Hírek

A szövetkezeti szövetség szerint érvénytelen a pályázat, illegitim a nyertes

Az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget (OTSZ) nem lepte meg, hogy a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) és a Magyar Posta érvényesnek találta a Takarékbank többségi részvénycsomagjára benyújtott egyetlen ajánlatot, miután az egész értékesítési eljárás úgy folyt le, mintha azt kizárólag egy vevőjelöltre szabták volna – mondta lapunknak Varga Antal, az OTSZ ügyvezető igazgatója.

Mint arról tegnap beszámoltunk: az állami vállalatok szerdán érvényesnek nyilvánították a Takarékbank közel 55 százalékos részesedésére érkezett ajánlatot, megkezdték az egyeztetéseket a pályázóval, s a tervek szerint március 20-ig megkötik az adásvételi szerződést.

Bár az eljárás ezzel az utolsó szakaszba lépett, a Magyar Posta és az MFB továbbra sem árulja el, kinek tervezi értékesíteni a Takarékbank többségét, s ezzel együtt kinek adná át az irányítást a százhúsz takarékszövetkezet felett. A Magyar Postánál tegnapi megkeresésünkre az MFB-hez irányítottak, míg a banknál csak az utóbbi napokban kiadott közleményeket ajánlották figyelmünkbe.

Pedig az MFB-nek lenne mit megmagyaráznia: mindeddig nem cáfolt információnk szerint a Takarékbankra az a Magyar Takarék Zrt. nyújtott be ajánlatot, amelyben az FHB Jelzálogbank mellett érdekelt a Vojnits Tamás, a takarékszövetkezeti szektor átalakítását levezénylő kormánybiztos és egyben a Takarékbank tavaly nyáron kinevezett elnöke által vezetett EHPSZ Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft. is, amely az MFB tulajdonában van. Információnkkal megkerestük az FHB-t is, értesüléseinket azonban ennél a banknál sem kívánták kommentálni.

Varga Antal szerint a pályázat nem szolgálja a korábban megfogalmazott állami célok elérését, és az ígéretekkel, illetve a vonatkozó kormányhatározattal szemben a tenderen nem részesítették előnyben a szövetkezeti hitelintézeteket sem.

A takarékok döntő többségét képviselő érdekvédelmi szervezet ügyvezető igazgatójának tájékoztatása szerint az OTSZ érvénytelennek tekinti a pályázatot, illetve annak eredményét, az adásvételi szerződés aláírása esetén pedig nem tekinti a Takarékbank legitim tulajdonosának az MFB és a Magyar Posta tenderén egyedül ajánlatot benyújtó céget. Emellett megteszik a szükséges intézkedéseket annak érdekében, hogy magyar és akár az uniós fórumokon jogorvoslatot kapjanak – tette hozzá.

A pályázaton indulni kívánt az OTSZ is, ám a takarékszövetkezeti törvény és azzal együtt a Takarékbank alapszabályának tavaly nyári módosítása miatt sem a szervezet, sem maguk a takarékok (egyedül vagy konzorciumban) nem tudtak részt venni az eljárásban.

Teljes cikk: http://nol.hu/gazdasag/20140214-takarekbank__a_cel_egyenesben


Megjelenés ideje: 2014 márc. 25. - Az ATV Start vendége Dávid Ferenc főtitkár, VOSZ.


Megjelenés ideje: 2014 febr 3. - Úgy tűnik, egyedül az Első Hazai Pénzügyi Szolgáltatásfejlesztési Kft.-re szabták a Takarék Bankban lévő állami részesedés eladására kiírt pályázatot, arra a cégre, amelynek az a Vojnits Tamás az ügyvezető igazgatója, aki a Takarék Bank igazgatóságának elnöke, és aki levezényelte a Takarékszövetkezetek integrációs folyamatát -- ezt Dávid Ferenc mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.


Megjelenés ideje: 2014 febr 5. - Ma Magyarországon az vehet bankot, akinek azt Orbán Viktor megengedi - ezt Scheiring Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában a Takarék Bankkal kapcsolatban.

Kapcsolódó cikkek
  • Megtiltotta a bíróság a Takarékbank eladását
    Bene Lajos bíró ideiglenes intézkedésként megtiltotta, hogy az állami Magyar Fejlesztési Bank (MFB) Zrt. és a Magyar Posta Zrt. átruházza a Takarékbank Zrt.-ben lévő részvényeit – vagyis a Magyar Takarék Zrt. hiába nyert – egyedüli indulóként – a Takarékbankra kiírt privatizációs pályázaton, egyelőre nem kerülhet házon belülre.
  • Hivatalos: a Magyar Takaréké a Takarékbank
    Az MFB és a Magyar Posta közzétette, hogy a Magyar Takarék vette meg a Takarékbank 54,8 százalékos részvénycsomagját valamivel több, mint 9 milliárd forintért. A vevő egyedüliként pályázott, egy kormányrendeletből már február végén világossá vált, hogy győzött is, a mostani bejelentés így puszta formalitás.
  • Megvan a Takarékbank vevője
    A Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. vásárolja meg a Takarékbank 54,8 százalékos részesedését - közölte a két eladó társaság, az MFB és a Magyar Posta az MTI-vel.
  • A takarékok a Fidesz kirendeltségei lesznek?
    Az ellenzéki összefogás szerint az ágazat átalakításával Fidesz-kirendeltségekké válhatnak a takarékszövetkezetek. Az MSZP-s Tóbiás József hétfőn az ellenzéki szövetség sajtótájékoztatóján bírálta, hogy a kormány nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. összefonódását, amelyet így nem vizsgálhat a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Hozzátette: közérdek nem indokolhatja a tulajdonjog kontroll nélküli korlátozását.
  • Takarékbank eladása: a kordé megelőzte a pacit
    Meglepte az Országos Takarékszövetkezeti Szövetséget, hogy nemzetstratégiai jelentőségűnek minősítette a kormány a tranzakciót. A kormány február 26-án rendeletet hozott róla, hogy a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. összefonódását közérdekből nemzetstratégiai jelentőségűnek minősíti. ... Varga szerint egyébként az is furcsa, hogy még nem hirdettek nyertest a Takarékbank értékesítésére kiírt pályázaton, de a kormányrendelet már kész tényként kezeli a a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és a Magyar Takarék Befektetési és Vagyonkezelő Zrt. összefonódását. Ez olyan, mintha a kordé megelőzte volna a pacit – tette hozzá.
  • Most robban a takarékmutyi
    Annak ellenére, hogy a kormány a takarékszövetkezeti rendszer kvázi államosítása után azt kommunikálta, hogy a takarékszövetkezetek előnyt élveznek majd a Takarékbank állami részvénycsomagjának eladása során, végül úgy néz ki, hogy mégsem a szövetkezetek, hanem egy kormányközeli személyhez köthető pályázat lesz a befutó a tenderen.
  • Érvényes ajánlat érkezett a Takarékbankra
    Érvényesnek minősítette a közös értékesítési bizottság a TakarékBank állami tulajdonrészére érkezett egyetlen ajánlatot, amelyet információink szerint a Magyar Takarék Zrt. adott. A cégben az FHB Jelzálogbank is érdekelt.
  • Egyetlen ajánlat érkezett a TakarékBank állami tulajdonrészére
    A takarékszövetkezetek meghatározó többségével bíró jelentkező tett egyedüliként ajánlatot a TakarékBank állami tulajdonrészére a február 6-ai határidőig. A pályázati tájékoztató első részét három jelentkező vette át, közülük kettő fizette be az ajánlati biztosítékot és vette át a teljes pályázati tájékoztatót.
  • Orbán adja a bankot - "A vége mindig lopkodás"
    A Takarékbank jelenlegi privatizációs pályázata jelzi, hogy „valójában az vehet ma bankot Magyarországon, akinek Orbán Viktor megengedi” – írja Scheiring Gábor. - Szerinte a kormányfő úgy érzi, „nem csak hogy nem lesz meg a kétharmad, de a kormánytöbbség is kérdéses”. Erre utal, hogy a kormány az utolsó heteket-hónapokat olyan „kis volumenű” ügyek elsimítására használja fel, mint a paksi bővítés vagy a felpumpált Takarékbank folyamatban lévő átjátszása, amivel az utolsó szöget verik a független takarékszövetkezeti rendszer koporsójába – írja blogján a Párbeszéd Magyarországért (PM) képviselője.
  • Idegenszívű lett a kormány?
    A Takarékbank története a Fidesz-kormány magántulajdonhoz való viszonyának egyik szomorú mementója.
  • Trójai falovat toltak a Takarékbankba
    Egy új tulajdonosi körnek játszhatja át a Takarékbankot a kormány - erre utal a szektor szereplői és pénzügyi szakértők szerint, hogy a Magyar Fejlesztési Bank takarékbanki részvényt adott egy kft.-nek, melynek vezetője Vojnits Tamás, a takarékszövetkezetek átszervezéséért felelős kormánybiztos.
  • Hollószem
    “Holló a hollónak nem vájja ki a szemét” – tartja a mondás, ami talán igaz is lenne, ha nem Nerisztánról lenne szó. Ezt tanulgatja most Demján Sándor nemzeti oligarcha, aki eddig “Sólyomszem“-ként látott meg minden hasznosítható állami bizniszt, de most Orbánsimicska holló úgy döntött, hogy kivájja a szemét.