Koppenhágában tavaly a polgármester nyitotta meg a Pride-ot (minden évben ő nyitja meg, függetlenül attól, hogy milyen pártállású); a mélyen katolikus spanyolországi Malagában egy egyházi egylet klubházából indul a menet, ami ott egy hét napon át tartó ünnepségsorozat kezdete. Egyik helyen se jutna eszébe senkinek a lakosság egytizedét kirekeszteni a nemzetből a szexuális beállítódása miatt. (Pontosabban nem is amiatt: lehetsz te homoszexuális nyugodtan – vegyük például Szájer, vagy az AfD Obersturmbannführerin-je, Weidel esetét –, de csak az autoriter oldalon.) És mennyi is volt a gazdasági növekedés a két említett országban tavaly? Dánia 3, Spanyolország 3,2 százalékot hozott össze, szemben a mi 0,6 százalékunkkal. 

 

Évek óta mondjuk: az Orbán-rendszerben a magyar polgár a buzizás jogát és a rend ígéretét kapja a kormánytól a jó kormányzás helyett - meg a gyűlölködést.

 

Mióta Putyin elindította az inváziót, Orbán mindig kikérte magának, hogy ő az oroszokért szorítana. Három évnyi színjáték ment most a kukába: éppen csak nem tapsikolt meg ugrált örömében, hogy az orosz elnök – Trump árulása nyomán – a jelek szerint megtarthatja a rablott holmit. Hogy jobb lesz-e ettől idehaza vagy Kárpátalján magyarnak lenni, arról szintén nem beszélt; minek is, amikor van még kétmillió (?) ember, aki hisz benne, hogy ami jó az Orbán-családnak, az jó a magyar nemzetnek is?

 

Az évértékelés elmaradt – a tavalyi év gazdasági kudarcairól például szó se esett, ugyanúgy, ahogy az egészségügy meg az oktatás széthullásáról sem, pedig ezek nélkül nem lehet 2024-ről beszélni –, a kampány viszont elkezdődött. A NER-ben a kampányolásnak két megkerülhetetlen törvénye van. Az egyik, hogy mindig meg kell mondani, ki az ellenség: 2025-ben a már említett melegeken túl a komplett ellenzéki választótábor – vagyis a többség –, az újságírók, a civilek, és általában mindenki, aki szóvá meri tenni, hogy a lopás nem nemzeti érdek.

 

A másik, hogy a rezsim minden választásnak a négy évvel korábbinál szűkebbre húzott nyilvánossággal fut neki. Hogy ehhez lapokat kell bezárni, rádióadókat kell lekapcsolni, szerkesztőségeket kell megszállni vagy guruló dollárokról/hrivnyákról kell hadoválni, az részletkérdés – a lényeg, hogy (bármit is írjon erről az alkotmány meg a sajtótörvény) kevesebb emberhez jussanak el a politikai alternatívákról szóló információk. „Dollármilliárdok” – ez fog folyni a csapból is, pedig a magyar közéletbe 2010 óta együttvéve sem érkezett egymilliárd dollárnyi (szűk 400 milliárd forintnyi) külföldi támogatás, akkor sem, ha a katolikus egyetemekre és Lánczi Tamás befolyással üzérkedő fal-állásaira kifizetett összes pénzt egybeszámoljuk, miközben a NER minden évben a fenti összegnek minimum a dupláját költi törvénytelen pártpropagandára.

 

Kontrasztként a hét végi másik, gyurcsányi évértékelőn alulnézetből került elő mindaz, ami Orbán rezüméjéből hiányzott – beleértve azt is, mi következhet az USA politikai fordulatából, a szélsőjobb és a gátlástalanul mögé álló (tech)nagytőke szövetségéből. Magyarországon tudjuk, hiszen itt egy hasonló szövetség van kormányon immár 15 éve. A putyini minta ez is: azért szeretik annyira, mert ebben a modellben lehetséges valós támogatottság nélkül is hatalmon maradni - csak ki kell iktatni hozzá a jogállamot, az ellenzéket meg a sajtót.

 

Cikk: https://nepszava.hu/3269872_a-putyini-uton