Hírek

Orbán, romák, keccsölés

ovm1g344Orbán miniszterügynök nácul, nem tud magyarul, uszít, hazudik, lop, visszaél a hivatalával, meg különben is rosszul öltözik, nem tud késsel-villával enni, és még focistának is ócska. Alkalmas az ilyen miniszterügynöknek? Egyáltalán nem, és mégis itt csücsül a nyakunkon másodjára és már újra tizedik éve, ki érti ezt? Miután látványosan és fogadalomból nem néztem, nem hallgattam, nem olvastam, amit csütörtökön előadott az újságírókkal kapcsolatban, a hullámai mégis elérik az embert, mert nincsen fából mégsem, és van olyan szelete a mesének, amivel foglalkozni kell, mert annyira gyalázatos.

Erről a gyöngyöspatai dologról lenne szó, midőn a miniszterügynök nagy nyilvánosság előtt uszított az ottani romák ellen, hogy már megint a mimagyarok vérét szívják, munka nélkül jutnak pénzhez, szó szerint „egy…etnikailag meghatározó népcsoport tagjai nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök egész nap”. Olyan ez, hogy tessenek érteni, mintha a kocsmában mondaná a jódógos, jómunkás mimagyar ember, hogy baszmeg, már megint az én pénzemen élnek ezek ingyen, az annyuk picsáját, mennyünk és karikás ustorral tegyünk rendet és igazságot. Esetleg késsel-villával.

 
Így kezdődnek a Tatárszentgyörgyök, Nagycsécsek, meg a többi, és miniszterügynök elvtárs most ezt sugallja, erre uszít, s bár sokan szívják a fogukat és egyrészt-másrészteznek, ezt nácizmusnak nevezik, nem egyébnek. Itt tartunk. Egyébként már régóta itt tartunk, csak a szerkesztő kihúzza, a közönség a fogát szívja, a törvény pedig Polt által félrenéz. Szólhatna valaki a miniszterügynöknek, hogy nem kellene látványosan nagy nyilvánosság előtt náculni, mert ez a későbbi tárgyaláson – a többi mellett – terhelő bizonyíték lesz. Ugyanis, ha ezután bármely romát a származása miatt inzultus ér, elég rámutatni a miniszterügynökre, mint felbujtóra.
 
Továbbá, de lehet, ez csak engem zavar, és voltaképp mellékes is a nagy szarhalomban, a tulok-ősmagyart valamelyik szolgája tanítsa meg magyarul. Mert nagy jelentőségű összeget én még nem láttam, maximum rohadt sok pénzt, nagy jelentőségű a relativitáselmélet, a húszezres meg nem. Ezen kívül a túlképzett jogásznak azt is elmagyarázhatná valaki, mi a különbség a munkabér és a kártérítés között, valahogy úgy, mint Wolowitz világosította föl Sheldont a gój isten és a gój istennő közti eltérésről, rámutatva arra, hogy az előbbit féljük, az utóbbit keféljük, mert ez sem mindegy egyáltalán. Sőt, még azt is megfirkálom, ezen túl hogyan buktatta le magát.
 
Én meg itt keccsölök egész nap (a romákkal ellentétben), uszított a miniszterügynök, elővéve a szlenget, mint csoportképző tényezőt, hogy én is vagyontalan jómunkásember vagyok, akárcsak ti, az én véremet is szívják a romák, mint a tiéteket, ilyenre utalt ez a szó, csak sajnálatosan a miniszterügynök megint nem tudta, mit beszél. Akeccsöl szótári jelentése ugyanis, hogy nehéz, fizikai munkát végez kevés fizetségért. És ezen a ponton föltehető volna a kérdés, hogyan is van akkor az a jól élés, a jobban teljesítés, a bérek látványos növekedése, és az összes többi maszlag, amivel etetik ezek az embereket. Lám, egyetlen szó keresztbe veri az egészet, és csak állunk tanácstalanul.
 
Fél mondatot vettünk ki a miniszterügynök csütörtöki delirálásából, s íme, abban is mennyi mocsok volt és ostobaság. Fél mondatból kimutatható, hogy ez az ember aljas és tudatlan, gátlástalan és elvek nélküli organizmus. Tudtuk ezt, és nem is ez adja most a zamatot, hanem a nyílt és kendőzetlen uszítás, hogy egy embercsoportot faji alapon elkülönít és megbélyegez, a rajtunk kívül álló, nekünk ártó, minket megkárosító emberekként különít el és jelenít meg, ez egészen sötét időket idéz. Amikor élettereket emlegetett szintén ehhez az eszmei vonulathoz kapcsolódva, még magyarázkodtak, hogy nem azt mondta, nem úgy gondolta. Most már erre sem veszik a fáradságot.
 
 

index.hu
Orbán elkezdte a bírók ellen hangolni a közvéleményt / 2020.01.14.
A miniszterelnök bírósági ítéleteket érintő kijelentései a közvélemény formálására alkalmasak lehetnek, a kormánynak azonban leginkább saját törvényeivel, nem pedig a bírókkal lehet baja. A minta ezúttal lengyelországi, ott is ugyanez zajlik. - Három bírói ítéletről, illetve az ítélkezést érintő témában nyilatkozott Orbán Viktor múlt csütörtökön, aligha előkészítés nélkül. Az „Orbáninfón” elhangzottak sokakban emberi jogi aggályokat – például rasszizmus vádját – vetettek fel. Ám a megelőző hetek kormányzati retorikájába illesztve a kormányfő mondataiból sokkal inkább egy újabb, a független bírói ítélkezést kétségbe vonó, a bírókat gyilkosok, vagy éppen sorozat-bűnelkövetők pártjára állító, és így a társadalmi igazságérzettel szembefordító kormányzati kommunikációs stratégia rajzolódik ki.

nepszava.us
Markó Beáta: A Nemzeti Embertenyészet Rendszere / 2020.01.12.
A felcsúti nemzetvezető egészségügyi politikája – a tudatosan gerjesztett orvos-, nővér-, eszköz-, gyógyszer- és pénzhiány – lassan, de biztosan meghozza gyümölcsét. Mintegy évi negyvenezer ember hal meg, akiknek nem kellett volna meghalniuk, de ellátás hiányában végleg távoznak az élők sorából. (Mondanánk, hogy ezért egyszer majd el kell számolnia valakinek, de irreális elvárásokat nem támaszthatunk Magyarországgal kapcsolatban.) - Ugyanakkor az okos magyar gyerekek napjainkban inkább külföldön születnek meg, ezért a halálozások magas és a születések alacsony számának köszönhetően vészesen fogy a magyar népesség. A demográfiai katasztrófa felé masírozást egyetlen ország kormánya sem nézheti tétlenül, pláne nem egy olyan tehetséges egyszemélyes kormány, mint amilyennel a tehetséges magyar nemzet rendelkezik immár tízedik éve.

168ora.hu
Eldőlt, teljes erővel beleáll a keresztény Fidesz-KDNP a gyöngyöspatai romák elleni szólamokba / 2020.01.11.
Három nappal a kormányfő kijelentése után Hollik István, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója vette fel a fonalat: a keresztény pártszövetség, mint mondta, „egyetért Orbán Viktor Gyöngyöspatáról tett kijelentésével”. Ráadásul ugyanazzal a panellel állt ki, amit először Horváth László, a térség fideszes országgyűlési képviselője dobott be. - "A Fidesz-KDNP teljes mértékben egyetért a miniszterelnökkel abban, hogy a Soros-hálózat által indított perben a gyöngyöspatai cigány családok számára megítélt százmillió forintos kártérítés nagyon igazságtalan, a helyzetet nem oldja meg, és csak további feszültségeket szít" - mondta Hollik. A kommunikációs igazgató szerint bár "sokaknak nem tetszett", a miniszterelnök szavai a gyöngyöspatai helyzetről pedig "nagyon nem tetszettek a Soros-hálózatnak".

nepszava.us
A NER akkor omlik össze, amikor semmit nem ér Orbán hazugsága, hogy nem ő írt alá / 2020.01.11.
rbán év eleji sajtótájékoztatójának számos eleme felháborító, ezek közül is kiemelkedik, amikor Orbán az általa létrehozott médialapítványhoz semmi köze nincs, mert a létrehozás alapdokuemntumait nem ő írta alá: “Én semmit sem írtam alá, ami a Kesma létezéséhez érdemben hozzájárult volna. Ez egy magánalapítvány” – mondta. Orbán azt akarja elhitetni, hogy neki semmi köze ahhoz, hogy a parancsára vett médiumokat az általa irányított oligarchiák ingyen és bérmentve varázsütésre betolták ebbe az alapítványba, ami a rendszer propagandagyáraként működik. Semmi köze hozzá, mert ő nem írt alá semmit. - Ha egyszer megbukik ez a velejéig rohadt rendszer, akkor Orbánnak ezek a kijelentései általános derültséget okozva kerülnek majd be az “Orbán és társai” büntetőper főtárgyalásának jegyzőkönyvébe. Nem számít, hogy mit írt alá, az számít, hogy mit tett.

Árnyalták Orbán Viktor szavait - 2020.01.11. - Nem arra adott utasítást Orbán Viktor, hogy ne fizessék ki a rossz börtönkörülmények miatt jogerősen megítélt kártérítéseket a raboknak - ezt mondta ma az RTL Híradónak az Igazságügyi Minisztérium államtitkára. Völner Pál szerint, amikor a miniszterelnök a csütörtöki sajtótájékoztatóján azt mondta, egy fillért se fizessünk, csak arra gondolt, hogy új szabályozást kell kidolgozni. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/arnyaltak-orban-viktor-szavait-rossz-bortonkorulmenyek

 

Kapcsolódó cikkeink:

orbancikkbe0A király beszéde / Készült: 2020.01.10
Nem volt egy megerőltető feladat, amit kiróttam a fejemre tegnap, jelesül, hogy visszafogom Kázmért, és még csak a környékére sem megyek annak, amit Orbán Viktor előadott, nevezzük akárhogyan is, és lett belőle akármi is ahelyett, mint amit nagy hangon meghirdettek. A fogadalom, hogy megtartóztatom magam – akárha keresztyén kisasszony a házasélet előtti szextől – azoktól a gyönyöröktől, amelyeket a szeánsz kínált, nem csupán egészségügyi fogantatású volt, hogy ugye lehetőleg ne kapjon agyvérzést az ember, hanem tudományos kísérlet is.

orbaLakner: Már nem elég a migránellenesség és a rezsicsökkentés a Fidesztől / Készült: 2020.01.10
Több olyan fontos téma - a nők helyzete, a fiatalok megszólítása és a klímavédelem - is van, amelyről a Fidesznek valami újat kellene kitalálnia, valamit mondania kellene, mert az már nem elegendő válasz, hogy éppen alagutat ásó migránsoktól védik a határt vagy beígérnek egy újabb rezsicsökkentést. Lakner Zoltán politológussal beszélgettünk, aki szerint a családon belüli erőszak ügyében sincs koncepció, csak bedobta a kormány a büntetőjogi szigorítást, mert arról is lehet jó videót csinálni.