Hírek
Csillagközi romboló
- Részletek
- Készült: 2021. július 11. vasárnap, 10:15
- Találatok: 1947
Az őszödi beszéd már négymilliárd éve hangzott el, de a nemzet testében miatta lüktető fájdalom nem csitult. Ahogyan az a kín sem, amit a tévé székház ostromának leverése okozott ugyancsak abból az időből, amit mindennek ellenére bevont a dicsőség legendája. A könyvekben úgy szerepelt, hogy ott lőtték ki a kedves vezető szemét, midőn megrohamozta a Gyurcsányt magát, ez viszont újra nőtt, ami ékes bizonyíték isteni mivoltára, ahogyan az is, hogy még mindig uralkodott, és nem látszott öregedni egyáltalán. Olyan volt az eltelt tenger idő ellenére, mint 2021-ben, strammerős, vizenyős szemű és a kappanhangja sem kopott meg. Sőt, a gatyáján sem volt több ránc és rogyás, mint akkoriban, uralkodásának tizenegyedik évében.
Viszont azóta eltelt négymilliárd, ami huss, úgy röpült el, mintha itt sem lett volna soha, és még mindig ugyanazzal a szeretettel kormányozta a nemzetet. Voltaképp állni látszott az idő, amit az mutatott leginkább, hogy míg a hanyatlásnak induló nyugat felfedezvén a féregjáratok titkát úgy járt-kelt a világegyetemben térben és időben, mint a kedves vezető a felcsúti stadion és a kertvégi budi közt, minálunk a MÁV a havazással és a hőséggel küzdött, Kásler pedig még mindig Mátyás csontjait szerelgette. 
Pedig mondták neki mindenféle asszonyságok, ha ad egy szilánkot belőle, csinálnak egy Mátyást belőle, igazit, de ezt a NER nem akarta igazán. A kedves vezető konkurenciát látott volna benne, meg mi történt volna, ha nekilátott volna igazságoskodni.
Pedig mondták neki mindenféle asszonyságok, ha ad egy szilánkot belőle, csinálnak egy Mátyást belőle, igazit, de ezt a NER nem akarta igazán. A kedves vezető konkurenciát látott volna benne, meg mi történt volna, ha nekilátott volna igazságoskodni.Minden úgy volt jó ahogyan, és az is látszik ebből, hiába telt el a temérdek idő, ugyanaz a gárda volt a NER élén, örökre és leválthatatlanul. Az ország átállt a krumplitermelésre, mindenhol krumpli nőtt, Rétvári pedig osztogatta. A kerítés még mindig állt, holott migráncs már egyáltalán nem is volt, áttelepültek az Androméda ködbe, egy barátságos fiatal csillag mellé, és vakargatták a hasukat, viszont még mindig riogatott velük az M1, mert az bevált. Semmi sem változott, mégis eltelt négymilliárd év, és a Nap készült a végjátékra, itt viszont erről nem akartak tudomást venni. Nekik ne mondja meg senki, hogyan éljenek, mondogatták, s míg az egész emberiség cuccolt át egy új naprendszerbe, a mimagyarok verték a mellüket, hogy na, ki a faszagyerek?
Így telt az idő, a Nap, pedig, mivel épp alakult át vörös óriássá, egyre nagyobb lett az égen, és egyre melegebb is. A Merkurt már elnyelte a drága jószág, közelített a Vénuszhoz a pereme, a Föld perzselődött, de a NER még tartotta magát. A népek azért menekültek volna valami hűvösebb helyre, de féltek a migráncsoktól, féltek a Gyurcsánytól és a buziktól, megkapták a kis krumplijukat, és befogták a szájukat. Nem is lehetett mást tenni, mert nem volt kiút. Operatív törzs áll fel és adta a tanácsokat, hogy a gyerekeket gyakran szellőztessék az ablakban, a nagymamákat ne csókolgassák, a nyunyókákat pedig mossák gyakran. Füstölgött a világ, és kiderült, hogy a Sorosisták állnak minden mögött, meg a baloldal, ahogyan tör a nemzetre.
Alig telt el így ötszázmillió év, még ki sem találta ilyen hamar a kedves vezető, mi a teendő, inkább kovászos uborkáról, piros fazokakról posztolgatott, Lázár pedig közzé tett egy videót, hogy Bécsben nem lehet osztrákul beszélni már a sok migráncsoktól, de kiderült, hogy Bécsben már senki nincs. Se migráncs, se osztrák, sőt, az egész Föld kiürült, csupán a mimagyarok van csak rajta, de ezt letagadta a propaganda. A kedves vezető szidta Brüsszelt, és a liberálisokat okolta a rohadt meleg miatt, de ígéretet tett rá, hogy legyőzi őket, véget vet a melegnek, rászól a Napra, lekardozza az erkölcsi fölényével. És mondom, alig telt el ötszázmillió év, egy reggel arra ébredett a nemzet, hogy a nagy, vörös nap már nincs az égen.
Egy fehér törpe volt a helyén, kisebb, mint a Hold, és hiába magyarázták a mutatóban még meglévő csillagászok, hogy ez a vég, mert ez az iszonytató gravitációjával darabokra szaggatja a Földet, megint csak az volt a válasz, hogy nekik senki nem mondja meg, hogyan éljenek, a kedves vezető pedig az erkélyről tett közzé képeket, az aprócska, fehér Napra mutatva jelentette ki, ne higgyen senki a liberális médiatúlsúlynak, akik csak riogatni tudnak. Ekkor tépte le a Gellért hegyet a Nap ereje, darabonként szívta magába, recsegett minden és esett szét, falta föl a Földet a Nap, zabálta be az egészet, hogy egy sikoly volt a világ, a kedves vezető viszont függöny mögé bújt boldog karácsonyt kívánva. Aztán ő is elrepült. Ez történt négymilliárd év múlva.