Hírek

Demeter, a kultúrán kívüli ember

7zzwt96kqsmDemeter Szilárd szereti a magyar kultúrát. Ez – mivel annak korlátlan pénzügyi ura – megnyugtató, de kiábrándító is egyben. A magyar kultúrát a magyar ember – nem fideszi, hanem anyai és apai ágon – nem szereti, hanem ő maga a magyar kultúra. Benne él, az a lélegzete neki, a szíve dobbanása, azzal és abban születik és hal meg. A magyar kultúra a magunkfajta magyar embernek a házfalakról csorgó vöröslő fájdalom, a piros, rakás falucska és a Krúdynál gőzölgő velőscsont. Ilyképp, ha Demeter szereti a magyar kultúrát, akkor azt kizárólag olyan szemmel teheti, mint ahogyan mi szeretjük a franciát, oroszt vagy akármilyet, érdeklődve hajolunk föléje, mint annak idején Szerb Antal, akit és a hozzá hasonlókat viszont Demeter nem szeret. De erről majd később.

Sokan vannak ezzel úgy, hogy minek egy ilyen alakkal foglalkozni, van ennél nagyobb bajunk is, hogy mit lop el Demeter gazdája, ki ellen uszít, vagy épp, hogy miért konyul le a saját fülünk. És mégis szólni kell, mert amíg a gazda anyagi javainkat, jogainkat, hitünket és gyermekeinket sajátítja ki, ezt a Demetert azért ültette a nyakunkra a magas hivatalban, hogy – mint fentebb vázoltam – a lélegzetünket jelentő kultúránkat verje szét és alakítsa át a saját szája íze szerint, amiben az a baj, hogy nincsen semmiféle íz a szájában. Demeter feladata a rá bízott temérdek pénzzel az, hogy megnevelje az elhajló és nem kellően alázatos magyar írókat, kijelentve, hogy amit az asztalra tesznek, szar. De, hogy mit várna például az amúgy évente Nobel várományos Nádastól vagy épp Krasznahorkaitól, azt elmondani nem tudja.
 
Ehelyett annyit mekeg, hogy a magyar írók tegyenek már le valamit az asztalra. Neki tetszőt. Nos, ezen a ponton tényleg csak utalás szintjén, mert a két ember formátumban össze nem mérhető, feldereng egy pillanatra Aczél György alakja, majd tovaúszván sokkal kiábrándítóbb közegben találjuk magunkat máris. Mégpedig Zsdanov alakja dereng át a ködön, és felszólítása egyben, hogy írók, alkossatok remekműveket. Demeter, amikor ilyen felszólításokkal él, miszerint az írók tegyenek már le valamit az asztalra eszerint zsdanovi szellemben, azt tételezteti vélem, hogy bár szereti a magyar kultúrát, de Füst Milánt sem ismeri, aki bőségesen mesélt nekünk az alkotás-írás lélektanáról, amikor a kivételes helyzet, a tökéletes pillanat, és az egész szervezet együttes harmóniája, ha úgy tetszik, a véletlen hozza el a művet.
 
Mindezzel együtt és emiatt sajnálatosan az látszik, hogy az a magyar művészet, amely önerőből ért el elismerést külföldön is a példákat nem sorolva, Demeter szemében, mivel egyrészt nem ért hozzá, másrészt, mert pártkatona, semmit sem ér. De nem tud követendő példát vagy mintát felmutatni, mert azok az írók, akik világnézetileg neki és Orbánnak megfelelnek, egyszerűen értékelhetetlenek, nincsen jobboldali remekmű most sem, a baloldali kultúrterror alól felszabadulva sem, és nem azért, mert esetleg nincsen elkötelezett tehetség, hanem azért nincs tehetség, mert a szerző elkötelezett. Ha értjük az ellentmondást. Mivel remekmű csak szabadságból születhet, a NER pedig nem szereti a szabadságot, máris látjuk Demeter korlátoltságának okait.
 
De még, ha nem volna is az – pedig az –, ilyen habitussal ilyen székben ülni nem lehet. Egyáltalán, normális országban ilyen székre, amiben ő csücsül, nincsen szükség, mert a kultúrának – ha már – megvan a maga szerves élete, az irodalom is köszöni, ha békén hagyják, aztán jönnek a művek, amelyekről majd az idő, és nem Demeter és Orbán állít ki minőségi bizonyítványt. Momentán viszont Demeternél van a pénz, amit nem győz hangsúlyozni, és ezt a részt nem árt szó szerint idézni: „Rettenetesen sok pénzt költünk a kortárs irodalmi életre. Csak a PIM-ből évente ötszáz millió forintot fizetek ki kortárs irodalmi szerzőknek, alkotóknak.” – No most, képzeljük el Demetert a kasszánál, amint könyökvédőben fizeti ki saját kezűleg a pénzt, másrészt ne sajnálja, nem az övé, a miénk, mi fizettük be. Úgyhogy csönd legyen.
 
Harmadrészt pedig az íróknak cuzammen kifizetett évi ötszáz millióról annyit, hogy egy darab futballista éves jövedelme eddig az összegig adómentes. És végezetül: mi az az ötszáz millió az ezermilliárdos lopásokhoz képest, Mészáros fél napi keresménye ennyi. És ezen túl az a dilemma is támadt, hogy mi ez az egyes szám első személy, mintha a sajátját adná, és itt látszik meg Demeter habitusa, aki ezek szerint élet-halál urának képzeli magát ebben a közegben, és az a sajnálatos, lehet, hogy az is. Demeter járkál föl és alá a magyar kultúrában, ha megengednek egy ilyen képes képtelenséget, és a csizmája szárához veri az ostor nyelét. Mint a Leggyengébb láncszem című hajdani műsor, illetve az arról készült Gálvölgyi paródia. Úgy pöckösködik ez a Demeter, aki szerencsére szereti a magyar kultúrát.
 
Nem kellene, senki nem kérte erre Orbánon kívül. Muszáj viszont még ettől a zupás őrmestertől idéznem: „Megpróbálom felrázni őket, teljesítménykényszer alá helyezni a szcénát. Megértetni, hogy nem alanyi jogon jár a támogatás, tegyenek már le valamit az asztalra ezért a sok pénzért. Meg egyáltalán, hogy száz év múlva is legyen magyar irodalom. Ezért muszáj beleállnom, kimondanom ilyen egyenesen a dolgokat.” Ez ugyanabban az interjúban hangzott el, mint az eddigiek, és innen meg azt látjuk, hogy Demeter ténykedésétől függ a magyar irodalom jövője, élete vagy halála. Nos, ezen a ponton az ember óhatatlanul elröhögi magát, majd kicsordul a könnye, hogy mivé lett ez az ország, hogy kik ülnek a nyakunkon. Mert ez az egész erről szól, nem egyébről. Hogy hogyan igyekeznek lerágni a csontjainkról a húst.
 
 
 

Kapcsolódó cikkeink:

dsz_articl4Demeter húszra lapot kért / Készült: 2021.09.11
Amit már jónéhányszor elmeséltem, mint a NER erkölcsi és kulturális fölényének biztos lenyomatát, az az arrogáns, lenéző, harsány és tapló stílus. Erről eleddig csak a lakájmédiát lehetett felismerni, amelynek egy a nyelve: a kommunista agitpropba ojtott fasiszta frazeológia, keverve az útszéli galerik jasszával. Ez olyan elegy, amit aztán egyként használnak televíziókban, rádiókban, nyomtatásban és az interneten is. Felfedezhető benne a Szabad nép és a Wölkischer Beobachter egyként, ezidáig azonban csak a KESMA slapajai használták főszerkesztői jóváhagyással, bár elnézve például Bencsik munkásságát vagy Gajdics Ottóét, ők sem magasabb nívó annál, mint aki egy mínuszos hírt sem tud megírni.

dsz_articl4Demeter früstökre / Készült: 2021.09.08
Sok minden kiderült Demeter Szilárdról már eddig, tegnapi szösszenete után pedig még az is, hogy otthon van a marxizmus-leninizmusban, amikor azt vizionálja, hogy például Gálvölgyi Jánost fölfalja majd mondjuk valamely freSZFE-s növendék, akit most tenyészt a libsibolsikomcsi intézmény, amely ráadásul a CEU-tól kapott helyet, hogy képezze a buzi forradalmárokat vagy forradalmár buzikat. Ebből is kitetszik, hogy az élet meglehetősen összetett dolog, de olyannyira, hogy ez a Demeter nem is igazán tudja átlátni a maga teljességében.

szabadsag-vyNemzeti ripityom / Készült: 2021.03.11
Demeter Szilárd lesz a Fidesz Aczél elvtársa. Csak nem olyan látókörrel és műveltséggel, Demeter inkább ilyen ideológiai samesz lesz a kultúrában, éles szájélű gonosz ávós és átnevelőtábor-parancsnok. Irodalmi életünkben már teljes a pitiáner dúlás, most azonban a könnyűzene is az irányítása alá kerül, bimbóznak majd ki a sok ákosok, vastagcsabák, vargaviktorok és nagyferók. Demeter Szilárd kap huszonhárom milliárdot, hogy létrehozzon egy könnyűzenei központot, amely a könnyűzenei stratégia megvalósításáért felel, ennek pedig az a lényege, hogy a közép-európaiság gondolatát tartalommal töltse fel.

20170421dem8Fordítva / Készült: 2020.11.29
Cikket írt Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója az Orgión.