Hírek

Biankó hűtőmágnes

lezer344Mókás egy hely ez a mi országunk, főleg így választások idején. Ilyenkor összesűrűsödik benne az élet, és kicsapódik az esszenciája, amely a téboly maga, diliház karneváli jelmezben. Lázár János is járta Hódmezővásárhely utcáit, ide-oda becsöngetett, és hűtőmágnest osztogatott a szerencséseknek. Ez két szempontból is delikát. Egyrészt, alapos listája lehetett ennek a Lázárnak, mert biztosan nem kockáztatta, hogy egy morcos polgár a pofájára vágja az ajtót, vagy valami gyalázatosabb dolgot műveljen vele.

Emellett is elég röhejes azonban, hogy, mint kiskölkek húsvéti locsoláskor, járja a várost áldozatokra lesve. Ennél lejjebb nincsen. Azért elsősorban, mert a baráti lakásokba csöngetés nem egy vaszisztdasz, az csak cirkusz, mert teszem azt, ha valami magamfajtához csöngetne be, hogyan járhatna akkor, hogy lekonyulna a füle, és csak annyit is érne. Tehát, röhej az egész, pofon a szarnak, viszont bizonyítéka újólag annak, hogy ilyen országban élni nem nagyon érdemes, hacsak nem egy barlangban vagy fa tetején, hogy békiben hagyják az embert.
 
Aztán ez a hűtőmágnes is, amelyet megkaptak ugyan, de olyan ígéret fejében, hogy a Fideszre szavaznak. És, ha mondjuk, vasárnap valami csoda és megfontolás miatt mégis másra kerülne az a nyüves iksz, akkor visszavinnék a mágnest Lázárnak, hogy ők nem méltók rá? Mondjuk, mágnest osztogatni biankó módon nem egy nagy kockázat, de nem tudjuk, mi áll azon a mágnesen, ugye. Olvastam, láttam vagy hallottam valahol, hogy a hűtőmágnes a legszemetebb ajándék, amit nyaralásból visszatérve barátainknak adhatunk.
 
Ez arra figyelmezteti őt szünet nélkül, hogy mi milyen csudás messze vidéken héderezetünk, míg ő viszont itthon rohadt a NER örömei között. Lázár mágnese nem tudom, honnan ered, lehet, Habony hozott sok-sok ibizásat, s azt osztogatja. Ez arra is inti a megajándékozottat, hogy vigyázzon a szájára, míg, ha egyszerűen csak Fidesz logó van rajta, az is alkalmas ugyanerre. Mindenesetre röhejes ajándék vagy szerelmi zálog, de öltek már a történelem során kevesebbért is, lehet, ezért is fognak, mert sajnálatos módon késztetés az van rá.

 
És amíg Lázár mágneseket osztogatott, Orbán viszont kitartóan hazudott tovább, mint a vízfolyás, éppen úgy. Most jelesül azt, hogy az Unió elveszi a gazdák pénzét, s a migránsoknak adja. Ilyenek jönnek elő belőle teljesen koordinálatlanul, hogy emiatt a magyar gazdáknak nemet kell mondaniuk a bevándorlásra, és ennek is annyi értelme van legalább, mint a hűtőmágnesnek. Se több, se kevesebb. Járják az országot még két napig, ott lesznek minden kilométerkőnél lehetőleg minél nagyobb blődségekkel, hogy kibírni már alig is lehet.
 
Védekezni úgy lehetne ellene, mint Fülöp úr tette még kölökkoromban, amikor anyámék háza töviben minden éjjel megállás nélkül rakodták a kavicsot baromi hangos gépekkel. Fülöp úr pedig egy szerelmes éjszakán, miután meglocsolta a bátorságát, kiállt a negyedik emeleti ablakba, és beleordította az éjszakába az összes kínját, akárha Frédi vagy Béni, hogy aszongya: a kurva anyátok, alunni akarok! Akkora hangja volt, hogy egyből leálltak a gépek.
 
Viszont odasétált az egyik markoló kezelője, és csendesen Fülöp úr képébe mondta az igazat: te barom, nagyobb zajt csapsz, mint a gépek. Ekkor lett csend. És a történelmi példabeszéd arra int minket, nem biztos, hogy annak van igaza, aki a leghangosabb. Igaz ez Orbánra, és rám is természetszerűleg. Mert azzal például kezdeni semmit nem tudok, hogy már a győri járási kormányablak mosdójában sem tudják kitörölni a seggüket az ügyfelek, mert nem futja klozettpapírra. Pedig az erre szánt pénzt nem vette el az Unió és nem adta a migránsoknak, és mégis valahol máshol van.

Ez minden biankó mágnesnél jobban mutatja nekünk, kire nem szabad szavazni. De foglalkoznak ilyennel a népek? Egyáltalán nem. Csak örülnek a szaros mágnesüknek, és itt a vége. Főleg, ha hozzátesszük, hogy a nemlétező köztársaság elnöke akkor, amikor mindenki a választásokon rugózik, egy méhkas az ország, pecázgat csendben, és bávatagon a horgászat fontosságáról értekezik. Ilyen uniós dolgokról szava nincs, Strachéról nem mesél. Itt az élet úgy zajlik, hogy a polgár megkapja a mágnesét, pecázik, Orbán pedig zavartalanul lop tovább. Sok értelme nincs így ennek az egésznek. Mindmegdöglünk tehát.
 
 

444.hu
Orbán: A liberális világmaffia beavatkozása okoz szenvedést Magyarországon / 2019.05.24.
A miniszerelnök nem az orosz befolyástól tart, hanem Sorostól. - Orbán Viktor a HírTV-n beszélt az európai parlamenti választásról. Az indoklás szerint azért kellett megszólalnia, mert a baloldal elképesztő erőkkel kampányol, ezért neki is fel kell vennie a kesztyűt, de az interjú pont olyan volt, mint amilyeneket kéthetente ad a Kossuth Rádiónak, csak itt látni is lehetett, nem csak hallani.

hvg.hu
Orbán a Bildnek: Jó lenne, ha hátszelem lenne a magyar sajtóban / 2019.05.24.
Nekik már nem mondja, hogy önként függesztették fel az EPP-tagságot. - A sajtószabadság szűkülését firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolja, hogy ezen a vádon Magyarországon "mindig jót nevetnek az emberek". Szerinte őt a média minden felületén élesen kritizálják, pedig vágyik arra, hogy egyszer "hátszele legyen a médiában". Felsorolja az ellenzéki orgánumokat, köztük a legnagyobb tévét (RTL Klub), a legnagyobb hírcsatornát (ATV), a legnagyobb napilapot (Népszava) és hetilapot (HVG), valamint a legnagyobb bulvárlapot, a Blikket.

Jogsértő volt a Figyelő listázása Soros György állítólagos zsoldosairól - 2019.05.25. - Jogsértő volt a Figyelő listázása Soros György állítólagos zsoldosairól - ezt mondta ki a bíróság első fokon. A kormányközeli lap tavaly áprilisban közölt egy névsort olyan civilekről, tudósokról, és újságírókról, akik szerintük a milliárdos üzletember érdekeit képviselik. A Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet szerint a bíróság megállapította, hogy hazudott a lap. A Figyelőt hiába kerestük. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/figyelo-jogserto-soros-gyorgy-listazas

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovm_dnsIlle István: Orbán szerint a világ / Készült: 2019.05.08
Orbán, attól tartok, teljesen elveszítette a kapcsolatot a való világgal. Korábban is voltak téveszméi. Pl. azt képzelte, hogy ő Magyarország, no meg a magyar emberek, de ez eltörpül a mellett, hogy manapság jóformán Istennek képzeli magát, de legalábbis, fárosznak, követendő fénynek Európa sötét és viharos tengerén.