Hírek

Pogátsa Zoltán: középosztály nélkül nem lehet demokráciát csinálni

115074Tudatosan nem akart részt venni az ellenzék gazdasági programjának előkészítésében Pogátsa Zoltán. A közgazdász a KlikkTv-ben azt mondta, a nyilvánosságra hozott anyag nem rossz, magán viseli a közgazdasági váltás jeleit.

Úgy fogalmazott, „ha itt van a liberalizmus, és itt van a baloldaliság, akkor közelebb van a baloldalisághoz, ami üdvözlendő váltás ahhoz képest, hogy a ’90-es és 2000-es években a koalíciók liberális oldala határozta meg a gazdaságpolitikai irányvonalat. A szocialista párt környéki gondolkodás maga is liberális volt. Ez most kicsit visszament és közelebb van a baloldalihoz, ez üdvözlendő.
 
A közgazdász a KlikkTv Tíz című műsorában azt mondta, a magyar politika – és ez az ellenzékre is igaz –, sokkal inkább egyéni karrierpályákról szól, helyezkedésekről, kompromisszumokról és nagyon kevés olyan politikus van, aki érdemben értené és átérezné a társadalmi felelősségét annak, amit csinálnak. „Felszínesen elmondják a leckét, amit el kell mondani, de nem ez határozza meg a gondolkodásukat.
 
A magyar társadalom legnagyobb problémája, hogy a nagy része leszakadt. A nemzetközi versenyben és Magyarországon belül is. Azt mutatják az adatok, hogy a magyar társadalom felső 30 százaléka van még nemzetközileg versenyben. Az ő relatív pozíciójuk javult az elmúlt időszakban. Ebből az első egy százaléknak brutálisan. A középen lévő 40 százalék helyzete gyakorlatilag stagnált, és az alul lévők leszakadtak.
 
Egy ilyen társadalommal, ahol nincs középosztály, nem lehet versenyezni, még demokráciát csinálni sem – fogalmazott. Egyértelműen a „középosztályosítás” lenne a célja egy kívánatos gazdaságpolitikának, ami arról szól, hogy az alul lévőket kellene támogatni, ezt a 70 százalékot kellene ahhoz hozzásegíteni, hogy úgy élhessen, ahogy a felső 30 százalék. Ehhez szükség van jó állami oktatáspolitikára. Az oktatási rendszert meg kell emelni – tette hozzá.
 
Ugyanez a helyzet az egészségüggyel, „a nálunk sokkal fejletlenebb, balkáni országok szintjén vagyunk, még csak nem is a V4-ek szintjén”. Rámutatott, az egészségügybe nagyon kevés pénz ment az elmúlt időszakban.
 
Mindent meg kell tenni azért, hogy a társadalom nagy része okos, tudatos és képzett legyen, hogy megértse a világ bonyolult folyamatait, ne lehessen demagóg politikusoknak, demagóg táboraiba terelni, értse a világ komplexitását, beszéljen nyelveket, értse a gazdaság alapfogalmait, a globalizációban Magyarország helyét.
 
A közgazdász szerint a másik oldalon az anyagi függetlenséget kell megteremteni, olyan jövedelemhez juttatni az embereket, hogy ne kényszerülnek bele klientúra-hálózatokba.
 
Ez a kettő tenné lehetővé, hogy versenyképes legyen a társadalom és az egyenlőtlenségek csökkenjenek.” Felhívta a figyelmet arra, hogy már Gyurcsány idején megszűnt a magyar mobilitás, de Orbánék erre ráerősítettek, „gyakorlatilag aki ahová születik, ott és úgy fog élni.
 
Pogátsa Zoltán úgy értékelte, „ha marad a mostani kormány, akkor nagy valószínűséggel minden folytatódik, ha az előválasztással olyan emberek kerülnek be, akik új világot képviselnek, akik nem a 2010 előtti korszakból jönnek, akkor nagy valószínűséggel sikerülhet.
 
Úgy fogalmazott, „ha a pártok alkuja nyomán olyan emberek kerülnek be megint képviselőjelöltnek, akik a társadalom szélesebb rétegei számára megtestesítik a 2010 előtti igazságtalan korszakot, akkor nincs esély kormányváltásra sem, és akkor nem tudna az ellenzék egy ilyen programot megvalósítani, mert nem kerül kormányra.
 
 

hirklikk.hu
Pogátsa Zoltán: a felső egy százalék helyzete brutálisan sokat javult az elmúlt időszakban / 2021.06.14.
„Magyarországon a baloldali zöld erő maximum pár százalék” – mondta a közgazdász a KlikkTv Tíz című műsorában, de hozzátette, hogy amennyiben az embereknek egy közvélemény-kutatás során konkrét kérdéseket tesznek fel, akkor többségében baloldali választ adnak a megkérdezettek. - Pogátsa kifejtette, hogy nem szeretne részt venni az ellenzék gazdasági programjának kidolgozásában, de a terv eddig közzétett részei „magukon viselik a közgazdasági váltás elemeit”, ami nagyon üdvözlendő. …