Trump nyert Kanada, pontosabban az északi szomszéd Ontario nevű állama ellen, amely válaszul a kanadai acélra és alumíniumra kirótt vámra dettó 25%-al emelte meg a 1,5 millió amerikai fogyasztónak szállított áram árát.

 

Ez ugyebár win-win, vagyis inkább lose-lose állapot, mindenesetre erre mondják, hogy amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

 

Ez a kis egyensúly azonban csak pár óráig tartott, mert Trump duplázott, az ontarioi kormányfő, Doug Ford pedig visszakozott, és részben ezt tette Donald Trump is. Így most az a helyzet, hogy Amerika 25%-os vámmal sújtja Kanadát, Kanada meg nem sújtja az Államokat semmivel. Tipikus gyarmati viszony, mondhatnánk, ha Kanada gyarmat lenne, és ha nem lebegne előttünk a néhai szovjet pártfőtitkár Leonyid Brezsnyev doktrínája, ami az 1968-as csehszlovákiai bevonulás idején ötlött fel benne, és annyira megszerette, hogy meg is tartotta. A parasztvakító duma mögött ez arról szólt, hogy a nagy Szovjetunió, ha úgy látja jónak, ott csap le a szövetségeseire, ahol akar, amikor akar, úgy, ahogy akar, az áldozatnak pedig nincs más dolga, mint ennek örülni, és többszörös hálát nyilvánítani. Egyébként kuss.

 

A nyílt imperializmushoz visszataláló USA és az imperialista SZU között ebben kevés különbség van. Az az amerikaiak javára írható, hogy míg a szovjetek visszautasíthatatlan, Kelet-Európának tett ajánlata egy teljes rendszercsomagra szólt, és javaslatukat többmilliós hadsereggel támasztották alá, Trump nem tesz ilyet, de üzletet ő sem köt. Az üzlet adok-kapok helyzet, mármost a kanadai példa azt mutatja, hogy Trump elveszi, amit akar, de nem fizet érte. Már ha nem tekintjük ajándéknak a Kanadát ezek után fenyegető recessziót, vagy az amerikai autógyártás és a tőzsde mélyrepülését. Ez utóbbiak persze nyilvános öntökönszúrással érnek fel, de hát a Brezsnyev-doktrína sem élte túl a nyolcvanas éveket. A nagyhatalmak testileg nagyok, de az agyuk meglepően kicsi tud lenni, ami pech.

 

Az agyzsugor szomorú ténye az amerikai-orosz kapcsolatokban is tetten érhető, abban a bárgyú igyekezetben tudniillik, hogy Rosszija Anyácskát leválasszák Kínáról. Hogy ez sikerüljön, ahhoz Amerikának jelentős mértékben kellene putyinizálódnia, vagyis komolyan vehető, Putyinnal nem csak rokonszenvező, de rendszerazonos diktatúrába fordulnia. Az Államoknak a Nyugatból történő kilépése azonban a jelen helyzet ellenére sem valószínű.

 

Így aztán Oroszország, amely mindig is létező Nyugat-fóbiáját most éppen teljes gázzal működteti, minden erővel Keletre törekszik, a biztonságos, ismerős, és rokoni diktatúrák közé, még akkor is, ha tudja, hogy Kína testvéri ölelése fojtogató, mert kilépni ebből amúgy sem tudna már. Pillanatnyi érdekei is azt kívánják, hogy egy újabb szállal, az orosz-mongol-kínai kereskedelmi csatorna megnyitásával kösse magát még erősebben Pekinghez, nemhogy távolodjon tőle.

 

Putyin számára, bár hízeleg neki Trump csodálata, és a tetteiben is magára ismerhet, Amerika továbbra is megbízhatatlan, hiszen a trumpizmus is lehet múlékony, nem jelent a jövőre nézvést biztosítékot, Donald Trump ahogy jött, úgy mehet is. Nem hiába hűti a Trump iránti össznépi lelkendezést a Kreml szóvivője azzal, hogy az amerikai elnöknek is két lába van, és sosem lehet tudni, melyikkel kel fel.

 

És ebben Peszkovnak igaza is van.

 

Trump egyelőre az Államok szövetségi rendszereinek szétverésében arat diadalokat, miközben a hazai inflációt élesztgeti sikerrel. Ukrajnát még lerabolná, mielőtt eldönti, sorsára hagyja, vagy sem. Az európai szélsőjobbot is megosztotta. Más nem nagyon történt.

 

Ötméteres aranyszobrát, ami a gázai videóban tűnt fel, még sehol sem állították fel. Bár ki tudja persze. Arany van, Trump van, hülyéből is akad elég.

Cikk: https://www.klubradio.hu/adasok/gyozelemrol-gyozelemre-...-151079