Kedves Papcsák Úr, Ha valóban Ön a feljelentő. - Szeretném tájékoztatni Önt arról, hogy nem megfelelő eszközt választott a saját becsületének védelmére. Egyrészt azt javaslom, forduljon a saját pártjához, amely abból él – 2002 óta biztosan, de ez korábban sem volt idegen tőle –, hogy az ellenfeleire, és nemcsak a politikai ellenfeleire, hanem azokra a magyar értelmiségiekre is, akik nem álltak be elvtelenül az Önök pártját szolgálni, rágalmakat szór ... / galamus.hu - Mihancsik Zsófia

Előkerült Munkácsy Orbán-portréjaEgy eddig ismeretlen, Orbán Viktort ábrázoló portrét találtak Munkácsy Mihály életművéből. - Egy felcsúti magángyűjő gyűjteményéből került elő az a 700x900 cm-es, 1860-as években készült portré, amely Orbán Viktort ábrázolja lovon ülve, hiszen akkoriban még nem találták fel a magasított bárszéket. A festményen Orbán Viktor bizakodva néz a jövőbe, miközben bal kezével a nyugati karvalytőkét utasítja el, jobbjával pedig a szebb kilátásokat hajszoló, külföldre menekülő fiatalokat tartja itthon, miközben egy focilabdával dekázik./ Jáger Jóska

Harcias beszédben jelentette be Orbán Viktor, hogy az állam átvállalja az önkormányzatok adósságát. A miniszterelnök már akkor jelezte, hogy a bankok számíthatnak rá, hogy nem kapják vissza a teljes tartozást. Most mégis beszorul a kormány, az [origo] információ szerint ugyanis az egyik nagy hitelminősítő jelezte: ha önkényesen lépnek, azt államcsődnek tekintik majd.origo.hu

A honlap jelenleg átalakítás alatt áll, így a funkciók többsége nem működik. Az átalakítás ered­ménye­képpen a portál mobilbarát lesz. Ezt Ön is kipróbálhatja desktop böngészőjében is, ha annak szélességét csökkenti és figyelemmel kíséri az adott oldal változását.

Megértését előre is köszönve, üdvözlettel:

Dudás J.

Új mp3 lejátszó:

Pink Floyd - Marooned:
Vangelis - Losing Sleep: <br /> <span>Linkin Park - The Catalyst:</span><object classid="clsid:D27CDB6E-AE6D-11cf-96B8-444553540000" id="btf" width="116" height="18"><param name="movie" value="http://dudasj.ath.cx/home/templates/djmp3b.swf?list_url=http://www.tweakerray.de/remixes/Linkin Park - The Catalyst %28TweakerRay ReMix 19-07-2010%29.mp3"><param name="bgcolor" value="#FFFFFF"><param name="quality" value="high"><param name="seamlesstabbing" value="false"><param name="allowscriptaccess" value="samedomain"><param name="wmode" value="transparent"><embed type="application/x-shockwave-flash" pluginspage="http://www.adobe.com/shockwave/download/index.cgi?P1_Prod_Version=ShockwaveFlash" name="btf" width="116" height="18" src="http://dudasj.ath.cx/home/templates/djmp3b.swf?list_url=http://www.tweakerray.de/remixes/Linkin Park - The Catalyst %28TweakerRay ReMix 19-07-2010%29.mp3" bgcolor="#FFFFFF" quality="high" seamlesstabbing="false" allowscriptaccess="samedomain" wmode="transparent"></object></p> <p class="readmore"><a href="/home/index.php/munka/flash/135-flash-mp3-players">Bővebben...</a></p>... </div> </div> </div> <div class="pagination"> <p class="counter"> 2. oldal / 2 </p> <ul> <li class="pagination-start"><a title="Első" href="/Home/index.php/home/hirek/archívált-cikkek" class="hasTooltip pagenav">Első</a></li> <li class="pagination-prev"><a title="Előző" href="/Home/index.php/home/hirek/archívált-cikkek" class="hasTooltip pagenav">Előző</a></li> <li><a href="/Home/index.php/home/hirek/archívált-cikkek" class="pagenav">1</a></li> <li><span class="pagenav">2</span></li> <li class="pagination-next"><span class="pagenav">Tovább</span></li> <li class="pagination-end"><span class="pagenav">Utolsó</span></li> </ul> </div> </form> </div> </div> <div class="clr"></div> </div> <!-- USER 4, 5, 6 --> <!-- END OF USERS BOTTOM --> <div class="clr"></div> </div> <!-- END OF RIGHT COLUMN --> <!-- important for left column --> <div class="clr"></div> </div> <!-- END OF MIDDLE SITE --> <footer class="bottom-site"> <!-- SOCIAL LINKS --> <div id="social-text"> <p class="text_social_icons"><span>&#169; DJ webportál</span></p> </div> <div id="social-links"> <ul> <li><a target="_blank" id="google" title="Google plus" href="https://accounts.google.com/ServiceLogin?service=oz&passive=1209600&continue=https://plus.google.com/share?url%3Dhttp://dudasj.ath.cx/home/index.php%26hl%3Dhu%26gpsrc%3Dgplp0&btmpl=popup&hl=hu&lp=1#identifier"><img src="/Home/templates/joomspirit_76/images/social-icons/gplus.png" /></a></li> <li><img src="/Home/templates/joomspirit_76/images/social-icons/blank_logo.png" /></li> <li><a href="#" onclick="window.scrollto(0,0); return false;" title="Up"><img src="/Home/templates/joomspirit_76/images/social-icons/up_logo.png" /></a></li> <li><a href="/home/index.php" title="home"><img src="/Home/templates/joomspirit_76/images/social-icons/home_logo.png" /></a></li> <li><a target="_blank" id="facebook" title="Facebook" href="https://hu-hu.facebook.com/jdudaas"><img src="/Home/templates/joomspirit_76/images/social-icons/facebook-logo.png" /></a></li> <li><a target="_blank" id="rss" title="RSS" href="/home/index.php/home/hirek?format=feed&type=rss"><img src="/Home/templates/joomspirit_76/images/social-icons/rss-badge.png" /></a></li> </ul> </div> <!-- end of Website icons --> <!-- bottom nav --> <div class="clr"></div> </footer> <!-- END OF FOOTER SITE --> </div> <!-- END OF WRAPPER SITE --> </div> <!-- END OF SITE --> <div class="background-site"></div> </body> </html>