Hírek
Reform helyett barkácsolás
- Részletek
- Készült: 2020. október 10. szombat, 02:13
- Találatok: 1969
A tűzoltó barkácsol. Szokás szerint gigantikus eredménynek állítja be azt, amit csak azért csinál, mert a körülmények rákényszerítik. Amit tesz, azt is csak valamiféle felcsúti konyhaasztalnál kispekulált elképzelés alapján teszi, ahol a szakértők éppúgy értenek a véreshurka készítéséhez, mint a XXI. századi egészségügy követelményeihez, de legfőképpen a lopáshoz.
Az egészségügyi válságkezelés módszere a szokásos: ahol ég a ház, odaborítunk egy kis pénzt, ígérünk még többet, az idomított majmokat ráküldjük a társadalomra, hadd hirdessék az intézkedések nagyszerűségét, aztán elkezdünk szaglászni, a társadalom melyik szegmensében érzünk még füstszagot.
A bohóc tányérpörgetése folytatódik, de egyre több a vészesen billegő tányér, a nézőközönség egyre nagyobb része nevet a látható erőlködésen és várja, mikor esnek a tányérok a porondra.
Az egészségügy minden politikus számára komoly falat, többnyire meg is fekszi a gyomrukat.
Ennek oka elsősorban az, hogy az egészségügy drága, de nagyon.
Tetejébe állandóan fejlődik, a kutatások rengeteg pénzt emésztenek fel, és mivel ezeket a kapitalizmus körülményei között folytatják, a kutatások finanszírozói nem csak a pénzüket szeretnék viszontlátni, hanem profitot is, méghozzá jelentős profitot, hiszen a műfaj zsarolási potenciálja szinte felülmúlhatatlan.
Kezeltesd magad a legmodernebb módszerekkel, különben meghalsz, esetleg csak egész életedben hascsikarásod lesz, de ha a mi módszerünkkel kezelteted magad, akkor az Úr kegyelme rádmosolyog és tiéd az örök élet, persze azért ingyensörre ne számíts.
Hajdan a doktorbácsi megkopogtatta a hátad és meghallgatta belsőségeid hangjait a fonendoszkópjával, majd felírta neked a forgalomban levő tíz gyógyszerből az egyiket, megköszönte a tíz tojást, mellyel a hálánkat fejeztük ki, aztán vagy meggyógyultál, vagy nem.
Ma a doktorbácsi elküld a doktornénik és doktorbácsik hadához, akik mind aggodalmasan csóválják a fejüket és rákötnek különféle gépekre, hogy trolibusznak érzed magad. 
Betolnak mindenféle alagutakba, némelyik kattog meg berreg, mintha a lövészárok főpróbája lenne a dolog, mikor kihúznak a csőből, félig máris gyógyultnak érzed magad.
Aztán fizetsz, pontosabban fizetünk helyetted, abban a reményben, hogy ha mi érezzük azt, hogyha a szemünket nyomjuk az fáj, akkor mi is hasonlóan gondos ellátásban fogunk részesülni.
Aztán vagy igen, vagy nem, a bizonytalansági tényezőt itt Nagyurunk mindenre (is) kiterjedő univerzális tudása képezi, melyet a Család anyagi érdekei is árnyalnak, így könnyen megeshet, hogy a köldöksérvedet lélegeztetőgép bevetésével fogják gyógyítani.
Amit itt manapság egészségügyi reform címen előadnak, az maga a tömény dilettantizmus, vagy a tömény cinizmus - tessék választani.
Merthogy a doktorok fizetésének emelése ugyan nélkülözhetetlen eleme lehet egy egészségügyi reformnak, de önmagában annyit ér, mint halottnak a csók.
Már persze a páciens szemszögéből, mert az érintett kispénzű orvosoknak igazán kedvező fejlemény, de hát a magyar egészségügyre is illik a Hofi által közkinccsé tett bon-mot: Tudsz úszni? És ha megfizetem?
A mai intézkedések populizmusa egyszer majd tananyag lesz a "XXI. századi bimbózó fasizmus" című kurzuson, beleértve a hálapénz adásának és elfogadásának büntethetőségét is.
Gondoljunk bele: a ma hatályos törvények szerint büntethető a korrumpálható és a korrumpáló személy is - ettől változott itt valami? Sőt! Hazánk kevés dologban élenjáró a világon, de korrupció tekintetében mi vagyunk a példa a feltörekvő európai diktatúrácskák előtt, rólunk vesz példát minden zsebnapóleon.
Amit ezek reformnak vélnek, az egy töketlen marhaság.
Katonai mintára szervezzék meg a katasztrófa-elhárítás hivatásos állományát, de az orvosok - kivéve bánatos Honvédségünk orvosait - maradjanak civilek, akiket ne a tábornoki kar, hanem a szaktárca és az egészségügyi piac szervezzen a lehető leghatékonyabb formában.A sereg orvosai maradjanak katonák, hogy legyen, aki ellássa azokat, akik a tisztavatások kardlengetéseinél kiszúrják egymás szemét.
Ha az egészségügyi kormányzat valakit valamiféle nemszeretem helyre akar vezényelni, például a dzsungelbe, vagy a szabolcsi szegregátumokba, akkor csábítsa őt oda ellenállhatatlan fizetéssel, oda fog majd menni aki szereti a kalandot meg a lóvét, de ha a bokáját is csattogtatni kell hozzá, akkor feltartott középső ujjával fog Nagyurunkra szavazni - nincs ezekben a mai fiatalokban szemernyi tisztelet se már...
Apropó fizetések.
A magyar bölcs nép és tudja: kétszer ad, ki gyorsan ad, márpedig Pocak vitéz csak egyszer akar adni, aztán a többit majd rábízza az inflációra,
Mire a bére vége eléri az orvost, addigra kiderül: azt kapott, amit a hetedik gyerek, de közben még bilincset is raktak rá.
És akkor itt van a Nagy Trükk: mindig azokról kell lenyúzni a bőrt, akiknek gyenge az érdekérvényesítő képessége, vagy akiről ezt feltételezi az utolsó magyar poliészter, vagy hogyishívják.
Így aztán nem kaptak semmit a háziorvosok, a szakdolgozók, sem a technikai és adminisztratív dolgozók sem, pedig a magyar egészségügy nagyrészt az ő elkötelezettségükön múlik. Nem kellene kipróbálni, milyen az, mikor ők leállnak egy pillanatra, mondjuk akkor, mikor erre szoruló vezető politikusunkon meg kellene lazítani a zubbony pántjait, vagy éppen oda kellene neki adni azt a nyugibogyót, amelyik megakadályozza őt abban, hogy valamelyik lelkesítő beszéde közben leharapja a mikrofont, miközben letépi magáról a kevlár-mellényt..
Azt amelyik derékig lógó nyelve visszahúzására készteti, akár el is hagyhatják - míg rá nem lép, nincs nagyobb baj.
Az orvos-béremelés szép sztálinista módon került ígérgetésre, a szolgálati évek számával együtt nő a javadalmazás.
Ez például nagyon jól fog jönni a sebészeten, ahol a hetvenéves, kezdődő Parkinsonos, nagytudású és piszkos körmű professzor kétmillióért metéli majd szecskává kedves betegeit - havonta, míg ezidáig műtétenként kapott ennyit.
Továbbra is állítom: van jó zenész és van öreg zenész - a kettő nem mindig esik egybe.
Amúgy meg, ameddig a struktúrához nem nyúlnak, addig nem lesz itt semmiféle fejlődés.
Az, hogy börtönnel fenyegetik az orvosokat meg a betegeket, nem fog változtatni semmin, hajdan az abortuszt is büntették, nem sokat használt, habár erről a Ratkó-gyerekeknek lehet, más a véleménye.
Mégis, szerintem fejéről a talpára kellene állítani az egészségügyi rendszert, miként ezt Marx tette a hegeli dialektikával.
Nem az egészségügyi ellátó szervezeteket kellene finanszírozni, hanem a beteget.
A többit idővel elvégzi a gazdaság, a jók megerősödnek a gyengék kiesnek, és ehhez nem kell egy Lángeszű Vezér, elég hozzá a józan paraszti ész.
És persze a szektorsemleges finanszírozás, ahol ára van minden orvosi beavatkozásnak, az árakat a piac határozza meg és a biztosítási alapú támogatás - kis önrészt is magában foglalva - éppen fedezi az állami ellátás költségeit.
Természetesen ehhez az is kell, hogy pontosan meghatározzuk azt, hogy milyen kezeléseket és beavatkozásokat térít a betegnek a biztosító, milyen hotelszolgáltatásokat térít, aki meg mást akar, az forduljon a magánszférához, és viselje a költség-különbözetet.
A biztosító pedig fizessen a magánkórháznak éppen úgy, mint az állami, vagy önkormányzati fenntartásúnak.
Amelyik csődbe megy, azt minden sajnálkozás nélkül fel kell számolni, mert életben tartani azt jelentené, hogy a betegek életesélyeit csökkentjük, hisz olyan intézményektől szívja el a pénzt, ahol képesek gazdaságosan, magas színvonalon dolgozni.
Ez esetben a politikus abban lesz érdekelt, hogy választói magas színvonalú ellátást kapjanak és nem abban, hogy az ő falujában is működjön egy halálgyár.
Persze ehhez értelmes politikusok is kellenének, de hát ez már az utópiák világa.
Kellene, hogy a betegnek "gazdája" legyen, erre a háziorvosa lenne a legalkalmasabb, ő írná elő a vizsgálatokat, ő rendelné el a kórházi kezelést, ő hagyná jóvá az alkalmazott gyógyszereket, melyek ártámogatását az állam szabályozná, a háziorvos pedig a szakmai protokollok függvényében engedélyezné.
Manapság a gyógyszergyárak korrumpálják az orvosokat és az intézményvezetőket, ezt a helyzetet is fel illene számolni, csakúgy, mint a beteg állami egészségüggyel szembeni irreális követelménytámasztását.
Nátha ellen nem minden esetben kell PET-CT, de az is tűrhetetlen, hogy a képalkotó eljárások és a laboratóriumi vizsgálatok zöme magánkézben legyen, az állami egészségügynek onnan kelljen bérelni kapacitásokat.
Az állami ellátásnak éppen olyan jól felszereltnek illene lennie, mint a magánellátásnak, és az orvosainak is versenyképes jövedelemmel kellene rendelkezniük, mert bokázással meg sarkantyúpengetéssel nem oldható meg a magyar lakosság nagy többségének egészségügyi ellátása.
Egyre nő az átlagéletkor, egyre több az idős ember, a krónikus beteg, az ellátórendszert ehhez is hozzá kellene igazítani.
Egyre több a demens beteg, ezek egy része ellátatlan, vagy a hozzátartozó is vele pusztul, egy elenyésző részükből meg miniszterelnök lesz - ebbe meg a társadalom betegszik bele.
Szóval, a különféle szakmai testületek, szakszervezetek és vezető egészségpolitikusok egyetértő bólogatásával három nap alatt adtunk egy pofont a szarnak, de ellene szólni senki sem mer, mert a tény az tény: kevés az orvos és rosszulfizetett, ideje nagy részében szaladgál mind, mint pók a falon, hogy negyvenkét munkahelyén helytálljon.
Ideje lenne a reformnak, mert az ilyen téblábolás és a probléma kenegetése semmit nem visz előre, miközben az egészségügy feladatai egyre nőnek.
Sokat lehetne erről beszélgetni, de a szakma is egy olyan belterjes közeg, ahol harminc évvel ezelőtt is ugyanazok mutatták, hogy merre van az előre, mint ma.
Jusson eszünkbe Kásler, és szomorodjunk el - a kórházak meg szerezzenek be sámándobokat, forgalmazza a Mészáros & Mészáros Rt.
Egyelőre még nem ZRt, de remélhetőleg előbb-utóbb be lehet majd zárni őket...
Kapcsolódó cikkeink:
Elfelejtett társadalmi célok / Készült: 2020.09.12
"Engem nem érdekel a politika!", mondja önelégült ábrázattal Bunkó Béla, de ugyanezt mondja az egyetemet végzett, magát értelmiséginek tartó nembéla is, aki meg van győződve arról, hogy ezzel az emberi lét egy magasabb szintjére emelkedett, ő a jövő hőse, az új kor embere, a korszerűség két lábon járó idolja - holott csak egy bánatos marha.