Hírek

Nem feledjük az Eliost

orban-tiborc4Végelszámolás alá került Tiborcz István (Orbán Viktor veje, Orbán Ráhel férje) hajdani vezérhajója, az Elios, amely Európában is elhíresült. OLAF, Európai Ügyészség és hasonló körökben, hogy a drága apósnak, a szerető apának, mindnyájunk rajongott minielnökének adófizetői pénzből kellett kiegyenlíteni a számlát, ami bűzlött a korrupciótól. S habár mindannyiunk imádott minielnöke, valamint a veje, tehát a leányának az ura azt hiheti, ezzel a dolgok elsimultak, ám ez csak a felszín, amíg hallgat a mély. Spanyolország nincs annyira messze és Brüsszel sem, illetve a második rendszerváltás sem.

Tudjuk ugyan, de mégis, hogy el ne feledjük, elevenítsük fel, hogyan lopta meg Brüsszelt, tehát az osztrák és magyar adófizetőt, így téged is, én nyájasom, Tiborcz István (Orbán veje, etc.). A most beszántás alatt lévő cég Orbán második eljövetele után rendkívül sikeres volt a közbeszerzéseken, sorra nyerték el a közvilágítás felújítására kiírt, főként uniós finanszírozású pályázatokat. Az Elios munkáját több településen is kifogásolták, de a minőségi kifogások mellett az is felmerült, hogy a közbeszerzési eljárások irányítottak voltak, a pályázatok nagy részét pedig úgy írták ki, hogy az Elioson kívül senki, vagy csak nagyon kevés más cég tudott megfelelni a feltételeknek.
 
Mivel a korszerűsítéshez uniós pénzeket is igénybe vettek, ezért az Európai Unió Csalásellenes Hivatala (OLAF) nyomozást indított. Az OLAF által vizsgált harmincöt pályázatból tizenhétnél úgy találták, hogy szervezett csalási mechanizmust építettek ki a pályázatok kiírásánál. Az OLAF 2017 decemberében zárta le e vizsgálatot, és a meghozandó intézkedésekre vonatkozó ajánlásokkal együtt megküldte a magyar hatóságoknak a jelentést. Végül azonban semmilyen büntetőjogi felelősségrevonás nem történt. A projekteket aztán nem uniós forrásból, hanem a magyar adófizetők pénzéből finanszírozta a kormány, amelybe az OLAF-nak így nem volt beleszólása.
 
A magyar ügyészség nem talált szabálytalanságokat a közbeszerzésekkel kapcsolatban. Itt tartottunk eddig, most pedig végelszámolják a céget, amelyik megtette a kötelességét, tehát mehet. Ez a kötelesség pedig, hogy általa ki lehessen lopni a közösből egy rakat pénzt. Ilyen szisztéma alapján működnek a lélegeztetőgép-bizniszben részt vevő vállalkozások, a Sinpoharm buli, voltaképp erre a metódusra épül a Fidesz maffia, de vannak finomabb változatok is. Például Mészáros Mátrai Erőműve, amit megvett, kipakolt belőle pár milliárdot, majd az állam – tehát te, én nyájasom – visszavásárolta tőle, nehogy megfeküdje a pénztárcáját a működtetése.

Jó, ha ezt alaposan a fejünkbe véssük, hogy minden ilyen ügylettel bennünket lopnak meg, a mi bőrünkre gazdagszik a galeri. Például nem akarnék hangulatot kelteni Mészáros ifjú férj ellen, de olyan jó volt látni, ahogyan kapott több mint háromszáz milliárdot a Déli Körvasútra, másnap meg rohant szállodát vásárolni Egerbe. A két ügylet között talán nincs közvetlen ok-okozati összefüggés, de Mészáros így működik. Illetve még úgy, hogy kap állami támogatást az így megszerzett szálloda felújítására. És akkor azt hiszik, a pénz így tisztára van mosva, izgulni nincs mit.
 
Tiborcz is vélheti úgy, hogy az Elios eltüntetésével a bűne is eltűnik, ahogyan ő is a családjával Spanyolországba, viszont sajnálkozva kell közölnünk, hogy a Föld összement. Ábrándos filozófusok világfaluról értekeznek, ami Tiborczra lefordítva annyit tesz: nincs hová bújni. És ez vonatkozik mind az összes tolvajra és illiberális prófétára. És most, hogy így tisztába tettük a jövőt, nézzünk valami vidám helyet. Például a vadászati csicsakiállítást. Semjénnek jegyezzünk meg annyit csak, ennek is át lesznek nézve a számlái. Tizenkét, rohadt hosszú év dokumentumait kell átnyálazni, de ne tessenek aggódni, lesz rá idő és energia.
 
 

telex.hu
Rogán Antal és Mészáros Lőrinc bizalmasainak titkos külföldi üzleteire is fény derül a legújabb offshore-kiszivárgásban / 2021.10.03.
Titkos offshore cégekről került ki közel 12 millió bizalmas dokumentum, amelyeket aztán a világ eddigi legnagyobb újságírócsapata dolgozott fel. A Direkt36 is részese volt a munkának, és kiderítette, hogy offshore cége volt többek között olyan befolyásos kormányközeli figuráknak, mint Kertész Balázs és Jászai Gellért. - Éjszakába nyúlt egy parlamenti ülésnap 2016 május végén: az offshore cégek elleni fellépésről vitáztak a magyar képviselők. Az apropót a nem sokkal korábban kiszivárgott Panama-iratok adták, amelyek addig soha nem látott részletességgel tárták fel, hogyan rejtik el vagyonukat különböző egzotikus országokban a világ vezető politikusai, nagyvállalkozók, hírességek és bűnözők. - Míg Dömötör a kormány offshore-ellenes intézkedéseit taglalta, nyolcezer kilométerrel távolabb, a Brit-Virgin-Szigeteken egy offshore szolgáltatásokra szakosodott cég épp az utolsó simításokat végezte egy befolyásos kormányközeli ügyvéd, Kertész Balázs karibi cégvásárlásával kapcsolatban …

hirklikk.hu
214 szobás szállodát vett Mészáros Lőrinc / 2021.09.30.
Az OPUS GLOBAL Nyrt.-hez tartozó Hunguest Hotels vételi szándéknyilatkozatot tett a négycsillagos Hotel Eger & Park szálloda száz százalékos tulajdonjogának megszerzésére – közölte a Hunguest Hotels. - A tájékoztatás szerint az akvizíciót követően a Hunguest Hotels a legjelentősebb turisztikai szereplővé válik a térségben, az egerszalóki Saliris Resort Spa & Conference és a fejlesztés alatt álló egri Hunguest Hotel Flóra mellé csatlakozik a szállodalánc legújabb tagjaként a Hotel Eger & Park – közölte a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Hunguest szállodalánc.

Kilométerenként 56 milliárd foritnból újítják fel a vasútvonalat - 2021.09.26. - Kilométerenként csaknem 60 milliárd forintból újíthatja fel Mészáros Lőrinc egyik érdkeltsége a kelenföldi és a ferencvárosi pályaudvar közötti vasútvonalat. Erről elsőként a G7.hu gazdasági portál számolt be. A 338 milliárd forintos beruházásban két megálló építése is szerepel. Az RTL híradónak nyilatkozó közlekedési szakértő szerint ennyi pénzből akár alagútban is futhatna a vasút. A kormány komolytalannak nevezte a bírálatokat, amit azzal indokolnak, hogy egy sűrűn lakott területen jóval drágább a vasútépítés. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/kilometerenkent-56-milliard-foritnbol-ujitjak-fel-a-vasutvonalat

g7.hu
Bécsben főpályaudvar is kijött annyiból, mint amennyiért Budapesten Mészáros Lőrinc pár kilométer vasutat fejleszt | G7 - Gazdasági sztorik érthetően / 2021.09.24.
Nemzetközi példák alapján nehéz belátni, miért kerül annyiba a Déli Körvasút egyik szakasza, mint amennyit az állam a teljes magyar vasúti rendszerre költ egy évben. - Közlekedési szakemberek sem akartak hinni a fülüknek, amikor a Kelenföld és Ferencváros pályaudvar közötti vasúti vágányok bővítését közel 338 milliárdért nyerte el a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó V-Híd Építő Zrt. A nyertes ajánlat olyannyira túlzónak tűnik, hogy egy nagyságrenddel alacsonyabb lehet a munkák valós értéke: a téma érzékenysége miatt név nélkül nyilatkozó szakértők úgy gondolták, egy ilyen munka ára valahol 30-50 milliárd forint lehet legfeljebb.

 

Kapcsolódó cikkeink:

orban-mesza5Ha a kilopott állami vagyonból valami veszteséges, azt visszavásárolja „Mészárostól” az állam / Készült: 2019.11.21
Nincs beszédesebb ügylet annál, amire a Mátrai Erőmű Zrt. esetében Orbán állama készül. Mivel az erőmű veszteséges lett, ezért az állami MVM Magyar Villamos Művek ZRt. a 72,66 százalékos tulajdoni hányad visszavásárlására készül. Orbán strómanja, Mészáros Lőrinc, akinek nevén az Orbán-család kilopott vagyonának egy jelentős része fut, csak addig marad egy-egy lenyúlt cég tulajdonosa, amíg az nyereséget termel. Ha veszteségessé válik, akkor visszavásároltatják az állammal, hogy a veszteség a magyar népé, a haszon az Orbán-családé legyen.

tiTiborcz, a gazdag közlegény / Készült: 2019.05.06
Tiborcz István nem közszereplő, magánemberként szólították meg az utcán, és bár egy átlagembernél jobban, a közszereplőkhöz hasonlóan kell tűrnie a média figyelmét, de csak keretek között, a célpontos anyag pedig túlment ezen.

nari_lampasÍgy mentik Tiborczot: inkább nem kérjük az EU-támogatást / Készült: 2019.02.13
Miután az OLAF szabálytalannak ítélte az Elios-lámpacseréket, a kormány visszavonta a támogatási igényt. Így az adófizetők finanszírozzák a korrupt beruházásokat.

orban-tiborc4A falopás után a rendőrség elsikálta Tiborcz Elios ügyét is / Készült: 2018.11.08
Bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást a rendőrség Orbán Viktor vejéhez, Tiborcz Istvánhoz köthető Elios ügyében. Az Orbán Viktor és családja által vezetett maffia ebben az ügyben úgy döntött, hogy elrendelteti a nyomozást TIborcz cégével szemben, az OLAF (Európai Csalás Elleni Hivatal) jelentése miatt, mivel annak elhallgatásánál jobbnak látszott az, ha a magyar hatóságok eljátsszák a vizsgálatot és megállapítják Tiborcz István ártatlanságát.

polip_szofe4Maffiamódszerekkel dolgozhattak Tiborcz Istvánék / Készült: 2018.02.19
Maffiagyanús, szervezett bűncselekmény-sorozat, az elmúlt 27 év legsúlyosabb, a legmagasabb szintet is elérő korrupciós ügye – így jellemzik az ellenzéki pártok az Orbán Viktor miniszterelnök vejét, Tiborcz Istvánt érintő Elios- botrányt. Az ügyet az amerikai The Wall Street Journal robbantotta ki még januárban, amikor megírták: súlyos szabálytalanságokat tárt fel az Európai Unió csalás elleni hivatala (OLAF) az Elios Innovatív Zrt. által 2009 és 2015 között elnyert, uniós forrásból fizetett közbeszerzésekkel kapcsolatban.