Hírek
Szélbe szórt jövő
- Részletek
- Készült: 2020. március 15. vasárnap, 21:07
- Találatok: 1996
A Nemzet Megmentője arcmaszk nélkül, ám gondterhelt képpel ecsetelte a vírusválságot követő évek, évtizedek, évszázadok nehéz gazdasági helyzetét, a magyar gazdaságra váró megpróbáltatásokat és az ezekből adódó gatyamadzag-szorítás majdani fájdalmát.
Az arcmaszkra pedig nagy szükség lett volna, hiszen köztudottá vált, hogy ez a védőeszköz egyirányú utca, nem azt védi, akinek a fülét húzza, hanem tulajdonosától védi a többi embert.
Minden rosszban van valami jó, ez esetben az, hogy kiderült, ha a nemzet egészséges akar maradni, akkor nem nekünk kell arcmaszkban szaladgálnunk, elég, ha a Nemzet Lángeszét fülezzük fel, ami azért kényelmesebb, lássuk be.
Az arcmaszk talán tompítaná a pofátlanság látványát is, ez esetben viseléséből az is nyilvánvalóvá válna, hogy ki tartozik a mai elithez.
Érdekes, hogy a jogállam és a demokrácia szétverői milyen erősen bíznak abban, hogy esetleges bukásuk esetén jogállami elbírálásban részesülnek majd, fel se merül bennük, hogy esetleg sokan úgy gondolják, hogy bűneikért a bibliai időket idéző büntetésben kell, hogy részesülnek.
Azért arra még oda kell menet közben figyelnünk, nehogy úgy járjunk, mint a Habsburgok trónfosztásával, melynek során Kossuth a debreceni Nagytemplomban nemzeti konzultációt tartott és anélkül mondta ki a trónfosztást, hogy az erre felhatalmazottak szavazhattak volna róla, vagy akár csak érdemben megvitathatták volna a lépést, esetleges következményeivel együtt.
A következmények közismertek, Kossuth női ruhában, hóna alatt a koronával és a pénztárral farokfelcsapva rohant ki az országból.
Ha Megmentőnkre a jelenlegi dózis már nem hat, könnyen lehet, hogy úgy lépteti ki az országot az Unióból, mint '56-ban Nagy Imre a Varsói Szerződésből - annak sem lett jó vége...
Ezzel nem szeretnék hamis párhuzamot vonni a két politikus között, hiszen bár mindketten ártalmasak voltak, de Nagy Imre legalább nem lopott.
Történelmünk a téves, hibás döntések történelme, mindenkori vezetőink rendszeresen összetévesztették saját érdekeiket az ország érdekével, ki király akart lenni, ki csak kormányzó maradni, de olyan vezetőnk, aki a nép érdekeit a saját érdekei elé helyezte, igen kevés volt - egy ujjon meg lehet számolni.
És akkor még a kihagyott vagy elfuserált lehetőségekről nem is beszéltünk.
Az én nemzedékem meg volt győződve arról, hogy a fejlett Nyugattól való lemaradásunk fő oka, hogy Sztálin a II. Világháború után nem engedte elfogadni a Marshall-segélyt, ami jólétet és fejlődést hozott Ausztriának és Németországnak.
Most - átszámítva a mai árakra is - több támogatást kaptunk, mint anno a Marshall-segély volt, de nemigen lett belőle fejlődés, nem lett belőle jólét, leszámítva természetesen a rendszer kedvezményezettjeinek jólétét.
Nem lett belőle ipar, informatika, nem lett belőle oktatás, egészségügy, környezetbarát energiatermelés sem lett, még életszínvonal-emelkedés sem lett belőle, csak stadionok, betonkockákkal burkolt főterek, favágás és eliszaposodó Balaton, melynek partján nem neked épülnek a szállodák.
Már maga az is, hogy a Köztársaságból a NER - konkrétan Orbán - rendszere lett, jellemző korunkra, mára olyan a ország, mintha egy elfuserált időutazáson vennénk részt, állandó háborús helyzetben - amerre nézünk ellenséget látunk, még szerencse, hogy Nagyurunk megvéd minket, mint a magán-nyugdíjpénztárakat, az utolsó leheletünkig. 
A Rákosi-rendszerre emlékeztető elemeket látunk - az ország újjáépítése, ipari fejlődés és társadalmi mobilitás nélkül, a Horthy-rendszerre emlékeztető külsőségeket, nacionalista külpolitikát, hamis nemzetképet, gazdasági értelemben az ország kettészakítását, a nemzet egységének szétverését, a demokrácia tartalmi elemeinek semmibevételét.
Nyugaton a nyugdíjas őrzi életmódját, életszínvonalát, idős korára tud utazni, pihenni, kulturált életet élni, nálunk ezt hadd ne értékeljem.
A nagy szemforgatás csak azt készíti elő,. hogy a Brexit miatt szűkülő Uniós forrásokból is el tudják lopni a megszokott mennyiséget.
Közben az ország toporog egyhelyben, népe egyre butul, erkölcsei egyre lazábbak, a gyűlölködés és az erőszakosság vált megszokottá.
Egyre kevesebb a szolidaritás, egyre önzőbb és türelmetlenebb társadalom várja rettegve a vírust, miközben éppen ilyen helyzetekben lenne nagy szükség az együttműködésre, az emberi érzésekre.
1848 pedig erről is szólt, nagy kár, hogy mára minden tanulsága feledésbe merült.
Ha Orbánék csinálták volna 1948-at, akkor a századfordulóra Petőfi unokatestvére nevére íratták volna a Kárpát-medencét.
Nagy öröm lehetett a hatalom számára, hogy a vírus miatt nem volt kötelező álszent pofákat vágni egy olyan ünnepségen, melynek minden pillanata szembesítette volna őket saját kisszerűségükkel.
Lehet mondani, hogy minket ez nem érdekel, hadd lopjanak, csak mi is hadd éljünk.
De pusztuló tüdővel, lerobbant egészségüggyel már nem ilyen egyszerű a világ, a kihagyott lehetőségeket, a szakértelem hiányát neked kell majd megfizetni.
Nagy lesz ennek még az ára.