Európai forgatókönyvek

Részletek

Készült: 2016. július 25. hétfő, 00:12

Print 

Találatok: 1762

Centrifugális erő? Egymás után jelentkeznek a kilépni szándékozók, s az utolsó lekapcsolja Európa lámpáját? Lehet. Centripetális erő? A Brexit hatásától mindenki visszaretten és Európa összekapaszkodik? Lehet. Caroll Alice Tükörországában, a Fehér királynő szerint hat képtelen dolog történik reggeli előtt. Egy a Brexittel már megtörtént. A következő talán Trump, a harmadik Le Pen győzelme. A negyedik Merkel összecsuklása. Az ötödik Kína megrendülése. A hatodik, hogy lesz még reggeli. Mária-Klára ronchamp-i klarissza apáca barátom imént érkezett levele szerint könnyen lehet, hogy jövőre már négy nő irányítja a nyugati világot: Angela Merkel német kancellár, Hillary Clinton amerikai elnök, Theresa May brit miniszterelnök és ­Christine Lagarde, a valutaalap vezérigazgatója. Csodákban ő az illetékes.

Többütemű, szorosan integrált kis-Európa Európában három forgatókönyv lehetséges. Az első, a szoros politikai és gazdasági integráció a magországokban. A közgazdász Thomas Piketty részletesen leírta, a politikus Schulz-Gabriel páros politikai röpiratban megfogalmazta, hogy hogyan kellene politikai uniót formálni az arra alkalmasokból, politikai kormánnyá alakítva a bizottságot és a nemzeti parlamentek képviselőiből kialakítani az Európa Parlament második házát. Az elhibázott kereszténydemokrata/konzervatív megszorító politikával szemben a ­franciáknak és a németeknek képviselniük kell egy szocialista/szociáldemokrata európai fejlesztési politikát, és hogyan kellene moratóriumot hirdetni a mediterrán országok adósságaira.

Adósságtranszfert, transzferuniót kell alkalmazni, vagyis közös európai papírokkal szükséges a nemzeti adósságokat kiváltani. Tessék Németországnak felhagyni kereskedelmi és fizetési mérleg többletére irányuló, költségvetési kiadáscsökkentő politikájával, amellyel Európa többi országát mérleghiányba és adósságba taszítja, tessék eurókötvényeket kibocsátani, hogy kiegyenlítődjék Észak és Dél, tessék elfogadni a Renzi–Soros-javaslatot, amely ugyancsak az európai jegybank által kibocsátott kötvényekkel fedezné a menekültpolitika költségeit! Tessék felhagyni az értelmetlen és betarthatatlan maastrichti kritériumokkal, és új reális kritériumokat elfogadni! Az áruk, szolgáltatások, tőke és a munkaerőpiac szabad áramlása és piaca féloldalas a közszolgáltatások, az infrastruktúra, az egészségügy, az oktatás, a kutatás egységesítése nélkül. Előre fel a politikai és a fiskális unióra, amelynek a britek voltak a fő, de a német konzervatívok is az ellenfelei!

Ha a szocialisták/szociáldemokraták kierőszakolnak egy politikai és fiskális integrációt, az egyet jelent Nagy-Britannia tartós kizárásával és a kelet-közép-európai országok többségének leértékelésével: ez a két- vagy háromsebességes Európa. Szoros politikai föderáció a magországokban, az egységes monetáris politika mellé egységes fiskális, fejlesztési, infrastrukturális, innovációs és oktatási, illetve menekültpolitika. Ez az Európa majd meg akar békülni Oroszországgal, hiszen nincs oka arra, hogy támogassa a korrupt és használhatatlan Ukrajnát, és megvédje az ellenszenves és Európa-ellenes Lengyelországot. Ha az oroszok részt kérnek a Németország és köztük lévő területek felügyeletéből, semmi okunk, hogy ne egyezkedjünk velük. Nem terjeszkedni akarunk, hanem elmélyülni.

Ebben az Európában Magyarország mint eurón kívüli, menekültellenes és politikai unióra alkalmatlan EU-tag a külső második, vagy ha lesz ilyen, a harmadik körbe kerül: kimaradás a közös stratégiai döntések többségéből, a közös fejlesztésekből, kisebb a hozzáférés az európai alapokhoz, szolgáltatásokhoz, nagyobb politikai és jogi „függetlenség". Kevésbé kell alkalmazkodnod, cserébe nem kapsz sokat, vagy egyenesen semmit!

Fokozatosan reformált nagy-Európa A második szcenárió Merkelé és a konzervatívoké: egy német típusú, fokozatosan, lépésről lépésre megteremtett, egységesre reformált nagy-Európa. Merkel az elmúlt évek tapasztalatai alapján nem hisz az EU nagy reformjában vagy reformjaiban. Az integráció kis lépésekkel való elmélyítését, a kormányközi megállapodásokat, Európa egységben tartásának politikáját pártolja. Minden eszközzel igyekszik megakadályozni Európa szétesését, akár nemzetállamokra, akár többsebességes rendszerekre. Igazi aggodalmát két választás okozza: az amerikai és a francia. Merkel fő politikai szövetségese Obama Amerikája és bizonyosan az lesz Clinton Amerikája is. De Trump külpolitikája teljesen kiszámíthatatlan, és a lehető legrosszabb pillanatban okozna világ-, így európai zavarokat.

Másrészt beláthatatlan a francia helyzet. Egy egységes politikai, társadalmi és gazdasági rend, illetve vízió nélküli, szélsőségesen megosztott társadalom választása teljesen kiszámíthatatlan. A Brexit és hatása ugyan a közép- és EU-barát erőket erősíti, de minden merénylet újra fölkavarja az indulatokat. Ha Marine Le Pennek sikerül Johnsonhoz és Farage-hoz hasonlóan összekapcsolni a migráns, a terror, a társadalmi egyenlőtlenség ügyeit, és a jobboldal képtelen önmagán belül kiegyezni, majd együttműködni a baloldallal, akkor Franciaország ugyanúgy „megtréfálhatja" Európát, mint a britek. Ez pedig valóban halálos csapást mérne az európai gondolatra.

Merkel nem akarja elveszíteni a briteket, akikre szüksége van a szabadpiaci eszme fenntartásához a déliekkel szemben. Ezért a wait-and-see politikát alkalmazza, megpróbálja őket visszatéríteni, vagy legalább egy szoros, mindkét félnek előnyös megállapodást szeretne kötni. Schäubléval a háta mögött igyekszik útját állni egy mediterrán, illetve szocialista koalíciónak: nem akar, tud engedni egy transzferuniót, óvatos lesz a politikai és a fiskális uniót illetően. Hajlandó lesz növelni a Juncker-tervben lévő alapot a szegényebb országok javára, kész lesz együttműködni biztonsági és katonai területeken a franciákkal, migrációs kérdésekben az olaszokkal, és belemegy majd kisebb gazdasági reformokba. Merkel az „önkéntesek szövetségének" a híve. Jelentkezzen, aki hajlandó együttműködni a menekültek ügyében! Kikkel lehetne koalíciót alkotni fejlesztéspolitikai vagy környezeti, biztonsági vagy a digitális közösség ügyeiben?

A merkeli politika fő szövetségese az idő. A német politika, gazdaság és modell súlya az idő múlásával folyamatosan nő. A többieké csökken. Maga Merkel visszanyerte korábbi politikai súlyát, az egyetlen világhatalmi tárgyalófél Európában. Nincs érdemi bel- és külpolitikai kihívója. 2017 novemberében csak megerősödve kerülhet ki a választási erőpróbából. 2017 tavaszáig, a francia elnökválasztásig, a franciák nem tudnak érdemi lépéseket tenni. Bárki lesz az elnök, még ha Le Pennek hívják is, Merkellel lesz kénytelen tárgyalni és kiegyezni. A többi mediterrán országnak nincs biztos kormánya. Matteo Renzi a legbiztosabb közülük, akit Merkel folyamatosan „maga mellett tart", bevon a nagyok tárgyalásába. Renzinek baloldali, EU-szkeptikus versenytársai vannak, ezért nem véletlen, hogy inkább húzódik Merkelhez és az itáliai középjobbhoz, mint a mediterrán balosokhoz. A partvonalon álló britek, bármit tegyenek, súlytalanabbak lesznek. A kontinens másik oldalán, a putyini Oroszország gazdaságilag tartósan gyenge lesz, az amerikai ellensúly katonailag megbénítja. A Putyin által támogatottaknak – Ciprasztól Orbánig, Le Pentől Wildersig – meg kell tapasztalniuk, hogy közvetlen támogatásra nem számíthatnak: Oroszország, az orosz modell felé nincs kijárat.

Merkel már korábban is a várakozás politikáját választotta a kelet-közép-európaiakkal szemben. A britek kiválásával váratlanul a lengyelek súlya megnőtt, de a Kaczynski-rendszer alkalmatlan a szövetségesi együttműködésre. Merkel Kaczynskivel szemben az „odadobom a kötelet, hogy arra akassza föl magát" politikát alkalmazza. Bízik abban, hogy az Egyesült Államok a NATO-ban, az EU a jogállami számonkéréssel megállítja és megfegyelmezi, a gazdasági szereplők Lengyelország leértékelésével, végül a lengyel demokratikus ellenzék az ellenállásával gyorsan kivégzi a PiS kísérletét, ahogy ez már korábban is megtörtént. Gyanúm szerint így gondol az orbáni Magyarországra is, ha egyáltalán gondol rá. Kelet-Közép-Európának együttesen és külön-külön sincs sok lehetősége stratégiai lépésekre. A britek végrehajtották a radikális lépést: kiléptek. Megjárták. Zsarolási képességük nagy volt az EU-n belül, megsemmisült azon kívül. A lengyel, a magyar, a szlovák vagy a cseh zsarolási kapacitást a britek tette radikálisan korlátozza. – Ha nem teszi Brüsszel ezt vagy azt, megyünk! – mondták tegnap. Menjetek! – hangzik a válasz ma. Nem véletlen, hogy a Brexitet egyetlen kelet-közép-európai kormány se üdvözölte, és az elmúlt hetekben mindent megszavaztak az EU-ban és a NATO-ban.

Tovadöcögés a szakadékba A harmadik forgatókönyv a tovadöcögés a szakadékba. Mindennap válság, de aztán nem történik semmi. A szakítók és a bent maradók egyaránt rosszul járnak. Egy lépés előre, két lépés hátra. Valljuk meg, így élte végig az európai integráció a hatvanas évek közepétől a hetvenes évek végéig tartó tizenöt évet: az euroszklerózis időszakát. De Gaulle négy éven át nem képviseltette országát a közösségben: „üres székek" politikája. A briteket először nem engedte be, majd mihelyt felvették őket, azonnal válságba jutottak. A palesztin PSZF, a nyugatnémet RAF, az olasz BR, az északír IRA és a baszk ETA terroristái éveken keresztül sakkban tartották Nyugat-Európa demokráciáit: miniszterelnökök, miniszterek, vállalatvezetők, bankárok és civilek százai váltak a terror áldozatává. A keleti tömbbel való enyhülés politikája először működött, majd összeomlott. Az európai szintű politikusok, mint Aldo Moro belehaltak, vagy mint Helmut Schmidt, Valéry Giscard d'Estaing, Raymond Barre belebuktak. Európa reménytelen hanyatló földrésznek tűnt: döcögött. Végül a dél-európai és a kelet-közép-európai diktatúrák bukása és európai vágya új erőt kölcsönzött az elmélyítéshez és a kiterjesztéshez. Talán elsietett volt.

Európának és a világnak hosszú távon az első forgatókönyv az érdeke. A szorosabb politikai és gazdasági együttműködés, a hatékony kül- és biztonságpolitika megteremtése és a maastrichti kritériumok felülvizsgálata nélkül Európának a lemaradás és a hanyatlás a jövője. Karavánját mindig kénytelen lesz a leghátsókhoz, a lemaradókhoz igazítani. Hozzánk. A lassú, egymáshoz igazított lépegetésnek tartós, bár fenntartható lassú növekedés vagy stagnálás a következménye, ahol az erőviszonyok belső átrendeződésére lehet esély, csak éppen a kontinens egésze marad le. A tovadöcögés előbb vagy utóbb drámai nemzeti vagy osztályharcos összecsapásokhoz, tekintélyi rezsimekhez vagy nemzeti és regionális káoszhoz vezethet. Az erőviszonyok, az európai politikai, gazdasági és szellemi elit jelenlegi állapota a középutas Merkel-változatot valószínűsítik. De a reggeliig még annyi képtelenség történhet.

Cikk: http://nol.hu/velemeny/europai-forgatokonyvek-1624913

Van az a pénz: a kormánynak megéri az EU-tagság
Miközben Orbán Viktor vívja a maga szabadságharcát, s azt sugallja, hogy az Európai Unióban lenni csupa nyűg, valójában a közösség nélkül Magyarország pénztermelő képessége nulla. A gazdaságot már most is a multinacionális vállalatok és az uniós támogatások tartják lélegeztetőgépen. Egy EU-ból kiszakadt közép-európai kis ország jövője amúgy az orosz vagy bármiféle keleti függőség. És bár pályázati tanácsadó cégek állítják: soha az elmúlt 12 évben nem volt olyan lassú az uniós támogatásokat kezelő intézményrendszer, mint most, a Miniszterelnökség elégedett. Pedig a 2014-2020 közötti időszakban elkölthető 12 ezer milliárd forintnak csak elenyésző részét sikerült eddig kifizetni.

A gyűlölködő Orbán lett a téma külföldön
A félelem vámszedőinek győzelmétől tart a The Economist, a világ legbefolyásosabb hetilapja. A nyugati világ értékeit zárójelbe tévő, erős kezű vezetéssel házaló politikusok között előkelő társaságban helyet kapott Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

 

• Előző
• Tovább