Hírek
Spiró György: "Tovább él a jobbágymentalitás"
- Részletek
- Készült: 2018. január 08. hétfő, 18:45
- Találatok: 1536
Demokráciának nálunk a diktatúrák közti átmenetet nevezik – mondja a Kőbéka című új regényével jelentkező író, aki szerint még a szocializmusban is jobban álltunk. Interjú.
HVG: Írt már jó néhány keserű szatírát Magyarországról, például 2009-ben a Feleségversenyt. Miért vette elő a most megjelent Kőbéka című könyvében ismét ezt a műfajt?
Spiró György: Ha erről a világról realista prózát írtam volna, sem én nem élvezem, sem az olvasó: unalmas lett volna. Egy szatírán legalább nevetni lehet. A nevetés nagyon fontos, és hosszú évszázadok óta teszi elviselhetővé az életet. Ha nem tudunk nevetni magunkon, akkor régen rossz, akkor már háború van.
HVG: Talán még szürkébb, kietlenebb világot jövendöl a Kőbéka, mint a korábbi disztópiái. Meglehetősen bugyuta főhőse hiába utazza keresztül-kasul a világot, az USA-tól Oroszországon át mindenhol hasonló kegyetlenséggel, maffiaállam-szerű berendezkedésekkel találkozik.
S. Gy.: Úgy látom, hogy lassan az egész világ magyarrá válik. A második világháború óta nem volt példa arra, hogy Magyarországon is a világtendenciák uralkodjanak, és ne legyünk fáziseltolódásban. De nem maffiaállamokról írok, hanem a modern világban sokfelé létező archaikus struktúrákról, amiket lehet törzsinek vagy feudálisnak nevezni, mindenesetre ellentétesek a felvilágosodás eszméivel. Magyarországon nem új az a mentalitás, hogy nem munkával, hanem rablással lehet vagyont szerezni; gyakorlat volt a Horthy-korszakban, a nyilasok idején és a háború után egyaránt. Ahogy az előjogok rendszere is szinte folyamatosan működött, a dzsentrivilágban és a szocializmusban is, csak a kiváltságosok cserélődtek. Ebből a hosszú, másfél évszázados folyamatból született meg nálunk – ironikus módon már a rendszerváltás után – a szovjet embertípus, amelynek jellemzője az önfeladó, erőszakos kollektivizmus, a közöny, az engedelmesség, a hiszékenység.
HVG: Ezekre a mai politika is rájátszik.
S. Gy.: A regnáló hatalom jól ismeri a létezett szocializmus gyakorlatát, és az állam ma ugyanúgy szól bele a gazdaságba és az egyéni sorsokba. Létrejött egy félfeudális államkapitalizmus, amilyen egyébként a világ számos országában hasonlóan működik.
HVG: Latin-Amerikában vagy a Balkánon?
S. Gy.: Mindenhol, ahol a polgári forradalom nem tudta teljesen megsemmisíteni a feudális struktúrákat, ahol tovább él a jobbágymentalitás. Évszázados tapasztalat az ilyen térségekben, hogy csak önfeladással, hajbókolással lehet túlélni, és az állam képviselőihez kell dörgölőzni. A regénybeli Záp községben minden mindegy, nem történik semmi, se ipar, se mezőgazdaság, mindenki segélyből él; összekeveredik a múlt és a jelen, és nincs jövő, de nem is hiányzik nekik.
HVG: A regényből úgy tűnik, ön szerint volt esélye a demokratikus berendezkedésnek. Ezért találjuk magunkat a szöveg egy pontján hirtelen 1946-ban?
S. Gy.: Az 1945-től 1948-ig tartó, koalíciós időknek nevezett néhány évről érthetően keveset tudunk, hiszen a háború és a Rákosi-féle diktatúra mélyebb nyomokat hagyott a kollektív és az egyéni emlékezetben. 
Most, hogy a regény miatt utánanéztem, kiderült számomra, hogy nem volt eleve eldöntve, szovjet típusú diktatúra következik-e vagy valami egyéb. Nagy volt a káosz, ami kedvező is lehetett volna, de nem volt eléggé termékeny; aztán persze Sztálin döntött, akinek szabad kezet adtak a nyugatiak. Kelet-Európában ezeket az átmeneti időszakokat szoktuk pontatlanul demokráciának nevezni, pedig csak arról van szó, hogy még senkinek sem sikerült egyeduralomra vergődnie.
Nagy utazás
Nagyon hasonlít a mai vagy a közeljövőbeli Magyarországra az a világ, ahol Kálmánka, Spiró György Kőbéka című „mesélyének” félkegyelmű főhőse él. Szegény, kiszolgáltatott, megfélemlített emberek lakják, csak abban más, hogy királyság van, és az ellenzék valójában a kormánypárt része, na meg ispánok vezetik a községeket. Valami tévedés folytán Kálmánka is ispán lesz néhány napig. Ezzel kezdődik el hosszú utazása téren és időn át. A börtönből Oroszországban, majd Amerikában találja magát hősünk, ahol Magyarország leendő miniszterelnökének tekintik, igaz, ilyenből mindig tartanak néhányat talonban az amerikaiak. Kálmánka hol az ENSZ főtitkárának reménybeli vejeként tűnik fel, hol börtönben ül, mielőtt megérkezik utazása utolsó előtti állomására: Lipótmezőre. Mindegy is, hol van, hiszen nem sokat fog fel abból, hol, ki mire is akarja felhasználni. Bár szerelmét elveszíti, vágya, hogy egyszer hazatérjen szülőfalujába, Zápra, teljesül. Ám a környék reménytelenebb, mint korábban. A néptelen faluban mitikussá növekedett lények várják az optimizmusát soha el nem veszítő hőst.
HVG: A rendszerváltás utáni esztendők – amelyeket az „átmenet zavaros éveinek” nevezett Orbán Viktor – hasonlóak voltak?
S. Gy.: A kilencvenes évek elejétől nem győztem csodálkozni, hogyhogy nincs még diktatúra. Minden tiszteletem azoké a kelet-európai társadalmaké, amelyek 20-25 évig optimistán kitartottak valahogy. Lengyelországban a hagyományos módon aktív ellenállást fejtettek ki a diktatórikus próbálkozásokkal szemben, nálunk passzívat. Az utóbbi még mindig megfigyelhető, és ostoba az a politikus, aki nem számol vele. Ezzel a hosszú átmenettel nyertünk több mint húsz tűrhető évet. Persze nem mindenki, mert tömegek szakadtak le rögtön a rendszerváltás után, őket minden kormány a sorsukra hagyta.
HVG: Lett volna esély az ő felzárkóztatásukra?
S. Gy.: Gazdaságilag valószínűleg nem, nem volt hozzá elég tőke. Lengyelországban és Romániában létrejött a saját tőkés osztály, de arról lehet vitatkozni, hogy mennyire képviseli a nemzeti érdekeket. A nyugati jóléti társadalom, amely a szovjetekkel való versenyben épp a rendszerváltáskor élte a virágkorát, megtévesztett bennünket. Ma, amikor ez a jólét a jobb nyugati helyeken is leépül, ismét olyannak látjuk a kapitalizmus arcát, mint a szüleink és a nagyszüleink.
HVG: Nem logikus ezért a kormány érvelése, hogy Nyugat helyett Kelet felé fordul?
S. Gy.: Nem fordult Keletre, továbbra is a Nyugat bérmunkásai vagyunk. A nyugati cégeket semmi komoly retorzió nem érte, a Fidesz éppúgy a tenyerén hordja őket, mint a szocialisták. Nem is tehet mást. De lassan mégis csúszunk lefelé. Távolabb kerültünk Európától, mint a reformkor óta bármikor. Még a szocializmusban is több, nemzetközi szintű újítás volt lehetséges Magyarországon, mint most. Akkoriban legalább a keleti piac bizonyos szegmenseiben az elsők között lehettünk.
HVG: A rendszerváltás utáni nemzedék miért adta fel olyan könnyen a demokratikus berendezkedést?
S. Gy.: Ők is individuális stratégiát kénytelenek kidolgozni, mint a magyarok általában. Ahol olyan kicsi a fiatalok aránya, mint nálunk, nem is igen tehetnek mást, mert erőtlenek az együttes fellépéshez. Ebben is megmutatkozik, hogy egy társadalom mennyire van elmeszesedve és begyepesedve. Mi nagyon.
HVG: Ezért lehet ilyen sokáig megélni a menekültekkel riogatásból?
S. Gy.: Egy újra jobbágyosított társadalmat könnyű ellenségképpel ellátni. A babonák iránti vonzódásban talán van egy antropológiai állandó, amely átível az évezredeken. De minden új babona csak addig tart, amíg a szavazók viszonylag jól élnek. Akik Magyarországon nagyon rosszul élnek, a társadalom negyven százaléka, azok nem szavaznak, ezért is vehetik semmibe az érdekeiket. Nincs ma olyan párt, amelyik hajlandó lenne képviselni őket. A türelem akkor ér véget, amikor a szavazó népesség is rosszabbul fog élni. Ugyanígy működött a Kádár-rendszer, felszámolta a jövőt azzal, hogy felélte. A vezetők pontosan tudták, a maiak is tudják, mit tesznek és mi folyik. Nekik az a dolguk, hogy cinikusak legyenek, nekünk pedig az, hogy védekezzünk.
HVG: Valóban nincs esélye az ellenzéknek? A romló oktatásról, egészségügyről mindenkinek van tapasztalata.
S. Gy.: Hiába beszél az ellenzék jobb oktatásról, normális egészségügyről, amíg a katasztrófa messze van, nincs mozgósító ereje. Az összeomlásig elműködgetnek a több rendszer óta bevált egyéni furfangok, a magánrendelés, a hálapénz.
HVG: Akkor tényleg nem vár mást néhány évtized múlva, mint a Kőbékában felrajzolt megmérgezett magyar ugart?
S. Gy.: Író vagyok, nem jós. Globális világban élünk, és kalkulálhatatlanul sokismeretlenes az egyenlet.
Kapcsolódó cikkeink:
Hogy éljük túl Orbán uralmát? Spiró György megfejtése: hajbókolással / Készült: 2017.12.10
A karácsonyi könyvvásárra jelent meg Spiró György legújabb regénye, a Kőbéka. A könyv keserű szatíra Magyarországról. A jelenkori magyar próza egyik legnagyobb alakjával – ahogy arról a Városi Kurír már beszámolt – a HVG készített interjút, A olvasóink számára is érdekes lehet, hogyan látja egy íróember a világunkat, a hazai közélet állapotát. Munkatársunk elkészítette az interjú újabb kivonatát.
Spiró György: Hatvan év / Készült: 2016.12.03
Miért végezték ki 2016. október 8-án a Népszabadságot? Ki hozta meg az ítéletet és ki vezényelte a kivégzőosztagot? Hogyan élte túl a Népszabadság egykori gazdáját, az MSZMP-t, és miként tudott az 1990 utáni Magyarországon az ország vezető minőségi lapjaként megmaradni? A Lapzárta című, Noran Libro által kiadott kötetet, amelynek alább olvasható előszavát Spiró György írta, december másodikán, pénteken mutatták be.