Hírek
Rezeda: Ember a fán
- Részletek
- Készült: 2022. április 03. vasárnap, 17:42
- Találatok: 1586
Négy éve a választás napjának éjszakáján nagy valószínűséggel volt egy infarktusom. Mindenféle tünettel, ami a tankönyvekben írva van ilyen esetekre, levegőért kapkodva, jeges izzadságban úszva, iszonyú, zsibbadt fájdalommal a karomban és a mellkasomban néztem, ahogyan Orbán részegen tutulva ünnepli a semmiből jött kétharmadát. Addig még soha nem volt ekkora szerencsém, hogy infarktusom legyen, ilyképp nem tudhattam, mivel jár a létezés eme gyönyöre. Lehet, nem az volt, de hetekig kóvályogtam az utcán légszomjtól meg-megállva, tisztára, mint a filmekben a szívrohamból lábadozó sztárok. Ha nem lett volna iszonyúan spleenes hangulatom, Hollywoodba képzeltem volna magam a lepusztult, gödrös, madárszaros utcán.
S ha most azt hinnénk, a letaglózó nap, Orbán újbóli győzelme vagy az addig elszenvedett izgalmak az elsötétülő szerverrel okozhatta az infarktusomat – vagy nem –, tévednénk, és helytelenül tételezném magam is. 
Mint ahogyan Camus-től tudjuk, hogy soha nem lesz hirtelen elhatározásból öngyilkos az ember, hanem a sors guanójának rárakódó rétegeit nem bírja csak elviselni egy bizonyos, kritikus ponton, valószínű ezt történt az én öreg szívemmel is – vagy nem –, amikor nyolc év NER súlyát érezte meg hirtelen, amit addig gáláns nagyvonalúsággal söpört félre, hogy fél lábbal is ki lehet bírni, míg eljő a kikelet. Minden bizonnyal van ilyen forgatókönyv is az ifjak és derűsek számára, de mit csináljon az, akinek nincsen ideje, és nincs hová mennie.
Mint ahogyan Camus-től tudjuk, hogy soha nem lesz hirtelen elhatározásból öngyilkos az ember, hanem a sors guanójának rárakódó rétegeit nem bírja csak elviselni egy bizonyos, kritikus ponton, valószínű ezt történt az én öreg szívemmel is – vagy nem –, amikor nyolc év NER súlyát érezte meg hirtelen, amit addig gáláns nagyvonalúsággal söpört félre, hogy fél lábbal is ki lehet bírni, míg eljő a kikelet. Minden bizonnyal van ilyen forgatókönyv is az ifjak és derűsek számára, de mit csináljon az, akinek nincsen ideje, és nincs hová mennie.Mit tehetne mást ilyenkor, mint infarktust kap – vagy nem –, aztán kiül a dombtetőre vagy a fa tetejére azzal a felszabadító tudattal, hogy már tényleg nincsen mit veszítenie. Jöhet eső, zúghat vihar és kappanhangú Orbán nyüzsöghet, mindez az egész magasról le van ejtve, és ez megadja az embernek a független szabadság azon erejét – a dombtetőn vagy a fa csúcsán, hogy el ne feledjük –, amivel négy év kibírható megint a központosított és intézményesített tébolydában várva azt a napot, amikor csikordul a zárban a kulcs. Egyem azt a kis romantikus szívemet. Mindeközben voltaképp a fontosságokról és fontosságtalanságokról volna szó, ahogyan elnézem, elnéztem a fiúkat itt a kampányban, ami megmutatta az egész nyomorult életüket.
Hogy nem is a pénz és a hatalom igazán – persze ez is -, hanem a köröttük nyüzsgés, a képviselő uramozás, hogy egyet szellentenek ezek az Isten kérődzői, és kattan a gép, villan a vaku, hogy a szervilis szolgahad nyüzsög körülöttük, hogy elkezdenek ettől levitálni, közlekednek tíz centivel a föld fölött, és ez létformává válik. Négy, nyolc, tizenkét (harminckettő) év alatt ezt nagyon meg lehet szokni, az ember elkezdi übermenschnek képzelni magát, tele van a feje ilyen elterülő ábrándokkal, hogy neki mindent lehet, és nekilát ekként élni. Lop, csal és hazudik, mint akinek mindez megengedett és elnézhető a népért való szuszogós dolgozása közben. Pedig ezek kiváltképp illékony dolgok, amikor a bűn relatívvá válik, és azt hisszük, mindent szabad.
Suhannak, visszaszállnak legendák most a földre. Itt áll az ember megint egy nap előtt, aminek végeztével vagy infarktust kap vagy nem, vagy újra győz a Fidesz, vagy – kívánalmak és szívbéli hatalmas remények szerint – nem. Minden lehet és mindennek az ellenkezője is, de például már eddig is megérte elnézegetnem ezeket, ahogyan kapartak és kaparnak még ma is, hogy ezt az illékony fontosságukat vagy legalábbis annak talmi tudatát megőrizzék valahogyan. Láttuk, és elviseltük, ha fogcsikorgatva is azt, ahogyan nagyságuk teljes tudatában néztek semminek mindent és mindenkit, így ezen a napon, ha csak kitart addig az egészségünk, a domb tetejéről vagy a fa ágai közül oly jó lesz nézni, ahogyan leesnek a földre, és hatalmasat placcsanva elterülnek.
Öreg vagyok én már, az ellenoldal győzelmétől sincs mit remélnem, hacsaknem a szabadság friss levegőjét, aminél azonban fontosabb nincsen is, és nézni az übermenschek zuhanását, ahogyan visszatérnek az anyaföldre, és ott állnak a való világban megint. Nézni a kijózanodásukat minden pénzt megér, nem feledve azt, hogy még ez sem bizonyos. Lehet, hogy utcai csatákra ébredünk holnap, elfoglalt hidakra, vagy újabb kiábrándultságra, de legyen meg az az örömünk, hogy van egy nap, és ez épp a mai, amelynek a végére még az is várható, hogy minden megváltozik, és ez nem kevés. Már csak annyi, hogy eriggy szavazni én nyájasom, húzgáld el a szomszédodat is így adva reményt arra, hogy este ne kelljen ezeknek az óbégatását nézni megint. És ennyi csak az egész.