Hírek

Háttal feloldozás

Részletek
Készült: 2019. június 16. vasárnap, 05:01
Print 
Találatok: 1851

28204947_1fmTudja valaki milyen ital dukál árulás, besúgás és gerinctelenség feledésére? Én nem igazán. Talán pálinka? Kevert? Fröccs? Kőbányai? Vagy révbe érvén Chivas Regal? Nagy Csótány Ferenc ismeri a titkot, mert elmondása szerint megitták, amit ilyenkor kell, és most már nincs akadálya annak, hogy egy színpadra álljanak Vikidál Dalos Gyulával a rendszerváltást ünnepelni, s egyben hamis szobrot faragni Orbánnak. Azért ehhez pofa és gyomor kell.

Újszülöttek számára: Vikidál Gyula 1981 és 1986 között Dalos fedőnéven volt pártállami besúgó, erre ittak feledésig a Csótánnyal, így hárult el minden akadály a holnapi koncert elől, aminek mit ád Isten és a NER, “Szabadság” a neve. A Csótány a házigazdája, és azért ez így elég mókás, de milyen más is lehetne, ha ódzkodunk a siralmas jelzőtől meg a röhejestől is. Én nem tudom, ki hogyan van ezzel, de léteznek el nem évülő bűnök. Gerébnek sem bocsátottak meg soha.
 
Sőt, ha belegondolunk, a NER kompatibilis manusok, akik esetleg olvasnak még Pál utcaiakat – nem sok lehet, de tegyük fel -, szívük mélyén úgy vannak vele, Gerébnek el kell pusztulnia. Ezzel szemben az ő kommunistájuk jó kommunista, a pártrovatvezető most harcos, komcsizó újságíró, az ifjú gárdista nemzeti érzelmű főszerkesztő, a besúgó pedig prédikátor. Végzetesen összekeveredtek itt a dolgok, s hovatovább már csak az ocsú maradt.
 
Egyébként ez a Vikidál Dalos azért is különösen delikát manus, mert már 1990-ben a Fidesz csapatában futballozott Orbán jobbján. Tudom, mert ellenem játszottak. Az ismeretség lehet, megvolt a III/III-as ügyosztályról, ahogyan egymás mellett álltak sorban egyetlenünkkel a jelentésükkel. Vikidálról kiderült, most vedelhet miatta a Csótánnyal, Orbánból miniszterügynök lett, és a pártja nem engedi, hogy megtudható legyen róla az, ami. Minden papírt elzártak ugyanis.
 
Lehet, már le is darálták. Így, ilyen munícióval örüljünk a holnapi “Szabadság” koncertnek a kerítések mögött. Látva, hogy a cezúra elmaradt, és talán ennek köszönhetően is vagyunk ugyanott, mint harminc évvel ezelőtt. Semmi nem változott, csak öregebbek lettünk és a fülünk lekonyul amellett, hogy méteres szőrszálak nőnek belőle. Összefoglalva: szarrá ment az életünk, a gyerekeinké is, az unokáinkét pedig épp most rohasztják el.
 
A pártállami besúgó feredőzik a dicsben a színpadon, élteti a hasonszőrű miniszterelnökét. Így jár az, aki nem néz szembe a múltjával, a kollektív tudatalattijában pedig ott fortyog a gőgös nacionalizmus a fasizmussal, nácizmussal elegyest kommunizmussal fűszerezve, és ilyen szar jön össze belőle, mint a NER. És az eszméket feledve nézzük, mi materializálódik belőle, mit mutat a mellékelt fénykép.
 
Egy padsort mutat Velencén. A tó partján ott sárgállik a kurva sok műanyag ülő alkalmatosság háttal a víznek, hogy az elpihenő embert ne zaklassa fel a tó, a rajta zajló élet, siklások és sikkantások, pancsolások és fulladások. Ehelyett a part kihalt pusztaságát ajánlja fel szemlélődésre, amit rendezett sorban lehet abszolválni, katonásan, egy ütemre, gondolatok és ingerek nélkül, amik ártalmasak az egészségre, ahogyan a túlzott agyi tevékenység is.
 
Elmerenghetünk azon, mit akart mondani a költő, amikor ezt megálmodta. Talán a bús, magyar sorsot akarta mondani a költő, ahogyan a pöttyös seggű organizmusok ott rohadnak meg a padon. Bármi történhet a tavon, ők meredten bámulják a kiégett füvet maguk előtt a térkövekkel. Mindeközben eltelik a nyamvadt életük, és holtan fordulnak le az anyaföldre, még csak ki sem kell végezni őket, mint Josef K.-t, akinek szintén az volt a bűne, hogy nem kérdezett.
 
Kevés találóbb szimbólum született, mint ez a széksor, ha alkotója nem erre gondolt, akkor is. Mert a költő, aki megálmodta a csodát, csak a közbeszerzésre koncentrált, mindeközben a rongy emberek fürödnek a fényben, a jómunkásemberek élete pedig elfolyik, mintha soha nem is lett volna. Bálint György – akiről újságíróiskolát neveztek el valaha, s nem tudom, ez megvan-e még, mert szükség már nincs rá – azt tanította a világ összes slapajának, hogy az nem újságírás, ha a társadalom arcába köpünk.
 
Milyen igaz. Viszont arra nem okítják a slapajt, mi van akkor, ha ezzel szemben folyamatosan az ő arcába köpnek. Bálint György is munkaszolgálatban halt meg nagy szelídségében, miközben korának Csótányai és Dalosai – mint ezek is – bokát csattogtatva, igenis kegyelmes úr, ilyenek, élik/élték vidáman a nyamvadt és elvtelen, gerinctelen életüket. Ez okozza, hogy egyre nehezebben tartom magam tanár úr bölcs útmutatásaihoz, mert lám, ő is mire ment vele. Körben forgunk a trágyában száz éve.
 
 

hvg.hu
Nagy Imre unokája: A diktatúra a nyakunkba liheg / 2019.06.16.
Jánosi Katalin harminc évvel ezelőtt nem gondolta volna, hogy lesz egy új önkényuralom Magyarországon. A Nagy Imre Alapítvány kurátora a hvg.hu kérésére visszaemlékezik, mi történt az újratemetéskor, amit ő nem is hív újratemetésnek. A Hősök terén összegyűlt tömeg emelkedett némasága, a nemzet lelkiismeretének hangjai, a gyász és a tisztelet nagy emberi kárpótlást nyújtottak neki 1989. június 16-án. De – veti fel – talán mégsem Orbán Viktorra kellett volna bízni a feladatot, hogy szóljon az összegyűltekhez. Elmondja azt is, mi bántotta igazán abban a beszédben.

huppa.hu
Die Presse: Orbán már Nagy Imre újratemetésekor is egy troll volt / 2019.06.14.
Ezzel a címmel közölt cikket a konzervatív bécsi lap Rásky Béla bécsi születésű magyar történész, jelenleg a Bécsi Wiesenthal Holokauszt-kutató Intézet vezetője tollából. - A szerző emlékeztetett Orbán Viktor politikai karrierjének kezdetére, a Nagy Imre újratemetése alkalmából mondott beszédre, amelyben szakítást követelt az addigi rendszerrel, noha előzőleg a szónokok békülékenyebb hangnemben állapodtak meg, arra számítva, hogy a reformra hajló kommunistákkal együtt, jogszerű módon haladják majd meg a diktatúrát, és megállapította, hogy a beszéd már akkor is heves vitát váltott ki.

hvg.hu
Iványi Gábor: Boldogok, akik nem élték meg, mi lett a rendszerváltásból / 2019.06.14.
A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség alapító lelkésze is ott volt harminc évvel ezelőtt Nagy Imre és mártírtársai újratemetésén. Iványi Gábor azt mondja, a fájdalom friss könnyeit látta az elhunytak szeretteinek arcán, Orbán beszédére pedig nem igazán emlékszik a Hősök teréről. De már akkor sejteni lehetett az autokrácia való hajlamot a kormányfőben. Interjú.