyűljünk melegedni, az előválasztás civiljei beülnek sátraikba sapkában és sálban, ahogyan az anyukájuk intette őket boldogult úrfikorukban, és nekilátnak fagyoskodni, hogy Orbánt el lehessen zavarni.

Az előrejelzések szerint egész héten velünk lesznek a mínuszok, dideregve mehetünk a sátrakba, hogy a jéggé szoborolódott szavazatszedőkkel együtt bízzunk a második rendszerváltásban. Más helyeken, ahol a demokráciát komolyan veszik, és az állam nem azonos a párttal, a párt az egyházzal, a regnáló miniszterelnök pedig nem Isten, aki reszket a nyüves hatalmáért, hanem olyan halandó, akit le is lehet váltani, az ilyen előválasztást, ahol az ellenzék szervezi egybe magát, állami segítséggel, logisztikával, miegyébbel rendezik, mert máshol az ellenzéki is embernek tekintett organizmus.

Nálunk nem, nálunk tán még Orbán Brehmjében sincs benne, aki nem rá szavaz. Valahogy úgy lehet a sorrend a fejében, hogy elsősorban is ő, majd ismét a becses-becstelen személye egypárszor, majd a futballisták, aztán a többi fideszista, de csak díszletként. Ilyen felállásban fideszes se lennék, ha volna önbecsülésem, de ilyenjük ezeknek nincsen. Nem tudom, mi van nekik, nem is érdekel, most az egy hétig fagyoskodó civilek járnak a fejemben azzal a lehangoló tudattal, hogy közben a fideszisták a jól fűtött irodáikban ücsörögnek.

És nem csak ücsörögnek, hanem zsíros szájjal, pacaltól eltelten böfögve szidják és tekintik senkinek és semminek azokat, akik odakint fagyoskodnak, és azokat is, akik hozzájuk járulnak a szebb jövő reményében. Ami most folyik, mutatja, milyen reménytelen helyzetben van az ország, voltaképp az utolsó pillanatban, hogy esély legyen a változásra. És bár magam létezésem minden molekulájával és sóhajtásával a NER elzavarásán dolgozom és ez ad értelmet most már csak nyomorult életemnek, lassacskán eljutok a teljes kiábrándulásig és nihilig.

Odáig, hogy bár kívánom az ellenzék győzelmét nagyon, de hovatovább sokkal különbnek sem tartom nagy részüket, mint a most regnálókat. Amit itt visszalépések, helyezkedések nyomán és során előadtak, alátámasztja ezt az érzést, mert elmesélem, mi lett volna az egyedül üdvözítő a mostani egymás mocskolása helyett. Szépen, kussban megvárni a végeredményt a három aspiránsnak, aztán közösen fölállni a dobogóra, hogy mindannyian győztünk, majd a két vesztes nyakába vette volna az országot az állva maradtért kampányolni tavaszig. Hogy a háttérben mi van, az meg nem tartozik senkire.

Sem a nagy nyilvánosságra, így nem a Fideszre, aki, illetve ami gyártja így is a mocskot. Nem kellene muníciót adni nekik, momentán azonban etetve vannak. Így, németesen. Először el kellene végezni a munkát, aztán sertepertélni, illetve figyelemmel lenni Churchill szavaira, aki azt mondta annak idején: „Ha Hitler megtámadná a poklot, szerét ejteném, hogy kedvezően szóljak az ördögről.” – Nem hiszem, hogy ezt különösebben magyaráznom kellene, de, ha megtenném sem hallgatna rám senki a vérzivatarban. De nem is vagyok sem vátesz, sem mérvadó manus.

Nagy pofával Nietzsche és az ő Zarathustrája segedelmével jelenthetem ki, hogy nem vagyok száj, ezeknek a füleknek való, és mégis azt mondom, hogy nem lesz ennek jó vége. A sátrakban fagyoskodók többet érdemelnek, ahogyan a hidak alatt lakók is. Minden megalázott és megszomorított többet érdemel ennél, ha azt szeretnénk, hogy újra embernek nézzék őket. Addig is, én, mint ahogyan eddig is egyre hosszabbnak tűnő életem során, velük vagyok. No és, a vízilovakkal természetesen, hogy elvegyük a tragikus élit a most előadottaknak, de a komolyságot azért őrizzük meg. Köszönöm.

Cikk: http://rezeda.blogin.hu/2021/10/11/en-a-vizilovakkal-vagyok/

hirklikk.hu
Követve a cseheket, a magyarok is elkergethetik a kormányfőt a korrupció miatt / 2021.10.11.
„Az emberek még egy fél évig nyelni és tűrni fognak, s hacsak valami eszement ’világbotrány’ nem robban ki, kivárják a országgyűlési választásokat, ott próbálják majd leváltani a rezsimet, követve a csehek példáját” – mondta a Hírklikknek Szentpéteri Nagy Richard. Szerinte a magyarok már telítődtek a regnáló rezsim korrupciójával, s „van az a mennyiség, ami átcsap az elkergetésükbe”. Azzal kerestük meg az alkotmányjogász, politológust, vajon a magyarok is követik-e a csehek példáját, akik a választásokon elkergették a miniszterelnöküket, akit több korrupciós vád is ért. Pedig Andrej Babisról még kormányra kerülése előttről derültek ki komoly dolgok, miközben itt Orbán Viktor regnálása alatt „tarolták le, fosztották ki az országot” …

hirklikk.hu
Bizonyos körök Magyarországon / 2021.10.11.
„Nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy bizonyos körök, sok pénzzel megtámogatva, egyértelműen le akarják váltani az Orbán-kormányt”. Csizmadia Lászlótól származik ez a veretes megfogalmazás. Róla tudni kell, hogy a CÖF egyik alapítója és arca, s mint ilyen, az október 23-i babakocsis békemenet főszervezője. Ami pedig az általa említett bizonyos köröket illeti: ezek a bizonyos körök nem Brüsszelben keresendők, hanem Magyarországon. És nem sok pénzzel megtámogatva, hanem az elmúlt több mint 11 évben sok pénztől megfosztva …

444.hu
78 ezren szavaztak az előválasztás második fordulójának első napján / 2021.10.11.
Hatalmas volt az érdeklődés vasárnap. - Annak ellenére, hogy kevesebb helyen lehet a második fordulóban szavazni, az első napon is rekordközeli számban keresték fel az előválasztási szavazópontokat az ellenzéki választópolgárok, közölte az Országos Előválasztási Bizottság. Vasárnap 78 ezren voksoltak, sátorban 62223-an, interneten 15389-en. Az Előválasztási Bizottság hangsúlyozza, hogy mivel az október 16-ig tartó második fordulóban arról lehet dönteni, hogy ki legyen az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, az OEVB eltörölte a választókerületi illetékességet, vagyis az ország bármely szavazópontján lehet érvényesen szavazni.