Hírek

Kirúgom az oldalát

7ig5ridumoxOrbán Viktor tegnap megmutatta a kerítését. Elsőként ehhez siettek Salvinival madárdalt hallgatni, mert szerelmeseknél így kell ennek lenni. Az idő is kegyes volt, kósza óvodás csoportok, de még kószább menekülők egyáltalán nem zavarták a gerlepárt, egymásra léptek hát a talpaik. És ez az idill felidéz bennem egy képet, amely időben ugyan távol, de szellemében nagyon is közel sertepertél, midőn a Duce és az ő cimborája, Führer elvtárs először borultak egymás kebelére.

Ekkor, mint az ismeretes, akit később fejjel lefelé húztak fel holtában, szeretett népe pedig lehugyozta a hulláját a szeretőjével együtt, ugyanígy mutogatta harci flottáját Velencében az ámuló osztrák piktornak, és együtt ábrándoztak egy új Európáról. Később is gyakorta randizott ez a kettő. Elpöfögtek egymáshoz sokszor, aztán, bár a piktor később tanító atyja fejére nőtt, vagy tán éppen ezért, amikor a Führer elvtársat dr. Morell felpörgette szerekkel és be nem állt a szája, a Ducénak tele volt a töke vele már.

Mégis szerették egymást mindhalálig. Golyóval a fejben, fölhúzva meg lehugyozva, és Európa is annyira új volt, hogy rá sem lehetett ismerni a füstölgő romok alatt. Mindez azért jutott az eszembe egyből, mert, mint arról az Origo lelkesen beszámolt – amellett, hogy Orbán Túró Rudit zabált -, Salvini még a levegőben pöfögve tudatta a világgal: “Magyarországra érkezem új Európát építeni.” És lehet, hogy épp fontosnak is gondolja magát, csak úgy, mint a cimborája, Putyinnal a háta mögött mindkettő.
 
Európa két vezető politikusának az a célja, hogy egy teljesen más szellemi alapokon álló Európát alakítsanak ki.” – Ezt is az Origo delirálta, és, mint láthattuk, ezek az alapok a kerítésen nyugszanak annak minden szimbólumával és hordalékával, végső céljuk pedig nem egyéb, mint a dúlás. Az illiberális fasizmus, és sajnálatos módon momentán nincs egy józan és kellően erős hang, amely ezeknek az eszementeknek Ursula módján megmondaná, ha meg kell őrülniük, akkor őrüljenek meg maguknak.
 
Orbánnak is, meg a haverjának is túlpörög az a rohadt nagy egója, voltaképp egymást is fölzabálnák, mert mindkettő Európa, s későbben majd az Univerzum ormain látná magát méltó helyen. Muníciójuk az otthoni falkákon kívül ehhez nem sok van, de belső használatra mindkettőnek elég is a migráncs-liberalizmus kontra kereszténység zavaros és gőzös katyvasza, a bázis ehhez adott a magyar tanyákon és az olasz déli verőn, amelynek már halovány köze sincs az agyonvert Szerb Antal Olaszországához.
 
A dolgok így kavarodnak és függnek össze időben és térben, s hogy ehhez újólag eljuthassunk, az őrület mellett kisstílű alakok alávalósága kellett csupán. Orbán például, amikor letarolta egész Magyarországot már, dicsvágya nagyobb vizek felé terelte, és neveltetésének megfelelően eszébe jutott apáinak nótája borgőzös falusi búcsúkról, hogy aszongya “Kicsi nékem ez a ház, kirúgom az oldalát”, és ilyen ösztökékkel találta meg az európai fasisztákat, akik az új eszközök narcisztikus megalomániájához, amit viszont decensebb klubokban nem tolerálnak.
 
Bangó Margit tolmácsolásából tudjuk, hogy ennek a nótának a morális és kognitív eszenciája megfogható ezekben a rigmusokban, ami szintén a ház oldalának kirúgásához kapcsolódik: “Jancsika, bakacsika, fára húzott nyúzott béka, az én babám lába szára, többet ér, mint Nyíregyháza, hopp ricsi, csicsiricsi, nekünk is kell egy-egy kicsi. – Ne tessenek röhögni, ez Orbán Viktor nívójának foglalata szotyolával a szájban, demizsonnal a kézben, és így készül Európa meghódítására.
 
Május 26. Európa ébredésének napja lesz Salvini szerint. Erre gondolt, amikor a kerítést szemlélte, a velencei flottáról ábrándozott, és szerelmesen nézett Orbán véreres szemébe, amelyben dr. Morell szerei tükröződtek. Az ilyenekkel mindkét eszement haza üzent, az egy a tábornak meg a zászlójuknak. Úgy néz ki, ez a stratégia belföldre sikeres, legalábbis nálunk. Az olaszokról még nem tudni, mennyire bávatagok, de bennük is megvan a késztetés a rosszra.
 
Csak reményleni tudjuk, Európa 26. után nem ezekre ébred, mert, ha igen, Isten legyen irgalmas neki. Bennünket már elveszejtett, de, ha tényleg létezik, nem engedi, hogy egy földrész ájuljon bele az álkereszténység tébolyába, s akkor, de csakis akkor halvány remény marad arra, hogy Magyarországot a bizonytalan, távoli jövőben újjá lehet építeni. Addig, mint tegnap is látszott, kénytelenek vagyunk elviselni, hogy bizonytalan identitású manusok a kerítés mellől menjenek egyenesen a mennyekbe.
 
 

Merkel nem kér Orbán ötletéből - 2019.05.03. - Semmilyen módon nem működik együtt az Európai Néppárt a jobboldali populista pártokkal - így reagált Orbán Viktor csütörtöki felvetésére Angela Merkel német kancellár és több Néppárti politikus is. Orbán Viktor csütörtökön - miután Budapesten találkozott Matteo Salvini szélsőséges kijelentéseiről ismert olasz belügyminiszterrel - felszólította a Néppártot, hogy legyen nyitott a bevándorlásellenes jobboldali pártok felé. A Fidesz a bírálatokra reagálva azt közölte: a Néppárt inkább a bevándorláspárti baloldallal köt szövetséget. - Link: //rtl.hu/rtlklub/hirek/matteo-salvini-angela-merkel-orban-viktor

nepszava.hu
Záródik Európa: a bajor miniszterelnök és az osztrák kancellár sem kér Orbán szélsőjobbos ideájából / 2019.05.03.
Markus Söder és Sebastian Kurz szerint nem szabad olyan erőkkel közösködni, akik ki akarnak lépni az Európai Unióból. - Sebastian Kurz osztrák kancellár és Markus Söder bajor tartományi miniszterelnök visszadobta Orbán Viktor magyar miniszterelnök arra vonatkozó felvetését, hogy az Európai Néppárttnak együtt kellene működnie és a tőle jobbra álló pártokal. "Elutasítjuk az együttműködést a jobboldali populistákkal" - mondta Söder az osztrák kancellárral közös bécsi sajtótájékoztatóján. "Nem hiszek az együttműködésben Le Pen pártjához és az AfD-hez hasonló tömörülésekkel, amelyek ki akarnak lépni az Európai Unióból" - hangsúlyozta Kurz is a Marine Le Pen vezette franciaországi Nemzeti Tömörülésre (RN) és az Alternatíva Németországnak nevű radikális jobboldali pártra utalva. "Az lenne az Európai Unió vége" - fogalmazott Söder.

168ora.hu
Angela Merkel elutasította Orbán Viktor ötletét, hogy az Európai Néppárt működjön együtt a populistákkal / 2019.05.03.
Elutasította Angela Merkel német kancellár a magyar kormányfőnek arra tett javaslatát, hogy az Európai Néppárt (EPP) legyen nyitott és működjön együtt a Liga olasz kormánypárt által kovácsolt új jobboldali szövetséggel. - Az afrikai Nigerben tartózkodó kancellár kifejtette: teljes mértékben egyetért Manfred Weberrel, az EPP csúcsjelöltjével, aki szerint a Néppárt semmiféle módon nem fog együttműködni a radikális jobboldali pártokkal a május végi európai parlamenti választások után. Angela Merkel egyúttal emlékeztetett arra is, hogy a Fidesz néppárti tagsága jelenleg fel van függesztve.

nepszava.us
Orbán a fasiszta Európai Egyesült Államok létrehozásán dolgozik / 2019.05.02.
rbán fogalmi zavarban szenved, vagy legalábbis úgy tesz, amikor a demokráciát a baloldallal azonosítja, és a maga szélsőjobboldali fasizmusát nevezi jobboldalnak. Minden demokratikus jobboldali pártot baloldalinak “bélyegez”, és a maga illiberális fasiszta önkényuralmát azonosítja a jobboldalisággal. Ezzel a nevetséges csúsztatással támadja az Európai Néppárt demokratikus pártjait, azzal vádolva őket, hogy nem igazi jobboldaliak, hanem a baloldallal szövetkeztek és a baloldalhoz tartoznak. Ezzel szemben ő az igazi jobboldal. Minden, ami demokratikus, az baloldali, a jobboldal pedig maga a fasizmus. - Ez az orbáni ideológia, és ezzel a nyomorult újítással akarja az Európai Néppártban átvenni a hatalmat. Ez derült ki az olaszok által ugyancsak fasisztának tartott Matteo Salvinivel tartott sajtótájékoztatón. Az Európai Néppárt demokratái odáig jutottak azzal, hogy megtűrik a soraikban ezt a diktátort, hogy majd ő eldönti róluk, eléggé jobboldaliak és eléggé keresztények-e. Orbán ugyanis szíve szerint Salvini és társai, az európai szélsőjobb felé húzna, de szívesen venné, ha a fasizmust a tekintélyes konzervatív Európai Néppárt neve és égisze alatt terjeszthetné.

hvg.hu
Bajor szövetségese bírálta Orbánt, amiért Salvinit fogadja / 2019.05.02.
Rossz jelzésnek minősítette és határozottan bírálta csütörtökön Markus Söder bajor kormányfő, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke azt, hogy Orbán Viktor miniszterelnök Matteo Salvinit, a Liga olasz kormánypárt vezetőjét fogadja Budapesten. - „Számunkra egyértelmű, hogy nincs és nem is lehet együttműködés Európában a jobboldali populistákkal” – jelentette ki Söder szófiai látogatásán, hozzátéve, hogy Salvinivel, a francia Nemzeti Tömörülést vezető Marine Le Pennel és az Alternatíva Németországnak párttal (AfD) „egyszerűen kizárt” a szövetkezés. A CSU elnöke hozzátette: abban reménykedtek, hogy Magyarország pozitív módon fogja kihasználni „azt a lélegzetvételnyi szünetet, amelyet az Európai Néppárttól (EPP) kapott”. De a csütörtöki Salvini–Orbán-találkozó szerencsétlen lépésnek, rossz jelzésnek tekinthető.

 

Kapcsolódó cikkeink:

ovmduceMenetelés a semmibe – Mussolini hatalomszervezési módszerében néhány dolog a magyaroknak is ismerős lehet / Készült: 2019.04.21
Hol kereshetők a múlt századi populizmus történelmi gyökerei, hol húzódik a határvonal, amely a „népi politizálást” elválasztja a diktatúrától? – egyebek mellett erről beszélgettünk Ormos Máriával annak apropóján, hogy életműsorozatának részeként harmadik kiadásban olvasható a Benito Mussoliniről szóló politikai életrajza.

erdo-peter-5Erdő Péter bíboros megcáfolta az Orbán-féle "keresztény" nemzeti identitást és elítélte a migránsozást / Készült: 2019.04.20
Tartalmas interjút közölt húsvét alkalmából a Válasz Online Erdő péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, a magyar katolikus egyház fejével. A kollégáinál felvilágosultabb bíboros számos figyelemre méltó megjegyzést tett, amely alig burkoltán cáfolta Orbán Viktor “keresztény Európáról”, “keresztény kultúráról” és “keresztény” magyar nemzeti identitásról hirdetett nézeteit.

inkvizicio-5Semjén szerint azért égett le a Notre Dame, mert nincs francia inkvizíció / Készült: 2019.04.17
A francia katolikus egyház máglyákkal ékesített dicső történetét, az állam és az egyház összefonódását, az inkvizíció működését, a katharok és a valdensek kegyetlen legyilkolását hiányolja Semjén Zsolt, aki ezzel hozta összefüggésbe a párizsi Notre Dame leégését. Semjén ugyanis azt rótta fel a franciáknak, hogy több évszázados üldözés, gyilkolás és pogromok után szétválasztották az egyházat és az államot.

bp2-660x330Die Zeit: „Magyarország elveszett” / Készült: 2019.04.11
Ezzel a címmel közölt szokatlanul terjedelmes esszét a német liberális lap, és szerzőként Beda Magyart tüntette fel, akiről a bevezetőben közölte: ez álnév, amelyet a szerző, aki korábban a CEU-n dolgozott, azért választott, hogy védje magát és környezetét, de valósi személyazonossága a szerkesztőség számára ismert.

osztBartus László: Egy náci beszéd anatómiája / Készült: 2014.07.29
Megint tévednek a liberális demokraták, akik Orbán tusványos beszédét csak egy beteg elme megnyilvánulásának tekintik. A magyarországi ellenzék – ha ilyenről egyáltalán beszélhetünk olyanok esetében, akik a megélhetésüket a diktátortól kapják -, azért nem képes útját állni a diktatúrának, mert nincs tisztában annak az ideológiának a forrásával, amely ennek a rendszernek az életerejét és a logikáját adja.

zakcsi Orbán illiberális államot épít, és büszke erre / Készült: 2014.07.26
A liberális társadalomszervezési elvekkel, módszerekkel szakítani kell – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Tusnádfürdőn, a 25. Bálványosi Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén.  Liberális állam helyett nemzeti államot kell szervezni, amely nem egyének halmaza, hanem egy közösség, amelyet fejleszteni és erősíteni kell, mondta a kormányfő, aki szerint ilyen értelemben illiberális állam épül Magyarországon.