Hírek

Szlovákia éltanuló lett, Magyarország már csak a hátát látja

lemaradvaMa már elképzelni is nehéz, hogy amikor hazánkat 1999-ben felvették a NATO-ba, Szlovákiát még kihagyták a bővítésből a Meciar-kormány antidemokratikus jellege miatt. A kilencvenes években Magyarország a rendszerváltó országok mintagyerekének számított, a frissen önállóvá vált Szlovákiát viszont a kormányzati szintű nacionalizmus, a korrupció és a gazdasági elmaradottság jellemezte. Szívszorító belegondolni abba, hogy mára mennyire megváltozott ez a helyzet a mi rovásunkra.

A nemzetközi statisztikák száraz nyelvén az egy főre jutó bruttó hazai termék, a GDP Szlovákiában húsz százalékkal magasabb, mint Magyarországon. Északi szomszédaink átlagosan egy évvel tovább élnek, mint mi. Szlovákiában, ha szerény mértékben is, de évről évre növekszik az ország lakossága, míg nálunk megállíthatatlanul csökken. A londoni Economist Intelligence Unit úgynevezett demokráciaindexén Szlovákia a 44., Magyarország pedig az 57.
 
Ugyancsak elkeserítő számunkra a sajtószabadság helyzetének összevetése a Riporterek Határok Nélkül legutóbbi felmérése alapján. Északi szomszédunk a 35., míg Magyarország a szégyenletes 87. helyet kapta. Vagyis Szlovákia nagyjából az Egyesült Királyság, hazánk pedig nagyjából Sierra Leone szintjén áll. Ez utóbbi felmérést cáfolandó a Fidesz-média arra hivatkozott, hogy Szlovákiában tavaly meggyilkolták Jan Kuciak tényfeltáró újságírót, Magyarországon viszont egyetlen újságírót sem öltek meg a hivatásának gyakorlása miatt. Ez szerencsére igaz. De a Kuciak-gyilkosság több szempontból is fordulópontot jelentett a szlovák demokrácia megerősödésében.
 
Először is Jan Kuciak kitartóan és olyan mélységben tárta fel a hazai és nemzetközi maffia, valamint egyes kormányzati körök bűnös összefonódását, amelyre a magyar oknyomozó újságírásban nemigen van példa. És amikor a menyasszonyával együtt brutálisan meggyilkolták, akkor a gaztett földrengésszerű változásokat hozott a szlovák politikai életben. Bár a sokáig „teflonpolitikusként”, leválthatatlan vezetőként ismert Robert Fico minisztelnök személyes felelősségét senki sem bizonyította be, a közhangulat nyomására le kellett mondania. Egy demokratikus országban ugyanis a miniszterelnököt felelősség terheli azért, ami az országában és az általa vezetett kormánypárt környékén történik. Az egész Szlovákiát megrázó tüntetéseknek és Fico lemondásának is része volt abban, hogy új politikai erő jelent meg a porondon, és fiatal, rokonszenves vezetőjét, Zuzana Čaputovát egy évvel később meg is választották az ország első női köztársasági elnökének.
 

 
Nyilván csak hosszabb elemzés tudná feltárni, hogy az elmúlt húsz esztendőben miért előzte meg Szlovákia mind gazdaságilag, mind a demokratikus intézményeket tekintve hazánkat. Feltehetően belejátszott ebbe a frissen megszerzett függetlenség kiváltotta bizonyítási kényszer. De a politikai rendszert tekintve bizonyosan része van ebben a mienknél demokratikusabb választási rendszernek is. A parlamenti választás teljesen arányos, az egész ország egyetlen körzetnek számít, és csak pártlistára lehet szavazni. A pártlistán belül azonban a szavazó megváltoztathatja a sorrendet, és a pártvezetés által hátrébb sorolt jelöltet juttathatja be a parlamentbe. Olykor eredményesen.
 
Ezt a preferenciális szavazási módot használják az EP-választásokon is. 2004-ben a fizikusként is kiváló, azóta elhunyt Duka-Zólyomi Árpádot a választók a Magyar Közösség Pártja listáján a Fidesz-hű Berényi József elé sorolták, és így bejuthatott az Európai Parlamentbe. 168ora_logo A listás és arányos választási rendszer miatt egyetlen párt sem nyerheti túl magát. Szlovákiában elképzelhetetlen, hogy egy párt 49 százalékos szavazataránnyal kétharmados, alkotmányozó többséget szerezzen a parlamentben.
 
A koalíciós kényszer látszólag talán megnehezíti a kormányzást, de ahogy Robert Fico bukásán is láttuk, hosszabb távon lehetetlenné teszi egy párt és egy pártvezér diktatórikus hatalmának a kiépítését. Ráadásul a Szlovák Köztársaság elnökét, mint térségünk legtöbb államfőjét, közvetlenül a nép választja meg, a parlamenti voksolástól eltérő időpontban. Az elnökválasztáson pedig eddig szinte mindig érvényesült a józan kiegyensúlyozó hatás, vagyis az elnöki posztot a mindenkori kormánnyal szemben álló, de legalábbis attól személyében és szellemében független jelölt nyerte el. Öt esztendeje a miniszterelnökként pályája csúcsán levő Robert Fico hiába indult el az elnökválasztáson, vele szemben a pártoktól független Andrej Kiska vállalkozó nyerte el a tisztséget, és számos döntésével, legutóbb a magyar himnusz nyilvános éneklését tiltó törvény megvétózásával, be is bizonyította demokratikus elköteleződését.
 
Remélhetőleg az utódjául megválasztott Zuzana Čaputová is a mindenkori kormány demokratikus ellensúlyaként fog tevékenykedni. Bár a magyar média „liberális jelöltként” mutatta be, eddigi közéleti aktivitása alapján jogosabb lenne környezetvédőként jellemezni. Tíz éven át küzdött egy hatalmas szemétlerakodó építése ellen, küzdelmébe bevonta a Greenpeace-t és más zöld szervezeteket is. Következetes harca sikerrel járt, és kiállásáért a zöld Nobel-díjnak nevezett Golden Környezetvédelmi díjat is elnyerte.
 
Elnökké választásának értékét az is növeli, hogy nemes ellenféllel kellett megküzdenie. Fico ezúttal nem önmagát, hanem Maros Sefcovicot indította a szociáldemokrata Smer jelöltjeként az államfői tisztségért. Sefcovic tíz esztendeje az Európai Bizottság alelnöke, ilyen magas uniós posztra magyar embert még sohasem választottak meg. A mostani EP-kampányban sokáig a szocialista pártcsoport listavezetői tisztségére is pályázott, és csak nemrég lépett vissza a holland Frans Timmermans javára.
 
Čaputová megválasztásához, ha szerény mértékben, a szlovákiai magyarok is hozzájárultak, a területi adatok szerint sok magyar is rá szavazott. Az első forduló egyetlen magyar jelöltje, Bugár Béla alig három százalékot kapott, míg a szlovákiai magyarok az össznépesség 8,5 százalékát teszik ki. A felvidéki magyarokat döntésükben az sem zavarta, hogy a Pesti Srácok „szépre sminkelt Soros-ügynöknek” nevezte Čaputovát. Ő egyébként sokkal választékosabb hangnemben, de maga is kinyilvánította a véleményét az Orbán-kormányról, kifejezve a magyar és a lengyel jogállamiság működésével kapcsolatos kétségeit. Ezt és eddigi közéleti pályáját ismerve valószínű, hogy szlovák viszonylatban Orbán Viktor továbbra is csak a baloldali Ficót tekintheti „hű szövetségesének”.
 
A viszonylag új szlovák miniszterelnök, Peter Pellegrini a múlt héten Donald Trump amerikai elnök meghívására Washingtonban járt, megelőzve a szintén esedékes Orbán-vizitet. Az amerikai–szlovák-kapcsolatok rendezettek, néhány éve Ficót is fogadta Barack Obama akkori elnök a Fehér Házban. A szlovák diplomácia viszonylag ügyesen egyensúlyoz a Nyugat és Oroszország között, anélkül hogy a nyugati média hazánkhoz hasonlóan Szlovákiát is „Putyin bábjának” nevezné. Az orosz–grúz-konfliktusban a szlovákok a grúzokat hibáztatták, és Fico kormányfőként nem kommentálta a Krím Oroszországhoz csatolását. A szlovák kormány határozottan nem akar olyan védelmi együttműködési megállapodást aláírni az Egyesült Államokkal, amely lehetővé tenné amerikai csapatok tartós állomásoztatását az országban, noha lehet, hogy a Trump–Pellegrini-találkozó hatására enyhül ez az álláspont.
 
Húsz éve kevesen gondolták volna, hogy a négy visegrádi ország közül Szlovákia mutatja fel viszonylag a legdinamikusabb fejlődést, elsőként vezetve be közülünk az eurót. Talán ennél is figyelemre méltóbb a lakosságnak az a készsége, hogy megszabaduljon az autoriter vezetőktől, és egyetlen pártot vagy személyt se engedjen abszolút hatalmat gyakorolni. Csak remélni lehet, hogy ez a demokratikus szemlélet a magyar kisebbség jogait tekintve is érvényesül. Ehhez persze az is szükséges, hogy a felvidéki magyar vezetők a Fidesztől függetlenül, az ottani magyarság érdekében és a szlovák demokratákkal szót értve politizáljanak.
 
 

A magyarok jóléte az utolsó a visegrádi országok rangsorában - 2019.05.26. - A magyarok jóléte az utolsó a visegrádi országok rangsorában. Az 1 főre jutó GDP nálunk 57, a szlovákoknál 94, a lengyeleknél pedig 100 százalékkal emelkedett a 15 évvel ezelőtti uniós csatlakozáshoz képest. Ez derül ki az Európai Bizottság friss jelentéséből. A GKI úgy számol, az észak-alföldi térség a 219. helyre csúszott az unió 224 régiója közül. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/a-magyarok-jolete-az-utolso-a-visegradi-orszagok-rangsoraban

hvg.hu
Hiába nő a magyar gazdaság, a régiónk többi országa így is sorra hagy le minket / 2019.05.16.
A régiónk harmadik legfejlettebb országa voltunk, amikor beléptünk az EU-ba, most a 2004-es csatlakozók közül a hetedik helyen állunk az egy főre jutó GDP-t nézve. A Magyarországon belüli különbségek is nőttek. - A legsúlyosabb probléma azonban nem az, hogy néhol nő az országon belüli különbség. Sokkal inkább az, hogy a magyar gazdasági teljesítmény a külső versenytársakhoz képest szinte folyamatosan romlik. Az uniós csatlakozás idején Magyarország az egy főre számított GDP szerint még a harmadik helyen állt Szlovénia és Csehország mögött a volt pártállamok nem hivatalos külön versenyében. Az utóbbi másfél évtizedben viszont egymás után húzott el mellettünk Szlovákia, Észtország, Litvánia, majd legutóbb Lengyelország is.

nepszava.us
Bartus László: Az Orbán-mítosz vége / 2019.05.12.
Sokáig tartotta magát a hiedelem, hogy Orbán egy tehetséges politikus, nagy stratéga, megfoghatatlan manipulátor, ügyes taktikus. Nagy “államférfinek” mindig csak korlátolt emberek tartották, vagy azok, akik felszínes emberismerettel rendelkeznek, és csak azt látják, ami a szemük előtt van. De kétségtelenül élt egy mítosz, hogy Orbán tehetséges ember, ügyes politikus, amit ellenfelei és kritikusai is elismertek. Ezt a véleményt mi soha nem osztottuk, ezt a képességet mi nem ügyességnek és tehetségnek, hanem gátlástalanságnak nevezzük. A skizofrén paranoiások ösztönös megérzéseinek és hatalomvágyának. - De örömmel jelenthetjük, hogy ez a hamis mítosz szertefoszlott. Orbán eltaktikázta, elfuserálta, és mára kinyírta magát. Ez nem azt jelenti, hogy a vidéki magyar embereket ne tudná még sokáig bolondítani, de a nemzetközi tekintélye, az európai befolyása, a világra szóló tervei romba dőltek.

hafr.blog.hu
A rezsimmel együtt süllyed el az ország / 2019.05.11.
Az ország jóléte a versenyképes gazdaság és a jól működő állam eredője, period, end of story, mondja az angol. Magyarországon -- a félreértések és a romlott propaganda elkerülése végett -- ma mindkettő fundamentálisan romokban. - Ahogy azt az egyszeri fideszes elme elképzeli, a magyarok képesek egységugrásokkal a Jupiterig jutni, előbb a Holdra, aztán még két-három ugrással mienk a Jupiter (sic itur ad astra in Hungarian). A nagy fenét. Egy több ezer embert foglalkoztató minőségi vállalat felépítése és bizonyított életképessége adott esetben több tízéves munka eredménye, ritkán vannak, akik hamarabb megcsinálják, de azok is támaszkodnak az anyaországaik oktatási, kulturális, technológiai hagyományaira, amelyek kis hazánkban -- ebből a szempontból -- szintén nem létező adottságok. A versenyképesség nagy hozzáadott érték mellett eszméletlen mennyiségű gürcölés, gondolkodás, lemondás, okosság és alázat eredménye, semmi köze a magyaros furfanghoz és az összes többi parlagi retorikai fordulathoz, amelyben a hazai ingyenélők részesítenek minket - nagy pofával, magabiztosan, az isten adta nép meg, amelynek fogalma sincs e téren se semmiről, két kanállal zabálja a királyi út kiméráját. Miközben a saját elszegényedését és reménytelenségét nem veszi észre.

 

Kapcsolódó cikkeink:

1232459Kiválasztás hűségalapon - interjú Róna Péterrel / Készült: 2019.05.10
Már történelmi hagyomány, hogy kívülről várjuk a segítséget, aminek mindig nagy ára volt és lesz – figyelmeztetett Róna Péter, az Oxfordban élő közgazdász.

orban-szaba5Ami a jobbközéptől jobbra van, az a szélsőjobb - idetartozik Orbán / Készült: 2019.05.07
Orbán Heinz-Christian Strachéval, az osztrák Szabadságpárt elnökével zajlott találkozója után is megismételte azt a javaslatát, hogy a “jobbközépnek a jobboldallal” kellene összefogni európai szinten. Először sokan nem is érthették, hogy miről beszél Orbán, mert mi különbözteti meg a “jobbközép” pártokat a “jobboldali” pártoktól, hiszen a jobbközép maga a jobboldal. Aztán lassan leesik mindenkinek, hogy Orbán mire gondol: a jobbközéptől (vagyis az igazi jobboldaltól) jobbra csak a szélsőjobboldal áll. Orbán tehát a jobboldal és a szélsőjobboldal összefogását javasolja Európának és az Európai Néppártnak.

1230545Szüdi János: Két út, két program és az Orbán-rendszer bűnei / Készült: 2019.04.22
Kellene egy program, amely világossá teszi, hogy a tisztességes élethez való jog megillet mindenkit, s meg is mondja, mi jár a tisztességes élethez.

ovi_mireTóta W.: Eközben Magyarországon / Készült: 2019.04.18
Eltűnnek az utcáról a HVG címlapjai, miután indoklás nélkül szerződést bontott velünk a Mahir. Kis lépés a buborék megőrzéséért, de nyugi, mindenki érti, aki számít.

bp2-660x330Die Zeit: „Magyarország elveszett” / Készült: 2019.04.11
Ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valósi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.