Hírek

Király Gábor: Valós adatok a gyermekéhezésről

poor-childMagasra csaptak az indulatok a gyermekéhezés kérdéskörében. A kormány, miután érzékelhető felháborodás fogadta a MinimuM-féle javaslat elutasítását, elkezdte a kármentést.

Ez a kármentés egyik oldalról abban mutatkozik meg, hogy hevesen tagadja a probléma létezését, illetve a Medgyessy-Gyurcsány.-Bajnai kormányok által véghezvitt, ingyenes iskolai étkezés programot állítja be saját teljesítményének, másfelől pedig abban, hogy a felelősséget a szülőkre hárítja.

Kapkodva, vagdalkozva száguld a kommunikációs gőzhenger, egyik nyilatkozat követi a másikat, egymást kiegészítő és egymásnak ellentmondó egyaránt.

Magyarán, kommunikációs kérdésként kezeli ezt a gondot is, mint amúgy meglehetősen sok mindent az utóbbi években. Pedig a probléma súlyosabb, mint gondolják, és ennek kifejtésére se a tegnapi, se a mai médiaszerepléseim során nem adódott mód.

Az országban 375.000 gyermek részesül ingyenes menzai ellátásban. Ezek azok a gyermekek, akik szüleinek nincs annyi pénze, hogy befizesse a gyereket ebédre. Tudni kell és figyelembe kell venni, hogy egy családban nem kizárólag az ennivalóra kell költeni. A Gyermekétkeztetési Alapítvány és az általunk felkért szociológusok felmérései azt mutatják, hogy a családok elsősorban a gyerekek ennivalójára költenek, tehát igenis komoly és felelősségteljes módon igyekeznek gondoskodni a gyerekekről, pontosan tudva a fontossági sorrendet. Ugyanakkor emiatt nem marad pénzük gyógyszerre, iskolaszerre, öltözködésre, tüzelőre, villanyra és arra a számtalan egyéb dologra, amire egy háztartásban, amire egy gyereknek szüksége van. A nélkülözés ezen foka olyan nyomorhelyzetet jelent, amiből lehetetlen kikászálódni, és azokon a kis- és közepes településeken, ahol gyakorlatilag az egyetlen munkáltató az önkormányzat, ezek a családok mintegy fogolyként élnek, mert annyi pénzük nincs, hogy elutazzanak a közeli kisvárosba munkát vállalni, ahol a fent említettek miatti higiéniás és öltözködési megjelenésük miatt amúgy se vennék fel őket.

Az így bezárt emberek és gyermekeik élete-halála kizárólag a nadrágos emberek személyes jóindulatán múlik, mert még a segélyeket is meg lehet tőlük vonni. Ez nem látszik a statisztikákban, nem beszélnek róla, mert a másnapi kenyerük függ attól, hogy hallgassanak. Ugyanakkor a kormány az utóbbi 5 évben olyan mértékben vonta meg az önkormányzatoktól a pénzügyi forrásokat, hogy azok a legnagyobb jóindulattal se tudnak minden lakosuk számára segítséget nyújtani az életben maradáshoz, hogy a kitörési lehetőségekhez juttatásról ne is beszéljünk.

Ma Magyarországon az emberek 75%-a van olyan helyzetben, hogy legfeljebb két hétre való tartaléka van. Magyarán, ha egy dolgozó egy hónapra betegállományba kényszerül, könnyen az utcára kerülhet az egész családdal együtt. A szegénységben élők száma majdnem négymillió fő, ebből 750.000 gyerek. A nyomorgók száma jó egymillió, közülük 300.000 gyerek. Ezek a számok azt mutatják, hogy – ellentétben a kormány által nyomatékosított – “nincsenek rendszerszintű gondok”, igenis olyan mérvű az elszegényedés, hogy azt már lassan rendszerszinten sem lehet kezelni.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány 22 éve ad a legnyomorultabb helyzetben lévő gyermekeknek ennivalót. Soha nem tudott annyit adni, mint amennyire szükség lett volna, de amit adni tudott, azt a szemüket és szívüket nyitva tartó polgárok segítségével és adományaiból tette. Tevékenységünket nem kívánjuk megszüntetni akkor sem, ha az összes tévé, rádió és újság is azt szajkózza, hogy nincsenek éhező gyermekek. Majd ha nem lesznek, majd akkor.

Király Gábor
elnök
Gyermekétkeztetési Alapítvány

http://www.gyea.hu/
https://www.facebook.com/gyermeketkeztetesialapitvany/?fref=nf

Cikk: http://huppa.hu/kiraly-gabor-valos-adatok-a-gyermekehezesrol/

 

ehsegKi az éhes?
Jól néz ez így ki, hogy a tiszteletlen házban a jóltáplált képviselő urak és asszonyok határozzák meg az éhezés szinonímáját. Tanulmányozni kellene a klasszikusokat, és akkor nem lenne gond. Schopenhauer mondta volt, hogy nem tűnik túl etikus dolognak, ha az ember a borjú bélszín élvezése mellől prédikál az éhezésről, mégis szónokolt, és szégyellte magát.

orban_gyerekÜzenet a Fidesznek! Azért éhes a gyerek, mert sokat loptatok. Nagyon sokat.
Már annyi változat elhangzott a kormány nagyon okos embereitől amiért nem lehet éhes ma tündérországban egy gyermek sem, hogy a keményen dolgozó kisember ha nem az eszét használja még el is hihetné az aljas magyarázatokat. Orbán Viktor még számokkal is készült, amelyeken keresztül bemutatta mennyire jól élnek a Fidesz uralta adatok területén a gyerekek, a napi három, vagy inkább négyszeri étkezéssel. És majdnem mindegyik. Olyan tíz százalék nem kap semmit, de erről Gyurcsány tehet, és újabban Soros, meg az unió.

hegedus-csirket-osztHálálkodva pusztulj éhen, kedves nyomorgó
Mosolyogj, köszönd meg, légy hálás és alázatos. Emberkisérlet Mária országában.
Hegedűs Zsuzsa szimpatikus asszony. Orbán Viktor főtanácsadója, a "Minden Gyermek Lakjon Jól" Alapítvány elnöke. Éppen a napokban láttam valamelyik tévécsatornán, ahol elméletileg vitapartner, gyakorlatilag kinyilatkoztatói státuszban pompáskodott. Sikerült megtudnom tőle néhányszor, hogy ő Franciaországban tanult, élt, dolgozott, de aztán hazajött és megszüntette a gyermekéhezést.

Gyerekszegénység: Indokolt riadó? - 2015.11.13. - Krémer Balázs szociológus, Ónody-Molnár Dóra újságíró és Molnár István Gábor elnök, Eötvös József Pedagógiai Társaság. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20151113-kremer-balazs-onody-molnar-dora-es-molnar-istvan-gabor-szsz

Az Orbán-kormány "felszámolta" a gyermekéhezést? - 2015.11.13. - Hegedűs Zsuzsa - Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadója. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20151113-hegedus-zsuzsa-sz-sz

Gyermekéhezés: Megenyhült a Fidesz? - 2015.11.13. - Horgas Péter - a Nemzeti Minimum program kezdeményezője. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20151113-horgas-peter-sz-sz

Eltévedt a statisztikában Hegedűs Zsuzsa? - 2015.11.13. - Szabó Tímea - társelnök, PM - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20151113-eltevedt-a-statisztikaban-hegedus-zsuzsa

A fidesz szerint nincs gyermekéhezés - 2015.11.12. - Lévai Katalin - szociológus - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20151112-a-fidesz-szerint-nincs-gyermekehezes

Több pénz lesz a gyermekétkeztetésre? - 2015.11.12. - Az ATV Start vendége Szabó Tímea társelnök, PM. - Link: http://www.atv.hu/videok/video-20151112-tobb-penz-lesz-a-gyermeketkeztetesre


„Rendszerszintű gyerekéhezés nincs” - 2015.11.12. - Magyarországon rendszerszintű gyerekéhezés nincs – ezt mondja Hegedűs Zsuzsa, Orbán Viktor főtanácsadója. Szerinte ahol nincs a szülőknek alkohol- vagy drogproblémája, ott egész biztosan kerül minden este valami az asztalra. - Link: http://rtl.hu/rtlklub/hirek/rendszerszintu-gyerekehezes-nincs