Hírek
Most hogy félkézzel lenyomtad Európát, beszéljünk az igazi problémákról, Viktor!
- Részletek
- Készült: 2015. június 28. vasárnap, 05:39
- Találatok: 1719
Az van, hogy péntekre virradó éjjel három óra magasságában Orbán Viktor szimbolikusan leigázta Európát. Már ami Európa - pillanatnyi mértékkel mérve - legégetőbb gondját illeti. A bevándorlók-menekültek ügye már nem nyomja gyönge vállunkat. Rácsaptunk az asztalra. Nem lesz befogadási kvóta, sem önkéntes vállalás (vagyis de, csak nem nekünk), Magyarország speciális elbánást kap (senkit nem kell befogadnunk abból a 60 ezer menekültből, akiknek letelepítésében a tagállamok vezetői elvben megegyeztek) és szimbolikus habként a szimbolikus tortán: Európa elismeri, hogy Magyarország különösen nehéz helyzetben van. Pedig én azt hittem, hogy jobban teljesít. Nahát.
A hangzatos győzelem örömére összegezzük, mi történt: kellett egy kerítés, egy tiszavirág életű dublini hiszti, és Orbán győzött Brüsszelben. Persze kellett előzőleg egy nemzeti konzultációból szárba szökkenő gyűlöletplakát-mizéria azért, hogy a 175 km hosszú, 4 méter magas drótháló ötlete ne terméketlen talajra hulljon. Péntekre virradó éjjel 3 óra magasságában pedig azért volt életbevágó leigázni Európát, hogy a mostanában ingatag királyi trónus stabilitása újra megszilárduljon. Más szavakkal: megoldottunk egy problémát, ami ebben az eszmei pillanatban nem akkora probléma, amekkorára felfújtuk (nem azért, mert Európa határain nem lógnak a menekültek, de ebbe most ne menjünk bele, már leírtam korábban, hogy valós problémáról van szó), és sikerült világossá tennünk, hogy mi nem szándékozunk beszállni a közös európai teherviselésbe. Közben azt elfelejtettük mondani, hogy amikor valóban nagy lesz a gebasz a kerítésen innen, ígérjük, nem nyújtjuk feneketlen markunkat, hogy szíveskedjenek segíteni.
Tény és való, hogy Bulgária oldalán ma hajnalban beléptünk az elitklubba. Tettük ezt úgy, és azért, hogy/mert mi nem megoldani akartuk a problémát, hanem megszabadulni tőle. Ezért látszólag úgy tűnhet, hogy az Unió képtelennek bizonyult legnyomorultabb, de legalább kellően arrogáns tagjait (akik nem mellesleg hasítanak a közös jóból rendesen) jól rendre utasítani, és megmutatni nekik hol a helyük. Én is hajlamos voltam a hír olvastán ezt gondolni, de nekifutottam még egyszer. A csatát látszólag megnyertük, de megnyerünk még egy-két ilyen csatát, és tényleg lekapcsolhatjuk a villanyt a disznóólban.
Mert ugyanis, ha péntekre virradó éjjel, úgy értem, hosszú hetek óta nem kivonni akartuk volna magunkat az alól, ami Európának is ugyanúgy púp a hátán, mint nekünk, így kelletlenül bár, de beleáll, és nem a speciális elbánásra feküdtünk volna rá teljes súlyunkkal, akkor talán esélyünk lett volna arra az esetre is úgymond bebiztosítani magunkat, amikor valóban ellepik Magyarországot a bevándorlók. Mert el fogják, és nincs az a kerítés, ami megállítaná őket.
Az ország békemenetelő részével ellentétben meggyőződésem, hogy a brüsszeli győzelem nem más, mint egy szimbolikus halálos ítélet. Erre fognak hivatkozni a rothadó nyugatiak akkor, amikor a helyzet valóban a tetőfokára hág: mi segíteni akartunk, ti nem akartátok, mi próbáltunk egy, a problémát kezelni hivatott rendszer összeütni, de ti nem kértetek belőle. Amikor ez a beszélgetés elhangzik majd, a jelenleginél nagyságrendekkel nagyobb számú menekült nyesi majd 500 forintos tescós drótvágóval a 4 méter magas kerítést a szerb-magyar határon. Az az ajánlat, amelyet ma hajnalban Orbán Viktor elutasított, pont attól védett volna meg, amivel most egyelőre csak bőszen riogatunk, mert egyelőre kiválóan működik: hogy milliószám jönnek, elveszik a munkánkat, és pusztulást hoznak ránk. A fölényes győzelem nemzetközi megítélésünket tekintve kínosabb aligha lehetne. Leegyszerűsítve: miközben Európának ezután majd nem kell különösebben megerőltetnie magát ahhoz, hogy jófejnek tűnjön a menekült-probléma kezelésének ügyében, lesz majd kire mutogatni, hogy ők, a szabadságharcos magyarok viszont kivonták magukat a felelősség alól. És igazuk lesz a rohadékoknak.
Másképp mondom, hogy a könnyes szemmel tapsikoló Orbán-hívek is megértsék: ez a rövid távú taktikai győzelem nem más, mint egy hosszú távú stratégiai mellényúlás. Igaz, hogy a rezsicsökkentett sósavas bácsik és lila hajú nénik hőse újra félkézzel nyomta le Európát, és elégedetten fürdik a pillanat rivaldafényében, ám európai értelemben és nem mellesleg ez annak a szolidaritásnak a megkérdőjelezése, amelynek Magyarország Bulgáriával együtt nettó haszonélvezője ebben az eszmei pillanatban. Az elutasító, elzárkózó, nemzeti istálló fele kacsintgató, azt jóllakatni kívánó hangnem kiváló magas labda egyes brit, osztrák, német és egyéb nemzetiségű politikusok retorikájának, akik nem csupán az Afrikából érkezőket gyűlölik orbáni hévvel, de a magyar munkavállalókat is boldogan postára tennék. Úgyhogy lehet toporzékolni a gyönyörűségtől, de csínján azért az indulatokkal. Biztos hogy van itt közmunka több millió ember számára?
Nem, nincs. Azoknak sincs, akik még nem vándoroltak ki. De mert erre sincs válasz, és a kivándorlásra sincs értelmes válasz, itt a teljes egészében illegális bevándorlási kérdéssé konvertált menekültügy. Mint az összes többire, erre is lenne megoldás, ha akarnánk, hogy legyen. Emberséges, óvatos, megvalósítható, megnyugtató megoldás. De nem ez a cél: itt minden az uszításról, a mesterséges félelmek ébresztéséről, a nyugtalanság, bizonytalanság szinten tartásáról szól. Mert ha nincs kitől félni, ha nincs kit gyűlölni, ha nincs kit hibáztatni a nyomorúságért (amelyet természetesen ugyancsak mi idéztünk elő), akkor nem lehet az újabb és újabb szimbolikus csatákat nyerő megmentő szerepében sem tetszelegni. Miközben minden egy szélsőségekben gondolkodó, skizofrén szélkakas vergődéséről szól a hatalom megőrzése érdekében. Aki elmegy a falig, ha kell, blöfföl, ha kell, visszatáncol, ha kell, pillanatok alatt segget csinál az arcából, és ha nem jött be az A-terv, jöhet a B. Félek, hogy sokan megint felülnek ennek a csillogó mutatványnak, pedig átlátszó az egész, mint egy közmunkában fényesre nyalt kirakatüveg.
Szóval gratulálok a Salamonéhoz hasonlóan csillogó sikerhez, Viktor! Most akkor takarodj vissza dolgozni! Vagy inkább ne. Mindenesetre nagyon időszerű volna arról a rengeteg disznóságról beszélned végre, ami a csillagos eget súroló, napi szintű állami korrupciót, a rokonok, haverok, csicskák, talpnyalók, testi-lelki jóbarátok pozícióba segítését és megtartását, az egy főre jutó hatalmas mennyiségű mocskos európai pénzek lenyúlását, a gyerekkori cimborák zsebeinek megtömését, a nektek nem tetsző civil kezdeményezések vegzálását, Paksot, a dohány- és egyéb mutyikat, a Quaestor-csődöt, vagy a Vajnák-Habonyok és a csorda arcpirítóan fényűző életformáját érinti. Beszéljünk arról, hogy nincs annyi megélhetési bevándorló, aki annyi pénzünkbe kerülne, amennyit ti képesek vagytok kilopni alólunk. Beszéljünk ezekről, és - ha lehet - ne hivatkozz Matolcsy tudatára! Az már akkor tragikus volt, amikor az ügyészség hivatkozott rá.
Kapcsolódó cikkek:
- Itt a bizonyíték: így manipulálják az emberek gondolkodását
Becsicskult a jobbikos média is. Nem tudnak mit lépni a Fidesz menekültes gyűlöletkampányára. Vona Gábor tördeli a kezét és véres szemekkel mered Elődkére: hiába a cuki vizslák, meg az óvodásoknak a meseolvasás, nem használ, bazmeg. A Fidesz elvitt mindent a kurva kampányával a menekültekkel. Erre kéne lépni. Az Egyenlítőblog írása. - Gumicsizma, pulóver
Állítólag megteltek a menekülttáborok, nem tudják már ellátni a hozzánk érkezőket. Mit tehet a kormány? Húzzon gumicsizmát. Több okból nem adnék tanácsot a kormánynak. Egyrészt eddig hiába tettem is, egy fillér pénzt nem láttam; másrészt még ha busásan megfizetnének, se tenném, nem vagyunk jóban. De most nem bírok magammal. - Elindultunk
... Sötét van. Ismeretlen növények. Az utat a gps-szel talán tudjuk követni. Sietünk. A kicsi nyűgös, lehet, le kéne pihenni. Akkor elénk ugrik egy Irénke néni és veszett, vakítottpatkány-hangon elkezd sikítozni. Mondom a gyereknek, hogy ne ijedjen meg, bennszülött, mindjárt elmegy. Közben megvirrad. Megmosakodunk. Oké, otthon volt folyóvíz vagy nem, itt csak folyó van, nem vagyunk abban a helyzetben, hogy nagyon válogassunk...