Hírek

Akkora repülőrajtot vett az Orbán-család, hogy meg sem álltak Indiáig

indivgy25Ha hinni lehet a Manorama Online nevű helyi lapnak, akkor Orbán Viktor és családjának nem saját lábon álló tagjai ezidőtájt Indiában nyaralnak. Január 3-án érkeztek meg a Kerala államban található Kocsin városába, és a tervek szerint 16-án térnek haza Magyarországra. A miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval, két lányával, valamint egy – a hivatalos megfogalmazás szerint - ötfős tisztviselő csapattal érkezett Indiába. (Utóbbiak feltehetőleg Orbán testőrei.) A történet diszkrét bája, hogy Orbán december 28.-i posztjában arról írt, hogy „a melónak sosincs vége” - miközben akkor már jól tudta, hogy január másodikán két hétre Indiába utazik nyaralni és mint kiderült, megtisztulni.

A miniszterelnök magánjellegű programjairól nem áll módomban tájékoztatást adni.” Mint mindig, most is ezzel a szöveggel kommentálta Orbánék utazását Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. Magánjellegű utazásról van szó tehát, amelyet csak némiképp árnyal a sajtóhírekből tudható ötfős „tisztviselő csapat.” Ebben a megközelítésben az a kérdés is felvetődik, hogy a nemrégiben egymilliárd euróval megrövidített magyar adófizetők állják az Orbán-család utazásának költségeit, erre azonban Havasi Bertalan minden bizonnyal a szokásos választ adná: azt, hogy a miniszterelnök magánjellegű útjait ő maga fizeti.
 
Jobb híján kénytelenek vagyunk beérni ezzel, különben is, mi közünk hozzá. Orbán sem szokta megkérdezni, hogy mi, állampolgárok hová utazunk, s különben is: miután a lengyelek nem hívták meg a soros elnökségüket nyitó ünnepségre, lett egy kis szabadideje, és ezért dönthetett úgy, hogy kihasználja a szusszanásnyi lehetőséget és elviszi családját – valamint ötfős tisztviselő csapatát – a mesés Indiába.

indivgy

Orbán nyaralási szokásai viszonylag kiszámíthatóak: régi szerelme Horvátország, amikor csak teheti, a szomszédos ország festői szigeteinek valamelyikén nyaral. Néha persze változtat az úticélon, hűtlen lesz a szívének kedves szigetekhez, de ezek csak kivételek, amelyek erősítik a szabályt. Azt pedig dőreség lenne tagadni, hogy a miniszterelnöknek is joga van a nyaraláshoz, különös tekintettel arra, hogy felelősségteljes munkát végez, ami jelentős mértékben igénybe veszi a fizikai erejét. Erről már 2012-ben is beszélt, akkor úgy fogalmazott, hogy a legszívesebben farmernadrágban kormányozna. „Több energiát emésztett fel ez a két év, mint amire gondoltam. Mostanra az akkumulátoraim lemerültek."
 
Azóta többször két év telt el, viharokkal és csatározásokkal teli esztendők, háborúkkal és békemissziókkal, belegondolni sem merünk, hogy most milyen állapotban lehetnek a miniszterelnök akkumulátorai. Lehet, már nem is javíthatók, cserélni kellene őket, kihajítani mindet a francba.
 
Orbán Viktornak amúgy már ezt megelőzően is voltak különös nyaralásai. Például 2010-ben, amikor elmondása szerint Bulgáriában pihent. Elindulni, megérkezni ugyan nem látta senki, voltak is találgatások, hogy hol lehetett valójában. Mindössze egy sajtpapírra futotta bulgáriai anzikszként, onnan üzente meg az itthon maradt magyaroknak, hogy Schmitt Pált jelöli köztársasági elnöknek. Hogy tényleg Bulgáriában volt-e a miniszterelnök, vagy valahol máshol, nem tudjuk, az viszont árulkodó, hogy ugyanazon év őszén, amikor a feleségével a Vatikánba utazott, Lévai Anikó azt mondta az újságíróknak: az idén még nem voltunk nyaralni, ezért jó, hogy végre egy kicsit kimozdulhatunk.
 
Tavaly nagy port kavart, bár a Fidesznek a tabellán elfoglalt vezető helyét akkor még nem veszélyeztette, hogy Orbán Schmidt Mária lányának – ő az ellenzéki LMP vezetőjének, Ungár Péternek testvére – adriai rezidenciáján húzta meg magát. Mindezt azzal magyarázták, hogy Orbánt régi, több évtizedes barátság fűzi Schmidt Máriához.
 
Orbán tehát Indiában nyaral, és a jelek szerint összeköti a kellemest a hasznossal. Hadházy Ákos a Facebookon világította meg a miniszterelnök indiai kiruccanásának lehetséges indítékát, mégpedig azt, hogy „A hagyományos indiai gyógyászat, az árujvéda orvoslás egyik kiemelkedő művelője, a budapesti és albertirsai központ vezetője, Krishna Kumar látható azon a képen, amely egy indiai lapban jelent meg a miniszterelnök látogatásáról” - írta Facebook-posztjában a független képviselő, aki mindehhez hozzátette: „Akár megmosolyogtató is lehetne, ahogyan a december 28.-i posztjában azon panaszkodik, hogy »a melónak sosincs vége« miközben jól tudta, hogy január másodikán két hétre Indiába utazik nyaralni és megtisztulni”.
 
 

youtube / videó
Indiában vakációzik Orbán Viktor és családja  / 2025.01.06.

youtube / videó
Orbán Viktor Indiában nyaral: "Makkegészséges vagyok, ne reménykedjenek!"  / 2025.01.06.

 

Kapcsolódó cikkeink:

e9210b9f-bbeOrbán kikelt a habokból / Készült: 2023.09.09
Van ez a képünk. Az, midőn doktorminiszter urunk kikel a habokból, máskor gondosan befésült haja hátranyalva, hab testén pedig megcsillannak az apró vízcseppek, mint mindmegannyi gyémánt. A távolban pedig egy fehér vitorla kék tenger ködén átragyog. Ez a felvétel, hacsak nem gyöngyhalász a lelkem, egy nyaralás idillje, ami viszont egyébként nincsen is. Folyik a vita arról, hogy ez valóban lesivideó volt-e az Adrián, vagy fondorlatos elterelő hadművelet, hogy legyen gumicsont nekünk úgymond.

vgy_demonhHová tűnt démonhill? / Készült: 2022.08.31
Nem jutott volna eszünkbe Palik László több mint negyedszázados fábaszorult féregre hajazó ordítása, ha egy hete a kormányinfón Gulyás Gergely, amikor megkérdezték tőle, hol az anyám valagában van a főnöke, hogy hál’ Isten nem látni, szó szerint nem azt felelte volna: „Miniszterelnök úr a szabadságát tölti, és hétfőn munkába áll”. Nos, most épp az emlegetett hétfő utáni szerda van, de miniszterelnök úr nemhogy munkába nem állt, de elő sem került. Csupán bizonytalan identitású fényképek keringenek róla, amelyeken egyre hosszabb a szakálla. Így születnek a legendák. Ez azonban nem a rege a csodaszarvasról, hanem ugyan nem az aggódás, de az igazság tudásának vágya mégis: hová tűnt Orbán Viktor?

vgy_gumiIgeragozás, pedofília, olaj / Készült: 2022.08.10
Mint tegnap egészen véletlenül kiderült, már öt napja nem jön az olaj a csövön az oroszoktól, pedig mi nem is rosszalkodtunk. Sőt. De most nem is Szijjártó látványos, fölösleges és köpnivaló moszkvai zarándoklatjairól lesz szó, hanem a kedves vezető virágos ingéről, és Semjén nyelvhasználatáról, amelyek sajátságos módon úgy függnek össze, hogy kiderül ebből, nem, hogy alkalmatlanok volnának ezek az ország vezetésére, voltaképp már le is mondtak róla. S míg régebben azon méláztunk, hogy Orbánnak nincs víziója rólunk a lopáson kívül, hogy a hatalmon túl hosszú távú tervei egyáltalán nincsenek, mostanra az is kiderült, pár napra előre sem igen gondolkoznak.

nyaralKivéve, ha a miniszterelnököt Orbán Viktornak hívják / Készült: 2017.08.06
"A miniszterelnök magánprogramjaival, illetőleg a személyi védelmével kapcsolatban nem tudok információt adni"