Hírek
Ma magyarnak lenni szégyen
- Részletek
- Készült: 2015. május 26. kedd, 01:07
- Találatok: 2080
A választók egészen 2006-ig nem érezték úgy, hogy rosszabbul élnek, mint négy vagy nyolc éve. A politikai osztály a többi elit együttműködésével elkezdte a választók államosítását, saját legitimációjának gazdasági kompenzációval való megvásárlását. És nem az a baj, hogy a Nyugattól kerültünk messzebb, hanem hogy önmagunktól. A saját civilizációs eredményeinket semmisítettük meg.
„Magyarország nem lesz, hanem volt.” Márai Sándor: Napló (1949)
A rendszerváltás első szakasza 1989 és 2001 között, minden ellentmondásával, visszaesésével a történelmünk sikeres időszaka. A második szakasz a bukásé. Magyarország nemcsak az első békés rendszerváltók közé tartozott, de azon kivételes országok közé, amelyek maguktól, külső segítség nélkül építették ki a jogállam és a liberális demokrácia alapintézményeit, hajtották végre a gazdaság szükséges reformjait, nyitottak utat nemcsak a szomszédokkal történő megbékélés, de általában a közép-európai régió és az atlanti, az európai intézmények irányába.
Senki nem diktálta kívülről a kerekasztal-tárgyalások helyes és tisztességes megállapodásait. Nem Washington vagy Bonn, London vagy Tel-Aviv parancsolta Tölgyessynek és Sólyomnak, Antallnak és Orbánnak, hogy azokról a sarkalatos törvényekről, alkotmánymódosításokról egyezzenek ki, amelyek a rendszerváltozás alapjaivá váltak, ahogy a parlamentet se Moszkva instruálta, hogy szavazza meg őket. Igen, elitek kötöttek ésszerű megállapodást, mert sehol nem volt forradalmi nép, amely mást és másként akart volna.
Aki ma, az elmaradt alkotmányozó nemzetgyűlésről, az „elsikkasztott népakaratról”, a „magyar álomról” beszél, Csurka szellemét idézi föl, aki ezt ordibálta úton-útfélen, amire Antall József kesernyés gúnnyal jegyezte meg: „Tetszettek volna forradalmat csinálni!”
Nem tetszettek, mert nem volt kivel.
A magyar társadalom 1956-ból, a valódi forradalomból azt tanulta, hogy forradalmat csak végső kétségbeesésében csinál az ember, amikor nincs veszítenivalója. A magyar társadalom nagy többségének akkor is volt és ma is van vesztenivalója.
Nemcsak a magyar elit, a társadalom is büszke lehet az akkor kötött megállapodásokra és megállapodókra. A jogállami intézményeknek voltak hiányosságaik és ellentmondásaik, de demokratikus jogállami intézmények voltak, amelyek egyszerre épültek a legjobb magyar hagyományokra, tudásokra és az európai értékekre. Először volt többpárti parlamentünk, amelybe ugyan sok ostoba és nevetséges képviselő és párt is bekerült, de az első három ciklusban még komoly munka folyt, és
a képviselők többsége még nem zsákmányszerzésre használta a helyét.
Sólyom László Alkotmánybírósága, Hagelmayer István Állami Számvevőszéke, Solt Pál Legfelsőbb Bírósága, Györgyi Kálmán Legfőbb Ügyészsége, Surányi György Magyar Nemzeti Bankja, Kosáry Domokos Magyar Tudományos Akadémiája, Hankiss Elemér Magyar Televíziója, Gombár Csaba Magyar Rádiója mind-mind független, minőséget és hitelt adó, autonóm alkotmányos intézmények voltak.
A rendszerváltó kormányok súlyos gazdasági örökséggel néztek szembe. Gazdaság- és társadalompolitikájuk keveréke a tévesztéseknek és a javításoknak. Mégis, a világ egy főre jutóan legeladósodottabb országát először a „jobboldali” Kupa-programmal, majd a „baloldali” Bokros-csomaggal sikerült államcsőd nélkül kikormányozni a válságokból, és fenntartható növekedési pályára állítani. Nem igaz, hogy az első évtized szükséges reformjai váltották ki a későbbi szélsőséges politikai indulatokat, szülték a radikális politikai erőket.
A mai Fidesz és növekvő Jobbik nem az első, hanem a második évtized torzszülöttje. Nem igaz, hogy a magyar rendszerváltás első évtizedét egy urbánus-népi, mucsaizó-zsidózó szellemi és gyakorlati hideg polgárháború határozta volna meg.
Ez a harc a rendszerváltó elit egy részében folyt, hidegen hagyva nemcsak a társadalom többségét, hanem a kilencvenes évek végén megjelenő új elitet is. A társadalom establishment ellenes indulatai inkább arra vezethetők vissza, hogy a rendszerváltó elit – az MDF és az SZDSZ, illetve holdudvaruk – nem velük, munkanélküliségükkel, elszegényedésükkel, magányosságukkal törődik, hanem saját problémáival van elfoglalva, a legcsekélyebb mértékben se szolidáris velük. A „földet vissza nem veszünk” nemcsak szellemes, de tisztességes Esterházy-gondolatához az elit csak annyiban tartotta magát, hogy először nem földet, csak privilégiumokat vett vissza. Az MSZP horni kisember-politikája 1994-ben, majd az orbáni Fidesz polgárteremtő mítosza 1998-ban ezért talált nyitott fülekre. A magyar társadalom többsége nem magyar vagy szabad demokrata akart lenni, hanem biztonságban és jobban, magyar Ausztriában vagy a kádári aranykorban kívánt élni.
Erre az első évtized meg is adta az esélyt. Magyarország az elsők között jutott be az euroatlanti intézményekbe. A magyar politikai, gazdasági és társadalmi, sőt tudományos és művészeti teljesítmény kiemelkedett a kelet-közép-európaiak közül. Amit egyetlen, vékonyka elittel és a Kádár-korban munkára és teljesítményre/önkizsákmányolásra dresszírozott társadalommal el lehetett érni, elértük.
A hatvanas évek közepe óta fölhalmozott anyagi és szellemi civilizáció, az együttműködésre és konszenzusra épülő kultúra, magatartásminta a határához érkezett: vagy megteremtjük egy szélesebb és nyitottabb elit, illetve rugalmasabb és ugyanakkor szolidárisabb társadalom oktatási, egészségügyi és szociális feltételeit fenntartható növekedés mellett, vagy föléljük, kiosztjuk-kifosztjuk a felhalmozott anyagi és szellemi tőkejavakat. Az első szélesebb társadalmi megállapodást, az európai Magyarország közös nemzeti céljainak meghatározását jelentette, a második a belső konfliktusok végigvitelét, az erő(szak) alkalmazását saját választói csoportjának érdekében. A politikai, gazdasági, szellemi és médiaelit a meglévő és a potenciálisan megszerezhető javak újrafelosztása, a hideg polgárháború mellett döntött.
A magyar rendszerváltás elkanyarodása, hanyatlása az ezredfordulón nem valamilyen súlyos válság vagy külső befolyás hatására történt, hanem ellenkezőleg, a viszonylag jó helyzetünk következménye.
Nem a rendszerváltásban történt csalódás szavazta ki 1998-ban Hornt a hatalomból, hanem a megnövekedett korrupció. A választók egészen 2006-ig nem érezték úgy, hogy rosszabbul élnek, mint négy vagy nyolc éve. A politikai osztály a többi elitek együttműködésével elkezdte a választók államosítását, saját legitimációjának gazdasági kompenzációval való megvásárlását. Az a központosított állam, amely a deregulációs és decentralizációs, majd liberalizációs és privatizációs hullámok révén folyamatosan veszítette súlyát és befolyását a nyolcvanas évek eleje óta a magángazdasággal és a civil szférával szemben, most a központosítás, a regulálás ellensúlyainak gyengítésére törekedett.
2001-től az állam megkísérelte visszafoglalni a magángazdaság által elfoglalt területeket, és a politikai osztály mind a vörös, mind a narancsos sarokban hinni kezdett az állam által hajtható növekedési politikában, a szociális rendszerváltásban, a kisemberek felemelésében, sőt, az életformák szabályozásában. Ezzel nemcsak letértünk a fenntartható növekedési pályáról, hanem
észrevétlenül rendszert váltottunk:
egy félpiaci rendszerről a félállamira, a liberális demokratikusról először az illiberális demokratikusra, majd a tekintélyelvű rendszerre.
Teljes cikk: http://nol.hu/kultura/az-am-hazam-1535701
Kapcsolódó cikkek:
- Nagy Bandó András: akár üvölteni kellene
Nagy Bandó András író, humorista, amikor olyasmit tapasztal, ami bicskanyitogató, abban a pillanatban tudja, hogy meg kell írnia a véleményét. Úgy gondolja, hogy a mostani helyzetet a tehetetlenségéből kibillenteni szinte a lehetetlennel egyenlő, de az ember azért ember, hogy a lehetetlent is megpróbálja. Ebben a hónapban jelent meg a Míg meg nem haltak című könyve, a könyvhétre pedig a Dinoszauruszok című kötettel jelentkezik. - Elitcsere
Néha minden szörnyűsége ellenére is kifejezetten szórakoztató az, amit az Örökös MiniElnök Emberei mondanak. Persze csakis azok számára, akik kedvelik az abszurd (fekete) humort. … Most éppen Szalay-Bobrovniczky Kristóf írta be magát emlékezetembe a Mandineren tegnap megjelent, elitcserés interjújával. - „Elszámoltatás” az Operaházban: Egeret szültek a hegyek
Mi az, ami lassabban megy egy korrupciógyanús ügyben, mint a közérdekű adatok kiadása? Hát persze, hogy a büntetőeljárás, amelyben több mint hat év telt el az elkövetéstől a gyanúsításig. Kíváncsiak lennénk arra, hogy kinél, meddig és miért ált az ügy, illetve mi kényszerítette a hatóságokat arra, hogy a majd ötéves vemhesség alatt elefántot ígérgessenek, majd megszüljék az „elmúltnyolcéves” elszámoltatások egyik legkisebb egerét.
Meglepetés a Fitch kilátásjavítása elemzők szerint - Közzététel: 2015. máj. 26. - Az ATV Start vendége Bodnár Zoltán gazdaságpolitikus, Liberálisok.