Hírek

Kásler Filip hihetetlen kalandjai

orvosbaro1Az élet szép. Mi több, csodaszép, ha kitekint az ember a rigófüttyös rétekre és mezőkre a galambszaros ablakon át, ami helyzet és állapot már önmagában mutatja nekünk az antagóniákat, aminek a végén ott csücsül a végkifejlet, ami az, hogy mindenki elmehet a nagybüdös francba. Nodemégis, mint ahogyan Bálint Gy. kollégánk és atyamesterünk tanította nékünk, az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk, ezt az amúgy igaz tételt módosíthatjuk, miszerint az említett ajakmozdulat azért írásnak nevezhető. Ezért fogunk élni vele, midőn kies hazánk egy egészen bájos történetét tesszük nagyítóüvegünk alá, hogy jobban láthassuk, bár nem vagyunk mi nagymamája sem a Piroskának, sem senki másnak ezen a világon.

És most, hogy elmeséltük az életünket, nézzünk azért mégis valami vidám dolgot, és imhol van nekünk elsőként Kásler Miklós maga. Értelmezhetetlen organizmus, akiről az a hír járja az Üveghegyen innen, hogy valaha jó orvos volt. Hihetünk is az efféle mendemondáknak és legendáknak, ám semmi nem igazolja ezeket. Sőt, jelen állapot szerint inkább tűnik elképzelhetetlennek, ha a tízparancsolat betartásával megelőzhető betegségekre emlékszünk, mint Kásler élete fő műve egészségügyi miniszterként. Mert egyéb értékelhetőt ezen a szakterületen nem tett le elibénk az asztalra, sem senki más elé. Ennek ellenére kitöltötte a hivatali idejét, ami hivatalnak annyi minden sokkal kellett volna foglalkoznia, hogy igazából semmire sem jutott ideje.
 
Itt hever hát romokban az oktatás is, hogy plánesőt kultúráról ne is beszéljünk, ami voltaképp nincsen is. Illetve, ami van, az a minisztérium és a hivatalos irány és törekvés ellenére van, bunkerekben és a föld alatt, fázva és éhezve, oldaluk átlőve, akárha Petőfi farkasai a bugyuta versében. Itt tart hősünk, ilyeneket tett le asztalunkra az imádságos könyv mellé, miközben szenteltvizet izzadott, és füléből olykor tömjénfüst sípolt elő, akárha valami kuktafazék volna. És mindeközben, ahogyan életét a tágabb közösség ellenében tengette, valami lovagi korba álmodta vissza magát, és mint valami huncut gyermek, királyaink csontjaival kezdett legózni, sírokat dúlt szét, miközben minket a járvány tizedelt, de ahhoz szava nemigen volt. Azt nyunyónéni gardírozta.

kasler10

De spongya rá, mit nekünk immár negyvenötezer halott, ha úgyis eljő a feltámadás, az viszont már erősen delikát, hogy ahogyan omlott össze minden Kásler körül, amiért felelnie kellett volna – s ami dolgokat fentebb fölskicceltünk –, a szentségeken és a sírok feltúrásán is túl, meg az Üveghegyen is immár, hősünk ráadásnak fölfedezte magában a filmproducert, mert lehet, elirigyelte a néhai Vajna hatalmát és munkáját, vagy a nejét. Ez utóbbi csak méla kajánság volt a részünkről, az elbeszélés lendülete sodort erre a lapályra minket mintegy, így nem is kell igazán komolyan venni, azt viszont már nagyon is, ahogyan Rákay Filippel ezek ketten szimbiózisba kerültek. Fogják egymás kezét a pénzesbödön mellett.
 
Mert és ugyanis a mi Filipünk, miután megszámolta a téren mind a kétmillió embereket, úgy döntött, ebből a mutatványból ő nyamvadt élete végéig jól fog élni. Ez kristálytiszta nerlogika, mint ahogyan az is, hogy az ifjúsági zenebona csilingelő világát odahagyva ennek a Filipnek ilyen brezsnyeves szemöldöke nőtt, és fölfedezte magában azt a nem létező képességet és tudást, hogy ő értene a történelemhez (is). Hogy Káslerrel összetalálkoztak ezek ketten, máris itt van nekünk, hogy a Filip már nem is egy filmet, hanem egész sorozatot készít (igen jó pénzért) az Aranybulláról, és a munkát Kásler felügyeli, hogy úgy ne mondjuk, progyuszrekedi végig, és garantált is lesz a soha nem volt siker. Akárha az elkúrós filmalkotásnál.
 
No most, lehetne itt nekünk nyafogni, de az már késő volna, és nem is hős férfias, ami nem akarunk lenni, de azt követeli a haza. Csupáncsak annyi van, és ez nem kevés, hogy láthatjuk, miként tegnap is lemondóan konstatáltuk, hogyan lakják be ezek valaha volt, jobb sorsra érdemes hazánkat. Így. Itt van nekünk ez a két ember, akik ebben a formában sehol máshol, és soha máskor, csakis itt, és csakis ekkor formálódhattak ekképp meg, és egymásra találásuk abban a folyamatban, amihöz egyikük sem ért – filmalkotás – példázza, miért jutottunk oda, ahová, és amiért voltaképp már senki nem is felelős. Ez maga a bús, magyar sors olajban a falon, eljövendő korok örök tanulságául, miszerint, hogyan kell szétcseszni mindent Hát, így.
 
 

nepszava.hu
Még 200 milliót kap Rákay Philip Petőfi-filmje / 2022.04.11.
Nem volt elég rá négy és fél milliárd forint. - ... a produkció korábban 4,5 milliárdos gyártási, 85 milliós gyártás-előkészítési és 10,1 milliós forgatókönyv-fejlesztési támogatást kapott. A közvetett állami, azaz adókedvezmény-rendszeren keresztül igénybe vett támogatással együtt az alkotók 6,1 milliárd forintért készíthetik el az eddigi legdrágább magyar filmet.

 

Kapcsolódó cikkeink:

rakay-orbanRezsifilip / Készült: 2022.03.26
Az ördögi Zelenszkij a magyar ellenzékkel kart karba öltve, Soros és természetesen Gyurcsány vezérletével dolgozik a démoni terven, ami az, hogy a stratégiai nyugalomból kirángatva kies hazánkat háborúba taszítsa. Mindebből pedig egy dolog fakad, hogy április harmadikán Orbánra szabad szavazni csakis abból a megfontolásból, hogy kizárólag „ő tudja az ország békéjét és biztonságát garantálni”. Még továbbá ők így együtt (Zelenszkij és a magyar balos haverjai) veszélybe sodorják a rezsicsökkentést, és kies hazánk azonmód megfagy. Gyáraink és üzemeink leállnak, autóinkba nem jut benzin, és mindmeghalunk.

7j4aylqxd2iA sárvári ipszilon története / Készült: 2022.03.20
A NER-ben a magyarkodását szeretjük legjobban minden nagyszerűsége mellett, és azt is kiváltképp, amikor mindez keresztény. Ez a két lényegi tulajdonsága egyesülve a március 15-re mint ünnepre telepedő műpátosszal elképesztő dolgokat szül nekünk, például huszárnak öltöztetett Rogán-gyerekekkel vagy Orbán beszéddel a téren. De van aztán, amit a véletlen hoz, a dolgok szerencsétlen együtt állása, de amiből mégis olyan habverés kerekedik, hogy megörökíteni muszáj gyermekeink és unokáink számára tanulságul és mulatságul, ha netán olyan korban élnek majd, aminek nincsen tömjén szaga és átlőtt magyar szíve kardcsörtetéssel elegyest.

Bi_201805143Ne várd a májust / Készült: 2022.01.10
Csípős, de csendes hétvégénk volt, Neria keleti-déli tájékain havazott. Mért ne havazott volna, hiszen tél van. Szolnoknál feltűnt a népeket napok óta lázban tartó fekete párduc, aki szinte szellemként közlekedik ide, s oda, vizsgálják a lába nyomát, hogy igazi-e. De senkinek az eszébe sem jutott, hogy Bagira ő, aki keresi a Maugliját, hogy a mese az életünkbe költözött, mert mi ilyen megátalkodottak vagyunk. Hogy csak a pénz, csak az Orbán. Kiölték belőlünk a gyereket és a csodát. Nyugaton nem volt hó, az itteniek melankolikusan néztek ki a szürkén laffogó felhőkre, és azon tűnődtek a nagy spleenben, hogy most már soha nem történik semmi ebben a földi életben.

orvosbaroKásler szerint a világ / Készült: 2021.10.27
A magyar egészségügy alapja a kereszténység – jelentette ki Kásler Miklós miniszter egy díjátadón, amivel azt a kényszerképzetet keltette az emberben, hogy létezik időutazás, és elrepültünk mi együtt valahová nagyon messzire. A XXI. században egy vallási fanatikusra bízni életünket és/vagy halálunkat, nem jelent jót az álmoskönyvek szerint, de majd a végén megtudjuk az igazi megfejtést. Amikor a tízparancsolat betartásától remélte a betegségek elkerülését és a gyógyulást, akkor azt hihettük, volt egy rossz pillanata, azóta viszont kiderült, hogy ez a pillanat végtelenül hosszú.

1264812Légy fegyelmezett! / Készült: 2020.11.28
Azt mondja Kásler sámán, hogy a kormány járványügyileg mindent a megfelelő időben, és mindent a lehető legjobban tett, egyenesen nem tudott hibázni. Mint ahogyan most is képtelen erre. Hogy a vírus letarolta az országot, annak kizárólagos oka, hogy az érettünk hozott intézkedéseket nem tartjuk be, mert fegyelmezetlenkedünk erősen. Mit mondjunk, nem vagyunk képzett utcai harcosok, ökleinket vigyorogva nem meresztjük magunk elé majomként pózolva, és olykor elfutunk a kutyánk után messzi vidékekre, majdnem a sarokig is. Fegyelmezetlenségünk határtalan. Nem imádkozunk illőn és kellő gyakorisággal, illetve a tízparancsolatot sem követjük minden alkalommal.