Hírek

A vezér szabija

vgy_nyaralMost már izgulás van. Csomagolás a bőröndbe, hogy mi kerüljön bele. Melyik ing, boxer, fürdőgatya, szalmakalap, napszemüveg itthon ne maradjon, úszógumi, gumimatrac vagy motorcsónak. Jachtot rendelni a közeli kikötőbe, elemózsia az útra, vagy épp előre főzve fagyasztótáskában vinni a pörküttet, koviubit, kirántott húst, egy butykosban alapvető élelmiszert, mert Horvátországban rohadt drágaság van. Egyrészt. Másrészt pediglen még az sem biztos, hogy az embert beengedik az étterembe, lévén, olyikban magyarokat nem szolgálnak ki. És éppen az ember miatt.

Megfontolandó lehetne tán idén a több Balaton, kevesebb Adria egyszer már bebukott szlogenjét betartani, mert mi van, ha fölismerik az ember képit a horvát vendéglősök, és hazazavarják az anyukájába. Meg az út. Hogy mivel lesz a menet. Ahogyan harminc éve mindig egyfolytában, nem is kormánygéppel, vagy a fekete, páncélozott, géperejű járművel, az se mindegy ilyen benzinárak mellett. Sőt, mi van, ha a nem is kormánygép is köteles extraprofitadót fizetni, mint a többi társaságok, és tovább terheli az utasra, ami miatt a nem is kormánygép ellen fogyasztóvédelmi vizsgálatot rendel el a Varga Jucus.
 
Tényleg, mi van a Ryanair ellenivel, már senkinek nem habzik a pofája. De ez mellékszál, most a nyaralás a lényeg. Hogy a vezér szabira megy hétfőtől, és itt hagyja az országot árván, magára, napi bölcsességek és útmutatások nélkül, hogy már előre nyüszögünk a bennünk keletkező hiányoktól. Mi lesz velünk nagymama, sóhajtunk fel bensőnkben újra meglelve a gyermeket, de jóváhagyólag elismerjük a jogot, hogy a robotba belefáradt jódógos, jómunkásembernek kijár a pihenés. A bérből, fizetésből élőnek meg pláne, és a vezér is az, mint mondta, egy tehát közülünk, hús a húsunkból, pacal a pacalunkból.
 
Most tehát izgatott elrakodás van, hogy a gondok felejtődjenek a habokban vagy azok partján, mert a gondok nagyok. Mi több, hatalmasak. Az országban állítólag vészhelyzetek vannak a köbön. Ha a duci kis ujjunkon kiszámoljuk, van például migrációs (ez már ezer éve), energetikai, háborús, aszályos, sőt, lehet, még járványos is. Vészhelyzetek dögivel-sokan, s ha formailag nézzük, a vészhelyzetek azért hirdetődnek ki (hacsak nem másért, sandán), hogy azokat szuszogós, sürgős munkával oldja meg, aki meg tudja oldani. Illetőleg, aki meghirdette, hogy a kedves lakosság permanensen összeszarja magát.
 
Vészhelyzetben a vezér nem megy nyaralni, hanem az erkélyen dolgozik vadul. Vagy a bazi földgömbje mellett. Vagy csak úgy csinál. Mímeli kicsit a velünk való törődést, mert így, hogy meghirdet mindenféle veszedelmeket, aztán ott hagy a közepén bennünket, azzal azt üzeni – bár észre sem veszi -, hogy le vagytok ti mind vastagon szarva. Csináljatok, amit csak akartok, vagy forduljatok föl, én megyek nyaralni. Mehetek, a duplájára emelt bérem és fizetésem miatt rezsire gondom nincs. Ám, ha neked mégis akadna, nyálas alattvaló, arra is megvan már az üzenet, mégpedig az: spórolj, vagy keresed meg az árát, te élhetetlen kretén.
 
Hétfőtől megy szabira a vezér – úgy is mint kedves vezető -. Ez az a nap, amitől a bávatagok már nem mernek tévét nézni vagy fürdeni, mert kicsúsznak az átlagfogyasztásból netán, és rámegy a gatyájuk is. Ezen a napon az iskolák vaskályhák után kajtatnak, fafűtésűt keresnek, hogy a tanító által gyűjtögetett rőzsével télen befűthessenek. Ezen a napon se utalja el az Unió a pénzecskét, mert ellopják és a nem is kormánygép kerozinjára költik, ezen a napon kezdődik el az augusztus, a nyár utolsó hónapja, a titkosított tűzijáték hava, és minderre így ránézve, ember legyen a talpán, akinek nyaralni támad kedve.
 
A vezérnek igen. Egyébiránt sorolhatnánk napestig, hogy jó érzésű embernek (vezérnek) miért nem jutna eszébe ilyenkor nyaralgatni a szalmakalapjában, de ez hiábavaló volna, mert ennek a miénknek ilyenje (emberi megnyilvánulások) nincsen egyáltalán. Nyaral hát, miközben az ország épp széthullóban, és valami ismeretlen tehetetlenségi nyomaték tartja csupán egyben. Ő azonban csomagol. A libafoszöld inget, ilyeneket. De menjen isten hírével, vissza se nézzen (jöjjön), s innentől más feladat nincsen is, mint érzelmesen integetni a pihenni indulónak, és eközben azt gondolni róla, amit csak akarunk. Gusztus és habitus kérdése az egész.
 
 

Ujhelyi István: Ezermilliárdokat veszíthet az ország Orbán Viktor miatt, a Fidesznek másik miniszterelnököt kell jelölnie - 2022.07.31. - Továbbra is zárolja az Európai Bizottság az újjáépítési alap Magyarország által igényelt forrásait – ezt követelik az Európai Parlament legnagyobb frakcióinak vezetői Orbán Viktor tusnádfürdői beszéde miatt. A miniszterelnök azt mondta: a magyarok nem akarnak kevert fajúvá válni. Később ezt azzal magyarázta: kulturális értelemben használta a kifejezést, de elismerte: félreérthető volt. Ujhelyi István szocialista uniós képviselő szerint Orbán Viktor miatt ezermilliárdokat veszíthet az ország, ezért a Fidesznek másik miniszterelnököt kell jelölnie. - Link: //rtl.hu/hirado/2022/07/31/ujhelyi-istvan-orban-viktor-ujjaepitesi-alap-zarolas