Hírek

Tabuk fogságában a magyar gazdaságpolitika

Részletek: Készült: 2019. május 16. csütörtök, 21:30
Print; Találatok: 1599

malacok Április végén – amint arról a G7 is beszámolt – a magyar kormány benyújtotta az EU-nak a 2019-23-ra vonatkozó konvergencia programját. Ez egy igen ambiciózus, mondhatni rendkívül optimistának tűnő program*, ami azért problematikus, mert azt a látszatot kelti, hogy már sikerült megteremteni a tartósan gyors magyar növekedés gazdaságpolitikai előfeltételeit. Holott ennek még a koncepcionális előfeltételei is nagyon kérdésesek.

* Mi is az a konvergencia program?

A minden EU-tagállam számára kötelező – az euróövezeti tagok esetében stabilitási, a még azon kívüli tagállamok esetében konvergencia programnak nevezett –, évente aktualizált dokumentumok lényegében egy aktuális helyzetképet, részletes középtávú prognózist és annak hátterét tartalmazó lépéseket tartalmaznak. (Emellett minden ország nemzeti reformprogramot is készít.)

A programoknak részletesen ismertetniük kell azokat a konkrét szakpolitikai lépéseket, amelyeket az egyes országok tervbe vettek a foglalkoztatás és a növekedés ösztönzése, az esetleges egyensúlyhiányok kivédése, netán korrigálása; illetve az EU országspecifikus ajánlásainak és az általános költségvetési szabályokban foglaltaknak való megfelelés érdekében. A programkészítés célja a nemzeti gazdaságpolitikák megalapozása mellett az EU-szintű gazdaságpolitikai koordináció előmozdítása, ennek érdekében az egyes országok számára ajánlások készítése.

A napokban az EU is közzétette saját előrejelzését az egyes tagállamok, illetve az EU egészének várható gazdasági fejlődéséről; igaz, csak 2020-ig. A magyar GDP-növekedéssel kapcsolatban a kormány lényegesen derűlátóbb, mint az EU; 4 százalékos prognózisa idén 0,3, jövőre viszont már 1,2 százalékponttal magasabb az EU által készítettnél. Az államháztartási hiány esetében a két előrejelzés szinte megegyezik, az államadósság csökkenése, a folyó fizetési mérleg hiányának és az inflációnak az emelkedése esetében viszont ismét csak az EU a pesszimistább.

A 2020 utáni időszakkal az EU nem foglalkozik. Véleményem szerint azonban ebben az időszakban már különösen valószínűtlen a kormány folyamatosan legalább 4 százalékos növekedést feltételező előrejelzése. Feltűnő, hogy még a program – alapvetően a világgazdasági kockázatok miatt – készített pesszimista forgatókönyve is lényegében csak 2019-re számol a 4 százaléknál (0,6 százalékponttal) lassúbb növekedés lehetőségével, a későbbi években már nem.

Formális kitartás

A konvergencia programban ugyan egy kis külön rész a drámai „Baljós árnyak a világgazdasági konjunktúra felett” címet viseli, a tényleges prognózis azonban ennek hazai hatásait gyakorlatilag figyelmen kívül hagyja. Vagyis még a jól lefestett helyzetkép sem biztosíték a megfelelő jövőképre. Részben feltehetőleg azért, mert a lassúbb növekedés megkérdőjelezhetné a kormányzat által elvárt, a tavalyi konvergencia programban is szerepelő, évi legalább 4 százalékos növekedést, az osztrák gazdasági fejlettség egy évtizeden belüli megközelítését, s ezzel az autonóm magyar gazdaságpolitika nimbuszát. Pedig a mostani konvergencia programban is szerepelő, az EU átlagát legalább 2 százalékponttal meghaladó növekedés kormányzati követelménye is elviselne legalább néhány tizedszázalékpontos csökkentést.

A realitások tudomásul vételét a még tavaly tavasszal készült 2019. évi költségvetés melletti formális kitartás is akadályozza. Holott, paradox módon, a kormány hosszú évek óta jogot biztosít a maga számára a költségvetés saját hatáskörben történő módosítására. Ennek kiterjedt voltát jelzi, hogy az Állami Számvevőszék frissen megjelent elemzése szerint a költségvetési előirányzatok módosításának egyenlege 2014-17-ben minden évben meghaladta a végül teljesült egyenleg összegét.

Érdekes módon, miközben a konvergencia program a forint várható 2019. évi árfolyama esetében jelentősen igazodott a realitásokhoz – az egy évvel korábbi dokumentumban 2019-re várt 311,3 forintos eurót most 320,2-ra módosította, ami közel 3 százalékos leértékelődést jelent –, a várt infláció változatlanul 2,7 százalék maradt. Ez azért is furcsa, mert az árfolyam ekkora változása (különösen az élénk lakossági kereslet viszonyai között) aligha hagyja érintetlenül a fogyasztói árakat. Emellett ez az inflációs prognózis idei első négyhavi, átlagosan 3,4 százalékos áremelkedés mellett azt jelenti, hogy az év hátralevő nyolc hónapjában csak havi 2,3-2,4 százalék lehetne az infláció, ami felettébb valószínűtlennek látszik. Az áremelkedési ütem azonban „érinthetetlen”, mivel annak módosítása alapjaiban érintené a költségvetés bevételeit és kiadásait (nem utolsó sorban a nyugdíjindexálást).

Tévúton a tervezés?

A politikai tabuk azonban már a diagnózist is torzítják. Például már a konvergencia program első mondata is vitatható. Eszerint ugyanis: „A 2010-ben kezdődött gazdasági stabilizáció 2013-ra megteremtette a lehetőségét egy olyan növekedési fordulatnak, amellyel Magyarország Kormánya létrehozta a fenntartható növekedés eléréséhez szükséges szilárd alapokat.” A válságot követő érdemi stabilizáció azonban valójában már korábban, 2009-ben, a Bajnai-kormány időszakában elkezdődött, sőt 2011-ben (például a magánnyugdíjpénztári vagyon jelentős részének államosításával és felélésével) kifejezetten destabilizációs folyamat zajlott le, az államháztartási hiány még érezhetően emelkedett is, az előző évi 4,6 százalékról 5,5 százalékra.

Az viszont igaz, hogy ezt követően sor került a deficit tartós csökkentésére, s a túlzottdeficit-eljárás 2013-ban meg is szűnt Magyarország ellen. A fordulat fő oka azonban az volt, hogy a 3 százalék feletti hiány fennmaradása, s ezzel a túlzottdeficit-eljárás folytatódása megakadályozta volna az EU-támogatásokhoz való hozzáférést. A növekedési és egyensúlyi folyamatok azóta bekövetkezett, kétségtelenül jelentős javulása kapcsán viszont a GDP évi nettó 3 százalékát kitevő EU-transzferekről úgyszólván szó sem esik; a program a kedvező gazdasági adatokat lényegében csak a gazdaságpolitika sikerének tekinti.

Mondhatni persze, hogy ma már mindez történelem, s a Fidesz-kormány töretlen gazdaságpolitikájának hangsúlyozása immár csak politikai, PR-célokat szolgál. Valójában azonban ennél sokkal többről van szó. Ugyanis ha a növekedés ütemétől kezdve a fogyasztáson és a foglalkoztatáson keresztül a külső és belső egyensúlyig mindenre nagyon erőteljes hatást gyakorol az EU-támogatások mértéke, akkor ennek figyelmen kívül hagyása könnyen tévútra viheti a gazdasági tervezést. Egyrészt a kormány törekvése az EU-támogatások erőltetett, gyorsított felhasználására értelemszerűen csökkenti a későbbi forrásokat, ami a bázishatás miatt előbb fékezi, majd akár visszaesésbe viheti a beruházásokat (miként ez több mint 10 százalékos mértékben 2016-ban is történt). Ezért nehéz értelmezni a konvergencia program azon megállapítását, hogy a mostani EU-ciklus uniós transzfereinek 2023-ig lehetséges felhasználása „a 2019-23-as időszakban folyamatosan erősíti majd a beruházási teljesítményt”, hiszen ezek csökkenő összege valójában visszaesést valószínűsít.

* Hangulatkeltés

Az elmúlt napokban a kormány több tagja is hangot adott azon véleményének, hogy míg az EU-ból érkező támogatások csak a GDP évi mintegy 4 százalékát teszik ki, a nálunk tevékenykedő külföldi nagyvállalatok a GDP mintegy 7 százalékát viszik ki. Ez az összehasonlítás azonban szakmailag értelmezhetetlen. A beérkező EU-támogatásokkal a magyar befizetést, a GDP 1 százalékát lehet szembeállítani, ami nettó 3 százalék támogatást jelent. A külföldi cégek által kivett osztalék az általuk évtizedek alatt befektetett tőke természetes hozama, ráadásul ebből a tavalyi 7 százalékból körülbelül 5 százalékot újra befektettek Magyarországon. Az ilyen összehasonlítások lényegében az EU elleni hangulatkeltés eszközei.

Másrészt a következő, 2021-ben induló EU költségvetési ciklus elején – már csak az európai költségvetés várhatóan lassú elfogadása miatt is –, még kedvező esetben is csak nagyon szerény összegek beérkezése várható. Nem beszélve arról, hogy a támogatások várható csökkenése és a magyar befizetési kötelezettség emelkedése miatt a következő ciklus egészében rendelkezésre álló források a jelenlegi elképzelések szerint a GDP évi nettó 3 százalékáról 1,7 százalék körüli szintre süllyedhetnek. S bár a források nagyságáról, emelési lehetőségéről az EU-n belül még nagy vita várható, a kifizetések jogállamisággal és korrupcióval való összekapcsolása, a magyar érdekérvényesítő képesség csökkenése nem sok jóval kecsegtet.*

Kincstári optimizmus

Az EU-transzferek várható csökkenése nagyon valószínűvé teszi, hogy a kormány által is várt jelentős, a tavalyi 16,5 százalékról 2020-tól kezdve 4 százalék körülire való beruházáslassulásnál is lényegesen kedvezőtlenebb helyzet alakulhat ki. A hitelből való, kétes megtérülésű beruházásélénkítés pedig felelőtlen eladósodáshoz vezetne. Emellett a konvergencia program továbbra is a foglalkoztatás átlagosan évi több mint 1 százalékos, a nominális jövedelmek mintegy 8 százalékos, a fogyasztási kiadások volumenének 4,5 százalék körüli emelkedésével számol. Nagy kérdés, hogy a világgazdasági körülmények valószínű romlása, a felhasználható EU-transzferek biztosra vehető csökkenése, a rövid távon mozgósítható munkaerő-tartalékok lassú kimerülése, a béremelések versenyképességi korlátai, az egészségügyre, oktatásra és honvédelemre fordítandó, növekvő kiadások előteremtése mennyire teszi ezt a növekedést reálissá.

E kételyek ugyan csak nagyon részlegesen szerepelnek a konvergencia programban, de a kiutat a dokumentum az egyre vonzóbb üzleti környezetben, a termelékenység, a versenyképesség látványos javulásában látja. A program optimizmusa részben éppen a versenyképességi program végrehajtásától várt, évi akár 0,7 százalékpontos növekedési többletből származik. Ez követelménynek rokonszenves, de elérése rendkívül optimista feltételezésnek tűnik. Főleg azért, mert az eddig ismertté vált lépések közül éppen a verseny erősítése – például a gyakran előre sejthető nyertesek és vesztesek rendszerének megszüntetése, a túlcentralizált, lojalitásalapon irányító állam modernizációja – hiányzik, sőt inkább mindezen káros jellemzők kiterjesztése folyik. Márpedig a verseny nélküli versenyképesség és az ez által hajtott tartósan gyors gazdasági növekedés minden bizonnyal csak a kincstári optimizmus világában létezik.

g7.hu - kapcsolódó cikk

Üzentünk Brüsszelnek: a lehetséges világok legjobbika jön / 2019.05.14.
Az euró bevezetésével továbbra sem foglalkozik érdemben a kormány, és olyan gazdasági növekedéssel számol, amelyhez nagyon jól kell alakulniuk a külső feltételeknek. - Nem kell makrogazdasági szakértőnek lenni ahhoz, hogy érezni lehessen: nem az a jó gazdaságpolitika, amely mindig ugyanakkora arányú költségvetési hiányt produkál. Gyengébb üzletmenet mellett az állam a maga költéseinek élénkítésével (azaz némi hiánynöveléssel) segíthet a gazdasági pálya fenntartásában, viszont amikor már nagyon fel van fűtve a gazdaság, egyensúlyozza ki a költségvetését, sőt érjen el többletet.

Cikk: https://g7.hu/kozelet/20190516/tabuk-fogsagaban-a-magyar-gazdasagpolitika/

hvg.hu

Hiába nő a magyar gazdaság, a régiónk többi országa így is sorra hagy le minket / 2019.05.16.
A régiónk harmadik legfejlettebb országa voltunk, amikor beléptünk az EU-ba, most a 2004-es csatlakozók közül a hetedik helyen állunk az egy főre jutó GDP-t nézve. A Magyarországon belüli különbségek is nőttek. - A legsúlyosabb probléma azonban nem az, hogy néhol nő az országon belüli különbség. Sokkal inkább az, hogy a magyar gazdasági teljesítmény a külső versenytársakhoz képest szinte folyamatosan romlik. Az uniós csatlakozás idején Magyarország az egy főre számított GDP szerint még a harmadik helyen állt Szlovénia és Csehország mögött a volt pártállamok nem hivatalos külön versenyében. Az utóbbi másfél évtizedben viszont egymás után húzott el mellettünk Szlovákia, Észtország, Litvánia, majd legutóbb Lengyelország is.

hvg.hu

Feleannyi pénzt sem tud költeni egy magyar, mint az átlagos európai / 2019.05.16.
Látványosan nő a vásárlóerő Magyarországon, de még így is rosszul állunk európai összehasonlításban. - Az egy év alatt elkölthető jövedelem Magyarországon fejenként 6654 euró, ez egy hónapra és forintba átszámítva havi 179 ezer forintot jelent. Ami az EU egészét illeti, ott az egy főre jutó vásárlóerő évi 16 878 euró, ez háromszázalékos növekedést jelent egy év alatt. A mutató leginkább azokban az országokban nő, ahol átlag alatti a vásárlóerő.

Kapcsolódó cikkeink:

Szlovákia éltanuló lett, Magyarország már csak a hátát látja / Készült: 2019.05.12
Ma már elképzelni is nehéz, hogy amikor hazánkat 1999-ben felvették a NATO-ba, Szlovákiát még kihagyták a bővítésből a Meciar-kormány antidemokratikus jellege miatt. A kilencvenes években Magyarország a rendszerváltó országok mintagyerekének számított, a frissen önállóvá vált Szlovákiát viszont a kormányzati szintű nacionalizmus, a korrupció és a gazdasági elmaradottság jellemezte. Szívszorító belegondolni abba, hogy mára mennyire megváltozott ez a helyzet a mi rovásunkra.

Kiválasztás hűségalapon - interjú Róna Péterrel / Készült: 2019.05.10
Már történelmi hagyomány, hogy kívülről várjuk a segítséget, aminek mindig nagy ára volt és lesz – figyelmeztetett Róna Péter, az Oxfordban élő közgazdász.

Egyre több a válsághelyzet az oktatásban, Orbán Viktor képtelen a korrekcióra, de itt az új megoldás: a technikum / Készült: 2019.05.01
Átgondolatlan kármentés folyik az oktatásban, továbbra is a szakma megkerülésével. A 2010-es drasztikus átalakítások káros hatásai naponta produkálják a válsághelyzeteket. Orbán Viktor azonban, úgy tűnik, képtelen a korrekcióra, így az oktatási rendszer egészéhez nem nyúl a kormány, csak egyes szegmenseit próbálja javítgatni. Ez tetőfoldozás, rogyadozó alapokkal, most éppen a technikumokat vezetik be.