Hírek

Tomi a bárból

20210619mag4Ha az ember öregecske, izmai lazulnak és a füle is lekonyul, sőt, a lyányok se nagyon pisálnak érte állva már, meg egyáltalán semmi dolga a világban, akkor mindent megtesz, hogy létezését igazolja. Ha ilyet lát anyám fia, Heideggerre gondol merengve, eszébe ötlik a sein és dasein különbözősége, szembenállása mintegy, a jelenvalólét és egzisztencia finomságaival bíbelődik, majd pediglen rápillant Deutsch Tamásra, hallgatja őtet, és elmenvén az élettől a kedve, szétnéz merengve, biccent és nem remél. Nem tudni, Deutsch Tamás mivégre van ezen a földön, ő sem tudja, és szerencsétlen módon a pofázásában leli meg létezésének okát és indokát.

Pofázik is. Mást sem csinál, mert egyébhez készsége és képessége nincsen, ahogyan Vejnemöjnen hitt és bírt a szavak csudálatos erejében, játszott Vejnemöjnen ujja, harsogott a hárfa húrja, ha jól emlékszem, de kipcsakok ilyet nem ismernek. Mindezzel csak azt mutattam volna meg, hogy és ugyan Deutsch Tamás beszél erősen és minduntalan, ámde értelme vagy veleje annak, amit mond, nemigen van. Ilyen luk a gödörből, fiú a bárból bekokózva, fogd meg a söröm lényegében. Még mindig a magyari-franszia meccsnél tartunk mint utózöngéknél, mert ez olyat mutatott meg nekünk, amit ugyan tudtunk, csak ilyen töményen meg nem tapasztaltunk mindezideig.
 
Most azt látjuk teljesen megsűrűsödve, hogy a maffia, és annak összes tagja Orbánból csírázott és bimbózott ki, létezése (sein) vele szervesen összefügg, hogy ők addig vannak, amíg a gazdatest, nélküle pedig belehullanak a semmibe. Innen érthető, ha el nem nézhető is Deutsch meccs utáni pofázása, amellyel a világra szóló egy-egyes diadalt, mint a Fidesz, Orbán és értelemszerűen így saját maga létének okát és indokát mutatja be. Hogy mintha ami bizonyság arra, hogy életük nem értelmetlen (dehogynem), és minden igazolható, megmagyarázható ezzel az egy-eggyel. A tíz éves NER csúcsteljesítményévé vált ez a nyomorult döntetlen.
 
Ez pediglen valahol végtelenül lehangoló. Deutsch Tamás saját létét igazolandó irkálja, hogy „Szerintük pazarlás a foci támogatása (és most csak a legfinomabb megfogalmazást idéztem), szerintünk fontos közös ügyünk a magyar futball fejlesztése. Szerintük »stadionstop«, szerintünk Puskás Aréna (is)! Szerintük »szar a magyar foci«, szerintünk szép volt, fiúk! Szerintük »kurva ország«, és »el lehet menni Magyarországról«, szerintünk hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok! Másnap. Ennyi” – Ezt írta az öregecske donhuan, és érezzük belőle, magyarázatnak szánja minden mocsokra, mint amikor a tréner megpaskolja a tanítványt, lám, megérte vért pisálni az edzésen.
 
Hát, nem. Furcsán kétszínű ez az élet. Mert mi lett volna, mi történt volna, ha a labda gömbölyű lévén másképpen pattan azon a meccsen egyszer, s nem világra szóló diadalos döntetlen lett volna a végkimenetel. Minden – stadion, Gyurcsány, kurva ország és a többi – netán új fénytörést kapott volna, és Deutsch Tamás vajon akkor bocsánatot kért volna az eltelt tíz évért? Nehezen hihető gondolat, mégis ugyanakkor látjuk a diadalos döntetlen falat kenyér voltát, és mindettől így egyben megcsömörlünk erősen. Ugyanakkor buddhai irgalommal és minden élő iránti alázattal, de mégis megvetően legyintve konstatáljuk, ha egy futball-döntetlen az élet célja, akkor már nincs értelme semminek sem.
 
Na, ugye – mondta mindezzel Deutsch Tamás és az összes többi is. Mindebben azonban az a kiábrándító, ha megkérnénk szépen, mutasson valami mást is, semmit nem lelne a tarisznyában. És ez teljesítménynek kevés. „Én nem tudom, ki vagyok?/ Vagyok-e éltem-e, élek?/ Valakinek neve vagyok,/ Vagy örököse egy halott/ Szomorú nevének?” – mondhatná Deutsch Adyval, ámde nem mondja. Deutsch tényleg nem tudja, mivégre van a világban (dasein), ideje soha nem is volt, és az is már régen lejárt. Nézzük sajnálkozva, mert jobb sorsra érdemes sem volt soha, most pedig csak egy paca Orbán foltos, trottyos öltönyén. Egy vegytisztítás végez vele, és mind ilyen. Egy döntetlen az életük, most ebben lubickolnak. A többi pedig néma csend.
 
 

hirklikk.hu
Nem Fiola rúgta a gólt a franciáknak, hanem Orbán Viktor / 2021.06.21.
„Igen, ilyenek vagyunk mi, magyarok: egy hősies, nemes fajta. Ha van egy eltökélt, leleményes vezetőnk, aki jól vezeti a seregeinket, a lehetetlennek is vakmerőn nekifeszülünk. Így tettünk tegnap is, amikor 1-1-re győztünk Franciaország ellen az Európa-bajnokságon. Ezzel kétszeres ünnep lett június 19-e: nemcsak a Magyar Függetlenség Napja, hanem a Magyar Labdarúgás Visszaszerzésének Napja is. Mindkettőben kiemelkedő szerepet vállalt egyetlen ember: Orbán Viktor.” …

foci.444.hu
A válogatott jól szerepelt, erre a fideszes influenszerek azonnal nekiestek az ellenzéknek / 2021.06.21.
Az ellenzékieket gyalázó kommentelés az új kormánypárti gólöröm. - Menczer Tamás külügyi államtitkár például „Gyurcsány Ferenc hangján” megírta, mennyire kilehet a teljes ellenzék, amiért most örülnek a magyarok. Három nappal korábban még arról beszélt, hogy a sport nem pártpolitikai kérdés, és örül, ha mindenki szurkol a válogatottnak …

nepszava.us
A Pesti Srácok megírta, mit kell gondolni az 1:1-es győzelemről: Orbán támasztotta fel a magyar focit / 2021.06.20.
Mielőtt elmondjuk, miért hazaárulás örvendezni Orbán 1:1-es győzelmének, ami egy lyukas garast nem ér, idézzük a Pesti Srácok (köznyelvben: Prosti Srácok) értékelését a futballmérkőzésről. Az “Igazából: győztünk” című agyvelőt rázó cikk így kezdődik: “Igen, ilyenek vagyunk mi, magyarok: egy hősies, nemes fajta. Ha van egy eltökélt, leleményes vezetőnk, aki jól vezeti a seregeinket, a lehetetlennek is vakmerőn nekifeszülünk. Így tettünk tegnap is, amikor 1-1-re győztünk Franciaország ellen az Európa-bajnokságon. Ezzel kétszeres ünnep lett június 19-e: nemcsak a Magyar Függetlenség Napja, hanem a Magyar Labdarúgás Visszaszerzésének Napja is. Mindkettőben kiemelkedő szerepet vállalt egyetlen ember: Orbán Viktor.” …

 

Kapcsolódó cikkeink:

41035262019nDiadalivás / Készült: 2021.06.20
Tegnap az egész Kozmoszt megrengető, egy-egyes diadalt arattunk a fransziák fölött, ami ékesen bizonyítja, hogy a pacal jobb a csigánál. Trianon azonmód elveszett, a medve sem játék többé egyáltalán, és különben is, hol vannak ezek Európa DNS-étől. Tehát nem futballról lesz szó, ez itt a tömény ontológia vértől iszamos világa, maga a permanens szabadságharc, valamint kisnyúl. Mert micsoda napunk is volt hajnal hasadtától napnyugodásig, amikor a helyen, ahol élek, tülkölődő géperejű járművek haladtak, ami arra utalt, hogy házasulandókat visznek körbe a városban.

15978553_88mProstisrácok és mindenféle kommunisták / Készült: 2021.06.07
A hét végén szerkesztési dolgozóm volt, ami azzal az irgalmatlan feladattal jár, hogy át kell nézni, foglalkozni kell minden olyan hírrel és írással, amire amúgy az ember köznapokon rá sem nézne, mert elokádná magát. Ilyenkor azonban gumikesztyűben muszáj, mert ki olvasna prostisrácokat amúgy, ha nem szorítanak pisztolyt a fejéhez, akkor sehogyan sem, és innen nézvést egészen elképesztő, hogy valakinek ez az élete. Másrészt pedig olyan őszinte is az érdeklődés, mint Amynek az Agymenőkben, aki, amikor látta, hogy Rajes szelektív némasága egy korty sörtől megszűnik, kijelentette, úgy felvágná az agyát, hogy megnézze, mi játszódik le benne.